Alvállalkozó által okozott kár elszámolása, megtérítése

Kérdés: Az építőiparban dolgozó ügyfelem alvállalkozót vett igénybe egy építési projekt teljesítése során. Az alvállalkozó feladata üzemcsarnok acélszerkezetének építése volt. Ezt a munkát nem a szakmai elvárásoknak megfelelően végezte el, emiatt a nagy nyári vihar letarolta az általa felépített szerkezetet. A fővállalkozónak ez jelentős többletköltséget eredményezett. Az alvállalkozó felelősségbiztosítása a többletköltség 2/3 részét térítette meg, ez volt a biztosításának a maximumösszege. Az alvállalkozó az újonnan vásárolt vasanyagból elkészítette a szerződésben általa vállalt munkát, és számlázta a szerződéses összeget a megbízó fővállalkozónak. Az építési naplót az alvállalkozó átadta a fővállalkozónak, amiben szintén dokumentálásra került a viharkár. Mi lehet a megoldás a meg nem térült költségek (az összes költség 1/3-a) megtérítésére? Ügyfelem nem szeretné kifizetni az alvállalkozó számláját, és a kártérítés részeként kívánja kezelni. Megoldás lehet-e az, hogy az alvállalkozó felé számlázzák a kártérítéssel nem fedezett összeget? Amennyiben ez történne, milyen áfakulcsot kell alkalmazni a számlázás során? (Az eredeti projekt fordított áfás volt.)
Részlet a válaszából: […] ...választ a viharkár elszámolásával kezdjük (bár erről a kérdésben nincs szó.).A fővállalkozónál az alvállalkozói teljesítményt, mint igénybe vett szolgáltatást befejezetlen termelésként kellett könyvelni a számla szerinti összegben. A nyári vihart követően kellett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. március 12.
Kapcsolódó címke:

Társasházépítés saját használatra és értékesítésre

Kérdés: Cégünk mint tulajdonos érintett egy társasház megépítésében, mely társasház elkészültével irodák és lakások jönnek létre. Cégünk által egy generálkivitelezőt bízott meg az ingatlan megépítésével. Cégünk szándéka a fő tevékenységének megfelelő saját tulajdonú, bérelt ingatlan bérbeadása volt a kivitelezés befejezését követően. Ennek függvényében beruházásai között tartotta számon könyveiben az elmúlt üzleti évek alatt felmerülő, a beruházáshoz kapcsolódó költségeket. A tárgyévben befejeződött a projekt, a társaság pedig azt a döntést hozta, hogy a beruházás eredményeképpen létrejött garázsok és lakások egy részét értékesíti. Megfelelően jár-e el társaságunk, amennyiben a könyvelésben az értékesítéssel érintett ingatlanok bekerülési értékét a késztermékek közé sorolja át a beruházások közül, majd a vételár számlázásakor az eredményszámításban megjelenő aktivált saját teljesítmények értékeként számolja el a készletcsökkenést? Továbbá az ellenérték elszámolását kezelheti-e az értékesítés nettó árbevételeként annak ellenére, hogy nem fő tevékenység a saját tulajdonú ingatlan adásvétele?
Részlet a válaszából: […] ...a beruházási számláról a vásárolt készletek (az áruk) közé, az átvezetés az 5. Számlaosztály számláit nem érinti. Mivel a generálvállalkozó kivitelezéssel kapcsolatos számláit közvetlenül kellett a beruházási számlára könyvelni, nem lehet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2026. február 12.
Kapcsolódó címke:

Magánszemélynél szigetelés hitelesített energiamegtakarításért cserébe

Kérdés: Áfás magyar adóalany társaság magánszemélyek részére szigetelést készített (az anyagot a cég veszi, a munkát alvállalkozó végzi el) HEM (hitelesített energiamegtakarítási) jogosultságért cserébe. Az anyagról, munkáról számlát kap a cég saját nevére – ezt 51/52-be könyvelnénk – levonható áfával, illetve egy-egy elkészült munka egyéb dokumentumok alapján (a jog átadása, igazolások, felmérések stb.) a cég készletre veszi a HEM-et, ezt a 2-esben könyvelnénk a 96. Egyéb bevételekkel szemben áfa nélkül. Amikor a HEM-et értékesíti, akkor kivezetjük a készletből ráfordításra, és könyveljük a bevételt a 9-be a vevővel szemben áfásan. Helyes ez a gyakorlat?
Részlet a válaszából: […] ...az, hogy a magánszemélynél szigetelési munkát végeztek, amely munkákat a kérdező cég finanszírozott, a kérdező cég által megbízott alvállalkozó végezte el a kérdező cég anyagával. Tekintettel arra, hogy a szigetelési munkákat a cég megrendelésére ellenérték...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. november 27.
Kapcsolódó címke:

Borravaló számlázása

Kérdés: Áfás alvállalkozó B cég, a futárok által beszedett borravalót továbbszámlázza A megbízott cég felé. A megbízott futárok kiszámlázzák a futárdíjat és a borravalót B cégnek. Helyesen jár-e el A cég, ha a borravalót áfamentesen külön soron tünteti fel, a futárdíjat áfásan B megbízott cég felé? A futárok, hogy ne veszítsék el 80%-os átalány költséghányadukat, beépítik a kiállított szolgáltatásszámlájukba a borravalót is. Legtöbb esetben a futárok áfamentesek. Jól jár-e el B cég, illetve a futárok a számlázással kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] A borravaló – szemben a felszolgálási díjjal – nem része az Áfa-tv. 65. §-a szerinti adóalapul szolgáló ellenértéknek, mert azt nem az ügyletet teljesítő adóalany kapja, pontosabban: nem neki kell kapnia. A borravaló lényegadó tartalma ugyanis – támaszkodva az Európai...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. október 30.
Kapcsolódó címkék:  

Átalányadózó egyéni vállalkozó alvállalkozója

Kérdés:

Több alvállalkozó átalányadózó egyéni vállalkozó. Mivel egyéb közúti áruszállítással foglalkoznak, a 80%-os költségátalány szerint adóznak. Kapnak borravalót is, amit a számlán szerepeltetniük kell, áfamentesen számlázzák, mert a borravaló áfamentes. Kiesnek-e a 80%-os költségátalány alól a borravaló számlán való feltüntetésével?

Részlet a válaszából: […] Az átalányadózó egyéni vállalkozó kiesik a 80%-os költséghányad alkalmazásának lehetősége alól, ha az általa kibocsátott számlán a közúti áruszállításon (ÖVTJ’24 4941) kívül más szolgáltatás is szerepel. A számlán a borravalót feltehetően külön...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. október 9.

Ügyvezetők jövedelme osztalék formájában

Kérdés: A cég ügyvezetői mellékállásúak, osztalék formájában vesznek ki majd jövedelmet. Együttes aláírási joggal rendelkeznek. Az egyik ügyvezető főállású egyéni vállalkozó is egyben, ugyanazt a tevékenységet végzi, mint a kft. A másik ügyvezető engedélyével beszámlázna a cégbe alvállalkozói díjat a fuvarozásról. Járható-e ez a számlázás?
Részlet a válaszából: […] ...osztalékra.Az áru kiszállításával szállítási szolgáltatásra feljogosított szervezetet bízhat meg a kft., de az nem minősíthető alvállalkozónak. Ha a megbízott szervezetet az egyéni vállalkozó ügyvezető képviseli, akkor az elvégzett teljesítményt az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. szeptember 11.
Kapcsolódó címke:

Projektelszámolás: szerződés euróban, költség forintban

Kérdés: Társaságunk építőipari kivitelezői tevékenységet végez, mely tevékenység kapcsán a projektelszámolás számvitelére kötelezett. Társaságunk (továbbiakban kivitelező) a megrendelőjével EUR-alapú szerződést kötött, azaz a kivitelezésből származó bevételei EUR-alapúak. A kivitelező a teljesítési fokot a ténylegesen felmerült költségeknek a teljes munka becsült költségeinek arányában határozza meg. Ennek értelmében az így megkapott teljesítési fok alapján kerül meghatározásra a még elhatárolandó bevétel. A kivitelező a könyveit forintban vezeti. Jelen esetben helyes-e az az eljárás, hogy a megkapott teljesítési fokot a megrendelővel kötött szerződésből származó EUR-árbevételhez számoljuk, és az elhatárolandó EUR-bevételt az év végi MNB-középárfolyamon átszámított forintösszegben határoljuk el? (A kivitelező számviteli politikájában rögzítette, hogy az MNB-középárfolyamot használja.) Továbbá a kivitelező alvállalkozói között szerepel egy olyan alvállalkozó, aki a kivitelezőnek EUR-ban, míg a többi alvállalkozó forintban számláz. Az EUR-ban számlázó alvállalkozó teljes becsült költségét a korábbi érvelésnek megfelelően az év végi MNB-középárfolyamnak megfelelően kell meghatározni ebben az esetben a kivitelező oldaláról?
Részlet a válaszából: […] ...ami a kérdésben leírtak szerint MNB-árfolyam. A kivitelezőnél a teljesítési fok meghatározása során az EUR-ban számlázó alvállalkozó teljes becsült költségét a munka becsült összköltségének a megállapítása során szintén a mérlegfordulónapi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. május 22.
Kapcsolódó címke:

Megkezdett építkezés költségeinek kimutatása

Kérdés: Építőipari vállalkozás jellemzően saját vállalkozásban épített lakásokat értékesít magánszemélyek részére. A 2024-ben induló építkezés teljes mértékben generálkivitelezőn keresztül történt. 2024. év végéig az építkezés nem fejeződött be, árbevétel nem keletkezett. Iparűzésiadó-alap nem volt. 2025. év során folytatódik és befejeződik az építkezés, az értékesítés során bevétele keletkezik a vállalkozásnak, amivel szemben már el tudjuk számolni az építkezés költségeit. Hogyan szerepeltessük a 2024. év beszámolójában a félkész építkezést? Járható út lenne-e a költségek időbeli elhatárolása? 2025-ben iparűzésiadóalap-csökkentő tételként a telek bekerülési értékét és a 2 év során felhasznált anyagok költségét szeretnénk elszámolni. Számviteli, illetve iparűzésiadó-törvények vonatkozásában ez így megfelelő? Mi a megoldás? Esetleg projektelszámolás keretében az arányos bevétel elszámolása 2024-ben?
Részlet a válaszából: […] ...hanem a generálkivitelezőnek. Valószínű, hogy nem erről van szó, hanem arról, hogy teljes mértékben más cég végzi (amit inkább alvállalkozónak lehet nevezni) és számláz a kérdező cég felé. Az így kapott számla részteljesítésről szólhat, amelyet viszont...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. május 8.

Ki nem fizetett alvállalkozói számlák

Kérdés: Az „A” kft. építési munkák kapcsán (két évvel ezelőtt) nem fizetett ki két alvállalkozói számlát teljes értékben. Indok: a munkát nem végezték el szerződés szerint. A számlák fordított áfásak voltak. Az alvállalkozók nem reklamálnak azóta sem, számlát nem módosítanak. Az „A” kft.-t könyvelem, nem fog fizetni. Milyen módon „tüntessem el” a részben kifizetetlen szállítói számlákat?
Részlet a válaszából: […] ...a kérdező nem ír arról, hogy mit könyvelt a kérdésben leírt esetben.Ha az alvállalkozói számlákat (ideértve az áfát is) a számla szerinti összegben könyvelték az „A” kft.-nél, és a számlázott összegnél kisebb összeget fizettek az alvállalkozóknak,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2025. január 9.

Szállásról a magánszemély nevére szóló számla

Kérdés: A kft. alvállalkozóját hívta egy külföldi munkához. A szállásról szóló számla az alvállalkozó magánszemély nevére szól, nem a kft. nevére. Milyen lehetőségek vannak arra, hogy a bizonylat így is elszámolható legyen?
Részlet a válaszából: […] ...érdemi válaszhoz a kérdésben leírtakat pontosítani kellene. Az alvállalkozó szállásköltségét miért a kft. kívánja elszámolni?Az alvállalkozó társaság vagy egyéni vállalkozó?Az alvállalkozó vette igénybe – feltételezhetően – külföldön a szállást, ezért...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. november 21.
1
2
3
22