Többéves beruházás, felfüggesztett fejlesztés

Kérdés: Társaságunk a 2020. évben külső vállalkozások bevonásával többéves beruházást indított el, amelynek célja egy saját igényeknek megfelelő szoftver (rendszer) beszerzése, fejlesztése, amelyet a társaságunk kizárólag vállalkozási tevékenysége érdekében kíván használni. Ezen fejlesztések még nem kerültek aktiválásra, aktiválásig a felmerülő kiadásokat (bérköltség, szoftverfejlesztő vállalkozói díj, felhasznált szoftverek stb.) a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között tartjuk nyilván. A gazdasági körülmények megváltozása és egyéb indokok miatt a tervezett rendszer fejlesztését a 2023. évben – felső vezetői döntés alapján – felfüggesztették, és egy későbbi, bizonytalan időpontban egy másik, hasonló alternatív rendszer bevezetéséről fognak dönteni.
A társaság elképzelése szerint:
1. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben nem hasznosulnak, kivezetésre kerülnek a vagyoni értékű jogok közül terven felüli értékcsökkenésként. Ekkor a Tao-tv. 8. § (1) bekezdésének b) pontja szerint a társaságnak növelnie kell az adózás előtti eredményt az Szt. szerinti adózás előtti eredmény terhére (a mérlegfordulónappal vagy a kivezetés időpontjával) elszámolt terven felüli értékcsökkenéssel. Míg a Tao-tv. 7. § (1) bekezdés d) pontja értelmében az adózás előtti eredményt csökkenti a terven felüli értékcsökkenés adóalapnál érvényesíthető összege a Tao-tv. 1. és 2. melléklete szerint.
2. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amik a jövőben szellemi értékként hasznosulnának, átsorolásra kerülnek a szellemi termékek közé, taohatásuk nincs.
3. A felfüggesztett fejlesztések azon részei, amelyek kapcsán nem egyértelműen dönthető el, hogy a jövőben a fejlesztések során hasznosíthatók-e, a (nem aktivált) vagyoni értékű jogok között maradnának a későbbi felülvizsgálati időpontig.
A kérdés az, hogy a társaság helyesen, a jogszabályi előírásoknak megfelelően jár-e el, amennyiben a fent leírtakat alkalmazza?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak elolvasása után arra a következtetésre jutottunk, hogy aki azt leírta, az a számviteli és az adózási ismereteket távolról sem ismeri. Ezért elő­ször helyére kell tenni a számviteli és a Tao-tv. előírásaival ellentétes részeket.A számviteli előírások...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2024. január 12.

Rendezvényszervezés – alvállalkozói teljesítmény – innovációs járulék alapjának összefüggései

Kérdés: Ügyfelem rendezvények szervezésével foglalkozik. A megrendelői általában egy tételben kérik a számlán feltüntetni a rendezvény konkrét megjelölése mellett (8230 TEÁOR – Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése) csak a rendezvényszervezés szöveget, időnként előfordul az is, hogy a megrendelő tételesen kéri a számlán feltüntetni a rendezvényszervezéssel kapcsolatos költséget, külön-külön. Melyik a helyes számlázási mód? Egy soron feltüntetni a "rendezvényszervezés" szolgáltatást, vagy fel kell tüntetni minden esetben a rendezvény kapcsán nyújtott szolgáltatásokat részletesen, vagy elég, ha csak a megrendelő kérésére van részletezve? A megrendelő nem fogadja el a szolgáltatások közvetítését. A rendezvényszervezésre milyen típusú szerződést lehet, kell kötni a vásárolt szolgáltatások esetében? Lehet vállalkozási szerződés is? Ha igen, akkor a rendezvényszervezéshez igénybe vett szolgáltatásokra köthető-e a szolgáltatás nyújtójával a Ptk. szerinti vállalkozási szerződés, vagy csak megbízási szerződés lehet? Az innovációs járulék alapja megegyezik az iparűzési adó alapjával. Így esetünkben csak az alvállalkozói díjjal lehet csökkenteni az adóalapot. A halmozódások kiszűrése miatt szeretnénk tudni, hogy milyen típusú szerződést kell alkalmazni az egyes vásárolt szolgáltatások esetében.
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy a kérdező nem árulta el, hogy a rendezvényszervező vagy a rendezvényszervezőt igénybe vevő cég szempontjából kérdez. A kérdésben leírtakból arra következtettünk, hogy a rendezvényszervező cég problémájára szeretne a kérdező választ...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. december 15.

Kulcsrakész lakások értékesítése, bérbeadása

Kérdés: Építőipari generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat értékesít 5% áfával, illetve lakásokat ad bérbe 27% áfával speciális áfakörös bejelentkezés alapján. A könyvelés az 5. költségnemek számlaosztályban összköltségtípusú eredménykimutatásban készül, a készletszámlákat év közben nem vezeti. A folyamatos anyag, alvállalkozói díj, fuvar, bérköltség könyvelése és az áfa levonása hogyan történhet? Az eladásra kerülő új lakások használatbavételekor szükséges-e értékelni, aktiválni az építés bekerülési értékét?
Részlet a válaszából: […] Sajnálatos módon a kérdésben leírtak nem egyeztethetők össze a bizonylati elv és a bizonylati fegyelem követelményeivel. A kérdés szerint a generálkivitelező kft. kulcsrakész lakásokat épít, majd értékesít, de a kulcsrakész lakásokat bérbeadás útján is hasznosítja. Az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2022. szeptember 14.

Alvállalkozói díj elszámolási egységes szerződés esetén

Kérdés: Társaságunk 2020. április 10-én elszámolási egységként kezelendő, az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 11. pontja szerinti szerződést kötött a megrendelővel, ami alapján 2021. március hónapban a szerződött összeg 30%-át, majd 2021. júliusban 70%-át fogja számlázni. A projektmunkát társaságunk 2020 áprilisában megkezdte, a megbízott alvállalkozóktól folyamatosan fogadunk be számlákat, amelyeket igénybe vett szolgáltatásként, alvállalkozói díjként költségként számolunk el 2020-ban. Az Szt. alapján 2020. 12. 31-én a megrendelővel közösen megállapított teljesítési fok alapján fogunk árbevételt könyvelni az időbeli elhatárolásokkal szemben. Az innovációs járulék alapja megegyezik a helyi iparűzési adó alapjával, ahol az adóalapot csökkentő tételként jelenik meg az alvállalkozói teljesítések értéke. Az 1990. évi C. törvény 52. §-ának 22. pontja alapján az alvállalkozói teljesítések értéke az adóalany által továbbadott (számlázott) olyan alvállalkozói teljesítések értéke, amelynek végzése során az adóalany mind a megrendelőjével, mind az alvállalkozójával a Ptk. szerinti – írásban kötött – vállalkozási szerződéses kapcsolatban áll. A szerződés alapján 2020-ban a társaságunk nem fog kiállítani számlát, tehát nem lesz számlázott árbevétele, de a hatályos számviteli törvény alapján fog árbevételt könyvelni. 2020-ban, ha nem készül az elszámolási egységes szerződés alapján kimenő számla, érvényesíthető-e ehhez a projekthez kapcsolódóan alvállalkozói díj az innovációs járulék (a helyi iparűzési adó) adóalapjánál csökkentő tételként?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy a kérdésben leírtakra az érintett jogszabályok nem adnak egyértelmű választ.A szerződéses elszámolási egységre vonatkozó számviteli előírások hatálybalépéséhez kapcsolódóan a helyi adókra vonatkozó, a kérdésben is hivatkozott...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. november 26.

Szoftverfejlesztés lehet-e alvállalkozás?

Kérdés: Cégünk szoftverfejlesztéssel foglalkozik, melynek során alvállalkozókat vesz igénybe egyes feladatok elvégzése érdekében. E feladatokra vállalkozási szerződést kötünk velük, mint ahogyan a megbízóval is az egyedi szoftver kidolgozására. A megrendelővel kötött vállalkozási szerződésben külön rendelkezünk arról, hogy mekkora a vállalkozási tevékenység, a munkavégzés ellenértéke, és arról, hogy mekkora összeget tesz ki a megrendelőnek átengedett felhasználási jog értéke. A helyi iparűzésiadó-alapnál mekkora összeg vehető figyelembe alvállalkozói teljesítés értékeként?
Részlet a válaszából: […] Az alvállalkozói teljesítések értékét a Htv. 52. §-ának 32. pontja definiálja. Eszerint a törvény alkalmazásában az alvállalkozói teljesítések értékeként kell figyelembe venni az adóalany által továbbadott (számlázott) olyan alvállalkozói teljesítés értékét,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 27.

Helyesbítő számla kibocsátása

Kérdés: A fővállalkozó nem hajlandó helyesbítő számlát kibocsátani az alvállalkozó számára. Sőt azzal fenyegeti az alvállalkozót, hogy nem szerződik vele a továbbiakban. Ebből adódóan a könyvelésben már kétmillió forintnyi rendezetlen tétel van. Mit és kinek lehet tenni ez ellen? Mi a lehetősége ebben a vitában a könyvelőnek?
Részlet a válaszából: […] Az utolsó kérdésre a válasz az, hogy ragaszkodjon a vonatkozó törvényi el ő írásokhoz, hívja fel írásban megbízója figyelmét a jogszabályi el ő írások megsértésének a következményeire, és arra, hogy járjon el a f ő vállalkozóval kötött szerz ő désben foglaltak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 11.

Geodéta szolgáltatásának minősítése

Kérdés: Ügyfelünk autópályák, gyorsforgalmi utak létesítéséhez, felújításához kapcsolódóan hírközlési rendszerek építését, létesítését végzi. Ehhez nagy sávszélességű optikai kábelekből álló hálózat kiépítésére van szükség. A hálózathoz tartozó kábeleket az út mellett, a föld alatt kell elvezetni. A munkákhoz a cég geodéziai szolgáltatást köteles igénybe venni. A geodéta összeállítja a kötelezően elkészítendő dokumentációt, illetve kijelöli a lefektetendő kábelek nyomvonalát. A dokumentáció birtokában ügyfelünk, illetve alvállalkozói kiássák az árkokat és lefektetik a kábeleket. A geodéta által számlázott összeg alvállalkozói teljesítésnek minősül-e, azt figyelembe vehetjük-e az iparűzésiadó-bevallás összeállításakor?
Részlet a válaszából: […] A válasz attól függ, hogy a geodéziai szolgáltatásra kötött szerz ő dés vállalkozási szerz ő désnek min ő sül-e vagy sem.A vállalkozási szerz ő dés általános feltételeit a Ptk. 6:238 – 6:250. §-ai tartalmazzák, az adott esetben azonban emellett még a kivitelezési...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. május 11.

Magánszemély cikkírói díjáról számla

Kérdés: Adószámos magánszemély cikkeket ír a kiadó részére, és erről számlát állít ki. Ebben az esetben a cikkírói díjat bérköltségként vagy igénybe vett szolgáltatásként kell elszámolni?
Részlet a válaszából: […] A kérdésre kétféle válasz adható annak függvényében, hogy a magánszemély jövedelme után milyen módon fizeti meg a személyi jövedelemadót.Igénybe vett szolgáltatásként az áfa nélküli összeg akkor könyvelhető, ha a magánszemély egyéni vállalkozóként bejelentkezett,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. január 12.

Alvállalkozók – lakóingatlan építése

Kérdés: A Számviteli Levelek 328. számában a 6715. számú kérdésre adott választ azzal fejezték be: "Fontos! A válaszban a kérdésben említett alvállalkozókra hivatkoztunk. Meg kell azonban jegyezni, hogy a helyi iparűzési adó alapjának megállapítása során ezek a teljesítmények adóalapot csökkentő tételként nem vehetők figyelembe, mivel a Htv. előírása szerinti alvállalkozói teljesítményeknek nem felelnek meg". Úgy tűnik, hogy a válaszban hivatkozott szakasz ellentmondásban van a Htv. 52. §-ának 32. pontja szerinti előírással. Véleményünk szerint a lakóingatlan-építéshez a víz-gáz szerelésre, villanyszerelésre vagy külső vakolásra, szigetelésre kötött és elvégzett alvállalkozói munkák értékeivel csökkenthető a helyi iparűzési adó alapja.
Részlet a válaszából: […] A választ a – kérdező által is hivatkozott – Htv. 52. §-ának 32. pontjával kezdjük. "Alvállalkozói teljesítések értéke az adóalany által továbbadott (számlázott) olyan alvállalkozói teljesítések értéke, amelynek végzése során az adóalany mind megrendelőjével,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. november 24.

Alvállalkozás vagy közvetített szolgáltatás

Kérdés: Társaságunk földmérési tevékenységgel foglalkozik. Időnként külső vállalkozókat vesz igénybe a társaságtól megrendelt munkák bizonyos részfeladatainak elvégzésére. Mind a megrendelővel, mind a külső vállalkozókkal írásos szerződés készül. A külső vállalkozók által elvégzett munkákat, a saját cégünk által elvégzett munkákat és egyéb más (például földhivatali) díjakat számlázzuk megrendelőink felé. Alvállalkozói díjként helyes-e a könyvelés a vállalkozói számlák beérkezésekor, vagy ameddig nem történik meg a számlázás, befejezetlen termelésként készletre kell venni? Közvetített szolgáltatásként készletre vesszük a vállalkozói számlát a beérkezéskor, majd az általunk történő számlázáskor vezetjük ki az értékesítés ráfordításaként.
Részlet a válaszából: […] Először arra kell választ adni, hogy a külső vállalkozók által elvégzett részfeladatok alvállalkozói teljesítménynek, illetve közvetített szolgáltatásnak minősülnek.A hatályos Ptk.-ban nem találunk fogalmat, meghatározást az alvállalkozói teljesítményre. Találunk...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2016. augusztus 18.
1
2
3