Találati lista:
4541 Önellenőrzés: tulajdonjog bejegyzésének elmaradása
Kérdés: A kft. 1999-ben vásárolt egy ingatlant (telek + épület), amelyre a kirótt illetéket, majd építményadót megfizette, az értékcsökkenési leírást elszámolta. 2001 júliusában a földhivatal által küldött határozat szerint a tulajdonjogot nem jegyzik be az ingatlan-nyilvántartásba, mivel a terület nincs belterületté nyilvánítva, így jogi személy nem szerezhet tulajdonjogot termőföldre. Hogyan kell ez esetben eljárni?
4542 Hitel kamatának kimutatása
Kérdés: Gépjárművásárláshoz felvett hitelt és annak kamatát a cég könyveiben az alábbiak szerint számolták el: – a hitel teljes összegét előírták hosszú lejáratú hiteltartozásként, – a hitel kamatát pedig teljes összegében könyvelték az egyéb kötelezettségek között a hitelkamatokkal szemben, – a törlesztések során a tárgyhavi összeggel csökkentik mindkettőt. Év végén a kamatteher elhatárolását el lehet-e végezni úgy, hogy a tárgyévre az időarányos kamatot vesszük figyelembe, a többit elhatároljuk, vagy a kamatot csak a hitelt nyújtó bank ütemezése szerint lehet figyelembe venni, és ennek megfelelően kell az elhatárolást elvégezni?
4543 Sajátos autócsere elszámolása
Kérdés: Autócsere esetén a cég saját autóját az autókereskedőnek leadja, cserébe elhoz egy másik autót, amelyet a cég nevére írnak. A leadott autó is a cég nevén van mindaddig, amíg azt az autókereskedő nem értékesíti. Milyen értéken kell aktiválni az új autót? A régi autó könyv szerinti értékén, vagy a régi autó eladási árán? Mi történik akkor, ha ez egy éven belül nem bonyolódik le?
4544 Betörés során eltulajdonított eszközök
Kérdés: Egy társaság székhelyére betörtek, és 1 millió forint készpénzt, valamint tárgyi eszközöket (pl. videót) elloptak. A készpénz nem volt bezárva a páncélszekrénybe, a cégnek nem volt vagyonbiztosítása. Hogyan kell elszámolni a hiányzó készpénzt és tárgyi eszközöket? Keletkezik-e társaságiadó-alapot növelő tétel?
4545 Társadalmi szervezet által nyújtott természetbeni juttatás közterhe
Kérdés: Vállalkozási tevékenységet nem folytató társadalmi szervezetnek, amelynek célja kulturális műsorok szervezése a tagok számára, kell-e adót fizetnie a rendezvények után, illetve a rendezvény keretében elfogyasztott étel- és italfogyasztás után? A társadalmi szervezet bevétele tagdíjból és a helyi iparűzési adóból adott önkormányzati támogatásból áll.
4546 A társaságba bevitt nem pénzbeli hozzájárulás értékesítése
Kérdés: Eladhatja-e a kft. a cégbejegyzést követően az apportlistán szereplő értékpapírt névértéken a társaság tagjának, ügyvezetőjének? Köteles-e a kft. az apport értékesítése miatt a társasági szerződést módosítani, vagy csak bejelentési kötelezettsége van?
4547 Áruminta vagy térítés nélküli átadás
Kérdés: A társaság partnerei részére a kereskedelmi forgalomban kapható legkisebb mennyiséget meghaladó mértékű "árumintát" (burkolólap-fajtánként, típusonként 2-2 doboz, imitált fürdőszobák, viszonteladóknál üzlettérpadlózat biztosítása, illetve egy-két üveg ital stb.) ad nem magánszemély partnereinek, akik azokat a vásárlók részére bemutatják. Felmerülhet-e, hogy ez természetbeni juttatás? Van-e áfafizetési kötelezettség? Kell-e a társasági adó alapját módosítani? Jelenleg árumintának minősítjük ezeket az átadásokat és költségként könyveljük. Helyesen járunk-e el?
4548 Leltárhiány, -többlet számvitele, adózása
Kérdés: A kft.-nél az APEH leltárellenőrzést végzett. Bizonyos készletféleségeknél hiányt, másoknál többletet állapított meg. Hogyan kell kezelni a készletek leltárhiányát, illetve többletét a számvitelben és a társaságiadó-kötelezettség megállapításakor?
4549 Üzleti ajándéknak nem minősülő ajándék
Kérdés: Hogyan történhet a nem üzleti partnernek adott ajándék elszámolása?
4550 Tagi kölcsön
Kérdés: 2001. január 1-jétől adhat-e a társaságnak a vele kapcsolt vállalkozásban lévő magánszemély tagja kamatmentes kölcsönt úgy, hogy sem szja-, sem tao-fizetési kötelezettsége ne keletkezzen? Hogyan kell megítélni, ha a keretszerződést már 2000. december 31-e előtt megkötötték? Hogyan kell kezelni a 2001. január 1-jén már meglévő, korábban kamatmentesen nyújtott tagi kölcsönöket?
