Átalakulás után osztalékfizetés

Kérdés: A társaság a tulajdonos magánszemélyek részére a 2016. évi beszámoló elfogadásakor osztalékot állapított meg, amit 2017-ben nem fizettek ki. 2017 végén a társaság tagjai kiválásról döntöttek, amelynek eredményeként az egyik tag 100%-os tulajdonával létrejött egy új társaság. A vagyonmérleg-tervezet szerint az új társaság a törzstőkén felül egy ingatlant és eredménytartalékot kapott. A cégbejegyzés 2018-ban megtörtént. Az átalakulás könyvvizsgálója szerint az a korábbi tulajdonos magánszemély, aki az osztalékfizetéskor már nem tagja a társaságnak, csak egyéb jövedelemként juthatna hozzá a benn maradt osztalékhoz, viszont a jogutód társaság, amelynek az érintett személy 100%-ban tulajdonosa, az osztalék adózásának megfelelően fizetheti ki részére az összeget. Ezért a végleges vagyonmérlegben, mint osztalékfizetési kötelezettség, ez a tartozás a jogutód mérlegébe került, a hozzá kapcsolódó pénzösszeg pedig a jogelőddel szembeni követelésként jelenik meg. Szerintem a jogelőd cég és az érintett magánszemély közötti osztalék tárgyévi kifizetésének és ennek megfelelő adózásának nincs akadálya. Lehetséges-e és milyen dokumentumok alapján biztosítható, hogy a megkapott összeg a jogutódnál szabályosan kerüljön osztalékként kifizetésre, adózásra és bejelentésre a NAV felé?
Részlet a válaszából: […] Hosszabban idéztük a kérdést, mivel azt valójában a könyvvizsgáló nem megalapozott véleménye gerjesztette.A kérdés szerint a 2016. évi beszámoló elfogadásakor a tagoknak osztalékot állapítottak meg, amelyet 2017-ben nem fizettek ki. Így az a kiválás időpontjában a ki nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. május 10.

Összeolvadás esetén az eredménytartalék

Kérdés: A bt.-nek több millió forintos eredménytartaléka van. A kft.-nek 10 millió Ft-os tagi kölcsöne, amit jegyzett tőkévé alakít megszűnés vagy eladás előtt. Ha a bt. megvásárolja, összeolvad a kft.-vel, kiveheti a kft. 10 milliós jegyzett tőkéjét adómentesen? Mennyi lenne a kft. minimumcégértéke? A kft. 2 éve veszteségesen működik, adóssága nincs, tagi kölcsönből működött. Mit javasol a bt.-nek? Hogyan vegye ki az eredménytartalékot, ha lehet, adómentesen?
Részlet a válaszából: […] A választ azzal kell kezdeni, hogy a válaszadó nem gondolatolvasó! A kérdésben leírtak eléggé zavarosak ahhoz, hogy ne lehessen röviden és egyértelműen választ adni. A többféle témát érintő kérdéseket ezért a válaszhoz előbb rendezni kell.A bt. mikor vegye ki a nála...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. március 8.

Jegyzett tőke leszállításakor figyelembe veendő tőke

Kérdés: A társaság leszállította a jegyzett tőkét szeptember 21-én 3000 E Ft-ra. A jegyzett tőke leszállítása előtti, lezárt üzleti évben a jegyzett tőke 50 000 E Ft, az eredménytartalék -43 000 E Ft. Szeptember 21-én a jegyzett tőke 50 000 E Ft, az eredménytartalék -43 000 E Ft, adózott eredmény -2000 E Ft. Mikori állapot szerint kell a saját tőke elemeit rendezni, a beszámolóval lezárt üzleti év szerint, vagy a tőkeleszállításkor fennálló állapot szerint?
Részlet a válaszából: […] ...Szt. 35. §-a (4) bekezdésének előírása alapján a jegyzett tőke felemelése, illetve leszállítása miatti jegyzett-tőke-változást a cégjegyzékbe való bejegyzés alapján, a bejegyzés időpontjával kell a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni. Ebből csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. február 15.

Egyéni vállalkozó feladata egyéni céggé alakulás esetén

Kérdés: Mi a feladata az egyéni vállalkozónak egyéni céggé alakulás esetén? Mi lesz az egyéni cég jegyzett tőkéje?
Részlet a válaszából: […] Az egyéni vállalkozóról és az egyéni cégről szóló 2009. évi CXV. törvény (Evtv.) II. Fejezete tartalmazza az egyéni cégre vonatkozó rendelkezéseket. Tekintettel azonban arra, hogy az egyéni cég az egyéni vállalkozó átalakulásával nem jöhet létre, továbbá arra is, hogy...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Kedvezményezett átalakulás I.

Kérdés: Az A jelű társaság tagja 3 magánszemély. Az A jelű társaságnak van egy ingatlana. A B jelű társaságnak az A társaságban lévő három magánszemélyen kívül van egy 4. magánszemély tagja is. A társaság szeretne beolvadni B társaságba kedvezményezett átalakulással. Követelmény-e a kedvezményezett átalakulásnál, hogy A társaság tagjai és B társaság tagjai azonos személyek legyenek? A B társaságban történő új üzletrészek szerzésekor követelmény-e az arányos szerzés?
Részlet a válaszából: […] Egyesülés esetén a kedvezményezett átalakulás feltétele a Tao-tv. 4. § 23/a. pontban foglaltak szerint, hogy a jogelőd és jogutód is társaságnak minősüljön, továbbá, hogy a jogügylet révén a jogelőd tagja, részvényese az átalakulás, egyesülés, szétválás keretében...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Üzletrészbevonás, a tulajdonos nem lelhető fel

Kérdés: A kft. egyik tulajdonosa nem lelhető fel. Ez egy külföldi gazdasági társaság volt. Megpróbáltuk vele felvenni a kapcsolatot, sikertelenül. A Cégbíróságon bejelentettük a tényállást, a szükséges közzétételek után az üzletrész bevonását írták elő számunkra. A jegyzett tőke összege az üzletrész bevonása után sem csökken a törvényesen előírt mérték alá, illetve a társaság pozitív eredménytartalékkal is rendelkezik. Hogyan kell ez esetben a megszüntetett üzletrészt elszámolni? Dönthet-e a taggyűlés úgy, hogy a bevont üzletrész értékét a tőketartalékba helyezi? Kell-e rendelkeznie a bevont üzletrészre jutó jegyzett tőkén felüli vagyonról? Keletkezik-e illetékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] A Ptk. 3:171. §-a szerint, ha a jogi személy tag jogutód nélkül úgy szűnik meg, hogy üzletrészének sem a törlését megelőző, sem az üzletrészre kiterjedően lefolytatott vagyonrendezési eljárás alapján nincs új jogosultja, a társaság az üzletrész bevonásáról vagy az...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 25.

Tagi kölcsönből tőketartalék?

Kérdés: Hat éve alakult kft. egy új termék bevezetésére és fejlesztésére. Jegyzett tőkéje 6 millió forint. Az évek során a tulajdonosok folyamatosan tagi kölcsönt adtak, határidő nélkül, dokumentáltan. Az értékesítés most kezdődött meg. Időközben azonban a saját tőke súlyosan negatív lett. A saját tőke rendezésére a tagi kölcsön – a tulajdonosok elhatározása alapján – átvezethető-e a tőketartalékba? A cég folyamatos működése után a tőketartalékból visszavezethető-e az a rész, ami ott már nem szükséges a saját tőke pótlására? Tudomásom szerint a Ptk. 3:99. §-ának (1) bekezdése erre lehetőséget ad.
Részlet a válaszából: […] Kérdéseire a rövid válasz egyértelműen az, hogy nem, de a 3:99. §-t sem helyesen értelmezik.A tulajdonosok által adott tagi kölcsön valójában a veszteség miatti pénzhiányt fedezte, hat éven át folyamatosan. A saját tőke hiányának megszüntetésére már korábban...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Tőketartalék emelése

Kérdés: Társaságunk a likviditás biztosítása érdekében tőketartalék-emelésre készül. A saját tőke aránya, a jegyzett tőke megfelel a törvényben meghatározottnak. Tőketartalék-emelés lehetséges-e a jegyzett tőke emelése nélkül?
Részlet a válaszából: […] ...a tőketartalék növelésére (apportlista a jegyzett tőke emeléséhez, eszközjegyzék a tőketartalék növeléséhez).A tőkeváltozást a jegyzett-tőke-emelés cégbírósági bejegyzésének időpontjával, illetve időpontját követően lehet könyvelni a jegyzett...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Különváláskor a befektetés bekerülési értéke

Kérdés: A "B" társaság 100 százalékos tulajdonosa az "A" társaságnak. Az "A" társaság különválással megszűnik, az "A" társaságból három új társaság jön létre. Az "A" társaság jegyzett tőkéje 100 egység, eredménytartaléka 1000 egység. Különválás után az "A1" társaságnak a jegyzett tőkéje 30 egység, az eredménytartaléka 200 egység, az "A2" társaságnak a jegyzett tőkéje 30 egység, az eredménytartaléka 300 egység, az "A3" társaságnak a jegyzett tőkéje 40 egység, az eredménytartaléka 500 egység. Hogyan kell megállapítani "B" társaságnál az egyes társaságok részesedésének bekerülési értékét?
Részlet a válaszából: […] A kérdésben foglaltakra már 2007-ben is választ adtunk. Azóta azonban a háttérjogszabályok érdemileg változtak. A Gt. helyett hatályba lépett 2014. március 15-ével az új Ptk. és a 2013. évi CLXXVI. törvény az átalakulásról, az egyesülésről, a szétválásról....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2018. január 11.

Üzletrész-visszavásárlás adói

Kérdés: A kft. alapítója eladja üzletrészét (névérték 3 millió forint) 20 millió forintért és egy – nyilvántartás szerint – 10 millió forint (nettó) értékű ingatlanért a kft.-nek. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél és a kft.-nél?
Részlet a válaszából: […] A válasz előtt néhány kérdést tisztázni kell!A kérdésből nem derül ki, hogy akitől visszavásárolják, az egyedüli alapító, vagy több alapító közül az egyik. Amennyiben a kérdésben szereplő alapító tag egyedüli alapító, akkor a kft. egyszemélyes társaság. A Ptk....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2017. december 14.
1
17
18
19
67