Behajtási költségátalány – törvényváltozás!

Kérdés: Olvastam, hogy a behajtási költségátalányról új törvény lépett hatályba, amely szerint a kötelezettet terhelő, kereskedelmi ügyletekből eredő fizetési kötelezettség teljesítésének késedelme esetén a jogosult a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezetéül negyven eurónak megfelelő, az MNB – késedelem kezdőnapján érvényes – hivatalos deviza-középárfolyama alapján meghatározott forintösszegre (a továbbiakban: behajtási költségátalány) tarthat igényt. Ez a törvényi előírás érdemileg más, mint az eddigi volt, amikor is, ha a vállalkozások közötti szerződés esetén a kötelezett késedelembe esett, köteles volt a jogosultnak a követelése behajtásával kapcsolatos költségei fedezésére negyven eurónak megfelelő forintösszeget fizetni, amelyet a kötelezettnél a kötelezettség kezdőnapján a jogosulttal szembeni kötelezettségként az egyéb ráfordítások közötti elszámolással elő kellett írni. Az új törvény ismeretében mi történjen a könyvekben így kimutatott kötelezettségekkel? Ha a kötelezett nem könyvelt semmit, hogyan érvényesítheti a jövőben a jogosult a behajtási költségátalány miatti követelését stb.?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...§, másrészt az Szt. 177. §-ának (56) bekezdése alapján a törvény hatálybalépésével egyidejűleg a vállalkozó a könyvviteli nyilvántartásában (mérlegében) kimutatott, behajtási költségátalányból származó kötelezettséget – ha azt ezen időpontig a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. április 28.
Kapcsolódó címke:

Osztalékelőleg euróban

Kérdés: Ügyfelem osztalékelőleget vett fel euróbankszámláról készpénzben. Ha a májusi osztalékfizetési döntésnél, forintban határozza meg az osztalékot, árfolyam-differenciával kell számolnom, mivel a könyveit forintban vezeti. Helyesen gondolom?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...még az osztalékelőleget is forintban kell teljesíteni. Ha a fentebb hivatkozottak szerint járnak el, mivel a társaság a könyvviteli nyilvántartásait forintban vezeti, magának az osztalék­előlegnek a kifizethető összegét is csak forintban lehet megállapítani,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. április 28.
Kapcsolódó címke:

Ajándékba kapott számítástechnikai eszközök

Kérdés: Társaságunk vele szerződéses viszonyban lévő társaságtól ajándékba kap szerződés szerint számítástechnikai eszközöket. Mi a helyes számviteli elszámolása, és kapcsolódik-e hozzá a megajándékozottnál bármilyen adókötelezettség és/vagy adóalap-módosító tétel?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a térítés nélkül átadott, részesedésnek vagy értékpapírnak nem minősülő eszközök (idetartoznak a számítástechnikai eszközök is) nyilvántartás (könyv) szerinti értékét a felszámított, az átvevő által meg nem térített áfával növelt összegben. Könyvelés...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. április 28.

Kisvállalati adóalap

Kérdés: Társaságunk 2013. év óta kivaalanyként teljesíti adókötelezettségét. Kérdésünk a 2015. éves bevallás miatt benyújtandó 15KIVA-02. lapjának 10. sorához kapcsolódik.
Sorszám Kisvállalati adóra vonatkozó adatok Adatok
ezer forintban
1. Pénzeszközök tárgyévben
kimutatott összege 25 071
2. Pénzeszközök tárgyévet megelőző
évben kimutatott összege 9491
3. Pénzforgalmi szemléletű
eredményt csökkentő tételek 32 882
4. Pénzforgalmi szemléletű
eredményt növelő tételek 11 063
5. Korrigált pénzforgalmi
szemléletű eredmény -6239
6. Személyi jellegű kifizetések 14 282
8. Kedvezményezett foglalkoztatott
után érvényes kedvezmény 29
9. Kisvállalati adó számított alapja 14 253
10. A beszerzett tárgyi eszköz aktivált
értékével kapcsolatos kifizetések?
11. A Katv. szerinti külföldön
adóztatható adóalap -
12. Megállapított kisvállalati adó?
A hivatkozott lap 5. sorában negatív korrigált pénzforgalmi szemléletű eredményt kapunk a pénzeszközök változása és a csökkentő/növelő tételek egyenlegeként: -6239 E Ft. A személyi jellegű kifizetések 7. sorában 14 282 E Ft szerepel, amely így az adófizetési kötelezettség alapja lenne, csökkentve a kedvezményezett foglalkoztatottal. 2013. évben a korrigált pénzforgalmi eredmény pozitív volt, 3381 E Ft értékben, viszont a 2014. éves elszámolásban -11 027 E Ft lett, melyet elhatárolt veszteségként tartunk nyilván. Tudomásunk szerint az elhatárolt veszteséget a keletkezést követő évben, és csak pozitív korrigált pénzforgalmi szemléletű eredmény esetén lehet felhasználni, emiatt esetünkben 2015. évben nem írhatunk semmit a 6. sorba! Viszont a Katv. speciális rendelkezést ír elő az adózó által végrehajtott beruházásokkal kapcsolatban, emiatt a kérdésünk a 10. sorhoz kapcsolódik. Mivel 2015. évben volt egy tárgyieszköz- (ingatlan-) beszerzésünk, melyet pénzügyileg ki is fizettünk, és aktiváltuk a számviteli nyilvántartásunkban (12 700 E Ft), a 10. sorba be lehet-e állítani ezt a tárgyieszköz-beszerzést, ami csökkenti a személyi jellegű kifizetések utáni adóalapot, annak ellenére, hogy a korrigált pénzforgalmi eredmény NEGATÍV?! Ugyanis erre vonatkozó egyértelmű információt sem a törvényben, sem a kitöltési útmutatóban nem tudtunk értelmezni, miszerint csak pozitív korrigált pénzforgalmi szemléletű eredménynél lehet a tárgyieszköz-beszerzést betenni, vagy negatív korrigált pénzforgalmi szemléletű eredmény esetén is. Ha lehetőség van a 10. sorba beírni, akkor a teljes 12 700 E Ft beírható-e, vagy csak a 2014. évi -11 027 E Ft erejéig?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kisadózó vállalkozások tételes adójáról és a kisvállalati adóról szóló 2012. évi CXLVII. törvény (Katv.) elő­írása szerint az elhatárolt veszteségből felhasználható a következő adóévek adóalapjának (és nem a pénzforgalmi szemléletű adóalaprésznek) a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. április 28.
Kapcsolódó címke:

Szakképzési hozzájárulás visszaigénylésének könyvelése

Kérdés: A kft. tanulószerződéssel tanulókat foglalkoztat, emiatt minden hónapban visszaigénylése van szakképzési hozzájárulásból. Bruttó vagy nettó módon kell könyvelni? A kérdés amiatt is fontos, mert nem mindegy, milyen összeg kerül az árbevételbe az elvárt jövedelem megállapítása során.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...bruttó elszámolás viszont nem valós gazdasági események (befizetési kötelezettség, nagyobb összegű visszaigénylés) könyvviteli nyilvántartásokban való rögzítését jelentené.Az összes bevétel meghatározása során a szakképzéssel kapcsolatosan visszaigényelt...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. április 14.
Kapcsolódó címke:

Támogatás előlegként kapott összegének nyilvántartása

Kérdés: Társaságunk 2015. évre vissza nem térítendő támogatásban részesül pályázatkezelői feladatok ellátására. A nyújtott támogatás terhére különböző költségek számolhatók el. A megvalósítási és elszámolási időszak: 2015. 09. 01. – 2016. 05. 31. A támogatás folyósítása két ütemben történik. Az első részletet előleg formájában 2015-ben már kiutalták, jóváhagyása várhatóan 2016 augusztusában lesz. Az előleget meghaladó részt várhatóan 2016 augusztusában folyósítják. Az előleget a 479. számlán mutatjuk ki, amíg a jóváhagyás nem érkezik meg. Az előlegen túli rész jóváhagyása és utalása is 2016 augusztusában várható, emiatt a 2015. évi beszámolóban egyéb bevételként sem az elő­leg, sem az előlegen túli rész még nem szerepelhet, bár a költségek egy része a 2015. üzleti évben már felmerült. Jól gondoljuk?
Részlet az állásfoglalásából: […] Helyesen gondolják és indokolják, hogy a 2015-ben elő­legként kapott összeget, illetve a 2015. év mérlegkészítési időpontjáig még meg sem kapott támogatási összeget miért nem szabad a 2015. év egyéb bevételei között, még részben sem, kimutatni. Álláspontjuk részben az...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. április 14.
Kapcsolódó címke:

Gázolaj költségelszámolásának bizonylatolása

Kérdés: Cégünk személygépkocsi-márkakereskedés és szakszerviz. A karosszériajavítás során az elemek fújása fényezőkamrában történik. A fényezőkamra üzemeltetéséhez szükséges gázolajat – az eddigiektől eltérően – benzinkútnál vásárolnánk. Nyilvántartott személygépkocsijaink benzinnel működnek. Ritkán előfordul, hogy a tesztautó, illetve a kisteherautónk gázolajjal üzemel. Jelent-e bármilyen problémát a fényezőkamrába vásárolt gázolaj költségkénti elszámolhatósága, az áfa levonhatósága? Kell-e valamilyen nyilvántartást vezetni? A fényezőkamra üzemeltetéséhez vásárolt gázolaj mennyisége a külső hőmérséklettől és a munka mennyiségétől függ.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...általános követelményéből kell kiindulni. Röviden: minden gazdasági műveletről, eseményről bizonylatot kell kiállítani. A számviteli nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylat alapján szabad adatokat bejegyezni. A számviteli törvény rögzíti azt is,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. április 14.
Kapcsolódó címke:

Vásárlási utalvány mint termék

Kérdés: Vállalkozásunk ajándékvásárlási utalványokat szeretne értékesíteni, amelyeket a vásárlók a lejárati időn belül a boltjainkban levásárolhatnának. Vállalatirányítási rendszerünkben az alábbi fejlesztés elvégzésével tudnánk a folyamatot létrehozni: Létrehoznánk egy "vásárlási utalvány" nevű cikket, mely rendelkezne azokkal a tulajdonságokkal, amelyek alapján megvalósítható lenne a szigorú számadás alá vonás, az egyedi, a sorszám szerinti nyilvántartás. Amikor a vevő vásárolna ilyen utalványt, kiállítanánk róla egy áfás számlát, termékértékesítésről. Amikor beváltja, levásárolja az utalványt, akkor a számlán megjelenne a vásárolt áru, mint fizetendő nettó érték, áfa és bruttó érték, és a beváltott utalvány, az utalványon szereplő részletezéssel? Tehát nem úgy kezelnénk, mint pénzt helyettesítő eszközt, hanem mint egy árucikket? Az eljárás jogszerűségéről melyik jogszabály rendelkezik?
Részlet az állásfoglalásából: […] Teljes terjedelemben idéztük a kérdést, annak a bemutatása érdekében, hogy az Olvasó számára egyértelmű legyen a válaszunk. Szívesen válaszolunk azoknak is, akik nem számviteli szakemberek, de ha számviteli elszámolást érintő kérdést tesznek fel, azt előzetesen beszéljék...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. március 24.
Kapcsolódó címke:

Mikrogazdálkodói beszámoló, devizaszámla-csökkenés

Kérdés: Mikrogazdálkodói beszámoló választása esetén a bekerülő devizaösszeget az MNB teljesítés napján érvényes árfolyamán könyveljük, illetve vásárlás esetén amennyiért vettük. A csökkenések könyvelésének szabálya azonban nem egyértelmű. [A kérdező idézi a 398/2012. Korm. rendelet 11. §-ának (6) bekezdését.] Mit jelent a könyv szerinti árfolyam? Ha a FIFO szerint könyvelek, helyesen járok el?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a valuta, a deviza csökkenését ugyanazon az árfolyamon kell elszámolni, mint amilyen árfolyamon a valuta, deviza bevételezése történt. (A nyilvántartásba vétel árfolyamát a Korm. rendelet tételesen előírja.)Ha például a társaság 31 000 forintért vásárolt 100 eurót,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. március 24.
Kapcsolódó címke:

Devizában teljesített pótbefizetés

Kérdés: A devizában teljesített pótbefizetés törlesztését – több évet érintő részletben – devizában fizetjük vissza. A visszafizetett pótbefizetés elszámolása és értékelése hogyan és mikor történik?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...válasznál abból indulunk ki, hogy a társaság a könyvviteli nyilvántartásait forintban vezeti. Így a lekötött tartalékszámla is forintértéket tartalmaz, emiatt értékelni nem kell.A Ptk. 3:183. §-a szabályozza a pótbefizetés jogintézményét. E szerint, ha a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. március 24.
Kapcsolódó címke:
1
…
92
93
94
…
262