Továbbutalt támogatási előleg

Kérdés: Több kettős könyvvitelt vezető vállalkozásból álló konzorcium elsősorban kutató, felmérő, szolgáltatási feladat ellátására minimális tárgyieszköz-beszerzést igénylő pályázatot nyert. A támogatói okirat szerint a kedvezményezett a konzorcium vezetője. Ő kapta meg előfinanszírozás keretében a pályázati előleget, amelyet a megvalósításhoz igazodva utalt tovább a konzorciumi tagoknak. A kiírás szerint a támogatás folyósítása a záró beszámoló elfogadását megelőzően támogatási előleg. A záró beszámoló benyújtására a kedvezményezett, azaz a konzorcium vezetője kötelezett. A pályázat bizonylatolását, az elkülönített nyilvántartásokat a konzorciumi tagok külön-külön a saját számviteli bizonylataikra vonatkozó szabályok szerint kötelesek vezetni, megőrizni. A záró szakmai és pénzügyi beszámoló elfogadását követően a pályázati bevétel is a konzorciumi tagok egyéb bevétele lesz mindenkinek a saját vállalkozásában. A pályázatzáró beszámoló elfogadása előtt kinek a könyveiben kell szerepeltetni a pályázati előleget? A kedvezményezett – azaz a konzorcium vezetőjének – beszámolójában, vagy minden konzorciumi tag saját számviteli beszámolójában?
Részlet a válaszából: […] ...rövid válasz az, hogy minden konzorciumi tag a könyveiben a megkapott pályázati előleget a konzorcium vezetőjével szembeni kötelezettségként (T 384 – K 4799), a konzorcium vezetőjénél az átadott pályázati előleget a tagokkal szembeni követelésként (T368 – K 384)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 5.

K+F társaságiadóalap-kedvezménye

Kérdés: Szeretnék segítséget kérni a K+F társaságiadóalap-kedvezménye értelmezésében. A cég 3 különböző K+F-fejlesztést végez (3 különböző forrásból támogatás kapcsolódik hozzá). Az egyik fejlesztést felsőoktatási intézménnyel közösen végzi konzorciumban, a cég a konzorciumvezető, ennek a közvetlen költsége 70 millió forint, és a másik kettőnél nincs kutatóhely, ott együtt 26 millió forint a figyelembe vehető K+F-költség. A taokedvezmény mértékének meghatározásánál a felsőoktatási intézménnyel közösen végzett K+F-fejlesztésre jutó adóalap-kedvezménynél az 50 milliós korlátot figyelembe kell venni, és a másik kettőre jutó 26 millió forint is elszámolható, így összesen 76 millió, vagy az összes K+F-fejlesztés együttes adóalap-kedvezménye nem lehet több, mint 50 millió forint?
Részlet a válaszából: […] A támogatással csökkentett – a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés t) pontjának megfelelő – K+F közvetlen költség vonható le az adóalapból, ha nem a Tao-tv. 7. § (17) bekezdése alapján érvényesít kedvezményt az adózó. Ha a kutatás megfelel a Tao-tv. 7. § (17)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 10.

Továbbutalt támogatás

Kérdés: Egyéb szervezetünk nemzetközi pályázatot nyert, amelyben mi (Magyarország) vagyunk a konzorciumvezetők. Mi kapjuk meg a teljes pályázati összeget, majd a különböző országokban lévő partnereknek haladéktalanul továbbutaljuk az őket megillető, költségvetés szerinti összeget. Elszámolást egyben nyújt be az összes ország, de partnerekre bontva. A partnereket illető összeget, amelyet az én szervezetem fogad, de rögtön tovább is utalom a partnereknek, kell-e árbevételként könyvelnem a könyveimben? Milyen főkönyvi szám ajánlott az összeg fogadásához és továbbutalásához? Ha bevételként fogadom a teljes összeget, a partneri bevételre eső időbeli elhatárolást hogyan kell kezelnem?
Részlet a válaszából: […] A számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámlókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságáról a 479/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet rendelkezik.A Korm. rendelet 13. §-ának (4) bekezdése szerint a továbbutalási céllal kapott támogatást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. október 29.

Konzorcium keretében építőipari beruházás

Kérdés: Társaságunk egy másik vállalkozóval közösen konzorciumi megállapodás keretében egy nem engedélyköteles építőipari beruházás kivitelezését vállalja 50-50%-ban. A tagok a megrendelővel közösen szerződnek, a vállalkozási díjat 50-50%-os megoszlásban számlázzák a megrendelő részére, a konzorciumi megállapodás alapján a költségeket is 50-50%-os arányban vállalják. A kivitelezési munkákhoz a konzorcium alvállalkozókat is igénybe kíván venni. A tagok az alvállalkozókkal a megrendelővel kötött szerződéshez hasonlóan közösen szerződnek, és az alvállalkozók 50-50%-ban állítják ki számláikat a tagok részére. A konzorciumi tagok saját teljesítményükkel is részt vesznek a kivitelezés során. A tagok az általuk végzett saját teljesítményük 50%-át átszámlázzák a másik konzorciumi tag részére, tehát egymás felé is hasonló módon számláznak az Áfa-tv. rendelkezései szerint (27% áfa felszámításával), mint az építkezés többi számlázott alvállalkozói teljesítménye. Álláspontunk szerint a tagok saját teljesítményének egymás felé történő átszámlázása a Tao-tv. szerint a vállalkozási tevékenység érdekében felmerülő költségnek minősül.
Részlet a válaszából: […] ...leírtaknak a gyakorlatban való alkalmazása esetén pedig vélelmezhető a hatályos jogszabályi előírások szándékos megkerülése is. A konzorciumi megállapodás szándéka helyeselhető, de ahhoz az építőipari beruházás kivitelezésének konzorciumtól eltérő szabályait...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Építési-szerelési tevékenység végzése külföldi alvállalkozóval

Kérdés: Egy magyar kft. szerződést kötött egy magyar építési konzorciummal magyarországi építkezésen végzendő szerelési munkára. Az áfaelszámolás a fordított adózás szerint történik. Az építkezésen végzett szerelési munkára a magyar kft. alvállalkozási szerződést kötött egy lengyel céggel, amely a szerelési munkák nagy részét elvégezte, amit 0% áfával számlázott. A lengyel cégnek szállítási szerződése is van az építési konzorciummal. A lengyel cég az építkezéshez szükséges termékeket leszállítja Magyarországra, 0%-kal számlázza. A magyar cég az építkezésen elvégzi a teljes projektmenedzseri feladatokat, irányítást, ellenőrzést. A magyar cég az építkezésen igénybe vett gépek és konténerek bérleti díját továbbszámlázza a lengyel cég részére. Milyen módon, milyen áfával kell számlázni, hogyan kell könyvelni a befogadott számlát? Visszaigényelhető az áfa? A szállításhoz szükséges kamion behajtási engedélyét a magyar cég intézi, és ő kapja az áfás számlát, amelyet átszámláz a lengyel cégnek. Milyen módon, milyen áfával kell számlázni, hogyan kell könyvelni a befogadott számlát? Visszaigényelhető az áfa? A lengyel cég alkalmazottainak, vezetőinek esetenként a magyar cég intézi a szállásfoglalást, az étkeztetést Magyarországon, és fizeti ennek a számláját, amelyet továbbszámláz a lengyel cégnek. Kérdése mint az előbbieknél! A magyar cég végzi a szereléshez esetenként felmerülő anyag- és szerszámbeszerzéseket, amelyet számláz a lengyel cég részére. Milyen módon, milyen áfával kell ezt számlázni, a befogadott számlát hogyan kell könyvelni? Visszaigényelhető az áfa?
Részlet a válaszából: […] ...be kell vallania, és mivel azt a vállalkozási szerződés alapján építési-szerelési munkaként fogja majd továbbszámlázni az építési konzorcium felé, levonásba is helyezheti. (Itt jegyezzük meg, a magyar cégnél a projektmenedzseri feladatok ellátása, az irányítási...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Önerő figyelembevétele a támogatásnál

Kérdés: Ügyfelünk konzorciumban vesz részt a pályázati támogatásban megvalósított projektben. A konzorciumvezető szerint a támogatás halasztott önerővel kerül elszámolásra. A támogatási szerződés szerint a projekttámogatás intenzitása 60%. A pályázati útmutató szerint a halasztott önerő esetén a kedvezményezett legkésőbb az első fizetési igénylés benyújtásáig – nyilatkozata alapján –, a megítélt támogatás 90%-áig az elszámolni kívánt költségeket teljes egészében lehívhatja. A lehívás teljesítésének kifizetését követően fennmaradó támogatást a záró kifizetési igénylés keretében a felmerült összes költség elszámolásra történő benyújtásával igényelheti. A beadott első időszakos kifizetési kérelemben a támogatás összege a támogatásban jóváhagyott, elszámolható költségek 100%-ában került jóváhagyásra. Ügyfelünknél a megkapott előleg összegét kötelezettségként, a jóváhagyott támogatás teljes összegét egyéb bevételként könyveltük. Önerő kimutatása nem történt. Partnerünk a megkapott előleg összegét halasztott bevételként könyvelte. A benyújtott fizetési kérelemben jóváhagyott költségek a halasztott önerő 100%-ában kerültek jóváhagyásra, de ettől eltérően a felmerült költségek támogatási intenzitás szerinti 60%-át könyvelték egyéb bevételként a halasztott bevétellel szemben. Így a tárgyidőszakban érvényesítették az önerőt, függetlenül attól, hogy a pályázati elszámolás a halasztott önerő szerint került jóváhagyásra. Melyik elszámolási mód a helyes?
Részlet a válaszából: […] A válaszadó – a kérdés teljes terjedelmű idézése és olvasása után – feltételezi, hogy a támogatási szerződés megírója és elfogadója sem jártas a számviteli elszámolások követelményei ismeretében. Sokkal pontosabban kellett volna fogalmaznia, hogy az a támogatásban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. január 30.

Megszűnt konzorciumhoz kapcsolódó tartalék

Kérdés: Hulladékgazdálkodással kapcsolatosan létrejött konzorcium megszűnik, azonban az évek során tartalékot képeztünk (több önkormányzat) a hulladéklerakó regenerálásához. A konzorcium megszűnt, a tartalékra nem volt szükség, milyen jogcímen fizetjük vissza az önkormányzatoknak a tartalékba képzett összeget? És hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] Ha költségvetési szervként működő szervezet megszűnik, a rendelkezésre álló pénzeszközök önkormányzatok részére történő visszafizetését működési (K506 rovat) vagy felhalmozási (K84 rovat) célú támogatás államháztartáson belül, kiadási rovaton számolhatják el...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. január 31.

Konzorciumban részt vevők közötti elszámolás

Kérdés: Két magyarországi székhelyű építőipari társaság konzorciumot hozott létre, amely konzorcium vállalkozási szerződést kötött egy harmadik féllel, mint megrendelővel önálló vízellátó rendszer generálkivitelezői munkáinak elvégzésére. A konzorciumi tagok a kivitelezői szerződés szerint vállalt szolgáltatás ellenértékét külön-külön számlázzák. A konzorciumi megállapodás alapján a nyújtott szolgáltatásokkal kapcsolatosan a konzorcium tagjai úgy állapodtak meg, hogy a szolgáltatásból eredő költségeket is a megrendelő felé történő kiszámlázás arányában viselik. A konzorciumi tagok között történő elszámolás során (eredménymegosztás) egymás számára ellenszolgáltatást nem nyújtanak. Hogyan kell ezt az ügyletet elszámolni? Milyen bizonylatot kell kiállítani? Milyen áfát kell felszámítani?
Részlet a válaszából: […] ...az, hogy a végleges pénzeszköz átadás/átvétel szabályainak alkalmazásával kell eljárni, annak adójogi következményeivel együtt.A konzorciumi vállalkozási szerződésre vonatkozóan a Ptk.-ban nem találunk külön előírást. A Ptk. hatodik könyvének XXXVII....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. december 15.

Kísérleti fejlesztés támogatással

Kérdés: Társaságunk az Innovációs Alap terhére kiírt pályázaton indult, és másik két társasággal konzorciumot létrehozva nyert. A nyertes projekt célja egy új eszköz kifejlesztése, amelynek részegységeit más-más társaság fejlesztette ki, de utána összeépítették azokat. Az első munkaszakasz ráfordítását 2010-ben aktiváltuk. Társaságiadó-kedvezményt nem vettünk igénybe. Az első munkaszakasz elszámolása 2011-ben volt, ezt követően kaptuk meg a vissza nem térítendő támogatást. A második munkaszakasz 2011-ben készült el, az elszámolás alapján a támogatást is megkaptuk. A társaság "piacképes" eszközt hozott létre, amelynek a tulajdonjoga – 3 évig – csak a támogató írásbeli hozzájárulásával idegeníthető el, adható bérbe vagy hasznosítható más módon. A kísérleti fejlesztés ráfordításai – munkaszakaszonként is – meghaladják a támogatás összegét. Hogyan kell elszámolni, főként a támogatást?
Részlet a válaszából: […] ...vagy ennélrövidebb idő alatt lehet értékcsökkenési leírásként elszámolni. (A rövidebb időakár egy év is lehet.)A kérdés alapján a konzorcium a kísérleti fejlesztéstöbbletköltségei fedezetére kapott támogatást, amelyet a támogatás pénzügyirendezésekor az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. június 14.

Megrendelésre végzett kutatás-fejlesztés

Kérdés: Nonprofit közhasznú kft. fő tevékenysége kutatás-fejlesztés, amelyet áfásan számláz megbízóinak. A kft. uniós pályázat résztvevője egy nemzetközi konzorcium keretében. A kapott támogatás nem ellenérték, illetve árat nem befolyásol, ezért áfamentesnek tekintik. Levonható-e a pályázatból finanszírozott költségek áfája? Közhasznú tevékenységnek tekinthető-e a konkrét vállalati megrendelésekre végzett, számlázott kutatási-fejlesztési tevékenység?
Részlet a válaszából: […] ...előzetesen felszámított áfájalevonható.A kérdés szerint a kérdező kft. csak résztvevője az unióspályázatnak egy nemzetközi konzorcium keretében. Ebből következően,feltételezhetően, nem a kft. pályázott, nem a kft. fogja hasznosítani apályázat eredményét....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. október 6.
1
2