Út- és közműberuházás térítés nélküli átadása

Kérdés: Társaságunk ipari parkba elsőnek települt be, és létesített raktározó csarnokot. A beruházás során fizetnünk kellett a vízszolgáltatónak az ipari park tulajdonosán keresztül (továbbszámlázta felénk a közműszolgáltató által igényelt összeget) közműfejlesztési hozzájárulást, kiépítettünk egy 35 kV-os elektromos vezetéket, valamint gázfogadó állomás létesítése is megvalósult. Ezenfelül útépítésre is sor került, egyrészt az ipari park területén belül (a társaságunk ingatlanán kívül), másrészt az ipari parkon kívül közúthoz csatlakozva. A fenti létesítményeket "elvileg" át kell adnunk az érintett szolgáltatóknak. A korábbi Számviteli Levelekben olvasott állásfoglalások alapján (92/2001., 499/2002., 970/2002., 1209/2003., 2486/2006.) és véleményünk szerint ezeket a létesítményeket térítés nélkül ugyan, de áfásan ki kell számlázni. Ezzel szemben az áramszolgáltató kifogásolja eljárásunkat, arra való hivatkozással (1999/172. APEH-iránymutatás), hogy társaságunk nem igényelheti vissza az áfát, ezért nem is kell azt kiszámlázni. Kérem szíves véleményüket arról, hogy a 2006. évi jogszabályi keretek között, az egyes közművek esetében külön-külön mi a követendő eljárás számviteli szempontból és áfa szempontjából (pl. áfa levonható, nem levonható), az átadást hogyan bizonylatoljuk (számla, megállapodás, egyéb)? A bizonylaton milyen értékek szerepelhetnek?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...esetén az Áfa-tv. 33. §-a alapján az áfa eleve lesem vonható, vagy a 7. § alapján, mint ellenérték nélküli termékértékesítésután kell az áfát megfizetni, az alábbi támpont adható:Főszabály szerint, ha az adóalany térítésmentes...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. január 10.

Nyugta helyett számla a nagykereskedelemben?

Kérdés: Jövedéki termékek nagykereskedelmével foglalkozó társaság telephelyein lakossági értékesítést is kíván végezni. (Diszkontjelleggel.) A készletnyilvántartó-számlázó rendszerből közvetlenül kerülnének kiállításra a lakossági értékesítések készpénzfizetési bizonylatai is. A 24/1995. (XI. 22.) PM rendeletben szereplő nyugtaadási kötelezettség alól hogyan lehet mentesülni? Pénztárgépes nyugta helyett alkalmazható-e – a számítógéppel nyilvántartott készlet rendszerből történő értékesítése esetén – olyan kiskereskedelmi bizonylat, amelyen a vevő neve, címe nem szerepel, csak a kiskereskedelmi (diszkont) értékesítésre történő utalás? (Pl.: kiskereskedelmi bizonylat a fejlécben, a többi adat részletes számlának felelne meg, a készletnyilvántartás miatt.) Amennyiben kötelező számlát kiállítani, de a lakossági vevő nem mondja meg a nevét, címét, ami a számla kiállításának kötelező eleme lenne, ez esetben megtagadható-e a kiszolgálás, ha diszkontértékesítésre figyelmeztető tábla kerül elhelyezésre az üzletben, amin szerepel, hogy csak a vevő neve, címe közlése után áll módunkban kiszolgálni?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...tartozó adóalanyoka részben vagy egészen készpénzzel (beleértve a készpénz-helyettesítő eszköztis) történő kiskereskedelmi értékesítésük tekintetében.Mint ahogy azt a 2006/82. Adózási kérdés leszögezi, azÁfa-tv. 70. §-a értelmében a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. január 10.
Kapcsolódó címkék:    

Kiadvány előállítása termékértékesítés vagy szolgáltatás?

Kérdés: A megrendelő a kft.-nek átadja a megjelentetendő szöveget. A kft. elvégzi a szedési, tördelési, nyomtatási munkákat az általa beszerzett alapanyagok felhasználásával. A kész kiadványt számlázza a megrendelőnek. A másik esetben a megrendelő a kft.-nek átadja a megjelentetendő szöveget, a kft. elvégzi a szedési, tördelési munkákat, de a nyomdai, kötési munkával más kft.-t bíz meg. A megbízott kft. 5 százalékos áfával számlázza a kész kiadványt, amelyet a kft. saját munkája ellenértékével együtt számláz a megrendelő felé. Termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás történik?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...kérdést általánosságban a 2004/72. Adózási kérdés rendezi,amely aszerint tesz különbséget termékértékesítés és szolgáltatásnyújtásközött, hogy az alapanyagot a megrendelő adja-e vagy sem. Azaz a nyomdaazáltal, hogy készterméket, kész kiadványt (könyvet...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. január 10.
Kapcsolódó címke:

Tőkekivonással történő tőkeleszállításkor a szerzési érték

Kérdés: A kft. tulajdonosai 2001-ben jegyzett tőke emeléséhez kapcsolódóan arányos tőketartalék-növelésről is döntöttek, illetve befizették az összeget. A tulajdonosok 2006-ban a jegyzett tőke, illetve a tőketartalék arányos csökkentéséről döntöttek. A magánszemély tulajdonosoknak történő visszafizetés esetén mi a bekerülési érték? A magánszemély a még meglévő üzletrészét értékesíti. Ez esetben mi a bekerülési érték?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...összege,– ezekből határozandó meg mind a tőkekivonással történőtőkeleszállításkor, mind a magánszemély általi üzletrész-értékesítéskor aszerzési érték (a jegyzett tőke leszállításával arányos tőketartalék-kivonásértékének együttes összege).Mivel...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. január 10.
Kapcsolódó címkék:  

Vizitdíj elszámolása

Kérdés: A vizitdíj számviteli elszámolásával kapcsolatosan egymásnak ellentmondó szakmai iránymutatások jelentek meg. A Számviteli Levelek 157. számában a 3226. számú kérdésre adott válasz szerint a társasági formában működő egészségügyi szolgáltatóknak a vizitdíjat, az OEP-től megkapott bevételt – mint az E. Alaptól járó támogatást – az egyéb bevételek között kell elszámolniuk. Egy másik szaklap egyik számában a Háziorvos bevételei címszó alatt közzétett vélemény szerint a vizitdíjból származó bevételt, ugyanúgy, mint a "kártyapénzt", az értékesítés nettó árbevételeként kell elszámolni, mivel az az elvégzett tevékenységgel arányosan jár, ezért a kapott támogatás szolgáltatásnyújtás ellenértékének részbeni vagy teljes megtérítését jelenti. Az egymástól eltérő tartalmú iránymutatások az iparűzési adó alapjának a meghatározását is érintik. Jogszabályi hivatkozással tegyék egyértelművé a helyes elszámolás rendjét! Ha az egyéb bevételkénti elszámolás a helyes, mutassák be a "kártyapénz" és a vizitdíj számviteli elszámolásában megjelenő eltérést eredményező jogszabályi hátteret!
Részlet az állásfoglalásából: […] A választ azzal kezdjük, hogy a Számviteli Levelek 157.számában a 3226. számú kérdésre adott válaszunk jogszabályi előírássalalátámasztott, tehát azt nem kell megváltoztatnunk. A kérdésben hivatkozottiránymutatás viszont csak a logikára építve tehet azonossági jelet...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2007. december 13.
Kapcsolódó címke:

Lédigpálinka jövedéki adójának elszámolása

Kérdés: A cég megveszi a lédig (még nem jövedékiadó-köteles) pálinkát belföldön különböző pálinkagyártó cégektől, és elszállítja egy adóraktárba palackozásra. A palackozó cég megfizeti a pálinka után a jövedéki adót. A folyamat időtartama alatt a pálinka az általam könyvvizsgált társaság tulajdonában van. Az adóraktár kiszámlázza a palackozás bérmunkadíját, de a jövedéki adóról csak egyszerűsített kísérő okmányt (EKO-t) állít ki, amelyen szerepel a jövedéki termék mennyisége és a jövedéki adó összege. Ez alapján kellene a jövedéki adó összegét a palackozó cég részére átutalni. Könyvelési bizonylatként elegendő-e ez a két okmány, amely alapján egyéb ráfordításként a banki átutalás napján könyveljük? (A második dokumentum egy pénzügyi elszámoló levél.)
Részlet az állásfoglalásából: […] ...elszámolnia. Az adóraktár az így bevallott, elszámolt jövedéki adótáthárítja a palackozást kérő cégre. Nyilvánvaló, hogy nem termékértékesítés,szolgáltatásnyújtás történik, ezért a jövedéki adó áthárításának nem lehet aklasszikus számla a bizonylata. A...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2007. december 13.
Kapcsolódó címke:

Lakássá átminősítés áfája

Kérdés: A kft. a társasházban irodahelyiséget vásárolt, áfás számlával, és az áfát visszaigényelte. Szeretné értékesíteni, a vevőjelöltek azonban csak lakóingatlanként kívánják megvásárolni. Az iroda lakássá történő átminősítése folyamatban van. Átminősítése után keletkezik-e áfafizetési kötelezettség? Amennyiben keletkezik, az mikor esedékes? Amikor a Földhivatalhoz benyújtottuk a lakássá történő átminősítési kérelmet? Amikor értékesítjük az ingatlant? Mi lesz az áfa alapja: a piaci érték, a beszerzési ár?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...Áfa-tv. 7. §-a (1) bekezdésének c) pontja alapjántermékértékesítésnek minősül az is, ha az adóalany a terméket saját célra olyanállapotában használja fel, hasznosítja, amelyet ha közvetlenül így szerezne be,nem lenne joga adólevonásra. (Feltételezve, hogy a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2007. november 22.
Kapcsolódó címkék:    

Reklámszolgáltatás és szponzordíj

Kérdés: Egyik partnerünk zenei és sportrendezvényeken a rendezvényeket szervező cégeknek szponzordíjat fizet. A rendezvény szervezője a beharangozó anyagán (szórólapok, plakátok, nyomtatott és elektronikus hirdetések) megjeleníti a szponzoráló céget. A rendezvényen rendszeresen elhangzik a partner neve, mint kiemelt szponzor. A partner olyan díjat fizet, amelynek egy részét a reklámszolgáltatásért fizette, a többi része pedig a rendezvény támogatása. A rendezvényszervező által kiállított számlának mit kell tartalmaznia? Elegendő csak szponzordíjat számlázni áfásan, egy összegben, vagy két tételben kell megbontani a fizetett összeget reklámszolgáltatásra és támogatásra?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...szervező cég nyilvántartásaiban egyértelműen elkülönítettenjelennek meg a reklámköltségek.) Az áfa alapja – főszabályként – az értékesítésellenértéke, amelynek fogalmát az Áfa-tv. 13. §-a (1) bekezdésének 1. pontjarögzíti. Az adománynak nem...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2007. november 22.
Kapcsolódó címkék:  

Általános szabályokról áttérés a különleges jogállásra (áfa)

Kérdés: Valahol olvastam, jogszabályi helyre hivatkozás nélkül, hogy az általános szabályok alkalmazásáról a különleges jogállásra való áttérés esetén meg kell fizetni azoknak a mezőgazdasági tevékenységhez használt termékeknek az áfáját, amelyek adóját korábban levonta. Mit kell ezen érteni, hogy korábban levonta? Például ha az általános szabályok időszakában vásárolt a mezőgazdasági őstermelő – mint áfaalany – műtrágyát, vetőmagot, üzemanyagot, esetleg egy nagy értékű traktort, munkagépet, és az előzetesen felszámított áfát levonásba helyezte a fizetendő adóból, akkor ha áttér a különleges jogállásra, a fenti beszerzések áfáját meg kell fizetnie?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...különös termékértékesítés eseteit az Áfa-tv. 7. §-atartalmazza. Ezek között szerepel az az eset [7. § (1) bekezdésének b) pontja],amikor az adóalany a terméket olyan gazdasági tevékenység folytatásáhozhasználja fel, hasznosítja, amely egyébként nem adna...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2007. november 22.
Kapcsolódó címke:

Földtulajdonosok vadászati közössége

Kérdés: A földtulajdonosok vadászati közössége alapítását a vadászati-tv. 6. §-ának (2) bekezdése szabályozza. A társaságiadó-törvény felsorolásszerűen határozza meg a társasági adó alanyait, a földtulajdonosok vadászati közösségét nem sorolja ide, így nem alanya a társasági adónak. A vdászati tv. szerint viszont jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat. A tevékenységéhez az APEH adószámot adott ki, az áfának az általános szabályok szerint alanya. Az Szt. egyéb szervezetekre vonatkozó szabályai szerint kell a könyvelését a földtulajdonosi közösségnek végezni, figyelemmel a 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendeletben foglaltakra? Ha év végén adózás előtti eredménye van a közösségnek vadgazdálkodásból (célja szerinti eredmény) vagy vadhús-értékesítésből (ami vállalkozási eredmény), kell számolni "adót"? Vagy a keletkezett eredmény felosztható a közösség tagjai között, ha így döntenek, és esetleg szja-s jövedelmet kapnak a tagok?
Részlet az állásfoglalásából: […] A földtulajdonosok vadászati közössége valóban nem alanya atársasági adónak, a közösséget alkotó magánszemélyek e tevékenységüktekintetében egyénenként alanyai a személyijövedelemadó-törvénynek. A jövedelemönálló tevékenységből származónak tekintendő, tehát a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2007. november 22.
Kapcsolódó címke:
1
…
174
175
176
…
266