Találati lista:
41. cikk / 86 Kényszertörlés visszamenőlegesen
Kérdés: A Cégbíróság 2014. október 16-i végzéssel értesítette a cég beltagját, hogy 2013. 08. 07. napján a társaságot megszűntnek nyilvánítja, mivel a társaság kültagja meghalt. Ezt követően a Cégbíróság 2016. szeptember 7-i végzésében felszólította a betéti társaságot, a "kényszertörlési eljárást megelőző nappal mint mérlegfordulónappal számviteli beszámolót készítsen, majd azt a számviteli törvényben foglaltak szerint" letétbe helyezze és közzétegye. (A kényszertörlési eljárás kezdetének dátumát nem jelölte meg.) Nemteljesítés esetén szankciókkal fenyegetett. Ez a végzés 2016. 09. 15-én érkezett a bt. beltagjához. Majd a NAV 2016. december 13-án – e-mailben – közölte, hogy az 1608-as novemberi bevallást nem tudja feldolgozni, mivel a kényszertörlés jele nincs a bevallásban, valamint azt, hogy a kényszertörlés bejegyzése 2014. 11. 06. Ebből tudtam meg, hogy a bt. kényszertörlés alatt van. A fent leírtak – úgy gondolom – lehetetlenné teszik a bt. részéről a törvényes kényszertörlési eljárás lefolytatásához szükséges iratok, bevallások, mérleg stb. elkészítését. A bt. sértett-e törvényt, ami miatt a cégbíróság büntetheti? A Cégbíróság megszűntnek nyilvánította a céget, de a NAV-nál még adószáma van, és várja a bevallásokat. Hogyan lehetne az adószámot megszüntetni?
42. cikk / 86 Pótbefizetés végelszámoláskor
Kérdés: Végelszámoláskor mi a sorsa a pótbefizetés összegének, amelyet lekötött tartalékként tartunk nyilván? A pótbefizetés, amennyiben a vállalkozás felosztható vagyonnal nem rendelkezik, nem elengedett követelés a tulajdonosok részéről, mert az a saját tőke részévé vált? A végelszámolást lezáró beszámolóban össze kell vezetni a negatív eredménytartalékot a lekötött tartalék pótbefizetés miatti összegével?
43. cikk / 86 Tőkeemelés kezelése a végelszámolásnál
Kérdés: A kft. az eredménytartalékból emelte 500 E Ft-ról 3000 E Ft-ra a jegyzett tőkét. Ha végelszámolással megszűnik, akkor a kiadott vagyontárgyak, amelyek az 500 E Ft feletti jegyzett tőkerészre jutnak, osztaléknak minősülnek? Olyan, mintha az eredménytartalékot venné ki osztalékként? Amennyiben osztalék, mikor kell a végelszámoláskor osztaléknak tekinteni? Amikor megkapják a tulajdonosok a felosztható vagyont, vagy azt megelőzően, ugyanis adóbevallások is kapcsolódnak hozzá, amit a megszűnésig rendezni kell?
44. cikk / 86 Ügyvédi iroda megszűnése
Kérdés: Ha egy ügyvédi iroda be akar zárni (megszűnni), akkor elhatároz – mint egy végelszámolásnál – egy megszűnési dátumot, tevékenységet lezáró mérleget, és bevallásokat készít? Ebben hogyan kell szerepeltetni a kifizetett osztalék adóját? Ha a tárgyi eszközeit értékesíti, lesz fizetendő áfája, ezt hogyan kell kimutatni? Ezt követően dönt a végleges megszűnésről. Ezzel az időponttal is el kell készíteni a beszámolót, és be kell adni a bevallásokat? Mi lesz az utolsó havi bér adójával, ha nyereséges lesz, a kivett osztalékkal?
45. cikk / 86 Jogutód nélküli megszűnés számvitele a tulajdonosnál
Kérdés: Kérdés: A jogutód nélküli megszűnéssel kapcsolatos, a tulajdonost érintő tételeket 2015. év végéig a rendkívüli tételek között kellett kimutatni. Január 1-jétől nincs sem rendkívüli bevétel, sem rendkívüli ráfordítás, továbbá az ún. bruttó elszámolás helyett az ún. nettó elszámolás érvényesül. Az új előírások szerint hogyan kell könyvelni? Ha lehet, akkor a könyvelést számszerű adatokkal kérem bemutatni.
46. cikk / 86 Megszűnő cégből ingatlanrész
Kérdés: Egyszerűsített végelszámolással megszűnő cégben maradt ingatlan-résztulajdon. A tagok kivehetik-e ezt a jegyzett tőke részeként? (Az ingatlan-résztulajdon követelésből származik, amely követelés eredetileg pénzben lett volna esedékes, de a cég nem tudta visszafizetni a kölcsönt, felszámolás alá került, a felszámoló elismerte a tartozást, de csak kis hányadban tudta ezzel az ingatlan-résztulajdonnal a követelést teljesíteni.) A végelszámolás alatt lévő cégnél eredménytartalék nincs, a jegyzett tőkének is csak a töredékét tudja visszaadni. Kell-e valamilyen adót fizetni ebben az esetben?
47. cikk / 86 Szövetkezet végelszámolása
Kérdés: Jogszerűen megszűnhet-e a szövetkezet végelszámolással, ha külső adósság nincs, csak a tagokkal kell elszámolni? Jegyzett tőke 4750 E Ft, eredménytartalék -1248 E Ft, saját tőke 3502 E Ft, tag által adott kölcsön 400 E Ft, befektetett eszköz 500 E Ft (nincs remény a megtérülésre), készleten lévő göngyöleg 3400 E Ft. A tagok közgyűlési határozattal elfogadják a göngyöleget teljes kielégítésül. (A göngyöleget korábban a tagoktól vásárolták.) Hogyan kell elvégezni a könyvelést a végelszámolás teljesüléséig?
48. cikk / 86 Vadásztársaság végelszámolása
Kérdés: Egyszeres könyvvitelt vezető vadásztársaság elhatározta végelszámolással történő megszüntetését. A végelszámolási eljárás 2014. 12. 04-ével indult el. A Civil Portálon csak a rendes éves számviteli beszámolónak van nyomtatványa, az elektronikus benyújtáshoz. Hogyan kell benyújtani és milyen nyomtatványon a 2014. 12. 03-i fordulónapra készített tevékenységet lezáró egyszerűsített beszámolót, a végelszámolási eljárás 2014. 12. 04-i fordulónapra készített nyitó mérlegét, és a 2014. 12. 31-i végelszámolás alatti egyszerűsített beszámolót?
49. cikk / 86 Kötelezettség a végelszámolást lezáró beszámolóban
Kérdés: A bt. 2014. 12. 31-i mérlegfordulónappal elkészítette a végelszámolást lezáró beszámolót, amelyet a törlési kérelemmel és a vagyonfelosztási javaslattal együtt beküldött a cégbíróságnak. Ebben a kötelezettségek között szerepel a zárónappal elszámolt, de még ki nem osztott vállalkozásból kivont jövedelem. Ezt a kötelezettséget a vagyonfelosztási javaslatban a tulajdonosok részére fizetendő pénzeszközök között szerepeltette. A cégbíróság hiánypótló végzést adott ki, miszerint a becsatolt végelszámolási zárómérleg nem fogadható el, mert rövid lejáratú kötelezettséget tartalmaz. Két lehetőséget adtak: nyilatkozzunk, hogy hogyan és mi módon lett kiegyenlítve a tartozás, vagy nyújtsunk be egy új kötelezettséget nem tartalmazó beszámolót. (A vállalkozásból kivont jövedelem a cégbírósági törlésig nem adható ki. Jól gondolom?) Mi a helyes megoldás a hiánypótló végzés rendezésére?
50. cikk / 86 Végelszámolási időszak költségei
Kérdés: A végelszámolás költségeit már a tevékenység záró mérlegében kötelezettségként kell kimutatni? Mit tartalmaz a végelszámolási időszak záró mérlege? A már felosztott vagyont, azaz a mérlegben minden nulla, vagy a maradék vagyont, ami felosztandó lesz? A végelszámolási időszak záró beszámolójának eredménykimutatásában a végelszámolási időszak költségeit kell kimutatni? Hogyan kell a költségeket kimutatni, ha ezeket a kötelezettségek között kell elszámolni?
