Találati lista:
681 Melléképületből irattár kialakításához hozzájárulás
Kérdés: Egy kft. hosszú ideje tulajdonosa egy épületnek, amelyet bérbeadással hasznosított. Az ingatlan udvarán áll egy olyan "építmény", amelynek nem volt szilárd épített oldalfala, teteje hullámpalából készült, csak lomok tárolására szolgált. Ez az "építmény" korábban nem szerepelt ingatlanként a társaság nyilvántartásában. Ebben az évben a főépület bérlője jelezte, hogy szüksége lenne még területre, ahol iratok tárolását meg tudná oldani. A bérbeadóval megegyeztek (írásbeli szerződés is készült), hogy az "udvari építményt" teszik irattárolásra alkalmassá. A szerződés szerint az irattár leendő bérlője az átalakítás költségeinek 50%-át megtéríti a tulajdonos számára. A fentiekben leírt helyiség kialakítása megtörtént (tetőfelújítás, lakatosmunkák, hőszigetelés), a bérlő kifizette a felmerült költségek felét. Helyesen járunk-e el a következő könyveléssel? Az udvari építmény irattárolás céljára történt kialakításának költségeit aktiváljuk, tehát ez lesz a bruttó érték. A bérlő által fizetett összeget egyéb bevételként számoljuk el.
682 Versenytilalmi megállapodás alapján fizetett díj
Kérdés: A 7184. számú kérdésre adott válaszuk mennyiben változna abban az esetben, ha versenytilalmi megállapodással érintett vezető nem ügyvezető lenne, hanem egy operatív felsővezető, és ami lényegesebb, a munkaviszony megszűnése a konkrét esetben 2021. február, a versenytilalmi fizetendő díj pedig a munkaviszony megszűnését követően 12 hónapon át történik, és a díj összege is ismert? Ebben az esetben is képezni kell a – távozó felsővezető működésével döntően érintett – 2020. december 31-ével végződő üzleti évre céltartalékot? A 2021. év első két hónapja már egyáltalán nem lesz érintett a felsővezető se aktív, se passzív tevékenységével?
683 Szállítói engedmény kiskeradónál
Kérdés: Egy kiskereskedelmi tevékenységet végző vállalkozás szállítóival különféle engedményekre vonatkozó megállapodást kötött. Ezen engedményekkel jellemzően éves gyakorisággal számolnak el, az ezt alátámasztó dokumentáció azonban csak az üzleti évet követően áll rendelkezésre. A társaság üzleti éve megegyezik a naptári évvel, a beszámoló letétbe helyezése 2020. május 1-ig nem történt meg. A kiskereskedelmi adóban merül fel kérdésként, hogy mely időszaki szállítói engedmények tartoznak a kiskereskedelmi adó alapjába, és miként kell eljárni az éves adókötelezettség megállapítása során, mert az adóalapadatok, különösen az engedmény összege ekkor még nem áll rendelkezésre? A havi adóelőleg számításánál miként kell eljárni, tekintve, hogy a 2019. évi beszámoló közzététele nem történt meg?
684 Telefonvásárlás munkavállalói befizetéssel
Kérdés: Cégünknél egy nagyobb értékű telefonvásárlás történt, nettó 250 ezer Ft értékben, a belső szabályzat azonban csak 120 ezer Ft nettó értékű telefonvásárlást engedélyez. A munkavállaló a különbözetet be szeretné fizetni a cégnek. A különbözetről számlát szeretnénk kiállítani. Számvitelileg helyesen járunk el? A számla nettó értéke a telefon teljes nettó összegének csökkentett összege (250-120=130 ezer Ft.)? Helyesen vontuk-e le a telefonvásárlás számlájának áfáját? A tárgyieszköz-nyilvántartásban kell-e az eszközértéket csökkenteni a munkavállaló által befizetett értékkel?
685 Tőkekivonás számviteli kezelése
Kérdés: Társaságunk úgy véli, hogy a 2006. évi IV. törvény 160. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezésével a tőkekivonás megfelelő számviteli kezelése körül bizonytalanság alakult ki, ezzel kapcsolatosan kérjük a segítségüket. Kérdésünk egyrészt arra irányul, hogy az új Ptk. 3:202-3:203. §-ai szerinti tőkekivonás esetén a Ptk. nem írja elő az Szt. 21. §-ában meghatározott közbensőmérleg-készítési kötelezettséget. Ugyanakkor – tapasztalatunk szerint – közbenső mérleg elkészítésével a tőkeleszállítás körülményeit célszerű alátámasztani. A gyakorlati problémát abban látjuk, hogy amennyiben a tag a közbenső mérleg alapján kívánja meghatározni a kivonható tőke nagyságát, a törtidőszak adózott eredménye felosztásra kerülhet-e vagy sem? Amennyiben a közbenső mérlegben szereplő adózott eredmény is felosztásra kerülhet a tőkekivonás során, akkor ennek számviteli kezelése pontosan hogyan történik a saját tőkét és a taggal szemben fennálló kötelezettségét illetően a társaság könyveiben? Kérdésünk másrészt arra vonatkozik, hogy ha a fenti jogszabályok alapján a társaság a tőkekivonás mellett dönt, akkor hogyan kell eljárni a jegyzett tőkén felüli egyéb tőkeelemek vonatkozásában: pontosabban az Szt. 36. § (2) bekezdésének c) pontjában, 37. § (2) bekezdésének f) pontjában foglaltakat úgy kell-e értelmezni, hogy a jegyzett tőke kivonásának arányában kötelező a tagnak kiadni az egyéb tőkeelemeket, vagy a tag ettől az aránytól eltérhet? Amennyiben a tőkekivonásra vonatkozó határozatban a tulajdonosok kizárólag a jegyzett-tőke-csökkentés mértékéről, módjáról és annak végrehajtásáról rendelkeznek, abban az esetben a saját tőke további elemeinek arányos csökkentésétől eltekinthet-e a társaság, vagy ezzel megsérti az érvényben lévő jogszabályokat? Az utóbbi esettel kapcsolatban, a jogellenes magatartás utólagos megállapításánál pontosan mely jogszabályra hivatkozhat a hatóság, illetve milyen következményekre, szankciókra számíthat a társaság?
686 Alapítvány ingyenesen kiosztott termékei
Kérdés: Egy alapítvány alapcéljait érintő témájú könyveket vásárol, illetve a szerzői jogok megvételét követően saját maga jelentet meg, valamint saját munkavállalóin és főszerkesztőjén keresztül saját negyedéves folyóiratot ad ki, melyeket céljaival összhangban saját szervezésű vagy támogatott konferenciákon tudásteremtés érdekében ingyenesen oszt ki, illetve juttat el a társszervezetekhez, támogatottakhoz, együttműködő partnerekhez nem értékesíti azokat. Mikor jár el helyesen az alapítvány ezen könyvek, folyóiratok számviteli kezelése során?
1. A vásárolt könyveket beszerzési áron, a maga által kiadott (saját előállítású) könyveket pedig a közvetlen önköltségen (nyomtatási díj, fordítás, lektorálás stb.) készletre veszi, és a kiosztások alkalmával feljegyzések, átadás-átvételi jegyzőkönyvek, szállítólevelek alapján az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordítások közé elszámolja, így a költség abban az évben merül fel, amikor a cél teljesült, a könyvet a címzettek megkapták, nem pedig a könyvek előállításakor/beszerzésekor.
2. Az 1. esethez hasonlóan a könyveket beszerzési áron/előállítási értéken (közvetlen önköltség) készletre veszi, azonban tekintve, hogy nem értékesíti, így ezen könyvek piaci értéke számára nulla, így azonnal 100%-os értékvesztést számol el rá a tárgyévben, így a mérlegben mindig nulla értéken szerepelnének a könyvek, s csak nulla értékű készletanalitikát vezetne a mozgásokról, ekkor azonban a költség nem jelenne meg az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordításokon, hanem a 86. Egyéb ráfordítások között.
3. Tekintve, hogy a célja nem az értékesítés, és a költségek bevétellel nincsenek ellentételezve, az összemérés elvét nem kell érvényesíteni, azaz nincs készletezés, a költségeket a felmerüléskor a megfelelő helyen számolja el (51, 52, 54, 56), és nem számol önköltséget, nincs STKÁV, nem számol el értékvesztést. A felelősségteljes gazdálkodás követelménye miatt viszont vezeti a nullás értékű készletanalitikát, és követi, dokumentálja a könyvek mozgását (hasonlóan, mint pl. a reklámcélú [kis értékű] üzletpolitikai ajándékoknál, pl.: gravírozott tollak, kitűzők, jegyzettömbök).
1. A vásárolt könyveket beszerzési áron, a maga által kiadott (saját előállítású) könyveket pedig a közvetlen önköltségen (nyomtatási díj, fordítás, lektorálás stb.) készletre veszi, és a kiosztások alkalmával feljegyzések, átadás-átvételi jegyzőkönyvek, szállítólevelek alapján az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordítások közé elszámolja, így a költség abban az évben merül fel, amikor a cél teljesült, a könyvet a címzettek megkapták, nem pedig a könyvek előállításakor/beszerzésekor.
2. Az 1. esethez hasonlóan a könyveket beszerzési áron/előállítási értéken (közvetlen önköltség) készletre veszi, azonban tekintve, hogy nem értékesíti, így ezen könyvek piaci értéke számára nulla, így azonnal 100%-os értékvesztést számol el rá a tárgyévben, így a mérlegben mindig nulla értéken szerepelnének a könyvek, s csak nulla értékű készletanalitikát vezetne a mozgásokról, ekkor azonban a költség nem jelenne meg az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordításokon, hanem a 86. Egyéb ráfordítások között.
3. Tekintve, hogy a célja nem az értékesítés, és a költségek bevétellel nincsenek ellentételezve, az összemérés elvét nem kell érvényesíteni, azaz nincs készletezés, a költségeket a felmerüléskor a megfelelő helyen számolja el (51, 52, 54, 56), és nem számol önköltséget, nincs STKÁV, nem számol el értékvesztést. A felelősségteljes gazdálkodás követelménye miatt viszont vezeti a nullás értékű készletanalitikát, és követi, dokumentálja a könyvek mozgását (hasonlóan, mint pl. a reklámcélú [kis értékű] üzletpolitikai ajándékoknál, pl.: gravírozott tollak, kitűzők, jegyzettömbök).
687 Ágazati "közös" költségek elszámolása
Kérdés: A társaságnál az önköltség meghatározása az elkülönített tevékenységtípusokon (ágazatokon) belül termékekre, termékcsoportokra történik. A számítás alapja az egyes ágazatoknál a tevékenység érdekében közvetlenül felmerült költségek gyűjtése, de a közvetlen költségeken túl ágazati "közös" költségek is felmerülnek. A készletek (termékek, termékcsoportok) közvetlen önköltségének megállapításánál figyelembe vehetőek-e az adott tevékenységet érintő ágazati "közös" költségek? Ilyenek például a termelést közvetlen irányítók személyi jellegű ráfordításai (bér, személyi jellegű egyéb bérjárulékok), fizikai dolgozók távollétével (betegség, szabadság, ünnep) kapcsolatos személyi jellegű ráfordítások, munka- és védőruha, munkába járás költségei stb.?
688 Edzőterem térítésmentes biztosítása a dolgozóknak
Kérdés: Társaságunk székhelyén lévő épületét bővítette. A bővítés folyamán emeletráépítés történt, amelynek során irodák, tárgyalótermek, mosdók, öltözők, edzőterem került kialakításra. A munka fordított adózású volt. A munkálatokhoz az anyagot a társaság biztosította, a kivitelezés külső vállalkozó bevonásával történt. A használatbavételi engedélyt megkaptuk, a munkák során a számlákban szereplő áfát visszaigényeltük. A társaság az edzőtermet térítésmentesen biztosítja a dolgozóknak. Mivel ingyenes szolgáltatás történik, helyes-e, ha a használatbavételkor állapítjuk meg a fizetendő áfát, ami az edzőterem kialakításához merült fel? A beszerzéskor a számlák nem kerültek megbontásra (mennyi az edzőteremre eső beruházási érték). Milyen mutatószámok alapján tudjuk elkülöníteni az edzőteremre eső ráfordításokat? Erre a pontos elkülönítésre szükség van, mivel merülnek fel további költségek is a használatbavétel után (energia, egyéb). Az épület után elszámolok értékcsökkenési leírást, az edzőterem után is megtehetem? Van adóalap-növelő tétel? Az edzőterembe vásárolt eszközök után nem került sor áfa-visszaigénylésre, lehet-e értékcsökkenést elszámolni?
689 Építési telek ingyenes használatba adásának áfája
Kérdés: Belföldi gazdasági társaság a befektetett eszközök között kimutatott építésitelek-ingatlant a Ptk. 6:250. § alapján ellenszolgáltatás-nyújtási kötelezettség nélkül (szívességi) használatba adja a vele kapcsolt viszonyban lévő gazdasági társaságnak. A használatba vevő társaság autómosót telepít és üzemeltet az átvett telekingatlanon. A számviteli elszámolás szempontjából "térítés nélküli szolgáltatásnyújtásnak" minősül-e a Ptk. 6:250. § alapján (szívességi) használatba adott építési ingatlan használatának biztosítása? A használatba adó társaságnak fel kell-e venni az üzletviteli tevékenységi körébe az ingatlan-bérbeadást? Hogyan kell elszámolni a telekingatlan (térítés nélküli) használatba adását a használatba adó és a használatba vevő számviteli nyilvántartásaiban? Mivel a Tao-tv. szerint az ügyvezetés azonossága alapján kapcsolt viszonyban lévő felek között történik a használatbaadás/használatbavétel, a telekingatlan helyben szokásos bérleti díjának értékével kell-e korrigálniuk a feleknek a társasági adó alapját? Helyesen jár-e el a használatba adó, ha az ingatlan-használatbaadást az Áfa-tv. 86. §-a (1) bekezdésének i) pontja alapján áfamentes ügyletnek tekinti?
690 Adatszolgáltatás – előlegszámla, végszámla-különbözet
Kérdés: A 2065-ös áfabevallás M lapjának kitöltésével kapcsolatban szeretném az állásfoglalásukat kérni nem nullás végösszegű végszámlakezeléssel kapcsolatosan. Az áfatörvény 10. melléklet 11. pontja ezt mondja: "Amennyiben az adóalany 59. § szerinti előleget fizetett, a teljesítésről kibocsátott, kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat vonatkozásában az előleg figyelembevételével adódó különbözetről szolgáltat adatot". Ezzel szemben a 2065-ös kitöltési útmutatója és a 2020. 07. 01-i tájékoztató alapján (https://nav.gov.hu/nav/ado/afa/A_szamlaadat_szolgalt20200701.html) azt írják, hogy "Ha az adóalany termékbeszerzés vagy szolgáltatás igénybevételekor az Áfa-tv. 59. § szerint előleget fizetett, akkor az ügylet teljesítéséről kibocsátott, kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okiratról (a teljesített ügylet teljes adóalap- és adóösszegéről) és azzal egyidejűleg a fizetett előleg figyelembevételével adódó különbözetről (szintén adóalap- és adóösszegről) is adatot kell, hogy szolgáltasson." Most akkor miként kellene nekünk adatot szolgáltatni? Csak a végszámla különbözetéről, vagy a végszámla összegéről és a különbözetről is? A könyvelőprogramok az áfatörvény előírását veszik figyelembe.
