Találati lista:
21. cikk / 801 Projektelszámolás: szerződés euróban, költség forintban
Kérdés: Társaságunk építőipari kivitelezői tevékenységet végez, mely tevékenység kapcsán a projektelszámolás számvitelére kötelezett. Társaságunk (továbbiakban kivitelező) a megrendelőjével EUR-alapú szerződést kötött, azaz a kivitelezésből származó bevételei EUR-alapúak. A kivitelező a teljesítési fokot a ténylegesen felmerült költségeknek a teljes munka becsült költségeinek arányában határozza meg. Ennek értelmében az így megkapott teljesítési fok alapján kerül meghatározásra a még elhatárolandó bevétel. A kivitelező a könyveit forintban vezeti. Jelen esetben helyes-e az az eljárás, hogy a megkapott teljesítési fokot a megrendelővel kötött szerződésből származó EUR-árbevételhez számoljuk, és az elhatárolandó EUR-bevételt az év végi MNB-középárfolyamon átszámított forintösszegben határoljuk el? (A kivitelező számviteli politikájában rögzítette, hogy az MNB-középárfolyamot használja.) Továbbá a kivitelező alvállalkozói között szerepel egy olyan alvállalkozó, aki a kivitelezőnek EUR-ban, míg a többi alvállalkozó forintban számláz. Az EUR-ban számlázó alvállalkozó teljes becsült költségét a korábbi érvelésnek megfelelően az év végi MNB-középárfolyamnak megfelelően kell meghatározni ebben az esetben a kivitelező oldaláról?
22. cikk / 801 Apportált kamat helytelen elhatárolása
Kérdés: Az „A” cég 100%-os tulajdonosa „B” cég. Az „A” cégnek nincs bevétele, a „B” cégtől kapott tagi kölcsönből finanszírozza a befektetéseit. 2023-ban az „A” cégbe apportálásra került a tagi kölcsön egy része és annak követeléssé vált kamata. A hiba ott keletkezett, hogy az év végi zárásnál a teljes éves kamat került elhatárolásra és könyvelésre (T 87 – K 48). A beszámoló beküldését követően vált nyilvánvalóvá a hiba, miszerint a korábban apportált 2023. évet érintő kamat is elhatárolásra került. A kamat mértékét tekintve jelentős összegű hibának minősül, ezért 3 oszlopos beszámolót kell készíteni. Ennek a tételnek a javítása miként kerüljön könyvelésre? Az alábbi lehetőségek merültek fel. A tévesen könyvelt kamat összegét fordítva könyvelem: K 87 – T 48, vagy negatív tételként, esetleg K 97 – T 48, vagy mérlegoldalon átvezetem az időbeli elhatárolásból az eredménytartalékba, mellyel együtt önellenőrizzük a 2023. évi társaságiadó-bevallást? Esetleg egyik sem helyes, és más megoldást kell alkalmazni?
23. cikk / 801 Ingatlanfelújítás költségeinek beszámítása a bérleti díjba
Kérdés: Egy alanyi áfamentes közhasznú egyesület 2024-ben bérbe vett egy ingatlant határozatlan időre havi 250 E Ft bérleti díj mellett egy szervezettől. A bérleti szerződésben a felújításra vonatkozóan külön megállapodtak, mely szerint a bérbevevő 12 M Ft értékben felújítást végez. A bérlő a bérleti díj fizetési kötelezettségébe beszámíthatja ezt oly módon, hogy bérlőnek a havi bérleti díjat nem kell ténylegesen megfizetnie a bérbeadó számára mindaddig, ameddig az esedékes bérleti díjak összege a beszámítás összegét el nem éri? Amennyiben a bérleti jogviszony bármely okból megszűnik, mielőtt a beszámítási összeget az addig esedékes bérleti díjak összege elérné, úgy a beszámítási összegből fennmaradó hátralék megtérítésére a bérlő nem jogosult. A felújítás 2024-ben megtörtént. Az ingatlan még nem került üzembe helyezésre, mivel további felújításra van szükség (pl. mosdó kialakítása), melyre várhatóan 2025-ben kerül sor. A felújítást a bérbevevő kapott támogatásból valósította meg. A teljes felújítás értéke 14 M Ft volt. A támogatási szerződésben az szerepel, hogy a beruházással létrehozott, felújított vagyon a megvalósítási időszak végétől számított öt éven belül az általános szerződési feltételeknek megfelelően nem idegeníthető el, nem terhelhető meg, nem adható bérbe, vagy más használatába, vagy hasznosítható a támogatási céltól eltérő módon.
A bérbe vevő egyesületnél egyelőre az első öt évre látszik a fenntarthatóság.
A kérdéseink:
1. A bérbe vevő egyesületnél hogyan könyveljük helyesen a fenti gazdasági eseményeket, a felújítást, aktiválást, a havi bérleti díjakat, továbbá a beszámításokat?
2. A bérbe vevő egyesületnél, ha a felújítást idegen ingatlanon végzett felújításként kell nyilvántartani, az értékcsökkenésnél alapvetően a fenntartási időhöz igazodnánk. Ez helyes megoldás, vagy más szempontra is figyelnünk kellene?
3. Szükséges-e kiszámlázni a bérbeadó felé a felújítás összegét? Ha igen, melyik időpontban és milyen jogcímen kell a számlákat kiállítani?
4. Amennyiben a bérleti jogviszony a beszámítási összeg előtt véget érne, hogyan helyes a könyvelésben ezt kezelni?
5. A felújításon túl 1 M Ft értékben konyhabútort építettek be, mely szintén a támogatásból valósult meg. Ez a felújításhoz hasonlóan könyvelendő, és az értékcsökkenése is aszerint történhet?
6. A bérbeadónál hogyan kell helyesen könyvelni a fenti eseményeket: felújítás, bérleti díjak, beszámítások, bérleti jogviszony idő előtti megszűnése?

24. cikk / 801 Tartozásátvállalás következményei
Kérdés: A Számviteli Levelek 523. számában (2025. 04. 10.) a 9874. sorszám alatt megjelent kérdésre adott válaszban leírt lehetőségek közül, ha a „B” cég kiegyenlíti „A” cég kötelezettségeit a válaszban leírt módon, a Tao-tv. szerint növelő és csökkentő korrekciókon kívül más teendő nincs? A válaszban utaltak arra, hogy a tartozásátvállalás következményei a végleges pénzeszközátadással megegyeznek. Ez mit jelent pontosan ebben az esetben?
25. cikk / 801 Megkezdett építkezés költségeinek kimutatása
Kérdés: Építőipari vállalkozás jellemzően saját vállalkozásban épített lakásokat értékesít magánszemélyek részére. A 2024-ben induló építkezés teljes mértékben generálkivitelezőn keresztül történt. 2024. év végéig az építkezés nem fejeződött be, árbevétel nem keletkezett. Iparűzésiadó-alap nem volt. 2025. év során folytatódik és befejeződik az építkezés, az értékesítés során bevétele keletkezik a vállalkozásnak, amivel szemben már el tudjuk számolni az építkezés költségeit. Hogyan szerepeltessük a 2024. év beszámolójában a félkész építkezést? Járható út lenne-e a költségek időbeli elhatárolása? 2025-ben iparűzésiadóalap-csökkentő tételként a telek bekerülési értékét és a 2 év során felhasznált anyagok költségét szeretnénk elszámolni. Számviteli, illetve iparűzésiadó-törvények vonatkozásában ez így megfelelő? Mi a megoldás? Esetleg projektelszámolás keretében az arányos bevétel elszámolása 2024-ben?
26. cikk / 801 Leltározás során megállapított többlet
Kérdés: A 2024. évi leltározás során többletet állapítottak meg cégünk terménykészlete esetében. A fellelt készlet értékesítésére 2025-ben kerül sor. 2024. évben a fellelt készletet piaci értéken állományba vettük, és egyéb bevételt számoltunk el. Az egyéb bevételt a fellelt készlettel kapcsolatban el kell határolni?
27. cikk / 801 Kapott támogatásból külföldi cégnél tőkeemelés
Kérdés: Könyvelt cégünk magyarországi székhelyű kft., amelynek külföldi tulajdonosa van. CED-pályázaton indult a cég, amelyet el is nyert. A pályázatból befolyt összeget tovább is utalta egy külföldi cégnek (amelyben van részesedése), ázsiós tőkeemelésként. Ennek a folyamatnak a könyveléséhez kérek segítséget.
28. cikk / 801 Vásárolt földterületen telkek kialakítása
Kérdés: A vállalkozás földterületet vásárol, amelyen több építési telket alakít ki, amelyek egy részét értékesíti, másik részén pedig lakásokat, társasházat (lakóparkot) épít, amelyeket később értékesít. A telkek felosztása megtörtént. 35 db helyrajzi számon nyilvántartott telek jött létre, magánút, társasházi telek, lakóház besorolással. A telkek nem közművesítettek. A kérdező a már elvégzett munkákat 11 címszó alatt sorolta fel (amelyeket az ismétlés elkerülése érdekében a válasznál ismertetünk).
Kérdései: Melyek azok a tételek, amelyek a telek értékébe beszámítanak, és melyek azok, amelyek az épület, építmény értékét növelik? Jól gondoljuk, hogy a telek, illetve épület, út, vezetékek, kerítés nyilvántartása a készletek között kell, hogy megjelenjen? Hogyan történik egy db telek értékének a megállapítása? Szükséges-e a könyvelésben minden telket külön-külön nyilvántartani értéken, vagy egy elkülönített nyilvántartás vezetése elegendő, hogy egy db telek értéke megállapítható legyen (értékesítés esetén szükséges)?

29. cikk / 801 Kamat- és kezelésiköltség-támogatás lízingnél
Kérdés: Egy kft. Széchenyi Lízing Go konstrukció keretén belül zárt végű lízingszerződést kötött tehergépjármű beszerzésére. A lízinget finanszírozó cég által felszámított kamatra és kezelési költségre az 1368/21. (VI. 10.) Korm. határozat alapján a kft.-t állami kamat- és kezelésiköltség-támogatás illeti meg. A kft.-ben kamatra (T871), illetve kezelési költségre (T532) a lízingcég által a havi értesítőkön szereplő teljes kamat-, ill. kezelési költséget könyveljük a lízinggel mint kötelezettséggel szemben (K449), az állami támogatásokat pedig kötelezettségcsökkentő tételként egyéb bevételre (T449 – K967). (Ezek „Előlegezett kamat-, illetve kezelésiköltség-támogatás”-ként kerülnek feltüntetésre a havi értesítő mellékletében.) A lízingbe adó pénzügyi társaság felé a törlesztendő tőkével együtt a csökkentett kamat- és kezelési költség kerül megfizetésre, miközben a fizetési értesítőjükön mindig a teljes összeg szerepel, a fentiekben részletezett támogatásokat pedig csatolt mellékletekben vezetik le, és ott tüntetik föl az aktuálisan fizetendő összeget is. Helyes-e így a könyvelésünk? Vagy eleve a ténylegesen, tehát a támogatásokkal csökkentett fizetendő kamatot, ill. kezelési költséget kell T871-re és T532-re könyvelni? (A havi mellékletekben fizetendő nettó kamatot és kezelési költséget is külön oszlopban szerepeltetik.)
A másik kérdésem, hogy a beszerzett teherautóra mint műszaki eszközre igénybe vehetjük-e a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés zs) pontja szerinti adóalap-csökkentő kedvezményt? A társaság villanyszereléssel foglalkozik, kereskedelmi, vendéglátóipari stb. létesítmények teljes körű villamos hálózatát építik meg, ehhez használják a teherautóikat a villanyszerelési anyagok szállítására (3,5 tonna alatti tehergépkocsikat szereznek be általában, és ahogy növekedett a rendelésállomány, a munkamennyiség, úgy növelték a beszerzendő járművek számát).
A harmadik kérdésem, hogy a Tao-tv. 22/A. § (1) bekezdése, illetve (2) bekezdése szerinti társaságiadó-kedvezményt a teljes kamatra (vagyis amit a T871-re könyvelünk), vagy csak a támogatással csökkentett kamatösszegre (T871-ből a K967-re könyvelt összeget levonva) vehetjük igénybe?

30. cikk / 801 Működési támogatás jogcím nélkül
Kérdés: Kettős könyvvitelt alkalmazó gazdasági társaság (kft.) működési támogatást kap jogcím nélkül, általános működésre, amit adott tevékenységre kapcsolatosan tudja felhasználni, tehát a támogató nem köti ki, hogy az általa adott támogatást mire lehet felhasználni konkrétan, csak azt, hogy milyen tevékenységhez kapcsolódóan felmerült tételekre. A számviteli törvény az így kapott összegeket véglegesen kapott pénzeszköznek minősíti, amelyet az Szt. 77. §-a (3) bekezdésének m) pontja alapján a pénzügyi rendezéskor (befolyáskor) kell egyéb bevételként elszámolni. Ezt a bevételt azonban nem lehet időbelileg elhatárolni, mivel az szabad felhasználású, azaz nem konkrét eszközbeszerzésre vagy költségráfordításra kapta a kft. Jól gondoljuk, hogy ha az adott kft. kapott 100 egység működési támogatást, amelyből 70-et felmerült költségekre használ fel, és 30-ból tárgyi eszközöket szerez be, akkor nem kell a 30 egységet halasztott bevételként passzív időbeli elhatárolással elhatárolni, és a támogatási intenzitással arányos értékcsökkenési leírásnak megfelelő összegnek megfelelően visszavezetni a későbbi üzleti évben az egyéb bevételek közé? Azt csak és kizárólag akkor kellene, ha az adott támogatási szerződésben szerepelne, hogy mekkora részt kapott a kft. felhalmozási célra, és akkor már a támogatás nem jogcím nélküli támogatás lenne?