Közbeszerzés három vállalkozó közreműködésével


Társaságunk másik két vállalkozóval együttesen közbeszerzési eljárás keretében vállalkozási szerződést kötött a megrendelővel, lakások felújítására. A szerződésben 3 vállalkozó és egy megrendelő szerepel. A szerződésben rögzítették, hogy melyik vállalkozó melyik lakást köteles felújítani, és meghatározták az egyes lakások felújításáért járó díjat is. A megrendelő a 3 vállalkozó közül minket jelölt ki közös képviselőnek, amelynek értelmében csak tőlünk fogad el számlát. Így a másik két vállalkozó nekünk számláz, amit változatlan áron továbbszámlázunk. Ez csak egy technikai megoldás, hiszen a másik két vállalkozó is ugyanúgy szerződő fél a közbeszerzési eljárás keretében, mint mi. A két vállalkozóval csak konzorciumi megállapodást kötöttünk a számlázás módjára. Kérdésünk, a másik két vállalkozó számláinak a továbbszámlázását kell-e árbevételként könyvelni? Ez azért fontos, mert társaságunk nonprofit kft., így a szakképzési hozzájárulást árbevétel arányá­ban kell megosztani fizetendő és kedvezményezett részre. Igazságtalannak érezzük, hogy a technikai megoldás miatt a fél év alatt 500 ezer forinttal több szakképzési hozzájárulást fizessünk.


Megjelent a Számviteli Levelekben 2011. szeptember 22-én (251. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 5156

[…] felelősséggel a nonprofit kft. nyújtja, a másik két vállalkozó – a törvényi előírásból következően – valójában a nonprofit kft. alvállalkozója. Az Szt. 72. §-ának (1)–(2) bekezdése alapján viszont az értékesítés nettó árbevételeként kell kimutatni a szerződés szerinti teljesítés időszakában az üzleti évben teljesített szolgáltatások – áfát nem tartalmazó – ellenértékét, függetlenül attól, hogy a teljesített szolgáltatást az árbevételt elszámoló kft. nyújtja, vagy helyette a másik két vállalkozó. A szerződés megkötésekor a konzorciumi megállapodás – fentiek szerinti – következményeivel számolni kellett. A megrendelő kényelmét – az adott esetben – a nonprofit kft. fizeti meg. A szakképzési hozzájárulásról rendelkező 2003. évi LXXXVI. törvény 2. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján szakképzési hozzájárulásra kötelezett a belföldi székhelyű gazdasági társaság, így a nonprofit kft. is azzal, hogy a közhasznú és a […]
 
Kapcsolódó címkék:  
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.