Később kapott számla

Kérdés: Kapcsolódóan a 3250. kérdésre adott válaszhoz: egy korai (január 8-i) mérlegkészítés időpontú, nagy forgalmú (több száz szállító, több ezer számla) cégnél a legnagyobb gondosság mellett előfordul, hogy nem kerül feltárásra, elszámolásra az összes, még le nem számlázott igénybe vett szolgáltatás. Ezek miatt minden évben önellenőrzéssel kell rendezni a többlet-társaságiadót. Tízmilliárdos árbevételű, milliárdos eredményű cégnél az egyedileg 20-100 ezer forintos, összességében párszázezer forintos tételek nem jelentősek. Van-e lehetőség a számviteli politikában a költség-haszon elve alapján meghatározni egy korlátot, ami alatt ezek a számlák a következő évi beszámolóban szerepelhetnek, és nem kell önellenőrzést végezni? Amennyiben a 2005. évi mérlegkészítés után érkezett 2005. évi számlákat 2006. évre könyvelték, 2005. évet nem önellenőrizték, megállapítható-e 2006. évre ezek miatt adóhiány? Mi alapján? Mivel nem jelentős összegű a hiba, a számvitelben a 2006. évi beszámolóban szerepel. Adóalap-növelő tételként az adóellenőrzés, önellenőrzés során megállapított, elszámolt összeggel kell módosítani, adóellenőrzés, önellenőrzés viszont 2006-ban nem történt. Kötelessége-e az adóellenőrnek a 2006. év ellenőrzésekor a 2006. évi mérlegkészítéskor el nem számolt költségek megállapítása? Vagy jogosan hivatkozhat arra, hogy ezek 2007. évi tételek, ami nem tárgya a 2006. évi ellenőrzésnek?
Részlet a válaszából: […] ...elve) megkövetelik, hogy a tárgyév gazdasági eseményei atárgyévben könyvelésre kerüljenek. Ez a követelmény igaz az eszközökbeszerzésére, az emiatti kötelezettségek kimutatására is (akkor is, ha nincseredményhatása), de igaz a tárgyév eredményét...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.
Kapcsolódó címke:

Rendszám feltüntetése a számlán

Kérdés: A közúti teherfuvarozással, útépítéssel, tehergépjármű bérbeadásával foglalkozó gazdasági társaság több tehergépjárművet, munkagépet üzemeltet. Minden jármű és munkagép gázolajjal üzemel. A társaság személygépkocsit nem üzemeltet. A társaság a tehergépkocsikról, a munkagépekről külön-külön menetlevelet, illetve gépnaplót vezet, az egyes járművek, munkagépek üzemanyag-felhasználásáról havonta kimutatást készít. A tankolásról a cég nevére, címére szóló készpénzes számlát kap a társaság, ami alapján a költségkénti elszámolás és az előzetesen felszámított áfa levonásba helyezése megtörténik. Szükséges-e az egyes tankolásoknál a jármű forgalmi rendszámát is a számlára ráíratni? Mit befolyásol az, ha a számlán a rendszám nem szerepel? (Nem minden töltőállomáson hajlandók azt feltüntetni, a munkagépeknek meg nincs is rendszámuk.)
Részlet a válaszából: […] ...az útépítést, a tehergépjármű-bérbeadást a társaság adókötelestevékenységként végzi, és ezért az ezek érdekében történt beszerzések,szolgáltatás-igénybevételek előzetesen felszámított áfáját levonása helyezi.Ehhez azonban az Áfa-tv. 46. §-ának...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.
Kapcsolódó címkék:  

Értékesített gépek garanciális javítása

Kérdés: Munkagépeket és azok alkatrészeit forgalmazó és ezeket szervizelő kft. termékeit Közösségen belül szerzi be. A kft. a garanciális javításokat is elvégzi, amellyel belföldi adóalanyt bíz meg. Ezt követően a külföldi kiállít egy jóváíró számlát, amely tartalmazza a garanciális javításokhoz szükséges alkatrészeket, munkadíjat is. A jóváíró számla dátuma a kibocsátás dátuma. A javításokhoz felhasznált és jóváírt alkatrész már korábban megérkezett. Ebben az esetben keletkezik-e fizetendő és levonható áfa? Amikor a jóváíró számla alkatrészt és munkadíj-jóváírást is tartalmaz, hogyan kezelendő közösségi áfa szempontjából? A számla könyvelésénél milyen árfolyamot kell alkalmazni? A jóváíró tételeket elábé csökkenéseként vagy egyéb bevételként számoljuk el?
Részlet a válaszából: […] ...kft. a munkagépeket és azok alkatrészeit a Közösségenbelülről beszerzi, azt vásárolt termékként készletre veszi, a Közösségen belülibeszerzésre a fizetendő áfát felszámítja és levonásba is helyezi a külföldiszállító számlája alapján. A kft. a munkagépeket,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.
Kapcsolódó címke:

Építőipari gépek bérbeadása

Kérdés: A társaság építőipari gépét (földgyalut) bérbe adja egy másik társaságnak kezelőszemélyzettel. A bérleti díjról havonta állítanak ki áfás számlát. A bérleti díj tartalmazza a gép használati díját, a gépet kezelő személy (aki a bérbeadó társaság alkalmazásában áll) díját, a szükséges üzemanyag, karbantartás, javítás költségét külön elszámolás szerint. A befolyt ellenértéket a bérbe adó társaság árbevételként, fizetendő áfaként könyveli, a felmerült költségeket a megfelelő költségnemnél számolja el, azok előzetesen felszámított áfáját levonásba helyezi. Helyesen járunk-e el? A kibocsátott számlán SZJ-számot tüntessünk fel?
Részlet a válaszából: […] ...kell elszámolni. A gép bérbeadásáhozkapcsolódóan felszámított fizetendő áfát csökkenti a gép bérbeadásáhozkapcsolódó beszerzések, igénybe vett szolgáltatások előzetesen felszámítottáfája.A második kérdésre, a számlán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.
Kapcsolódó címke:

Fejlesztési tartalék feloldása

Kérdés: A képzett fejlesztési tartalék feloldható-e immateriális javak beszerzése esetén?
Részlet a válaszából: […] A válasz röviden az, hogy nem. A Tao-tv. 7. §-ának (15) bekezdéseszerint a fejlesztési tartalékot a lekötése adóévét követő négy adóévbenmegvalósított beruházás bekerülési értékének megfelelően oldhatja fel az adózó.(A Tao-tv. a beruházások egy részét nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. december 13.

Megvásárolt épület bontása

Kérdés: Társaságunk 2007-ben a telephely létesítésekor megvásárolt épületet lebontja. A megvásárolt épület beszerzéskori értéke a beruházási számlán van, amortizáció nem került elszámolásra. Az épület helyére egy új termelőcsarnok megépítését tervezzük, a megvalósítása azonban még bizonytalan. A cég területén még tereprendezés is történt. Az üresen maradt telket nem kívánjuk értékesíteni. Ez esetben a lebontott épület könyv szerinti értéke és bontási költségei az eredmény terhére elszámolandók, vagy a telek értékét növeli, a piaci értéket meghaladó rész a később megépítendő épület beszerzési értékét növeli? Azt terven felüli értékcsökkenésként kell előbb elszámolni? Milyen adókonzekvenciákkal járhat a döntés, ha a bontási költségekkel, az épület bekerülési értékével nem rontjuk az eredményt?
Részlet a válaszából: […] ...akkor az Szt. 47. §-a (5) bekezdésénekelőírásai szerint kell eljárni.A telek (földterület) és a rajta lévő épület egyidejűbeszerzése esetén, amennyiben az épületet nem veszik rendeltetésszerűenhasználatba (a kérdésből ez következik), mivel az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 22.
Kapcsolódó címke:

Vásárolt szoftverek elszámolása

Kérdés: A vásárolt szoftverek számviteli elszámolásával kapcsolatosan kérdezem: hogyan történik a szoftverbeszerzés elszámolása, a meglévő szoftverek folyamatos aktualizálása, a meglévő szoftverek továbbfejlesztése, értelmezhető-e az értéknövelő felújítás, és hogyan kell mindezeket elszámolni, ha a szoftverek már 0-ra leírtak?
Részlet a válaszából: […] A szellemi termékek között kell állományba venni a szerzőijogvédelemben részesülő vásárolt szoftvertermékeket. Ide azon szoftvertermékektartoznak, amelyeknek a vevő kizárólagos tulajdonosává válik, amikor aszoftver-terméket a vevő megrendelésére, kizárólagos használatára...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 22.
Kapcsolódó címkék:  

Lakássá átminősítés áfája

Kérdés: A kft. a társasházban irodahelyiséget vásárolt, áfás számlával, és az áfát visszaigényelte. Szeretné értékesíteni, a vevőjelöltek azonban csak lakóingatlanként kívánják megvásárolni. Az iroda lakássá történő átminősítése folyamatban van. Átminősítése után keletkezik-e áfafizetési kötelezettség? Amennyiben keletkezik, az mikor esedékes? Amikor a Földhivatalhoz benyújtottuk a lakássá történő átminősítési kérelmet? Amikor értékesítjük az ingatlant? Mi lesz az áfa alapja: a piaci érték, a beszerzési ár?
Részlet a válaszából: […] ...használja fel, hasznosítja, amelyet ha közvetlenül így szerezne be,nem lenne joga adólevonásra. (Feltételezve, hogy a termék beszerzéséhezkapcsolódó adó levonható.) A konkrét esetben a lakóingatlanná minősítettirodahelyiség értékesítése kapcsán...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 22.
Kapcsolódó címkék:    

Általános szabályokról áttérés a különleges jogállásra (áfa)

Kérdés: Valahol olvastam, jogszabályi helyre hivatkozás nélkül, hogy az általános szabályok alkalmazásáról a különleges jogállásra való áttérés esetén meg kell fizetni azoknak a mezőgazdasági tevékenységhez használt termékeknek az áfáját, amelyek adóját korábban levonta. Mit kell ezen érteni, hogy korábban levonta? Például ha az általános szabályok időszakában vásárolt a mezőgazdasági őstermelő – mint áfaalany – műtrágyát, vetőmagot, üzemanyagot, esetleg egy nagy értékű traktort, munkagépet, és az előzetesen felszámított áfát levonásba helyezte a fizetendő adóból, akkor ha áttér a különleges jogállásra, a fenti beszerzések áfáját meg kell fizetnie?
Részlet a válaszából: […] ...nem adna jogot adólevonásra. Azeset termékértékesítéssé válásának feltétele ebben az esetben, hogy a termék,illetve alkotórészeinek beszerzéséhez, előállításához, feldolgozásához,átalakításához, felújításához kapcsolódó előzetesen felszámított...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 22.
Kapcsolódó címke:

Közútberuházás átadása

Kérdés: Társaságunknak ahhoz, hogy a birtokában lévő telken építkezést kezdhessen, előzetesen utat kell építenie, amelyet jogszabályi kötelezettség alapján az önkormányzatnak át kell adnunk. A beruházást befejezetlenként kell nyilvántartani? Áfa-visszaigénylésnél tárgyieszköz-beszerzésnek minősül az útberuházás?
Részlet a válaszából: […] A létrehozott út, közút az ingatlanok közé tartozik (egyébépítmény), mint ilyen tárgyi eszköznek minősül, és mint ilyennek amegvalósítása beruházásként számolandó el a társaságnál. Jogszabályirendelkezés alapján a megvalósított közutat, a rendeltetésszerűen...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2007. november 22.
Kapcsolódó címkék:  
1
140
141
142
219