Önálló tárgyi eszköz vagy felújítás?


A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?


Megjelent a Számviteli Levelekben 2021. április 29-én (444. lapszám), a kérdés sorszáma ott: 8519

[…] jellemzően tárgyi eszközként kell azokat nyilvántartani, a leszerelteket terven felüli értékcsökkenésként kivezetni, az újakat pedig különálló eszközként a beruházások között elszámolni, majd a használatbavételkor a tárgyi eszközök közé átvezetni.A hétköznapi szóhasználat által felújításnak tekintett munkák – a hivatkozott számviteli előírás szerint – karbantartásnak tekintendők (így a felmerüléskor már az eredményt terhelik), mivel a használatban lévő tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgálják, amelyeket a rendeltetésszerű használat érdekében el kell végezni. Biztosak vagyunk abban, hogy a szálláshely-szolgáltatást szolgáló ingatlanon végzett munkák is ilyenek (ideértve a zuhanykabin­cserét is).A leírtak figyelembevétele mellett a kérdés szerinti munkák zöme karbantartás, kisebb része önálló tárgyieszköz-beszerzés, de nincs közte felújítás (például födémcsere, vagy a korszerű technika alkalmazásával végrehajtott korszerűsítés stb.). Ennek megfelelően kell a kapott támogatást is megbontani, a karbantartásra jutó támogatást a karbantartások költségként elszámolt tételeivel arányosan kell akár már 2020-ra is elszámolni, elhatárolni csak a 2021-ben elvégzésre kerülő karbantartási munkákhoz kapcsolódó támogatást lehet. Az önálló tárgyi eszköznek minősülő eszközbeszerzésekre jutó támogatást valóban […]
 
Kapcsolódó címke:
 

Elküldjük a választ e-mailen*

*
*ingyenes választ évente csak egyszer küldünk.
A *-gal megjelölt mezőket kötelező kitölteni.