Projektelszámolás egyoldalú szerződésfelmondás után

Kérdés: Az építőipari társaság az év végén folyamatban lévő munkák számviteli elszámolására a projektelszámolás szabályait alkalmazza. Tárgyévben az egyik projekt megrendelője egyoldalúan felmondta a szerződést, és keresetet nyújtott be a bíróságon jelentős követelésre vonatkozó igényről, illetve a teljes szerződéses összegre vonatkozó teljesítési biztosítékot – bankgaranciát – lehívta. A megrendelővel kötött szerződés alapján havonta történik elszámolás és számlázás az elvégzett munkáról. A megrendelő a társaság tárgyév januári és februári teljesítését már nem is igazolta. Év végén a teljesítési fok 78% volt, a ténylegesen felmerült költségek és a szerződés teljes becsült költségének aránya alapján meghatározva. A társaság nem ismeri el a szerződés felmondásának a jogalapját, illetve a megrendelő követeléseit is vitatja. A társaság jogi képviselője szerint a megrendelő követelése nem megalapozott, folyamatban van egy viszontkereset kidolgozása is a társaság követeléseiről (elvégzett, de nem igazolt teljesítés, nem megalapozott bankgarancia-lehívás, egyéb felmerült költségek és kár). Ebben az esetben – a megrendelő egyoldalú szerződésfelmondása – a projektelszámolás szabályai alkalmazhatók-e? Ha igen, akkor a felmerült költségek alapján számított teljesítési foknak megfelelő, nyereséggel növelt árbevétel határolandó el, vagy nyereség nélkül, csak a költségeknek megfelelő árbevétel? Ha a projektelszámolás szabályai nem alkalmazhatók, mert a megrendelő felmondta a szerződést, akkor a teljesített, de meg nem térült szolgáltatás költségeit befejezetlen szolgáltatásként készletre kell venni a per lezártáig?
Részlet a válaszából: […] Az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 11. pontja alapján a szerződés elszámolási egysége jogilag a megrendelővel kötött, a megrendelő által meghatározott jellemzőkkel rendelkező termék vagy szolgáltatás létrehozására és értékesítésére vonatkozó szerződés egésze.Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. november 9.

Kezességvállalási díj elszámolása

Kérdés: Társaságunk 100%-ban önkormányzati tulajdonban lévő közhasznú nonprofit gazdasági társaság. Egy beruházási hitel felvételéhez a tulajdonos önkormányzat kezességet vállalt, kezességvállalási díj ellenében. A díj kifizetésre került, és az önkormányzat számlát állított ki róla társaságunk számára. Helyesen járunk-e el, amennyiben a kezességvállalási díjról szóló számlát bankköltségként könyveljük? Amennyiben nem, akkor milyen költség/ráfordításként kell könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel, kölcsön felvétele előtt fizetett – a hitel, a kölcsön feltételeként előírt – bankgarancia díja. Az önkormányzat kezességvállalása a beruházási hitelhez kapcsolódó sajátos garanciavállalás a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2023. június 15.

Bankgarancia költségvetési szervnél

Kérdés: Költségvetési szerv vagyunk. Beruházás keretében felépítettünk egy, a gyermekeket befogadó otthont. A munka elkészült, a műszaki átadás megtörtént, a szerződés szerinti összeget teljes egészében pénzügyileg rendeztük. A szerződés 2% jótállási biztosítékot köt ki, melyet a kivitelező bankgarancia formában nyújtott a részünkre. Hogyan kell a bankgaranciát nyilvántartani a könyveinkben, hogyan könyveljük le?
Részlet a válaszából: […] ...alapján a bank vállalja, hogy ha a vállalkozó hibásan teljesít, a megrendelőnek (intézménynek) az ebből eredő költségeit megfizeti.A bankgarancia az Szt. 3. § (8) bekezdés 17. pontja szerint függő követelés, ezért a költségvetési számvitelben a 032. Egyéb...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. május 26.

Pénzügyi befektetésbe beszámítható költségek

Kérdés: Az Szt. hatálya alá tartozó kft. adásvétel útján 100%-ban tulajdoni részesedést szerez egy Lengyelországban bejegyzett gazdasági társaságban. A befektetés bekerülési értékébe az Szt. 49. §-ának (3) bekezdése szerinti vételáron kívül beleszámíthatnak-e, beleszámítanak-e a részesedés megszerzési folyamatában közvetlenül ezen részesedés megszerzéséhez kapcsolódóan felmerült költségek: a kifejezetten ezen befektetés céljából felvett hosszú lejáratú kölcsön folyósítási díja, a részesedés tárgyát képező társaság átvilágításához igénybe vett tanácsadói díjak, biztosítási díjak, a részesedés adásvétele után megfizetett vagyonszerzési adó (a lengyel szabályozás szerint a befektetőt terheli ilyen adó jellegű közteher)? Szokatlan a felvetés, de ez idáig nem egybevágó könyvvizsgálói véleményeket kaptunk a kérdésben. Változtatna-e a bekerülési érték meghatározásán, ha a megszerzett részesedést éven belüli tartásra sorolná be a megszerző magyar társaság?
Részlet a válaszából: […] ...igénybe vett hitel, kölcsön (függetlenül azok lejáratától) felvétele előtt – a hitel, a kölcsön feltételeként előírt – fizetett bankgarancia díja, a szerződésben meghatározott, a hitel igénybevétele miatt fizetett kezelési díj, folyósítási jutalék, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. április 14.

Beruházási célból kibocsátott kötvény kamata

Kérdés: Hogyan kell elszámolni a beruházási célból kibocsátott kötvény kamatát, bankgaranciadíját?
Részlet a válaszából: […] ...beszerzett eszközhöz, akkor annak az üzembe helyezéséig felmerült kamata is része a tárgyi eszközök beszerzési értékének.A bankgarancia díja is része a tárgyi eszköz beszerzési (bekerülési) értékének, ha az az előző bekezdés szerinti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. december 13.

Bankhitel K+F-tevékenységhez

Kérdés: A társaság kizárólag bankhitel segítségével K+F-tevékenységet végez. A kísérleti fejlesztés aktivált költségei között kimutathatja-e a fejlesztésre felvett hitel ügyleti kamatait? Ilyen tiltást nem tartalmaz kifejezetten a számviteli törvény?
Részlet a válaszából: […] ...kitűnik. Ez esetben a közvetlenül kapcsolódóan igénybe vett hitel– felvétele előtt fizetett – a hitel feltételeként előírt – bankgarancia díja;– szerződésben meghatározott, a hitel igénybevétele miatt fizetett kezelési díj, folyósítási jutalék, a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. április 26.

Vásárolt anyagok bekerülési értékébe tartozó tételek

Kérdés: Kérem, ismertessék a vásárolt anyagok bekerülési (beszerzési) értékébe tartozó sajátos tételeket, azok bizonylatait, elszámolásának, megosztásának lehetséges eseteit!
Részlet a válaszából: […] ...finanszírozni. A raktárba, a telephelyre történő beszállításig felmerült kamat, továbbá a hitel, a kölcsön felvétele előtt fizetett bankgarancia díja, a szerződésben meghatározott kezelési költség, folyósítási jutalék, a rendelkezésre tartási jutalék, valamint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. november 30.

Garanciális visszatartás fordított adózásnál

Kérdés: "A" vevő "B" kivitelezővel fordított adózás alá tartozó munkát végeztet. A számla értéke 5000 E Ft, amelyből (10%) 500 E Ft a garanciális visszatartás, bankgaranciával kiváltva. A garanciális időszakon belül keletkezett hibákat a megrendelő – megállapodás alapján – külső vállalkozóval elvégezteti, a számlaértéket (300 E Ft + áfa) továbbszámlázza a kivitelezőre. A kivitelező egyéb ráfordításként számolja el ezt az összeget az áfa visszaigénylése mellett? A garanciális visszatartást ki kell vezetni a vevőkövetelésből (311-911), és ehhez elégséges egy jegyzőkönyv? Ha az áfa nem vonható le, mi a helyes könyvelés?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kezdjük, hogy a garanciális kötelezettségre történő visszatartás a fizetendő összegből történő visszatartást jelent. Ha a számla értéke 5000 E Ft, akkor a kivitelezőnek 5000 E Ft árbevételt kell a számla alapján könyvelnie, a megrendelőnek beruházásként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. augusztus 19.

Euróhitelhez kapcsolódó egyéb költség

Kérdés: A magyarországi kft. külföldi tulajdonosának ausztriai cége adott kölcsönt a magyar kft.-nek úgy, hogy ehhez az osztrák bankból vett fel 90 000 euró kölcsönt. Az osztrák cég az év végével kiszámlázta a kamatot. A számlán azonban feltüntettek még egyéb költség címen 300 000 forint értéket. Azt mondták, hogy ez a felvétellel járó pluszkiadások fedezete. Mi a helyes kamatszázalék? Euróban nyújtott kölcsön esetében az év végi árfolyamon kell átszámítani? Az egyéb költséget miként kell elszámolni? Uniós szolgáltatás, áfabevallásba, összesítőbe nem kerül be? A magyar kft. mikrogazdálkodói beszámolót készít. Az osztrák és a magyar cég tevékenysége is dísznövénytermesztés, kereskedelem. Egyik sem folytat pénzügyi tevékenységet.
Részlet a válaszából: […] ...díjakat. Ilyen a bankkal kötött szerződésben meghatározott, a hitel igénybevétele miatt fizetett kezelési díj, folyósítási jutalék, bankgarancia díja stb. Mivel az osztrák cég az osztrák banktól vette fel a magyar kft.-nek folyósított kölcsönt, hitelt, az osztrák bank...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. március 12.

Bónusz vagy utólag adott engedmény?

Kérdés: Amennyiben a vevő a 2011. évben számláit határidőre kifizeti, azaz az éves bruttó számlaérték legalább 95%-át a fizetési határidő napján jóváírják, akkor az eladó az éves forgalom után + 0,5% bónuszt fizet. (A vevővel skontómegállapodás is van, amely szerint 60 napos fizetési határidő és 15 napon belüli fizetés esetén 2% skontót kap.) Egy másik szerződésben az áruforgalmi bónuszok között szerepel pénzügyi bónusz, amelynek feltétele bankgarancia nyitása. Elszámolása negyedévenként utólag történik, áfa nélkül, utólag adott engedményként (bónuszként). Minek minősülnek ezek a bónuszmegállapodásban rögzített pénzügyi feltételektől függő engedmények?
Részlet a válaszából: […] ...között (a kérdés szerinti adatok alapján a késedelmikamat 16 százalék)!A másik szerződés szerinti bónusz, amelynek feltétele abankgarancia nyitása, nem felel meg az utólag adott/kapott engedmény számvitelifogalmának, de nem minősíthető skontónak sem, így az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. április 19.
1
2