Cégautó

Kérdés: Cégautóadóval kapcsolatos a kérdésem. Mely járműveket tekintjük személygépkocsinak a cégautóadó szempontjából? Erre a törvény az alábbi választ adja: "A négy, illetve három gumiabroncs­kerékkel felszerelt olyan gépjármű, amely a vezetővel együtt legfeljebb nyolc felnőtt személy szállítására alkalmas, azzal, hogy idetartozik a benzinüzemű, a dízelüzemű, a gázüzemű személygépkocsi, a versenyautó, az önjáró lakóautó. Személygépkocsinak minősül továbbá az a vegyes használatú, 2500 kg-ot meg nem haladó megengedett együttes tömegű, olyan gépjármű (nagy rakodóterű személygépkocsi), amelynek rakodótere gyárilag kialakítva kettőnél több utas szállítására alkalmas, de kézzel egyszerűen oldható ülésrögzítése révén a felhasználás szerinti terhek szállítására bármikor átalakítható a válaszfal mögötti rakodótér, ideértve azt az esetet is, ha az ülés eltávolítására visszafordíthatatlan műszaki átalakítással került sor. A kizárólag elektromos üzemű gépjármű nem tekinthető személygépkocsinak a cégautóadó szempontjából". Egy kft. rendelkezik egy olyan típusú gépjárművel, aminek az együttes tömege 3050 kg és 8 személyes. Besorolása M1, személyszállító gépkocsi. A kft. olyan szolgáltatást végez, ahol szerszámgépeket szállít a gépjárművel, illetve a partnereknél szerelési, karbantartási tevékenységet lát el. Jelenleg a nyolc ülés a gépjárműben van, de bármikor kivehetők. A kereskedőcég – ahonnan a gépjárművet vásárolta a kft. – azt az információt adta, hogy mivel a gépjármű meghaladja a 2500 kg-ot, nem szükséges cégautóadót fizetni. Fentiek alapján valóban nem kell erre a gépjárműre cégautóadót fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...legfeljebb nyolc felnőtt személy szállítására alkalmas, azzal, hogy idetartozik a benzinüzemű, a dízelüzemű, az elektromos üzemű, a gázüzemű személygépkocsi, a versenyautó, az önjáró lakóautó. Személygépkocsinak minősül továbbá az a vegyes használatú, 2500...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2015. április 30.

Cégautó átalakítása benzinüzeműről gázüzeműre

Kérdés: A társaság a cégautó üzemmódját benzinüzeműről gázüzeműre alakította át. Felújításnak vagy karbantartásnak minősül-e ez?
Részlet a válaszából: […] ...használhatóságát vagygazdaságosságát növeli. Ebből a meghatározásból következően a cégautóüzemmódjának benzinüzeműről gázüzeműre való átalakítása (legalább) felújításnakminősítendő. Amennyiben azonban az üzemmód-átalakítás eredményeként...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 24.

Motorkerékpár utáni cégautóadó

Kérdés: A kereskedelmi kft. vásárolt egy 50 cm3 motorkerékpárt. Mivel a kft.-nek személygépkocsija nincs (csak tehergépjárművei vannak), ezért a mindennapi ügyintézés során erre nagy szükség van. Kérdésem: itt is vizsgálni kell, mint a cégautóknál, hogy a magánhasználat felmerül-e? Útnyilvántartást kell-e vezetni, a szerviz és fenntartási költségei elszámolhatók-e?
Részlet a válaszából: […] ...legfeljebb nyolc felnőtt személyszállítására alkalmas, azzal, hogy idetartozik a benzinüzemű, a dízelüzemű, azelektromos üzemű, a gázüzemű személygépkocsi, a versenyautó, az önjárólakóautó. Személygépkocsinak minősül továbbá az a vegyes használatú,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. február 3.

Fűtési rendszer cseréje

Kérdés: Társaságunk a fűtési rendszerét (kazánház gázüzemű meleg vizes központi fűtés, vezetékrendszer) lecseréli gázfűtéssugárzó rendszerre. Mi a helyes eljárás? Kell-e terven felüli értékcsökkenést elszámolni? Az új fűtést önálló beruházásként kell-e kezelni, vagy az épületre kell aktiválni?
Részlet a válaszából: […] A kérdésre a válasz az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 8. pontjából következik, a kérdésben szereplő munkákat felújításként kell elszámolni.A felújításkénti elszámolást egyrészt indokolhatja az, hogy az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga helyreállítását...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. szeptember 2.

Személygépkocsi meghatározása

Kérdés: A módosult Áfa-tv. rendelkezése értelmében gépkocsijaink személygépkocsinak minősülnek. Az Szja-tv. 3. §-ának 45. pontjában leírtak szerint személygépkocsi-fogalomba tartozónak tekintendők-e, ami viszont cégautóadó-fizetési kötelezettséget jelent 2003. január 1-jétől?
Részlet a válaszából: […] ...legfeljebb nyolc felnőtt személy szállítására alkalmas, azzal, hogy idetartozik a benzinüzemű, a dízelüzemű, az elektromos üzemű, a gázüzemű személygépkocsi, a versenyautó, az önjáró lakóautó. Személygépkocsinak minősül továbbá az a vegyes használatú, 2500...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2004. május 13.

Gázfűtésre áttérés elszámolása

Kérdés: Társaságunk a tulajdonában álló két épületben átállt a gőzfűtésről a gázfűtésre. Meg kell-e bontani a bekerülési értéket a kazán, a gázóra, a radiátorok bekerülési értékére, illetve a tervezés, a csövek, a szerelvényezés – mint az épületen végzett felújítás – bekerülési értékére? Milyen mutatók alapján kell elkülöníteni azon tételeket, amelyek egy összegben merültek fel? (Az építési szerződés mellékletét képező költségvetés alapján lehetőség van az egyes tételek számszerűsítésére.)
Részlet a válaszából: […] ...alkalmazásával az épület egyes részeinek az eredetitől eltérő megoldásával vagy kicserélésével (ilyennek tekintendő a gőzfűtésről gázüzemű fűtésre való áttérés is) az épület üzembiztonságát, használhatóságát vagy gazdaságosságát növeli.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. október 3.

Karbantartás vagy felújítás

Kérdés: Szeretnénk pontos, egyértelmű meghatározást kapni arra, mit tekintsünk felújításnak, mit tartsunk beruházásnak.
Részlet a válaszából: […] ...(kazánok) cseréje; fűtéskorszerűsítésnél minden olyan munka, amely a szilárd tüzelőanyagú központi fűtésről olaj- vagy gázüzemű központi fűtésre, olajtüzelésű központi fűtésről gáztüzelésű központi fűtésre, központi fűtésről távfűtésre...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2002. január 17.