Út- és közműberuházás térítés nélküli átadása

Kérdés: Társaságunk ipari parkba elsőnek települt be, és létesített raktározó csarnokot. A beruházás során fizetnünk kellett a vízszolgáltatónak az ipari park tulajdonosán keresztül (továbbszámlázta felénk a közműszolgáltató által igényelt összeget) közműfejlesztési hozzájárulást, kiépítettünk egy 35 kV-os elektromos vezetéket, valamint gázfogadó állomás létesítése is megvalósult. Ezenfelül útépítésre is sor került, egyrészt az ipari park területén belül (a társaságunk ingatlanán kívül), másrészt az ipari parkon kívül közúthoz csatlakozva. A fenti létesítményeket "elvileg" át kell adnunk az érintett szolgáltatóknak. A korábbi Számviteli Levelekben olvasott állásfoglalások alapján (92/2001., 499/2002., 970/2002., 1209/2003., 2486/2006.) és véleményünk szerint ezeket a létesítményeket térítés nélkül ugyan, de áfásan ki kell számlázni. Ezzel szemben az áramszolgáltató kifogásolja eljárásunkat, arra való hivatkozással (1999/172. APEH-iránymutatás), hogy társaságunk nem igényelheti vissza az áfát, ezért nem is kell azt kiszámlázni. Kérem szíves véleményüket arról, hogy a 2006. évi jogszabályi keretek között, az egyes közművek esetében külön-külön mi a követendő eljárás számviteli szempontból és áfa szempontjából (pl. áfa levonható, nem levonható), az átadást hogyan bizonylatoljuk (számla, megállapodás, egyéb)? A bizonylaton milyen értékek szerepelhetnek?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az adott esetben követendő eljáráshoz a 2001/20. Adózásikérdés ad iránymutatást. Ennek megfelelően külön kell kezelni az épített utak,illetve közművek átadását. Út esetében szóba jöhet az Áfa-tv. 7. §-ának (3) bekezdésee) pontjának előírása, feltéve hogy az út...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. január 10.

Le nem vonható áfa könyvelése

Kérdés: A parkolási díjat, az üzemanyagköltséget, a taxiköltséget áfával vagy áfa nélkül kell könyvelni, és külön a le nem vonható áfát?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Áfa-tv. 33. §-ának (2) bekezdése alapján a le nem vonhatóáfa a beszerzési érték része, illetve az igénybe vett szolgáltatás költségekéntelszámolandó öszszegnek része. Így a parkolási díjat, a taxiköltséget az áfávalnövelt összegben kell igénybe vett...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2005. november 24.
Kapcsolódó címkék:  

Támogatással megvalósított saját vállalkozásban végzett beruházás

Kérdés: Társaságunk – amely kizárólag áfaköteles értékesítést végez – 2004-ben államháztartási támogatásban részesült (ISO-támogatás, prospektus-, videofilm-támogatás), amely miatt az Áfa-törvény 3. számú melléklete 1. része szerinti arányosítást alkalmazta. Ugyanakkor beruházást is végzett, amelyhez az anyagokat saját maga szerezte be. Az Szt. szerint ilyen esetben saját vállalkozásban végzett beruházásról van szó, amelyet a nyilvántartásba vételkor (de legalább az év végén) az áfabevallásba is be kell állítani. Ezzel duplán sújtja az áfa le nem vonhatósága. Milyen értéken szerepeljen a saját vállalkozásban végzett beruházás az áfabevallásban adóalapként, ha az anyagon kívül minden mást külső kivitelező végzett, akiknek a számláiban lévő áfa egy része szintén nem került visszaigénylésre az arányosítás miatt? Ez is duplázódik?
Részlet az állásfoglalásából: […] Hosszabban idéztük a kérdést, mert abban a számviteli, azÁfa-tv.-beli előírások összekeverését, félreértelmezését tapasztaltuk.A kérdés szerint az államháztartási támogatást olyan céllalkapta (ISO-támogatás, prospektus-, videofilm-támogatás), amely nem...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2005. szeptember 29.
Kapcsolódó címkék:  

Le nem vonható áfa elszámolása, ha levonhatóvá válik

Kérdés: Számítástechnikai oktatással foglalkozó cégünk tevékenysége 2003. június 30-ig kizárólag tárgyi adómentes volt, 2003. július 1-jétől az Áfa-tv. változása miatt viszont adóköteles. A 2003. július 1-je előtt beszerzett tárgyi eszközöknél az előzetesen felszámított és le nem vonható áfát a beszerzési értékben figyelembe vettük, és a le nem vonható áfát is tartalmazó beszerzési ár alapján határoztuk meg az értékcsökkenés összegét is. Milyen módon tudjuk ezt az előzetesen felszámított áfát utólagosan módosítani, ha ezen tárgyi eszközöket 2003. július 1-jétől az áfás tevékenységhez használjuk?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdésre a válasz az Áfa-tv. 39. §-ának előírásaiból következik. Az Áfa-tv. 39. §-ának (1) bekezdése alapján, a tárgyi eszköz tekintetében az adóalany a rendeltetésszerű használatbavétel évét követő 4 évben, illetve – ha a tárgyi eszköz ingatlan – 9...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2004. április 15.
Kapcsolódó címkék:  

Telefonszámlák áfájának 30 százaléka

Kérdés: A december hónapról szóló telefonszámla áfája már levonási tilalom alá esik, ha a teljesítés időpontja 2003-ban van? Hogyan jelenik meg ez a számviteli elszámolásokban?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Áfa-tv. módosításával a mobil- (SZJ.64.20.13), illetve a vezetékes telefon (SZJ 64.20.11 és 64.20.12), valamint az internetprotokollt alkalmazó beszédcélú adatátvitel (SZJ 64.20.16) szolgáltatás áfájának 70 százaléka állítható be levonható adóként. [Az Áfa-tv. 32....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2003. március 6.
Kapcsolódó címkék:  

A le nem vonható áfa utólagos módosítása

Kérdés: Az Áfa-tv. 39. §-ának (1) bekezdése alapján a levonható és a le nem vonható előzetesen felszámított adó összegét utólag módosítani kell, amennyiben a rendeltetésszerű használatbavétel évére vonatkozó végleges felhasználási arányhoz képest a tárgyi eszköz adólevonásra jogosító és adólevonásra nem jogosító termékértékesítéshez és szolgáltatásnyújtáshoz történő felhasználásának aránya a tárgyévben 10 százalékpontot meghaladóan változik. Hogyan kell ezt az előírást értelmezni? Milyen módon kell az utólagos módosítást elvégezni? Tárgyidőszaki eredmény-e az utólagos módosítás? Miben tér el ez az egyszeres könyvvitelt vezetőknél?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Szt. 47. §-a (2) bekezdésének b) pontja szerint a bekerülési (beszerzési) érték részét képezi az előzetesen felszámított, de le nem vonható áfa. Az Szt. 47. §-ának (3) bekezdése viszont külön kiemeli, nem része a bekerülési (beszerzési) értéknek az Áfa-tv....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2002. május 23.
Kapcsolódó címkék:  

Beszerzéskor le nem vonható áfa levonásának könyvelése az értékesítéskor

Kérdés: Tárgyi adómentes tevékenységet folytató társaság a vásárolt személygépkocsit egy éven belül eladja. Az eladásról áfás számlát állít ki. A beszerzéskor felszámított áfát részben levonja. Hogyan kell ezt az áfát könyvelni?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Áfa-tv. 39. §-ának (3) bekezdése alapján: ha a rendeltetésszerű használatbavétel hónapjától számított 60 hónapon belül a személygépkocsit értékesítik, az adóalany az értékesítés hónapjára, valamint a jelzett időszak hátralévő hónapjaira időarányosan eső...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2002. május 23.
Kapcsolódó címkék:  

Ingatlanbeszerzés áfája

Kérdés: A társaság ingatlanforgalmazó és beruházótevékenységet folytat. Esetenként ingatlant vásárolt magánszemélytől, amely felépítményt is tartalmaz. Ezen felépítményt elbontja, és a már üres telken lakóépületet épít, amelyet lakásonként értékesít. Kell-e ez esetben az arányosítással történő áfaelszámolást alkalmazni?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Áfa-tv. 38. §-ának (1) bekezdése alapján az adóalany fő szabályként és elsődlegesen a beszerzést terhelő áfa tételes elkülönítésére kötelezett. Az arányosítás tehát csak kisegítő módszer, csak akkor alkalmazandó, ha a tételes elkülönítés valamilyen okból...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2002. február 28.
Kapcsolódó címkék:  

Adományok elszámolása, áfája

Kérdés: Hogyan történik az alapítványok részére térítés nélkül végzett munkák, térítés nélkül átadott termékek értékének elszámolása? Milyen általános forgalmiadó-fizetési kötelezettség terheli ezeket?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az új Szt. 86. §-a (7) bekezdésének a) pontja szerint a rendkívüli ráfordítások között kell elszámolni a térítés nélkül átadott eszközök nyilvántartás szerinti értékét, a térítés nélkül nyújtott szolgáltatások bekerülési értékét, a felszámított, az...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2001. január 4.
Kapcsolódó címkék:    
1
2
3