Tárgyi eszköz vagy fogyóeszköz

Kérdés: Társaságunk új profilként szállodai üzemeltetésre és könyvelésre vállalkozott. A szükséges felszerelések, kellékek függvényében szeretnénk tárgyieszköz- és anyagköltség-kategorizálás szempontjából szakvéleményt kérni:
Azon túlmenően, hogy a mindenkori számviteli törvény teljesülésével meghatározzuk számviteli politikánkban a kis értékű tárgyi eszközök általunk indokolt értékhatárát, szeretnénk iránymutatást kérni a befektetett eszközök és forgóeszközök típusának számszerűsíthető, megalapozott szétválasztására. A folyamatban lévő beszerzések során tételesen érkeznek a könyvelésre a konyhai, takarítóeszközök és szobaberendezések. (Többek között serpenyők és kések, poharak; szappanadagolók és törölközők, párnák, huzatok, függönyök; összecsukható kerti székek és asztalok, hajszárítók.) Egy televízió vagy mikró esetén nem merül fel kérdés ugyebár a mérlegben tárgyi eszközként való elhelyezésre vonatkozóan, viszont ily csekély értékű, sérülékeny tárgyak, anyagok esetén (például étkészlet, poharak) már elgondolkodunk azon mi is, hogy ezen eszközök sorolhatóak-e az „Egy éven belül elhasználódó anyagi eszközök költségei” fogalmához, így elszámolhatók-e azok felhasználásakor anyagköltségként?
Forgóeszközök kapcsán felmerülő bizonytalanság számunkra még a készletek kezelése. Nyers- és alapanyagként tárgyalhatunk az éttermi felszolgálás során felhasznált alapanyagokról, s a bár esetén kereskedelmi árunak számít például az ásványvíz, szeszes ital. Mi a helyzet azonban a kevert felhasználással, azaz az éttermi részlegen kiszámlázott palackos, üveges üdítőkkel és a bárban receptúra szerint felkínált koktélokhoz felhasznált gyümölcsökkel, kimérős alkohollal? Társaságunk készletkezelő programot kíván alkalmazni, amely független a könyvelői rendszertől, mennyiségi és egységár szerinti kimutatás számításával csökken havi leltár szerint a készletállomány. Milyen útmutatással érdemes ellátni a leltározó személyét, hogy a könyvelésen egyértelműen és valóságot tükrözően kerüljön a készletmozgás kimutatásra?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...követően várhatóan egy éven belül elhasználódnak, akkor vásárolt készlet (vásárolt anyag, majd a használatbavételkor anyagköltség).Az eltérő minőségű eszközök (például étkészlet) jellemzően nem minősíthetők azonos eszköznek, feltételezhetően...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. augusztus 7.
Kapcsolódó címkék:  

Adatszolgáltatás, alanyi adómentesség, rezsiköltség továbbszámlázása

Kérdés: A NAV felé történő számla adatszolgáltatás magánszemély, illetve cég részére történő bérbeadás esetén hogyan alakul adószámmal rendelkező magánszemélynél nyomdai úton kiállított számlatömb használatakor? Lakáscélra történő tárgyi adómentes bérbeadás bevétele az alanyi mentesség határába beszámítandó-e, amennyiben más önálló tevékenységből is származik a magánszemélynek bevétele?
A bérbeadó adószámos magánszemély a lakáskiadáshoz kapcsolódó áthárított rezsiköltségeket köteles-e továbbszámlázni a magánszemély bérlő, illetve egyéni vállalkozó bérlő felé, illetve ezen bevételek adóalapot képeznek-e?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...l) pontjában található, ezért az alanyi adómentesség értékhatárának számításakor ennek ellenértékét figyelembe kell venni.3. Rezsiköltség továbbszámlázásaAz Áfa-tv. 70. § (1) bekezdés b) pontja alapján termék értékesítése, szolgáltatás nyújtása...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. július 10.

Elektromos autótöltő fogyasztásának az áthárítása

Kérdés:

A társasház saját költségén elektromos autótöltőt létesített, amelynek fogyasztását a társasház fizeti az áramszolgáltató felé. Az elektromos autótöltő az egyes tulajdonosok részére kiállított, névre szóló felhasználói kártyával vehető igénybe. Az egyes felhasználói kártyához tartozó áramfogyasztás az áramszolgáltató által biztosított online felületen külön-külön kimutatásra kerül. A társasház ezen, névre szóló kimutatás alapján a társasházi havi egyenlegközlőben közzéteszi az egyes tulajdonosok elektromos autótöltős áramfogyasztásának díját, amelyet a tulajdonosok megfizetnek a társasház folyószámlájára. A tulajdonosok által a társasház részére megfizetett elektromos autótöltős áramfogyasztási díj a társasház részéről vállalkozási tevékenység bevételének vagy esetleg valamilyen más jogcím szerinti bevételnek minősül? A társasháznak van számlakiállítási kötelezettsége az elektromos autótöltő áramfogyasztásának díjáról a fogyasztó tulajdonosok részére, vagy elegendő a társasházi havi egyenlegközlőben történő előírás?

Részlet az állásfoglalásából: […] A rövid válasz az, hogy a tulajdonosok által a társasház részére megfizetett elektromos autótöltős áramfogyasztási díjat a társasháznak a tulajdonosok felé az áfa felszámításával számláznia kell, az áfa nélküli számlázott összeget pedig a vállalkozási tevékenység...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. július 10.
Kapcsolódó címke:

Átvállalt kötelezettség az átvállalónál, a kötelezettnél

Kérdés: „A” cég a „B” cégben üzletrészt vásárol. „B” cégnél kötelezettség van „C” cég felé, amelyet adásvételi szerződés szerint „A” cég fizet meg. „A” cég nem követeli „B” cégtől ezt az összeget. „A” és „B” cégben hogyan járunk el helyesen, könyveléstechnikailag?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...elhatárolást a kötelezettséghez kapcsolódóan beszerzett eszköz bekerülési értéke, illetve bekerülési értéke arányos részének költségkénti, ráfordításkénti elszámolásakor kell megszüntetni (T 4832 – K 9644).A tartozásátvállalás során az „A” cég...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. július 10.
Kapcsolódó címke:

Kaució felhasználása

Kérdés: Bérbeadással foglalkozó cég kauciót vesz el a bérlőtől a szerződéskötéskor. A szerződés lejáratakor a bérlő visszaadja a bérelt eszközt, ha minden rendben, a bérlő részére a kauciót visszautalják. Az egyik eszközt a bérlő sérülten adta vissza, a megállapodás szerint a javítás összege a kaucióból visszatartásra kerül, a különbözetet utalja át a bérbeadó a bérlő részére. Hogyan jár el a bérbeadó jelen esetben?
1. Megjavíttatja az eszközt, a visszatartott kaució összegét kártalanításként elszámolja.
2. Megjavíttatja az eszközt, a javítást áfásan számlázza a bérlő felé, a számla összegét a visszatartott kaució összegével összevezeti.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...bérbeadó azért kéri a bérlőtől a kauciót, hogy ha a bérbe adott eszköze megsérül, akkor a sérült eszköz kijavítása költségeinek legyen fedezete. A bérbeadó eszköze sérül, a bérbeadó eszközét kell javítani, a javítással kapcsolatos költségeknek mindenképpen...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. július 10.
Kapcsolódó címke:

Lámpaoszlopok nyilvántartása

Kérdés: A kft. telephelyet, csarnokot épít. A területre 6,8 méteres acél lámpaoszlopokat vásárolt, illetve különböző közlekedési táblákat. Egyenként nem érik el a 200 ezer forintot, azonban a lámpaoszlopokat a tárgyi eszközök közé soroltuk. A táblákat azonnal költségként számoltuk el. Helyesen könyveltük ezeket a tételeket, illetve van-e valami számviteli előírás a fentiekkel kapcsolatban?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...és csak a rendeltetésszerű használatbavételkor lehet a 200 ezer forintot el nem érő, tárgyi eszköznek minősülő eszközöket is költségként (értékcsökkenési leírásként) elszámolni.A beruházásként kimutatott lámpaoszlopokat csak akkor lehet a tárgyi...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. július 10.
Kapcsolódó címke:

Bérelt ingatlanon faültetés

Kérdés: Ügyfelem székhelyén, amely bérelt ingatlanon van, szeretne fát ültetni. Ez beruházás, vagy költségként lehet elszámolni? Beruházás esetén mikor lehet aktiválni, milyen leírási kulccsal és milyen maradványértékkel kell számolni? Igaz az, hogy csak 4-5 év múlva lehet aktiválni, amikor a lombkorona megerősödött?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a vállalkozási tevékenységet, az ültetett fa tárgyi eszköznek, ezen belül egyéb építménynek minősül.A faültetés megvalósításának költségeit (a vételárat, a terület előkészítésének, magának az ültetésnek a költségeit) a felmerüléskor beruházásként...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. július 10.
Kapcsolódó címkék:  

Nagy értékű fák telepítése

Kérdés: A kft. a bérelt telephelyére nagy értékű fákat telepített. Hogyan történik ennek a beruházásnak a könyvelése és az értékcsökkenés számítása?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...(A bérleti jogviszony esetleges megszűnése esetén kell rendelkezni az ültetett fák sorsáról.)A faültetés, telepítés megvalósításának költségeit (a vételárat, a terület előkészítésének, az ültetésnek a költségeit) a felmerüléskor beruházásként kell elszámolni...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. július 10.
Kapcsolódó címke:

Bérelt üzlethelyiség kialakításához hozzájárulás számlázása

Kérdés: A vállalkozás üzlethelyiséget bérel egy bevásárlóközpontban. A bérleti szerződés 5 évre szól, mely további 5 évvel egyoldalúan meghosszabbítható a bérlő kérésére, változatlan feltételekkel. Az üzlethelyiség kialakításának költségeihez a bevásárlóközpont is hozzájárul, oly módon, hogy a bérlő áfás számlát állít ki a bevásárlóközpont részére, „kialakítási hozzájárulás” jogcímen. A vállalkozás két részletben számlázza ki az összeget, az első 50%-ot az átadás-átvétel napját követő 15. napon, a második 50%-ot az üzlet megnyitását követő 15. napon. A vállalkozás a nettó összeget az értékesítés nettó árbevétele jogcímen mutatja ki a könyveiben. Az így kiszámlázott árbevételeket a vállalkozás elhatárolhatja-e, vagy a számlán szereplő teljesítési időpontokban kell árbevételként kimutatnia a teljes nettó összeget? Amennyiben elhatárolja, úgy 5 vagy 10 évre történhet az elhatárolás?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...leírtak figyelembevétele mellett – tisztázandó, hogy a megkeresésben leírtak egyáltalán igazak-e.Ha az üzlethelyiség kialakításának költségeihez a bevásárlóközpont is hozzájárul, akkor az üzlethelyiséget a vállalkozás építi, annak a költségeit a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. július 10.
Kapcsolódó címke:

Leltárkülönbözet rendezése

Kérdés: Év végén kiderült, hogy tápgyártás alkalmával alapanyagcsere miatt leltárkülönbözet (mind hiány, mind többlet) alakult ki egyes alapanyagokat illetően. A pontos alapanyagcserékről nincs tudomásunk, csak sejtésünk van arról. Hogyan kell ezt év végén korrigálni, hogy a tényleges mennyiség és a nyilvántartás szerinti mennyiség egyezzen?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...meg kell egyeznie. Ehhez a nyilvántartás szerinti mennyiséget a ténylegesre kell helyesbíteni – a csere feltételezésével – az anyagköltséggel szemben, azaz a többlet is az anyagköltséget módosítja, a hiány is.(Kéziratzárás: 2025. 06....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2025. június 12.
Kapcsolódó címke:
1
…
20
21
22
…
456