Találati lista:
21. cikk / 736 Projektelszámolás: szerződés euróban, költség forintban
Kérdés: Társaságunk építőipari kivitelezői tevékenységet végez, mely tevékenység kapcsán a projektelszámolás számvitelére kötelezett. Társaságunk (továbbiakban kivitelező) a megrendelőjével EUR-alapú szerződést kötött, azaz a kivitelezésből származó bevételei EUR-alapúak. A kivitelező a teljesítési fokot a ténylegesen felmerült költségeknek a teljes munka becsült költségeinek arányában határozza meg. Ennek értelmében az így megkapott teljesítési fok alapján kerül meghatározásra a még elhatárolandó bevétel. A kivitelező a könyveit forintban vezeti. Jelen esetben helyes-e az az eljárás, hogy a megkapott teljesítési fokot a megrendelővel kötött szerződésből származó EUR-árbevételhez számoljuk, és az elhatárolandó EUR-bevételt az év végi MNB-középárfolyamon átszámított forintösszegben határoljuk el? (A kivitelező számviteli politikájában rögzítette, hogy az MNB-középárfolyamot használja.) Továbbá a kivitelező alvállalkozói között szerepel egy olyan alvállalkozó, aki a kivitelezőnek EUR-ban, míg a többi alvállalkozó forintban számláz. Az EUR-ban számlázó alvállalkozó teljes becsült költségét a korábbi érvelésnek megfelelően az év végi MNB-középárfolyamnak megfelelően kell meghatározni ebben az esetben a kivitelező oldaláról?
22. cikk / 736 Devizás követelések értékvesztésének év végi értékelése
Kérdés: A zrt. devizában fennálló követelésére 100%-os mértékű értékvesztést számoltunk el az előző évben. Az év végi átértékelés keretében mind az alap-vevőkövetelés, mind az értékvesztés esetében elszámolásra került az átértékelési különbözet. Az értékvesztés átértékelése növeli a társasági adó alapját, mint értékvesztés-növelő tétel?
23. cikk / 736 Euróban kapott előleg beszámítása
Kérdés: A 3243. számú válaszhoz kapcsolódóan kérdezem, hogy a 2025. 01. 28-i teljesítéskori könyvelés hogyan felel meg az Áfa-tv. 80. §-a (1) bekezdésének? Az Áfa-tv. szerint az előleg esetén a teljesítésnapi választott és bejelentett árfolyamon kell átszámítani az áfát, majd a végszámla esetén az előleg összegét beszámítva az előleg eredeti teljesítési időpontban átszámított áfaösszegét kell levonni a végszámla áfatartalmának összegéből. A számla befogadója maximum annyi áfát vonhat le forintban, ami a számlán szerepel. Ha egy évben történik az előleg- és a végszámla kiállítása, akkor a végszámlán a teljesítést két sorra bontjuk a számlán és a könyvelésben, az egyik tétel az előleggel megegyező teljesítési összeg, ezt az előleg árfolyamán forintosítjuk, a maradék összeg pedig a végszámla teljesítési napján érvényes árfolyammal kerül forintosításra. Így az előleg visszavonása esetén egyáltalán nincs árfolyam-különbözet, és annyi áfaösszeget vonunk le a teljesítéskor, amennyit befizettünk. Kérdés a fenti példa esetében, ha a teljesítés a következő évben van, akkor az előleg áfáját át kell-e értékelni, hiszen ha átértékelem, akkor biztosan nem tudok annyi áfát levonásba helyezni, amennyi az előlegszámlán szerepel.
24. cikk / 736 Összeolvadásnál határidőn belül nem nyújtják be a vagyonmérleget
Kérdés: Három cég összeolvadásáról folytattak tárgyalást a tulajdonosaik 2024-ben. A 2024. 06. 30-ai fordulónappal elkészült vagyonmérleg- és vagyonleltár-tervezetek könyvvizsgálatot követően jóváhagyásra kerültek. A fenti dokumentumok alapján meghozták a cégek vezetői az összeolvadásról a döntést, melyben az összeolvadás dátumát 2024. 12. 31. napjában határozták meg. A számviteli törvény 136–144. §-a alapján az átalakuló társaságoknak az átalakulás napját követő 90 napon belül letétbe kell helyezni a cégbíróságnál a végleges vagyonmérleget, végleges vagyonleltárt, illetve ugyanezen határidőn belül a számviteli törvény szerinti beszámolót közzé kell tenni az átalakulással megszűnő jogelőd társaság(ok)nak. Kérdésünk arra irányul, hogy milyen jogkövetkezményei lehetnek annak, ha a 90 napos határidőt nem tudják tartani, és az átalakulási végleges vagyonmérleget nem nyújtja be határidőben a vállalkozás? Azonosak a következmények a normál éves beszámolóleadási határidő elmulasztásával, vagy vannak speciális jogkövetkezmények ebben az esetben?
25. cikk / 736 Tőkeleszállítás-tőkeemelés eredményhatása
Kérdés: 3 M Ft jegyzett tőkéjű és 500 M Ft eredménytartalékkal rendelkező kft. tőkeleszállítást hajt végre tőkekivonással. A leszállítás mértéke 2 M Ft, ilyen arányban az eredménytartalék is kivonásra kerül. A cégbírósági bejegyzés napjával a könyvelés: T 411 Jegyzett tőke – K 47 Alapítóval szembeni kötelezettség 2 M Ft. T413. Eredménytartalék – K47 Alapítóval szembeni kötelezettség 333 M Ft (2/3×500 M Ft). Azonnal megtörténik a jegyzett tőke visszaemelése is (tekintsünk el a bejegyzéstől), de végeredményként a könyvelés az alábbi a tulajdonos bizalmi vagyon utalása miatt: T 38 Pénzeszközök – K 411 Jegyzett tőke 2 M Ft. A tulajdonos bizalmi vagyon, akinek a számviteli nyilvántartásában a jelzett 3 M Ft névértékű üzletrész 300 M Ft értékben került a bizalmi vagyon létrehozásakor meghatározásra. A számviteli törvény alapján helyes-e a tulajdonos bizalmi vagyonnál az alábbi könyvelés?
T 36. Leányvállalattal szembeni követelés – K 97 Pénzügyi műveletek bevétele 335 M Ft (2 M Ft+333 M Ft). A részesedés könyv szerinti értékének kivezetése: T 87 Pénzügyi műveletek ráfordítása – K 17 Részesedések 200 M Ft (300 M Ft×2/3) A tőkeemelés elszámolása (itt is tekintsünk el a bejegyzéstől) T17 Részesedések – K 38 Pénzeszközök 2 M Ft. Ebben az esetben eredményhatás a tulajdonos bizalmi vagyonnál: +2 M Ft + 333 M Ft – 200 M Ft = 135 M Ft.
Helyes-e fenti metódus, vagy inkább az alábbi könyvelési megoldás a helyes a tulajdonos bizalmi vagyonnál, tekintettel arra, hogy a tőkecsökkentés a tőkemegfelelés miatt „névleges”?
T 36. Leányvállalattal szembeni követelés – K 97 Pénzügyi műveltek bevétele 335 M Ft (2 M Ft + 333 M Ft). A tőkeemelés elszámolása: T17 Részesedések – K 38 Pénzeszközök (eltekintve a bejegyzéstől, csak a pénzügyi teljesítésre egyszerűsítem a tételt). Ebben az esetben eredményhatása a tulajdonos bizalmi vagyonnál 335 M Ft (2 M Ft + 333 M Ft).
T 36. Leányvállalattal szembeni követelés – K 97 Pénzügyi műveletek bevétele 335 M Ft (2 M Ft+333 M Ft). A részesedés könyv szerinti értékének kivezetése: T 87 Pénzügyi műveletek ráfordítása – K 17 Részesedések 200 M Ft (300 M Ft×2/3) A tőkeemelés elszámolása (itt is tekintsünk el a bejegyzéstől) T17 Részesedések – K 38 Pénzeszközök 2 M Ft. Ebben az esetben eredményhatás a tulajdonos bizalmi vagyonnál: +2 M Ft + 333 M Ft – 200 M Ft = 135 M Ft.
Helyes-e fenti metódus, vagy inkább az alábbi könyvelési megoldás a helyes a tulajdonos bizalmi vagyonnál, tekintettel arra, hogy a tőkecsökkentés a tőkemegfelelés miatt „névleges”?
T 36. Leányvállalattal szembeni követelés – K 97 Pénzügyi műveltek bevétele 335 M Ft (2 M Ft + 333 M Ft). A tőkeemelés elszámolása: T17 Részesedések – K 38 Pénzeszközök (eltekintve a bejegyzéstől, csak a pénzügyi teljesítésre egyszerűsítem a tételt). Ebben az esetben eredményhatása a tulajdonos bizalmi vagyonnál 335 M Ft (2 M Ft + 333 M Ft).
26. cikk / 736 Ügyvezetőváltás esetén a beszámoló aláírója
Kérdés: Nonprofit társaságnál ügyvezetőváltás történik 02. 28. nappal. Az előző évi beszámoló elkészítése még folyamatban van, előreláthatóan március végén kerül aláírásra és elfogadásra. A 12. 31. fordulónappal készített beszámolót a következő év 03. 31-én az előző vagy az újonnan megválasztott ügyvezető írja alá?
27. cikk / 736 Euróban kapott előleg beszámítása
Kérdés: Vevőpartnerünktől adásvételi szerződés alapján 2024. 05. 24-én 100.000 euró + 27% áfa összegben előleget, majd 2024. 10. 10-én további 100.000 euró + 27% áfa összegben előleget kaptunk. Az adásvételi szerződés alapján a 350.000 euró + 27% áfa ellenértékű teljesítésre 2025. 01. 28-án került sor (a 200.000 euró + 27% áfa beszámításával). Számviteli politikánk alapján az Áfa-tv. alapján választásunk szerint az MNB-árfolyamot alkalmazzuk. Az árfolyamok az alábbiak szerint alakultak: 2024. 05. 24-én 385 Ft/euró, 2024. 10. 10-én 400 Ft/euró, 2024. 12. 31-én 410 Ft/euró, 2025. 01. 28-án 425 Ft/euró.
Szíveskedjenek bemutatni a fentiek alapján a könyvelési, számlázási (helyes számlakiállítás bemutatásával) teendőinket!
Szíveskedjenek bemutatni a fentiek alapján a könyvelési, számlázási (helyes számlakiállítás bemutatásával) teendőinket!
28. cikk / 736 Eladott, de el nem vitt gépkocsi a mérlegben
Kérdés: A cég az egyik tehergépkocsiját 2024-ben ideiglenesen kivonta a forgalomból, és bizományosi szerződést kötött az eladásra egy szakszervizzel. Az eladás egyelőre még nem történt meg. A 2024. év zárására tekintettel milyen könyvelési teendőink vannak a fentiek miatt? Az eszközt egyelőre a tárgyi eszközök között szerepeltetjük nulla értékben. (A maradványértéke is nulla?) A piaci értéket nem tudjuk.
29. cikk / 736 Forgalomból kivont jármű újbóli forgalomba helyezése
Kérdés: A forgalomból kivont járművet újból forgalomba helyezik. Feltételezem, hogy vissza kell sorolni a tárgyi eszközök közé. Ebben az esetben újraindul az ötéves leírási időszak, vagy folytatni kell a korábbi elszámolást? Mi lesz az értékcsökkenési leírás alapja?
30. cikk / 736 Ágazati fejlesztési támogatás elszámolása
Kérdés: Az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap társfinanszírozásában megvalósuló, a mezőgazdasági vízgazdálkodási ágazat fejlesztése című, VP 2-4.1.4-16. kódszámú támogatás számviteli elszámolásával kapcsolatban kérnék segítséget. A 23/2007. (IV. 17.) FVM rendelet, 20. § (1) bekezdése szerint az igénybe vett beruházási támogatás összegét kettős könyvvezetésre kötelezett ügyfeleknek tőketartalékba (lekötött tartalékba) kell helyezni. Az 55/2019. (XII. 10.) AM rendelet viszont csak a 2014–2020. programozási időszakban igénybe vett beruházási célú támogatásokat említi. A támogatói okirat nem tartalmazza egyik jogszabályi hivatkozást sem. A fenti támogatást a tőketartalék javára kell elszámolni, vagy egyéb bevételként (halasztott bevételként)?
