32 talált cikk a FIFO kifejezésre

Kérdés: A kft. készletei elszámolásához, a készletmozgások nyilvántartásához jelenleg a FIFO-módszert alkalmazza, ez szerepel a számviteli politikában. A mérlegfordulónapot követő naptól szeretne áttérni az átlagáras elszámolásra (jelentős az egységárváltozás az árfolyammozgás következtében). A fordulónapi készletet át kell értékelni? Ha igen, akkor a fordulónapon már az új értékelési módszert kell alkalmazni, és a beszámolóban az átértékelt értéken szerepeltetni az árukészletet, vagy pedig a nyitás utáni rendező tételként kell kezelni az értékelési módszer változásából adódó értékkülönbözetet? Hogyan kell könyvelni az értékkülönbözetet? (A készlet főkönyvi számlához mi lesz az ellenszámla?) A társaság a számviteli politikáját a tényleges áttérés esetén módosítja.

Kérdés: Adott egy éves beszámolót készítő kft., amely élőállat-kereskedelemmel foglalkozik. Év közben a beszerzést ELÁBÉ-ra könyvelik. Van úgy, hogy az állatokat már a beszerzést követő 1-2 napon belül értékesítik, de van úgy, hogy több hétig is a társaság telephelyén vannak. Ez idő alatt természetesen etetik és gondozzák őket, jellemzően gyarapszik a súlyuk. A jelenlegi gyakorlat szerint az év végén készleten lévő állományt az év végén érvényes piaci áron értékelik, ez kerül a mérlegbe. Véleményem szerint ez nincs összhangban a számviteli törvény rendelkezéseivel. Jobb megoldásnak tekinteném a FIFO-módszerrel történő értékelést. Az év végén leltárban szereplő állatok azonban nem azonosíthatók be, nem lehet tudni, hogy melyik beszerzésből származnak. Felvásárláskor a bejövő számlán súlykategóriánként szerepel a mennyiség, az élősúly és a súlykategóriához tartozó egységár. Helyes megoldás az, ha év végén az állatokat mérés alapján súlykategóriába sorolja a társaság, és súlykategóriánként keresi vissza a bejövő számlákból a FIFO-elven az egységárakat? A tartási költségek tárgyévi költségek?

Kérdés: Társaságunk egyedi vasbeton elemeket gyárt megrendelésre. A megrendelővel projektenként vállalkozási szerződést köt, mely magában foglalja a megrendelt vasbeton termékek gyártását, szállítását és épületbe való szerelését. A szerződésben több esetben egyösszegű vállalási ár szerepel, a megrendelőnek nem fontos, hogy mennyibe kerülnek egyedileg az elemek, illetve előfordul, hogy a megrendeléshez képest végül egészen más elemek kerülnek gyártásra, mert másra van szükség, de összességében ugyanabban a szerződött köbmétermennyiségben. A társaság a számviteli törvény 14. §-ának az előírása alapján köteles önköltségszámítási szabályzatot készíteni, és az önköltséget utókalkuláció módszerével megállapítani. Az előállításhoz szükséges alapanyagok termékekhez rendelhetők. A termék-előállításhoz kapcsolódó személyi jellegű költségek, igénybe vett szolgáltatások, értékcsökkenési leírás (gépköltség) nem rendelhetők közvetlenül a termékekhez, egyszerű vetítési alappal rendeljük a termékekhez, így kalkulálva az előállítási költséget. A késztermékek (vasbeton elemek) közvetlen (előállítási) önköltségét az egyedi értékelés elve alapján mindenképpen termékenként szükséges meghatározni? Esetleg van lehetőség a termékek önköltségét projektenként, mint kalkulációs egységet meghatározni? A késztermékleltárban az elemek tételesen kerülnének felsorolásra, de történhetne a beértékelésük projektenként?

Kérdés: Egy munkaruházati termékeket értékesítő vállalkozás elsősorban nagykertevékenységet végez, de kisker-értékesítéssel is foglalkozik. A vevő megveszi a terméket (a cipőt), majd elkezdi azt használni. Két hónap használati idő után valamilyen minőségi kifogás merül fel a vevő részéről (pl. leválik a talpa). A vevő visszaviszi a terméket a kiskeregységhez, és ott kicserélik. Készül egy helyesbítő számla az eredeti számlához kapcsolódóan, majd egy új kimenő számla a cserébe adott termékről. A nagykertevékenység keretében értékesített termékek esetében is hasonló az eljárás a kimenő számláknál, de ott előfordul, hogy a termék minőségi kifogásának megállapítása e-mailben küldött fényképek alapján valósul meg, és a hibás termékek fizikailag nem kerülnek vissza az eladóhoz. A kimenő számlák az értékesítés nettó árbevételeként vannak elszámolva ą, illetve az áfát abban az időszakban állítjuk be a bevallásba, amikor a csereügylet megvalósul, és a mínuszos bizonylat a vásárló rendelkezésére áll. A társaság a készletekről folyamatos mennyiségi és értékbeni nyilvántartást vezet (fifo). Hogyan kell helyesen kezelni a készletnyilvántartásban a fenti gazdasági eseményeket és milyen áron?

Kérdés: Készleteinknél alapesetben a súlyozott beszerzési árat tekintjük nyilvántartási értéknek. Egyik eszközcsoportunk esetében azonban a folyamatosan változó piaci helyzet indokolná a FIFO-módszer alkalmazását. Lehetséges-e készletcsoportonként más-más értékelési elvet alkalmazni, ha azt a számviteli politikában szabályozzuk? Jelen esetben azt mondjuk, hogy a raktári anyagkészletet alapesetben súlyozott átlagáron tartjuk nyilván, viszont ennél az egy külön, kézzel nyilvántartott készletcsoportnál a FIFO-módszert alkalmaznánk, annak a kockázatnak a tudatában, hogy a FIFO-módszer alkalmazásának hátrányai is lehetnek.

Kérdés: Éves beszámolót készítő gyártó középvállalkozás milyen árat használhat a készletek nyilvántartására? Az alapanyagot megvásárolja, ebből előállít készterméket, amit értékesít. Év végén marad alapanyagkészlet, befejezetlen és félkész termék. Ezek vonatkozásában milyen árat lehet alkalmazni?

Kérdés: Azt, hogy mit kell anyagköltségként kimutatni, illetve mivel kell az anyagköltséget csökkenteni, tömören az Szt. 78. §-ának (2) bekezdése tartalmazza. Kérem, hogy az anyagköltségre vonatkozó ismereteket részletesebben mutassák be annak érdekében, hogy az eddig alkalmazottak helyességéről vagy helytelen voltáról meggyőződhessünk!

Kérdés: A kft. a készletét elszámolóáron tartja nyilván. Év végén a leltárkészletet a cikkelemes nyilvántartás alapján elszámolóáron leltározzuk, majd a leltárkészletet az utolsó beszerzési árra "átárazzuk", így a leltárkészletet beszerzési áron mutatjuk ki. Az "átárazás" miatt kiszámolt árkülönbözetet a készletre és az árkülönbözet számlára, majd az árkülönbözetet az elábére könyveljük. Helyes ez az elszámolás és könyvelés?

Kérdés: A 398/2012. Korm. rendelet alábbi előírásának értelmezéséhez kérem segítségüket. "A valutapénztárba bekerülő valutakészlet, a devizaszámlára kerülő deviza, a külföldi pénzértékre szóló követelés, befektetett pénzügyi eszköz, értékpapír, illetve kötelezettség könyv szerinti értékének csökkenéseit a könyv szerinti árfolyamon kell forintra átszámítani, egyedi értékeléssel, illetve ha ez nem lehetséges, akkor átlagárfolyamon." Ezek szerint a csökkenés nem könyvelhető a FIFO módszer alapján? Ha a vevő kiegyenlítését a bankból a vevő könyv szerinti értéken kell könyvelni, akkor a bankszámlán keletkezik árfolyam-differencia? A bankköltséget is napi árfolyamon kell könyvelni? Eddig a vevőn napi árfolyamon könyveltem, és a vevőn volt árfolyam-különbözet, a szállító kiegyenlítését pedig könyv szerinti értéken, a bankból FIFO módszerrel könyveltem.

Kérdés: Mikrogazdálkodói beszámoló választása esetén a bekerülő devizaösszeget az MNB teljesítés napján érvényes árfolyamán könyveljük, illetve vásárlás esetén amennyiért vettük. A csökkenések könyvelésének szabálya azonban nem egyértelmű. [A kérdező idézi a 398/2012. Korm. rendelet 11. §-ának (6) bekezdését.] Mit jelent a könyv szerinti árfolyam? Ha a FIFO szerint könyvelek, helyesen járok el?