NAV Online Számla adatszolgáltatás alapján a könyvelés

Kérdés: Társaságunknál többször előfordult, hogy az ügyfeleink azt kérték, kizárólag a NAV Online Számla adatszolgáltatás alapján könyveljük a kimenő és bejövő számlákat. Álláspontunk szerint az adatszolgáltatás azonban önmagában nem felel meg a számviteli törvény 165–167. §-ában foglalt rendelkezéseknek. Szeretnénk hivatalos megerősítést kérni arra vonatkozóan, hogy a kimenő és bejövő számlák könyvelésének alapbizonylata továbbra is maga a számla (papír vagy elektronikus formában), és ezt nem helyettesítheti a NAV-adatszolgáltatás, azaz nem megengedett kizárólag egy összegző adatszolgáltatás alapján könyvelni. A különböző nyilvántartások és adatszolgáltatások ugyan tartalmazhatják a könyveléshez szükséges információkat, és segítségül szolgálhatnak az adatok feldolgozásában, azonban a törvényi rendelkezéseknek önmagában nem felelnek meg. Emellett mindenképpen szükséges, hogy az adatszolgáltatás a kapott, jóváhagyott alapbizonylatokkal konzisztens megegyező adatokat tartalmaz, erre vonatkozóan a gazdálkodónak megfelelő adategyeztetési folyamatokat és bizonylatkezelési folyamatokat kell kialakítania és működtetnie, továbbá a kapcsolódó eredeti bizonylatok könyvelési tételekhez való hozzárendelését, utólagos visszakereshetőségét, valamint megőrzését is biztosítani kell.
Részlet az állásfoglalásából: […] A fent leírt esetben helyesen jártunk el, amikor ügyfeleink részére jeleztük, hogy a számlákat kizárólag a ténylegesen rendelkezésre álló bizonylatok alapján tudjuk elszámolni, csak a NAV Online Számla adatszolgáltatás alapján nem áll módunkban könyvelni?A számviteli...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. október 15.

Hivatkozás jelölése számviteli bizonylatokra

Kérdés: Elegendő-e a könyvelési szám a számviteli bizonylat egyetlen kiegészítő jelöléseként? A Számviteli Levelek 268. számában (2012. 07. 05.) megjelent 5499. számú válasz szerint a beérkező számlán elegendő egy azonosító szám, ha az ahhoz tartozó könyvelési tétel állandó és utólag ellenőrizhető. A Számviteli Levelek 481. számában (2023. 03. 09.) megjelent 9120. számú válasz szerint a könyvelőprogram is kontírozhat. Kérjük megerősíteni, hogy ez a hatályos számviteli, adózási és elektronikus megőrzési szabályok, valamint a NAV ellenőrzési gyakorlata alapján ma is irányadó-e? A gazdálkodónál nincs külön dokumentumkezelő rendszer. A program egyedi könyvelési számot ad; a papírbizonylatra csak ezt írják rá, az elektronikus eredetit pedig nem módosítják. A könyvelési szám, illetve az eredeti bizonylat azonosítója alapján a programban visszakereshetők az érintett főkönyvi számlák és a rögzítés adatai. Elegendő-e ez, vagy további adatot – például T/K számlaszámot, könyvelési dátumot vagy szignót – is fel kell tüntetni az alábbi bizonylatokon?
1. magyar nyelvű papírszámla;
2. idegen nyelvű, devizás külföldi számla;
3. elektronikus PDF-számla;
4. EDI-n érkező számla;
5. papíralapú bankkivonat;
6. elektronikusan letölthető bankkivonat vagy banki adatállomány;
7. banki API-n közvetlenül a könyvelési rendszerbe érkező számlaforgalmi adatok.
Az idegen nyelvű, devizás számlánál elegendő-e a könyveléshez szükséges adatok magyar jelentését, az alkalmazott számviteli árfolyamot, továbbá – ha eltér – az áfa szerinti árfolyamot és az annak meghatározásánál irányadó időpontot a programban, a bizonylathoz logikailag hozzárendelve rögzíteni? Kötelező-e ezek közül bármit fizikailag rávezetni a számlára, vagy ez csak praktikus eljárás? Szükséges-e teljes magyar fordítás? Az API-adatok esetében mi minősül eredeti számviteli bizonylatnak? Elegendő-e a banki tranzakcióazonosító és a könyvelési szám alapján létrejövő logikai kapcsolat, vagy külön elektronikus bankkivonatot is le kell tölteni és meg kell őrizni? Kérjük az 1–7. pont mindegyikére külön megjelölni, hogy elegendő-e az azonosítón alapuló logikai hozzárendelés. Ha nem, kérjük a további követelmény pontos jogszabályi alapját és minimális tartalmát is megadni.
Részlet az állásfoglalásából: […] A számviteli törvény ide vonatkozó előírásai nem változtak. A számviteli törvény 167. §-a (1) bekezdésének h) pontja szerint a könyvviteli elszámolást közvetlenül alátámasztó bizonylat általános alaki és tartalmi kellékei között szerepelnie kell a könyvelés...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. szeptember 24.
Kapcsolódó címke:

Díjbekérő, illetve számla alapján való könyvelés

Kérdés: A földmérő kft. a földhivatali adatszolgáltatások díjáról díjbekérőt kap. A díjbekérő alapján utaljuk az abban szereplő összeget, majd sokszor több héttel vagy éppen hónappal később kapunk számlát az utalt összegről. Kérem a könyvelési tételek kontírozását!
Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdező cég a díjbekérő alapján meghitelezi a jövőbeni szolgáltatást. Ezért a díjbekérő alapján fizetett összeget a hivatallal szembeni követelésként kell kimutatni: T 368 – K 384. (Nem tekinthető előlegnek, mert annak a bizonylata az áfát is tartalmazó előlegszámla...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. augusztus 27.
Kapcsolódó címke:

Idegen pénznemben kiállított számla áfájának könyvelése

Kérdés: Társaságunk az idegen pénznemben kiállított számlákat a számviteli politika alapján választott árfolyamon átszámítva könyveli, forintban. A levonható áfa tekintetében pedig a bizonylaton megjelenő forintösszeg kerül könyvelésre. Ezáltal az áfabevallásban az adóösszegek a partner adatszolgáltatásával egyező összegben, míg az adóalapok eltérően kerülnek bele a belföldi összesítő jelentésekbe. Hogyan oldható fel az az ellentmondás, hogy egyszerre feleljünk meg a számviteli törvény és az Áfa-tv. rendelkezéseinek?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Áfa-tv. 172. §-a szerint az áthárított adót a számlán forintban kifejezve abban az esetben is fel kell tüntetni, ha az egyéb adatok külföldi pénznemben kifejezettek. Nyilvánvaló, hogy a számlán forintban feltüntetett áfa szerepelhet a számla címzettjénél előzetesen...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. június 18.

Példák a le nem vonható áfa könyvelésére

Kérdés:

A le nem vonható áfa mikor bekerülési érték? Az Szt. 47. §-a (2) bekezdésének b) pontja alapján: „az előzetesen felszámított, de le nem vonható áfa a bekerülési érték részét képezi”. A 47. § (3) bekezdése alapján: „a bekerülési értéknek nem része a levonható áfa, továbbá az Áfa-tv. szerint megosztott előzetesen felszámított áfa le nem vonható hányada”. (Ez egyéb ráfordításként kerül elszámolásra.) A fentiek alapján az alábbi esetek közül melyiket kell bekerülési értékként (vagy üzemanyagköltségként, igénybe vett szolgáltatásként) vagy egyéb ráfordításként elszámolni? A társaság kizárólag áfás tevékenységet végez.

Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdéseket a válaszok előtt ismertetjük.1. Gazdálkodási tevékenység érdekében használt személygépjármű bérleti díjának áfájaAz Áfa-tv. 124. §-a (4) bekezdésének b) pontja szerint 50%-a nem vonható le. Mivel megosztott áfáról van szó, a bérleti díj alapjának...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 28.
Kapcsolódó címke:

Euróban adott előleg beszámításakor árfolyam-különbözet az áfánál

Kérdés: Termékértékesítés történik két kft. között. Az ellenértéket euróban határozzák meg, és 100%-os előleget kötnek ki. Az eladó az áfában és a számviteli politikában is az MNB-árfolyamot választotta. Az előlegszámlán a fizetendő adó megállapítása időpontjában érvényes árfolyamon forintosítja, míg a végszámla forintosítása a teljesítés időpontjában érvényes árfolyamon történik. Így az előleg áfája, majd a beszámításának forintosításakor a két áfa értéke között különbözet jelentkezik. Helyes-e az eljárás így, vagy a nullás végszámlának az áfatartalmát is az eredeti előleg szerinti árfolyamon kellene forintosítani? Amennyiben helyes az eljárás, szükséges-e a két áfaérték közötti különbözetet átvezetni a 87-be, illetve a 97-be?
Részlet az állásfoglalásából: […] Kezdjük azzal, hogy számviteli szempontból a végszámla nem nullás, azt ténylegesen könyvelni kell!Az előlegként kapott összeg: T 384 – K 453, 467 (az előleg fizetésekor történő árfolyamon).A végszámla könyvelése: T 311 – K 91-92, 467 (a teljesítéskori árfolyamon).Az...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. április 30.

Euróban kapott pro forma számla árfolyama és annak a változása

Kérdés: Árut rendelek külföldről továbbértékesítés céljából, a rendelés összege 50.000 euró. Kapok róla pro forma számlát, ami 25.000 euró. Úgy tudom, hogy ezt az utalás napján érvényes árfolyamon kell nyilvántartásba venni. Ezt az előleget a devizaszámláról teljesítem. Ekkor össze kell vetnem a devizabetét árfolyamával, és így fog keletkezni különbözet, amit le kell könyvelnem? Amikor megkapom a végszámlát, és beszámítom az előleget, csökkentem a szállítói kötelezettséget, de még nem utalom a fennmaradó összeget (amit az elszámolási betétszámláról utalnék), akkor kötelezettségként a számla szerinti teljesítés napján érvényben lévő MNB-árfolyamon vezetem fel a nyilvántartásba. Már akkor is el kell számolnom az árfolyam-különbözetet erre a két árfolyamra, vagy csak akkor, amikor az utalás megtörténik? Tehát, hogyan alakul a könyvelés és a számok, ha az átutalt előleg árfolyama 360 Ft/euró, a végszámla rögzítése napján utalás nélkül 365 Ft/euró, a fennmaradó összeg az utalás napján 367 Ft/euró eladási árfolyamon, 364 Ft/euró MNB-árfolyamon?
Részlet az állásfoglalásából: […] A válasz előtt megjegyezzük, a kérdésben leírtak arra utalnak, hogy a kérdező nem mérlegképes könyvelő.A válaszhoz rögzíteni kell azt is, ami a kérdésből kimaradt, hogy a devizaszámlát milyen banki (MNB, vagy a számlavezető bank eladási vagy vételi, esetleg átlagos)...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. március 12.
Kapcsolódó címke:

Előre kiállított számlák a mikrogazdálkodónál

Kérdés: Több vállalkozás is előre, december hónapban kiállítja a tárgyévet követő időszakot terhelő számlákat: a biztosító decemberben számlázza a következő év januári biztosítási díját, a bérbeadó a következő év I. negyedévi bérleti díját, a közműszolgáltató az alapdíjat stb. Ezen költségszámlákat mely évről készült beszámolóban kell szerepeltetni a mikrogazdálkodónál, ahol sajátosak az időbeli elhatárolás szabályai?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Szt. 167. §-ának (1) bekezdése szerint a bizonylat alaki és tartalmi kellékei közé tartozik a megtörtént gazdasági művelet tartalmának leírása vagy megjelölése, a gazdasági művelet okozta változások mennyiségi, minőségi és értékbeni adatai. Ebből az következik,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. november 13.
Kapcsolódó címke:

Vagyonkezelő – kimenő és bejövő számlák könyvelése, rendezése

Kérdés:

Vagyonkezelő kft. nem üzletszerű vagyonkezelést végez egy kezelt vagyon vonatkozásában. A vagyonrendelő egy magánszemély. Egyéb gazdasági tevékenységet nem végez a vagyonkezelésen kívül. A szállító vagyonkezelési szolgáltatás érdekében felmerült adótanácsadási díjat számláz. Helyes-e a számla könyvelése a vagyonkezelő kft. könyveiben: T 52/466 – K 454? Az áfát a vagyonkezelő kft. vallja be adóbevallásában, és rendezi a NAV felé. A vagyonkezelési szerződés szerint a felmerülő adótanácsadói, könyvelői, ügyvédi költségek fedezetéül kizárólag a kezelt vagyon hozama szolgál fedezetül. A kezelt vagyon könyveiben szerepel a kezelt vagyon elkülönített bankszámlája, melyen a hozamok (osztalék, kamat stb.) kerülnek nyilvántartásra. A BVK-t és a KV-t két külön „vállalatként” könyveljük, hogy a beszámolójuk könyvviteli alátámasztása és a beszámoló alátámasztása biztosított legyen. Hogyan történik a kezelt vagyon könyvelésében a hozamból történő pénzügyi rendezés, és ezzel összefüggésben a vagyonkezelő kft. könyveiben hogyan fut ki a szállítói kötelezettség? Helyes-e az alábbi könyvelés?
Kezelt vagyonnál: T 413 – K 384 bruttó összeg vagyonkezelő felé utalás.
BVK-nál és a vagyonkezelő könyvelésében: T 384 K milyen főkönyvi szám?
Szállító kifizetése a vagyonkezelő kft.-ből: T 454 – K 384. Esetleg más a helyes könyvelési megoldás?

Részlet az állásfoglalásából: […] Kezelt vagyonnak – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: számviteli törvény) 3. §-a (14) bekezdés 1. pontjának az előírása alapján – a Ptk. bizalmi vagyonkezelési szerződésre vonatkozó rendelkezései szerinti kezelt vagyon (szerződésenként...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. augusztus 28.
Kapcsolódó címkék:  

A szállítói analitika és a főkönyv eltérése

Kérdés: A lezárt 2023. évhez kapcsolódó, módosító tételek 2024. évi helyes könyveléséhez kérem a segítségüket. Az energiaszolgáltató szállító 2024. évi egyenlege a főkönyvi kivonat alapján: –1.035.073 Ft visszatérítés, a szállítóval történő teljes körű levezetés, egyeztetés (sztornószámlák, mínuszszámlák, elszámolószámlák) alapján a tényleges visszatérítés összege –1.255.672 Ft. A 220.599 Ft különbözetet hogyan kell helyesen könyvelni, ha a szállítói analitika egyezik, és a főkönyvnél van az eltérés, a különbözetet a 2025. évben visszautalta a szolgáltató? T 4541 – K 412 Tőketartalék?
A másik kérdésem: A 2023. IV. negyedév időszakra utólag áfaellenőrzés történt. Az önellenőrzés eredményeként a visszaigényelhető alap 11.268 Ft-tal, a visszaigényelhető áfa összege 3042 forinttal csökkent, a bruttó összeg összesen 14.310 forint. Az áfaellenőrzés a szállító felé kifizetett étkezésidíj-számlát érintette, ami egy vásárolt szolgáltatás. Az étkezésidíj-számla könyvelése: T 5217, 466 – K 4541. (A szállító felé a rendezés 2024. évben teljeskörűen megtörtént.)
Részlet az állásfoglalásából: […] Az első kérdésre a választ azzal kezdjük, hogy az analitikus nyilvántartásnak – a főszabály szerint – meg kell egyeznie a főkönyvi számlával. Az analitika és a főkönyvi számla között csak akkor lehet eltérés, ha valamely gazdasági esemény analitikus nyilvántartását...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. május 8.
Kapcsolódó címke:
1
2
3
…
16