Alapított alapítvány kimutatása a mérlegben

Kérdés: A zrt. 2009-ben egy esélyegyenlőségi alapítványt alapított. Alapítói vagyonként készpénzt és az általa egy évvel korábban visszavásárolt részvényeit juttatta az alapítványnak. A zrt. az alapítvány alapító vagyonát a befektetett pénzügyi eszközök között tartotta nyilván. A részvények névértéke a zrt. és az alapítvány beszámolójában egyaránt a befektetett pénzügyi eszközök között szerepelt. Főkönyvelő- és könyvvizsgálóváltás kapcsán megállapítottuk, hogy az alapítványnak juttatott alapítói vagyont egyéb ráfordításként kellett volna kimutatni az alapítás évében. Amennyiben egyéb ráfordításként kellett volna elszámolni, a zrt. háromoszlopos 2025. évi beszámolójában kívánjuk javítani a hibát. Mivel 2009. évben történt a vagyonjuttatás, úgy gondoljuk, hogy elévülés miatt nem kell a társaságiadó-bevallást önellenőrizni. Kérjük szíves állásfoglalásukat arra vonatkozóan, hogy jól gondoltuk-e, hogy egyéb ráfordításként kellett volna elszámolni a vagyonjuttatást, valamint jól értelmezzük-e az adózási szabályokat, azaz elévülés miatt nem kell társaságiadó-bevallást önellenőrizni? Amennyiben önellenőrzésre lenne szükség, a juttatott részvény értékével növelni kell a társasági adó alapját?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...177. § (87) bekezdése szerint az intézményben lévő tulajdoni részesedést az Szt. 54. §-a (12) bekezdése szerinti értéken kell a könyvekbe felvenni a saját tőkével (a tőketartalékkal, illetve az annak megfelelő saját tőke elemmel) szemben. Az Szt. 54. §...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 28.

Formaváltással történő átalakulás

Kérdés: A gazdasági társaság átalakulása során (társaságiforma-váltás történik, kft.-ből zrt.-vé) a jogutód részvénytársaság alakulásának a napja a bejegyzési kérelemben 2027. 01. 01. lesz. (Az átalakulás bejegyzési kérelme 2026. november első felében kerül a Cégbíróságra benyújtásra.) Mindezek alapján, kérem, határozzák meg a következő dátumokat:
– a jogelőd társaság záró beszámolójának fordulónapja;
– a végleges átalakulási vagyonleltár és vagyonmérleg fordulónapja;
– a jogelőd társaság megszűnésének napja;
– a jogelőd társaság záró beszámolója közzétételének határideje;
– a végleges átalakulási vagyonleltár és vagyonmérleg közzétételének határideje.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...Az átalakulás napja pedig 2026. december 31-e legyen. A számviteli törvény 141. §-ának (3a) bekezdése alapján a részvénytársaság a könyvviteli nyilvántartásait az átalakulás napját követő nappal nyitja meg, azaz 2027. 01. 01-én. Ha a Cégbíróság az...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 28.
Kapcsolódó címke:

Értékpapírszámlán lévő szabad pénz kimutatása

Kérdés: A társaság befektetési szolgáltatójánál az értékpapírszámlán év végén lévő szabad pénzt a társaság beszámolójában pénzeszközként vagy követelésként kell kimutatni?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...Szt. 165. §-a előírásából az következik, hogy azokat a gazdasági eseményeket kell bizonylatolni és könyvelni, amelyek az ezközök, illetve az eszközök forrásainak állományát vagy összetételét megváltoztatják. Ezen előírás figyelembevételével a válasz a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 14.
Kapcsolódó címke:

Támogatás elszámolása K+F bérköltségére

Kérdés: Cégünk a 2023-1 Piaci Fókusz támogatás keretében pályázatot nyert. A pályázat időszaka 2024. 09. 01-től 2026. 08. 31-ig tart. Elszámolási kötelezettség a pályázati időszak végén van 2026. 09. 30-ig. A pályázat K+F-tevékenység bérköltségét támogatja. Az elszámolást naprakészen vezetjük. 2024. és 2025. évben utalásra került előleg a társaság részére. Ebből a 2024. évi felmerült költségek támogatott része elszámolásra került egyéb bevételként. A már utalt összegből fennmaradó rész viszont nem fedezi a 2025. évben ezzel kapcsolatosan felmerült költségek támogatott részét. Pl. 100 M Ft a felmerült költség, de az átutalt, jelenleg kötelezettségként nyilvántartott összeg csak 85 M Ft. Kell-e könyvelni a fennmaradó 15 M Ft-ot egyéb bevételként, és mivel szemben mutatom ki azt? A pályázat konzorciumban valósul meg. Cégünk a konzorciumvezető, be van vonva még egy cég és egy egyetem. A régi típusú K+F-kedvezményt szeretnénk igénybe venni, ebben az esetben 50 M Ft vagy 150 M Ft a kedvezmény maximális mértéke?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kapott támogatási előleget – függetlenül attól, hogy azt fejlesztésre vagy költségre adják – kötelezettségként kell kimutatni mindaddig, míg el nem számolnak az előleggel (azaz a számlákkal való elszámolást az előleg terhére elfogadják). Az elszámolásnak a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 14.
Kapcsolódó címkék:  

Értékvesztés elszámolása a befektetésre

Kérdés: Adott „A” és „B” társaság. Az „A” társaság ázsiós tőkeemelést hajt végre a „B” társaságnál. A „B” társaság sajáttőke-szerkezete a tőkeemelés előtt 3000 E Ft törzstőke, 2000 E Ft eredménytartalék. A tőkeemelést követően a saját tőke szerkezete: 4000 E Ft törzstőke, 2000 E Ft eredménytartalék, 4000 E Ft tőketartalék. Korábban az „A” társaság nem volt tagja a „B” társaságnak. A „B” társaság nyereségesen működik, a saját tőkéje veszteség folytán nem csökkent. Az „A” társaság könyveiben a befektetett pénzügyi eszközök között a befektetés 5000 E Ft értéken szerepel. Indokolt-e az értékvesztés elszámolása az „A” társaságnál? A jelenlegi részesedés a jegyzett tőkében 25%. A tőkeemelést követően az „A” társaság részesedése a saját tőkéből 2500 E Ft.
Részlet az állásfoglalásából: […] A tartós befektetések esetében jellemzően nem a tőkeemeléskori adatok alapján kell dönteni az értékvesztés elszámolásakor. Alaposan figyelembe kell venni a számviteli törvény 54. §-ában foglaltakat is. Különösen a „B” társaság tartós piaci megítélését, a piaci...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 14.

Pályázat benyújtásával kapcsolatos költségek elszámolása

Kérdés: Építőipari generálkivitelező cég bizonyos esetekben pályázatok útján megnyert munkákat végez a megrendelő felé. A pályázat benyújtásával kapcsolatban merülnek fel költségek, pl. bérköltség, szakértői vélemények stb. Ezek megfelelő 5. számlára kerülnek könyvelésre. Szükséges-e ezeket a költségeket elhatárolni, készletre venni stb. abban az esetben, ha ezek 2025. évben merültek fel, és a pályázat sikerességéről történő értesülés és a megrendelővel történő szerződéskötés a mérlegkészítés időszakában történik (2026-ban)?
Részlet az állásfoglalásából: […] A rövid válasz az, hogy nem! Azért nem, mert a kérdés szerinti pályázatok nem a kivitelező cég által kezdeményezett eszközbeszerzéshez kapcsolódnak. A kérdésből az következik, hogy a kivitelező cég a pályázatokat a megrendelő javára szolgáló beszerzések kapcsán nyújtja...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 14.
Kapcsolódó címke:

Jegyzett, de be nem fizetett tőke?

Kérdés: „A” kft. úgy döntött, hogy a jegyzett tőkéjét felemeli 300 millió forinttal. Ezt a cégbíróság be is jegyezte 2025. 12. 30. nappal. A cégbírósághoz benyújtott iratok szerint az „A” kft. tulajdonosai, „B” magánszemély és „C” cég legkésőbb 2026. 03. 31. napig fizetik meg a bejegyzett 300 millió forintot pénzeszköz rendelkezésre bocsátásával. A könyvelés a bejegyzett tőkét könyvelte: T 33 – K 411. Ez az összeg a mérlegben jegyzett, de még be nem fizetett tőkeként szerepel. Az „A” kft. szeretné, ha a mérlegben jegyzett tőkeként szerepelne a még be nem fizetett tőke. Ezért kitalálták, hogy az „A” kft. kölcsönt ad a két tulajdonosnak, akik ezt rögtön visszafizetve teljesítik a kötelezettségüket. Valójában pénzmozgás nem volt: sem a kölcsön utalása, sem annak a visszafizetése nem történt meg. Az „A” cég követelésként és jegyzett tőkeként szeretné a mérlegben szerepeltetni a tulajdonosok által rendelkezésre nem bocsátott jegyzett tőke összegét. Szerepelhet-e a mérlegben az egyéb követelések, kölcsönök és jegyzett tőkében a rendelkezésre nem bocsátott összeg?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...hanem az „A” kft. tulajdonosai dönthetnek arról. Így az „A” kft. kívánságának nincsen jogi alapja. Egyébként a T 33 – K 411 könyvelési tétellel a mérlegben benne van az, amit szeretne, benne van a jegyzett tőke is, a tulajdonosokkal szembeni követelés is....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 14.

Hibás alapítói határozat feltöltése a beszámolónál

Kérdés: 2025. évre vonatkozóan az OBR rendszerébe hibás alapítói határozatot töltöttem fel. A beszámoló, a kiegészítő melléklet és a független könyvvizsgálói jelentés hibátlanul lettek feltöltve, csak az alapítói határozatból véletlenül nem a végleges verzió. Ilyenkor az egész beszámolót passziváltatni kell? Mivel azt olvastam, hogy csatolmányok cseréjére nincs lehetőség, kivéve a könyvvizsgálói jelentés. Ha passziváltatom a beszámolót, akkor automatikusan a mellékletek is passziválásra kerülnek? Tehát fel tudom tölteni újra a helyes alapítói határozattal együtt? Illetve azt olvastam, hogy a cégbejegyzésre jogosult képviselőnek kell nyilatkoznia a javításról, ennek birtokában lehet a passziválást elindítani. A gyakorlati teendőkről és folyamatról szeretnék információt kapni, hogy mit kell az OBR felületén ilyenkor csinálni, és milyen plusznyilatkozattal kell még rendelkezni?
Részlet az állásfoglalásából: […] A számviteli törvény szerinti beszámoló elektronikus úton történő letétbe helyezéséről és közzétételéről szóló 11/2009. (IV. 28.) IRM–MeHVM–PM együttes rendelet (a továbbiakban: rendelet) írja elő, hogy milyen esetekben van lehetőség a beszámoló cseréjére,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 14.
Kapcsolódó címke:

Negatív saját tőke a fióktelepnél

Kérdés: Értelmezésem szerint a fióktelepekre nem vonatkozik a saját tőkére vonatkozó szabály, miszerint a saját tőke nem lehet alacsonyabb a jegyzett tőkénél. Ez így van? Gondot jelent-e, ha egy fióktelep éveken át veszteséges? Költségeit, számláit az anyavállalat által nyújtott kölcsönből finanszírozza. Saját tőkéje, mivel a bevétele tartósan kevesebb, mint a kiadásai, jelentős összegű mínuszban van. Számviteli, illetve könyvvizsgálói szempontól problémát jelent ez? Ha igen, mit lehet tenni?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény tőkevédelemre vonatkozó előírásai – akár a lassú, akár a hirtelen tőkevesztésre vonatkozóan – csak korlátolt felelősségű gazdasági társaságokra (kft., rt.) vonatkoznak, így például betéti társaságra...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 14.
Kapcsolódó címkék:  

Bérelt ingatlanon végzett beruházás kimaradt eszközei

Kérdés: Társaságunk bérelt ingatlanon végzett beruházást, amelynek során bizonyos tételek aktiválásra kerültek. Utólag azonban megállapításra került, hogy egyes eszközök ténylegesen nem kerültek beépítésre, és ezek értékesítésére kerül sor. Hogyan történik helyesen az ilyen módon egy összegben aktivált bérelt ingatlanon végzett beruházás részbeni kivezetése, amennyiben utólag derül ki, hogy bizonyos tételek nem kerültek beépítésre? A kivezetés során szükséges-e az érintett tételek elkülönítése és például készletre vétele, vagy más számviteli megoldás alkalmazandó?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a munkát végző felelős vezető igazolása (bizonylata) alapján a felhasznált anyagot, egyéb eszközöket tételesen a beruházási számlán könyvelni. A tételes könyvelés bizonylatai alapján kellett a bérelt ingatlanon végzett beruházás közvetlen önköltségét...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2026. május 14.
Kapcsolódó címke:
1
…
9
10
11
…
529