Reprezentáció vagy nem reprezentáció

Kérdés: A kft. meghívott szállító és vevő partnerei­nek képviselői, valamint egyes saját dolgozói részvételével szakmai, üzleti konferenciát, vevő-szállító találkozót kíván rendezni. A konferencián bemutatják a cég jelenlegi helyzetét, eredményeit, sikereit, a forgalmazott új termékeket, technológiák körét, továbbá a vevő-szállító partnerek üzleti megbeszéléseket is folytatnak. Napközben szakmai előadásokon, workshopokon vesznek részt a meghívottak, amelyeket cégünk dolgozói, illetve külső meghívott előadók fognak tartani. Mivel egész napos rendezvényről van szó, ezért délben ebédet, este pedig vacsorát, napközben kávét, üdítőt, szendvicset biztosítunk a vendégek részére. A vacsorát követően szórakoztató programot szervezünk. Az egész rendezvényt egy rendezvényszervező cég fogja lebonyolítani, ez a cég fog a felmerülő költségekről számlát kiállítani. Kérdésünk az, hogy a felmerülő költségek közül melyek minősülnek reprezentációnak és melyek nem?
Részlet a válaszából: […] ...le), az így költségként elszámolt összeg 1,19-szerese lesz a 16 százalékos személyi jövedelemadó és a 27 százalékos egészségügyi hozzájárulás adóalapja. (A személyi jövedelem­adót a személyi jellegű egyéb kifizetések, az egészségügyi hozzájárulást...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 20.
Kapcsolódó címke:

Konyhai gépek beszerzése

Kérdés: A társaságnál a könyvviteli szolgáltatást bérelt irodában végezzük, ahol van külön konyha is, ahová konyhai gépeket (mikrohullámú sütő, elektromos főzőlap, mosogatótálca) vettünk. Elszámolhatók-e költségként? (100 ezer forint alatti a beszerzési értékük.) Az áfa levonható? A konyhát elsősorban az alkalmazottak használják. Ha a helyiségek takarítására porszívót és egyéb takarítógépet szerzünk be, azok elszámolhatók költségként? Az áfa levonható?
Részlet a válaszából: […] ...a magánszemélynek adóköteles jövedelme keletkezik, amelyet – a jogviszony függvényében – 27 százalékos mértékű egészségügyi hozzájárulás, illetve szociális hozzájárulási adó terhel, a magánszemélynek pedig a személyi jövedelemadón túlmenően –...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 20.

Egyszerűsített foglalkoztatott napi bére

Kérdés: 2012-ben mennyi az a maximum kifizethető napi összeg egyszerűsített foglalkoztatott részére, ami költségként, adóalap-korrekció nélkül elfogadható?
Részlet a válaszából: […] ...tartozó jövedelemnek kell tekinteni az így megszerzett, nem önálló tevékenységből származó jövedelmet, és mint ilyent még szociális hozzájárulási adó is terheli, amelyet a magánszemélynek kell megfizetnie (a munkavállalónak a megkapott jövedelem mintegy 49...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 20.
Kapcsolódó címke:

Kamarai nyilvántartásba vétel díja

Kérdés: Mivel kötelező a kamarai nyilvántartásba vétel, regisztráltam, és megfizettem az 5000 forintos díjat. Kértem a számlát, de a kamara azt válaszolta, hogy ők számlát nem állítanak ki, költségeim között így is elszámolhatom. Önök szerint sem kötelesek számlát kiállítani a befizetett díjról?
Részlet a válaszából: […] ...szóló 1999. évi CXXI. törvény 2012. január 1-jétől hatályos 34/A. §-a alapján a kamarai közfeladatok ellátásához történő hozzájárulásként a gazdálkodó szervezet köteles kamarai hozzájárulást fizetni (5000 Ft). A kamarai hozzájárulás nem szolgáltatás,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 20.
Kapcsolódó címkék:  

Vállalkozásból kivont jövedelem bevallása

Kérdés: Végelszámolás esetén a vagyonfelosztási javaslat szerinti, s a jegyzett tőke bekerülési értékén felüli vállalkozásból kivont jövedelmet a zárómérleg hónapjára vonatkozó 08-as bevallásban kell bevallani. Szja- és ehovonzatát a zárómérleg időpontjáig pénzügyileg rendezni is kell úgy, hogy a zárómérlegben már – mint kötelezettség – ne szerepeljen? Minderről igazolást kell adni a tagnak?
Részlet a válaszából: […] ...08-as bevallásban magánszemélyenként megállapítja a személyi jövedelemadót (együtt 1600 ezer Ft), a 14 százalékos egészségügyi hozzájárulást (együtt 1400 ezer Ft), bevallja és április 12-ig befizeti (mivel a magánszemély helyett fizetett, a befizetett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 20.
Kapcsolódó címkék:  

Promóciós célra kapott termék

Kérdés: A cég reklámcéggel szerződik. A reklámozás, hirdetés díja 100 Ft + áfa, ezért cserébe a megrendelő nemcsak kiegyenlíti a díjat, hanem pluszterméket ad promóciós célra. Ezek a termékek nem termékminták, hanem normál kiszerelésű termékek, amit a repülőtéren mindenki számára elérhetően osztogatnak. Ha a termék beszerzési ára a minimálbér 1 százalékát nem éri el, adhatjuk adómentesen? A készletnyilvántartásból ki lehet vezetni 1 Ft-os áron? Ha adóköteles lenne, dönthetünk-e úgy, hogy leszámlázzuk a reklámozó cégnek piaci áron, a szétosztás az ő feladata lenne, ő fizetné az adót, vagy elszámolhatja reklámköltségként? Az ingyenes szétosztás a cég népszerűsítése érdekében történik. A kérdés az, lehetséges-e valamilyen formában adómentesen?
Részlet a válaszából: […] ...alá. (Ezen juttatások piaci értékének 1,19-szeresét kella 16 százalékos személyi jövedelemadó, továbbá a 27 százalékos egészségügyihozzájárulás adóalapjának tekinteni!)A kérdésben szereplő, a minimálbér 1 százalékát el nem érőértékű ajándék már 2011-ben is...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 6.
Kapcsolódó címke:

Ingyenes üzembentartói szerződés

Kérdés: A társaság a tulajdonában lévő személygépkocsira ingyenes üzembentartói szerződést köt magánszeméllyel (többségi részesedésű tagjával). Milyen költségek, illetve fizetendő adók, illetékek terhelik a kft.-t, mint a személygépkocsi tulajdonosát, és milyenek az üzemben tartó tagot? Változik valami az által, ha eszmei értéken köt bérleti szerződést a kft. a taggal? Kötelező-e a piaci érték alkalmazása?
Részlet a válaszából: […] ...kötelezettségterhel, a kft.-nek – mivel többségi tulajdonos és nem munkavállaló amagánszemély – 27 százalékos egészségügyihozzájárulás-fizetési kötelezettségevan. Hasonló a helyzet abban az esetben is, ha eszmei értéken ésnem piaci értéken köt a kft....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. szeptember 6.
Kapcsolódó címke:

Szakképzési hozzájárulás előlegének könyvelése

Kérdés: A 2012-től hatályos törvény szerint a szakképzési hozzájárulás előlegét havonta kell bevallani, ebben kell elszámolni a szakmunkástanulók után normatívaként igénybe vehető kedvezményt is. A bevallásban így visszaigényelhető összeget vallunk be. Hogyan kell ezt könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...2012. 01. 01-től hatályos törvényi előírás szerint aszakképzési hozzájárulás teljesítése eltér annak függvényében, hogy ahozzájárulásra kötelezett – gyakorlati képzést szervez (mint a kérdező társaság),illetve– gyakorlati képzést nem szervez. Ha...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 16.

Környezetvédelmi termékdíj (áfa)

Kérdés: A szállítótól polietilénzsákot vásároltunk. Az egyszerűsített számlában a szállító feltüntette a termékdíj összegét a következők szerint: "a termékdíj összege 1000 Ft a bruttó árból". Az áfabevallásban a zsákok után a levonható áfa alapja a termékdíjat is tartalmazó érték, vagy a termékdíjjal csökkentett érték?
Részlet a válaszából: […] ...pontja egyértelműen úgy rendelkezik, hogytermék értékesítése, szolgáltatás nyújtása esetében az adók, vámok, illetékek,járulékok, hozzájárulások, lefölözések és más, kötelező jellegű befizetések azadó alapjába beletartoznak. Ebből következik, hogy a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 16.
Kapcsolódó címke:

Szakképzési hozzájárulás alapja

Kérdés: A 2012. évi szakképzésihozzájárulás-fizetési kötelezettséggel kapcsolatosan kérdezem, hogy a Start kedvezményben részesülőknek a kedvezményezett jövedelemig kell-e hozzájárulást fizetni? A korábbi években több állásfoglalást lehetett olvasni arról, hogy a Start kedvezmény összegéig ez az adónem nem terheli a kifizetést. Idén is többféle álláspontot olvastam. Az adóhivatal azt a tájékoztatást adta, hogy a korábbi állásfoglalások hibásak voltak. Ez azt jelenti, hogy a korábbi éveket önellenőrizni kell?
Részlet a válaszából: […] ...szakképzési hozzájárulásról és a képzés fejlesztésénektámogatásáról szóló 2011. évi CLV. törvény előírásait kell a 2012. éviszakképzésihozzájárulás-fizetési kötelezettség megállapításánál számításbavenni. Az Szht. 4. §-a alapján a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2012. augusztus 16.
Kapcsolódó címke:
1
74
75
76
144