Céltartalék képzése támogatásra – alapítvány

Kérdés: Az alapítvány céljai között szerepel – többek között – a magyarországi oktatás támogatása. Az alapítvány kuratóriuma a 2020. évi mérlegfordulónap és a mérlegkészítés napja (2021. 02. 28.) között meghozott határozatai alapján kötelezettséget vállalt az egyik egyetem felé, hogy részére támogatást nyújt 2021-ben egy új szakirány elindítására, valamint támogatást ad egy 2021. szeptembertől induló új ösztöndíjprogramra. Az alapítvány képezhet-e céltartalékot a 2020-as üzleti évben ezekre a 2021-ben nyújtandó támogatásokra? Az alapítvány ezzel szeretné a 2020. évi pozitív eredménye terhére megteremteni ezen támogatások fedezetét, mert lehetséges, hogy a 2021. évi eredménye nem nyújt vagy csak részben nyújt fedezetet mindkét támogatásra. A támogatásokat folyósítani fogjuk, azonban a pénzügyi teljesítésük és pontos összegük egyelőre még nem ismert. Aszámviteli politikában nem rögzítettük konkrétan, hogy az Szt. 41. §-ának (2) bekezdése alapján mely esetekben képezünk céltartalékot, arról úgy határoztunk, hogy mindig a tárgyévi zárás mérlegelésére bízzuk ennek eldöntését, megteremtve a lehetőségét a céltartalékképzésre, de kötelezettséget nem vállalva rá.
Részlet a válaszából: […] Elöljáróban meg kell jegyezni, a céltartalékképzés lehetősége azért került be – húsz évvel ezelőtt – a számviteli törvénybe, hogy a törvény ezzel is elősegítse a számviteli alapelvek érvényesülését a megbízható és valós összkép bemutatása érdekében (és nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. március 11.

Alkalmazott nyilvántartása katás vállalkozónál

Kérdés: Katás vállalkozónak az alkalmazottja után milyen dokumentumokat kell vezetnie (tb-kiskönyv stb.)?
Részlet a válaszából: […] ...napot meghaladó fizetés nélküli szabadságot, szabadságvesztés büntetést, a javító-nevelő (közérdekű) munkát, valamint a tanulmányi ösztöndíjasként folytatott iskolai képzés miatti szünetelést.Szabadság-nyilvántartás:– a munkába lépés után meg kell határozni...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Adómentes személyi jellegű egyéb kifizetések

Kérdés: Az eredeti kérdést a Számviteli Levelek 409. számában a 7987. kérdés tartalmazza, emiatt azt itt nem ismételjük meg. Az alábbi válasz csak az adómentes személyi jellegű egyéb kifizetésekre vonatkozik.
Részlet a válaszából: […] ...összegben (T 553 – K 381, 384, termékben: T 553 – K 261, saját előállítású termék esetén áruvá átminősítés után).Az ösztöndíjas foglalkoztatottaknak az ösztöndíjas foglalkoztatásból származó ösztöndíja a minimálbért meg nem haladó mértékben (T...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. augusztus 29.

Adómentes juttatások elszámolása

Kérdés: A nem pénzben kapott adómentes juttatásokat az Szja-tv. 1. számú melléklete részletezi. Ezek többsége tételesen nem szerepel a személyi jellegű egyéb kifizetések között, ennek ellenére elszámolhatók ott?
Részlet a válaszából: […] ...segély, vissza nem térítendő támogatás, kérelem alapján, a jogosság igazolása mellett, a törvényben meghatározott összegben;– az ösztöndíjas foglalkoztatottaknak az ösztöndíjas foglalkoztatásból származó ösztöndíja a hónap első napján érvényes...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2019. április 18.

NFÜ által finanszírozott ellátmány

Kérdés: Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 4.7 c) pontja alkalmazásáról Magyarország több országgal, köztük Vietnammal is kötött kormányközi megállapodást, amelynek célja többek között a tudományos eredmények világpiaci hasznosulásának elősegítése. Az egyezményekhez kapcsolódóan a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség pályázatokat ír ki a kutatói mobilitás támogatására. A projektből – amelynek forrása a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap – finanszírozható a pénzügyi tájékoztató szerint a Magyarországról kiutazó kutató utazási költsége és ellátmánya, melyből az utazó a külföldi kiadásait fedezi. Az Szja-tv. 1. számú mellékletének 4.7 c) pontja szerinti egyéb juttatásnak minősül-e a munkavállalónak kifizetett ellátmány összege?
Részlet a válaszából: […] ...képzési, kutatásfejlesztési és kulturális mobilitási programok keretében belföldi és külföldi magánszemélyek részére folyósított ösztöndíj, egyéb juttatás, nyújtott kedvezmény. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség által finanszírozott ellátmány minősülhet...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2014. január 9.

Szociális hozzájárulási adó – tanulószerződés

Kérdés: A szociális hozzájárulási adó alapja a tanulószerződésben meghatározott díj. Mi az adó alapja akkor, ha a tanuló teljes hónapban igazolatlanul távolt volt, és nem jár neki ösztöndíj, vagy csak fél hónapot volt gyakorlati oktatáson?
Részlet a válaszából: […]  A rövid válasz az, hogy a tanulószerződésben meghatározottdíj. Nyilvánvalóan szabályozták, szabályozni kellett a tanulószerződésben, hogyha a tanuló a teljes hónapban vagy annak egy részében igazolatlanul távol van(a gyakorlati oktatáson nem vesz részt), részesülhet-e...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Uniós pályázat alapján nyújtott juttatás

Kérdés: Amennyiben egy társaság európai uniós pályázaton olyan forrást nyer, amelyet munkahelyi egészségfejlesztési programokra (pl. előadások, családi napok, egészségügyi szűrések stb.) kell fordítania, akkor ez a juttatás, amelyet 100%-ban uniós forrásból valósít meg, adómentes juttatásnak minősül-e a munkavállaló számára?
Részlet a válaszából: […] ...képzési,kutatásfejlesztési és kulturális mobilitási programok keretében belföldi éskülföldi magánszemélyek részére folyósított ösztöndíj, egyéb juttatás, nyújtottkedvezmény adómentes. Ez alapján a kérdésben említett juttatások adómentesek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. május 24.

Nappali tagozatos hallgatók ösztöndíja, költségtérítése

Kérdés: Élelmiszer-ipari kft. tulajdonosának és egyben ügyvezetőjének a lánya, aki szeptembertől költségtérítéses nappali tagozatos egyetem gazdasági karán tanul, az iskola befejezése után a kft. számviteli, munkaügyi és pénzügyi részlegének irányításával lesz megbízva. A fia jelenleg nappali tagozatos egyetemi hallgatóként élelmiszer-tudományi karon végzi tanulmányait, a gyár termelésének irányítása lesz a feladata az iskola befejezése után. A kft. mindkettőnek havi ösztöndíjat, valamint költségtérítést fizet számla ellenében. Mivel nem állnak munkaviszonyban, csak tanulmányi szerződést kötnek mindkettővel, az ösztöndíj milyen bevétele, illetve jövedelme lesz a hallgatóknak? A számlás költségek megtérítése a Tao-tv. szerint elszámolható-e a társaság költségei között, valamint e számlával igazolt költségeket terheli-e szja és eho? A félévente befizetett költségtérítésnél figyelembe vehetem-e a minimálbér két- és félszereséig az 1,19-szeres összeg után fizetett 16%-ot és ezenfelül még a 27% ehót?
Részlet a válaszából: […] ...ösztöndíj egyéb jövedelme lesz a hallgatónak, amellyelösszefüggésben a jövedelem 1,27-szerese mint adóalap után 16 százalék az adómértéke, amelyet a kifizetőnek a juttatás összegéből le kell vonnia, továbbá azilyen jövedelmet 27...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. december 15.

Tanulószerződés szerinti juttatás

Kérdés: Arra szeretnék választ kapni, hogy a szakmunkástanulók tanulószerződéses juttatása – amely 2010-ig adóterhet nem viselő járandóság volt, 2011-ben pedig adómentes juttatás a minimálbér 50%-áig – a számvitelben bérköltség-e, vagy a személyi jellegű juttatások között könyvelendő? Én a személyi jellegű egyéb kifizetések közé soroltam, a könyvvizsgáló visszatette a bérköltségek közé. Az Szja-tv. szerint nem bér az adóterhet nem viselő járandóság 2010-ben. Ha bér, akkor egyéb vonzatai is vannak? Szakképzési hozzájárulást kell-e utána fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...a vonatkozójogszabályok eltérő szabályaira.A KSH előírása szerint– a szakmai gyakorlat időtartamára a tanulónak fizetettdíjazás, ösztöndíj,– a szakképzésben részt vevő tanuló részére biztosítottdíjazás,– a tanulók gyakorlati képzését...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. június 23.

Továbbtanulás külföldön

Kérdés: Az Szja-tv. és az Eho-tv. értelmében hogyan adózik az alábbiak szerint egyéni vállalkozásban elszámolt költség? Egy fiatal Magyarországon diplomát szerzett, de ezt követőn a Berlini Gazdasági Főiskola marketingszakára felvételt nyert iskolarendszerű képzésre, nappali tagozatos hallgatóként. Egy egyéni vállalkozó tanulmányi szerződést kötött vele, mivel a végzett tevékenysége alapján a későbbiekben szüksége lesz egy ilyen képzettségű szakemberre a nyelvtudása miatt, valamint a piackutatás céljából. Az iskola egyéves. A vállalkozó és a magánszemély a tanulmányi szerződésben megállapodtak a feltételekről (tanulás támogatása: tandíj, lakhatási hozzájárulás, ösztöndíj). A magánszemély vállalta, hogy a tanulmányok befejezése után munkaviszonyt létesít a vállalkozóval egy bizonyos időtartamra. Ez a törvényeknek megfelel, az Szja-tv. 69-71. §-aiban nem tudjuk besorolni a költségtételt. Kérdésem az, hogy ez esetben mit kell tenni, hogyan kell szabályosan elszámolni, és milyen adót és kinek kell fizetni?
Részlet a válaszából: […] A magánszemélynek nyújtott ingyenes vagy kedvezményesoktatási szolgáltatások (nem iskolarendszerű képzés, betanítás) esetében, ha azoktatásban való részvétel a szolgáltatást nyújtó kifizető tevékenységévelösszefüggő feladat ellátásának feltételeként történik, nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2011. május 5.
1
2
3