Induló tőke emelése alapítványnál

Kérdés: Az alapítvány alapítója alapításkor, illetve alapítás után is kifejezett alapítói szándékként, az alapítói okiratban is rögzítetten az alapítvány céljaihoz rendelt vagyonként definiáltan rendelkezik vagyonjuttatásról. A bíróság ezt a szándékát tudomásul veszi, végzésével kvázi "bejegyzi a felemelt induló tőkét". A számviteli törvény és a vonatkozó kormányrendelet nem tartalmaz az alapítvány céljaihoz rendelt vagyon jegyzett tőkébe könyvelésére szabályt. Az alapító jogi érvelése szerint a Ptk. 3:382. §-a megengedi az alapítónak, hogy az alapítvány működésének megkezdéséhez szükséges vagyont a nyilvántartásba vételi kérelem benyújtásáig teljesítse, majd az alapítónak a szándéka szerinti teljes juttatott vagyont legkésőbb az alapítvány nyilvántartásba vételétől számított egy éven belül az alapítványra még átruházzon. A Civil-törvény szerint induló tőke a civil szervezet létrehozásakor az alapítók által a civil szervezet rendelkezésére bocsátott vagyon. Elfogadható-e az alapítvány érvelése, miszerint az alapítói szándékkal összhangban, a Ptk. rendelkezései által megengedően, az alapítói vagyonrendelést, annak növelését a számviteli beszámoló jegyzett tőke során szerepeltessük? Ha a Civil-törvény szabályai miatt nem lehetséges, közvetlenül a tőkeváltozásba könyvelhetjük-e a bírói bejegyzéssel egy időben az alapítói tőkeemelést? A szervezet könyvvizsgálója az Szt. 4. §-ának (4)-(5) bekezdése alapján egyetért akár a jegyzett tőke, akár a tőkeváltozással szembeni könyveléssel. Ha az alapító által az alapítvány rendelkezésére bocsátott vagyon számviteli bevételkénti elszámolása indokolt, akkor ez az elszámolás jelentősen torzítja az alapítvány jövedelmi helyzetének megítélését.
Részlet a válaszából: […] ...induló tőkeként (jegyzett tőkeként) könyvelni kell az alapító okiratban vállalt vagyoni juttatás teljes összegét (ha az alapítvány a kettős könyvvitel szabályai szerint könyvel) az alapítóval szembeni követelésként (T 355 – K 411), az alapító által befizetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. november 26.
Kapcsolódó címkék:    

Katából, evából való visszatérés

Kérdés: A Katv., az Eva-tv. hatálya alá tartozó, bevételi nyilvántartást vezető bt. végelszámolását határozták el a tulajdonosok. A végelszámolás során hogyan kell elkészíteni a végelszámolási mérleget, a vagyonfelosztási javaslatot stb.?
Részlet a válaszából: […] ...nem terheli!).A számviteli törvény hatálya alá történő visszatérés (végelszámolás esetén is) azt is jelenti, hogy a bt.-nek a kettős könyvvitel szabályai szerint kell megnyitnia és vezetnie a könyvviteli nyilvántartásait, de azt is jelenti, hogy visszatért a Tao-tv...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. június 20.
Kapcsolódó címkék: