Közös szervezésű rendezvények bevételeinek megosztása

Kérdés: Társaságunk kulturális rendezvények lebonyolítására alkalmas ingatlant üzemeltet. Ezen tevékenységünk során előfordul, hogy a partnerrel közös szervezésben valósítjuk meg az adott programot. Cégünk adja a helyszínt és a kapcsolódó szolgáltatásokat (termékberendezés, technikai szolgáltatások, ruhatári és beléptető személyzet), biztosítja a rendezvény promócióját, illetve a jegyértékesítést végzi. A partner pedig magát a produkciót biztosítja, vagyis megszervezi a közreműködők fellépését, megfizeti részükre a fellépti díjukat, illetve egyéb költségeket (szállás, utazás). A jegybevételen sávosan osztozkodunk a partnerrel, az alábbi módon:
- ha meghaladja a nettó árbevétel az 1.200.000 forintot, akkor 50-50%-ban osztozkodunk,
- ha 600.000 Ft és 1.200.000 Ft közötti, akkor a 600.000 Ft feletti 50%-a a partneré,
- ha nem éri el a 600.000 forintot, akkor a partner megfizeti részükre a 600.000 Ft és a jegybevétel különbözetét.
Mivel a jegybevétel társaságunknál jelentkezik, ezért az első két esetben mi fizetünk a partnernek, a harmadik esetben pedig a partner fizet nekünk.
Ezen fizetendő összegeket hogyan kell bizonylatolni?
Kell-e számlát kiállítani róluk, és ha igen, mi szerepeljen a számlán? Vagy pedig kezelhetjük-e ezeket az összegeket az Szt. 84. §-a (7) bekezdésének p), illetve 85. §-a (3) bekezdésének p) pontja szerint átadott tételként, pénzügyi műveletek bevételeként, illetve ráfordításaként? Utóbbi esetben a mindkét fél által aláírt elszámolás lenne az átutalások bizonylata?
Részlet a válaszából: […] ...(elsősorban a teljesség, a valódiság, az összemérés elve) előírásaiból az következik, hogy mivel- a kérdező társaság mutatja ki a rendezvényszervezéssel kapcsolatos jegybevételt, nyilvánvalóan ő számolja el költségként az ezzel kapcsolatosan nála...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. március 7.

Rendezvényszervezéshez bérelt helyiség közvetítése

Kérdés: Egy vállalkozás fő tevékenysége különféle rendezvények szervezése. A rendezvények lebonyolításához minden esetben valamilyen területet, ingatlant vagy helyiséget bérel. Közvetített szolgáltatásként vásárolhat-e megrendelője számára valamilyen terület-, ingatlan- vagy helyiségbérlést, amelyet változatlan formában – közvetített szolgáltatásként – továbbértékesít, közvetít megrendelője részére? Amennyiben lehetséges a bérbeadás közvetítése, akkor a megfelelő adminisztráció – konkrét szerződések, elkülönített nyilvántartás, számlán való feltüntetés – mellett ezzel a közvetített szolgáltatással csökkentheti-e az iparűzési adó alapját? Helyes eljárás-e az, ha az ingatlan-bérbeadásról szóló közvetítői szerződéssel egy időben, de külön készül a megbízás a rendezvény szervezésére, lehet-e elkülöníteni az ügyleteket, vagy egy ügyletnek kell tekinteni a két szerződést, mint rendezvényszervezést?
Részlet a válaszából: […] ...figyelembevételével ez a következőképpen képzelhető el, illetve dokumentálható.A rendezvényszervezőt megkereső megrendelő szerződik a rendezvényszervezésre (az ehhez szükséges paraméterek megadásával), kiegészítve a szerződést azzal, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] ...közszolgáltatási szerződést. A vállalkozási szerződés fogalmából, az idetartozó szerződések felsorolásából következik, hogy sem a rendezvényszervezést, sem a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokat (mint például berendezések, személyek szállítása...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Rendezvényszervezés adóztatása

Kérdés: Társaságunk üzleti célú rendezvényszervezési szolgáltatást vesz igénybe. Ez a komplett szolgáltatás magában foglalja a terembérletet, a technika biztosítását, vendéglátást, a szervező díját stb. Ha a szolgáltatást nyújtó fél tételenként számlázza ki a fentieket, akkor mi tételenként megvizsgáljuk, hogy az áfa levonható-e, és terheli-e szja/szocho fizetési kötelezettség. A szervező javaslata, hogy majd ő az egyes tételeket megvizsgálja, ha kell, leadózza, és felénk már csak egy tételt, "rendezvényszervezés" címen számlázna, illetve kiállít részünkre egy igazolást, hogy az adót megfizette az adóköteles tételek után. Ez a megoldás egyszerűsítené, segítené társaságunknál a könyvelést, adóbevallást. Kérdés azonban, hogy helyes-e ez a megoldás? Az Szja-tv. 69. §-a alapján az egyes juttatások után az adót a kifizető fizeti meg. Megfelel-e a fenti megoldás ezen előírásnak? Hogyan ellenőrzi ezt a befogadott számlát nálunk a NAV? Elegendő a kapott nyilatkozat, vagy abban részletesen be kellene mutatni, mely tétel után milyen összegű adót vallottak be? Levonhatjuk-e mi a teljes "rendezvényszervezés" szolgáltatás áfáját, mivel abba pl. a vendéglátás is beépült?
Részlet a válaszából: […] ...rendezvényszervezés szolgáltatást igénybe vevő és a szolgáltatást nyújtó a köztük lévő szerződésben megállapodhatnak arról is, hogy a rendezvényszervező komplett szolgáltatást nyújt, és azt ilyen formában, egy tételben számlázza. Ha a rendezvényszervező egy tételt...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. október 13.

Béren kívüli juttatás könyvelése kivás kft.-nél

Kérdés:

Kérem, ismertessék a 2019-ben kivás kft. által a munkavállalóknak adott béren kívüli juttatások és egyes meghatározott juttatások teljes körű könyvelését!

Részlet a válaszából: […] ...személyi jövedelemadó: T 552 – K 462, szociális hozzájárulási adó: T 5612 – K 463-8;– reprezentációnak nem minősülő rendezvényszervezéshez kapcsolódó kifizetések a kft. nevére szóló számlák alapján, az áfát is magában foglaló összegben...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: A személyi jellegű egyéb kifizetéseket az Szt. 3. §-a (7) bekezdésének 3. pontja tartalmazza. Az Szja-tv. 1. számú melléklete hosszan részletezi a személyijövedelemadó-mentes bevételeket (amelyek jellemzően magánszemélyek bevételei, azaz személyi jellegű egyéb kifizetésnek minősülnek, de nem így nevesítettek), az Szja-tv. 70. §-a egyes meghatározott juttatásokról, a 71. §-a a béren kívüli juttatásokról, mint adóköteles jövedelmekről rendelkezik. A KSH munkaügyi statisztikája, ami a kereseten kívüli jövedelem egyes elemeit egyéb munkajövedelemként, szociális költségként, egyéb munkaerőköltségként határozza meg. A probléma az, hogy a három helyen történő szabályozás csak részben fedi le egymást, nehezen (vagy egyáltalán nem) feleltethetők meg egymásnak, esetenként nem is azonosíthatók. A kérdés az, hogy a többirányú követelményeknek a számvitel hogyan tud megfelelni?
Részlet a válaszából: […] ...utazáshoz kapcsolódó térítést, a magáncélú telefonhasználatot, a reprezentációs költségeket, a csekély értékű ajándékokat, a rendezvényszervezés költségeit, az egyes meghatározott juttatások közé sorolt egyéb tételeket) a következő kivételével,–...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 8.

Rendezvényszervező által adott ajándék

Kérdés: A rendezvényszervező cég a megbízó által megrendelt rendezvényen különböző kisebb ajándékokat (toll, sál stb., amelyek a megbízó nevével vannak ellátva) ad a résztvevőknek, vetélkedőn a résztvevőket díjazásban részesíti. A rendezvényszervező cég a rendezvény teljes körű megszervezését, lebonyolítását számlázza a megrendelő felé, annak tételes kibontása nélkül. A részletes feladatokat szerződésben rögzítik. Minek minősül ebben az esetben a vetélkedő, illetve a résztvevők díjazása, vannak-e adó- és közterhei, és azok kit terhelnek? Hogyan kell könyvelnie, adóznia, bizonylatolnia a vállalkozásnak ebben az esetben? A résztvevőknek adott ajándék anyagköltségként elszámolható? Ezek után milyen adó-, járulékfizetési kötelezettség keletkezik?
Részlet a válaszából: […] ...– a megrendelővel kötött szerződésben foglaltak teljesítése érdekében – igénybe vett szolgáltatásokat, vásárolt termékeket a rendezvényszervezés érdekében felmerült költségként (elsődlegesen az 5. számlaosztályban) kell elszámolni, adóztatásánál a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. január 14.

Csapatépítő tréning költségei

Kérdés: A kft. csapatépítő tréningre küldte munkavállalóit. Erről számlát kapott, a következő szolgáltatásokkal: szállás, lovas rendezvény, rendezvényszervezés, éttermi szolgáltatás. Mely költségelem nyújtható adómentesen, és melyik fog adózni?
Részlet a válaszából: […] ...szerint kell költségként elszámolni. A másik része (mint az étkeztetés, a szabadidőprogramok, a kérdés szerinti lovas rendezvény, rendezvényszervezés) viszont csak az szja és az eho megfizetése mellett vehető igénybe, számolható el jellemzően a személyi jellegű...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2013. november 21.

Rendezvényszervezés költségei

Kérdés: Kft.-nk rendezvényszervezéssel foglalkozik. A rendezvényeken fellépő csoportoknak biztosított szállás, étkezés, helyi utaztatás során keletkezik-e a kft.-nek adófizetési kötelezettsége? A csoportok nevezési díjat fizetnek, de az nem fedezi a szállás, étkezés tényleges költségeit. A rendezvényekhez kapcsolódóan külföldi-belföldi magánszemélyek részére bizonyos ügy ellátásáért megbízási díjat fizetünk, szállást, étkezést biztosítunk, utazási költségtérítést fizetünk. A díjazás nélküli, illetve önkéntes megbízási szerződés alapján megbízottaknak étkezést, egyéni vállalkozóval kötött megbízási szerződés alapján részére szállást és étkezést biztosítunk. A vállalkozó csak a tiszteletdíját számlázza. A felsorolt esetekben keletkezik-e a kft.-nek adófizetési kötelezettsége?
Részlet a válaszából: […] ...válasznál alapvetően abból kell kiindulni, hogy a rendezvényszervezéssel foglalkozó kft.-nél az igénybe vett szolgáltatásokat, vásárolt termékeket – ha azokat tételesen nem számlázza tovább – a rendezvényszervezés érdekében felmerült költségként kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. december 13.

Reprezentáció vagy egyes meghatározott juttatás

Kérdés: Önkormányzati fenntartású szociális intézmény vagyunk. Intézményünk rendszeresen szervez az ellátottak részére ünnepségeket (pl. klubdélután, anyák napja, zenei fesztivál), illetve táboroztatni viszi a rászoruló gyerekeket, időseket. Kérdésem az lenne, hogy az ezekkel kapcsolatos étel, ital, zenekar, rendezvényszervezési költség, helyszínre történő utazás költsége, bölcsődések anyukáinak vásárolt virágok stb. mind reprezentációnak minősülnek-e, és szja-, illetve ehokötelesek? Ha szakmai napot szervezünk a dolgozóink számára, a helyszínre történő utazás, belépő, étel is reprezentáció?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben említett juttatások nem minősülnek reprezentációnak, mivel az említett események sem üzleti, sem szakmai eseménynek vagy állami, egyházi ünnepnek nem tekinthetők. A rendezvények egyes meghatározott juttatásnak minősíthetők az Szja-tv. 70. §-a (3)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. október 31.
1
2