Magánpénzből felújított pince, présház értékesítése

Kérdés: Egy áfakörös társas vállalkozás fő tevékenységéül egy hobbi borászati tevékenységet jelölt meg, amelynek kialakításához ingatlant vásárolt. A vásárolt ingatlan egy használaton kívüli borospincét és egy omladozó présházat tartalmazott. A társaság nyilvántartásában a magánszemélytől vásárolt ingatlan a tárgyi eszközök között áfamentes nyilvántartással szerepel, a felépítmények állapotuk miatt érték nélküliek voltak. A társaság tulajdonosai közül két személy 2012-2015 között elhalálozott, a megmaradt egyén pedig ügyvezető igazgatóként tovább irányította a társaság ügyeit. Az örökösödési eljárások befejezése után az elhunyt alapítók feleségei örököltek és tulajdonosok lettek. A társaság aktív működéssel lezárt utolsó időszaka a 2012. év volt. Az ezt követő időszakban a társaság már nem számolt el költségeket, nem is végzett gazdasági tevékenységet, változatlan tartalommal készítette el a beszámolóit egészen a 2020. év végéig. A társaság képviseletét ellátó ügyvezető saját pénzeszközeit felhasználva fizette a bankszámlavezetési díjat, egyéb kötelezettségeket, adókat, illetékeket, azonban ezek feltüntetésére a társaság költségei között nem került sor, és így tagi hitelként történő elszámolásuk sem történt meg. Az ügyvezető építési engedélyt kért az ingatlanon található érték nélküli eszközök felújítására, saját erőből és vagyona fedezetével felújította a pincét, és felépítette a présházat is. Az építmény elkészült, és a kizárólag az ügyvezető saját erős hozzájárulásával kialakított létesítmény lakóházként – a kérelmező társaság nevére szóló – végleges használatbavételi engedélyt kapott. Az építkezés, a hatósági eljárások és a közműbekötések díjai nem kerültek a társaság költségei között elszámolásra, a saját hozzájárulással készült építési munkák, anyagbeszerzések számlái nem állnak már teljes mértékben rendelkezésre, azok nem a társaság nevére kerültek kiállításra. Az éves beszámolók adatai nem tartalmazzák ezeket a költségeket. Magánszemély érdeklődők jelezték vételi szándékukat, a kialkudott vételár összegét ügyvédi letétbe helyezték. Atársaság gazdálkodásának vitelében közreműködést nem tanúsító tagok javasolták a társaság tevékenységének végelszámolással történő megszüntetését. Hogyan számolhatók el a kvázi tagi hitellel finanszírozott és igazolt ráfordítások, banki, ügyviteli, hatósági eljárások költségei? A tárgyi eszközök nyilvántartásban nem szereplő és tagi hitelből megvalósuló épület értékesítése áfásan vagy áfamentesen történhet? Hogyan állapítható meg a több év alatt saját erőből létrehozott épület bekerülési értéke a számlák és dokumentumok nélkül? Mi lehet a tagi hozzájárulások visszatérítésének útja, amelyről nincs névre szóló nyilvántartás? Szükséges-e módosítani az utolsó beszámolót, vagy elegendő csak az egyszerűsített végelszámoláshoz készített beszámoló adatainak aktualizálása? Alkalmazható-e a saját erőből létrehozott építmények értékének meghatározására az ingatlan értékesítési árának az ingatlanbeszerzési árral csökkentett mértékének 75%-kal történő elszámolása? Egyszerűsített végelszámolást megelőzően az igazolt tagi hiteleket el kell számolni a vételárral szemben, vagy a végelszámolási eljárás során kell hitelezői igényként bejelenteni?
Részlet a válaszából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, mert tökéletesen tükrözi azt, hogy hova vezet (vezethet) a bizonylati rend és bizonylati fegyelem követelményeinek a semmibevétele. A kérdések sorozata arra irányul, miként lehetne törvényessé tenni a törvénytelen eljárást és annak a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. szeptember 23.

Közjegyzői tevékenység megszűnése

Kérdés: Az egyéni közjegyző közjegyzői tevékenységét 2015-ben kezdte meg. A közjegyzői tevékenysége 2021. 08. 15-én megszűnik. A kamarával havi szinten történik a tevékenységével kapcsolatos elszámolás. A 2021. 08. 01. – 08. 15-ei időszakról 2021. 09. 10-én számol el a MOKK-kal. 2021. 09. 10-én még ki kell állítania egy számviteli bizonylatot a MOKK felé, a 2021. 08. havi közjegyzői munkadíjával kapcsolatban. Mikor kell bejelenteni az adószám megszüntetését? 2021. 09. 10-én kiállíthatja-e a számviteli bizonylatot? Milyen egyéb teendők vannak még a megszűnéssel kapcsolatban?
Részlet a válaszából: […] ...adóbevallást az adókról a soron kívüli bevallási kötelezettséget kiváltó eseményt követő harminc napon belül kell benyújtani. Az ügyvédi tevékenység megszüntetése esetén a már kiszámlázott, de még be nem folyt bevételeket egyéni vállalkozói bevételnek...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. augusztus 5.

Keresztbe számlázgatások

Kérdés: Az "A" kft. többször nagyobb összegeket kapott "B" kft.-től, hogy fizesse ki "C" kft.-nek az ő számláit ("B" és "C" között volt számlázás). Először engedményezésre gondoltunk, de az ügyvéd azt mondta, ebben az esetben az nem jó. Hogyan kell ezt helyesen kezelni? Társaságiadó-alapot növelő tétel lesz a "C" kft.-nek utalt összeg, és a "B" kft.-től beérkezett összeg egyéb bevétel?
Részlet a válaszából: […] A választ adó a kérdés többszöri elolvasása után is csak arra tud gondolni, hogy a kérdés szerinti ügylet mögött valami titkolnivaló van, illetve jogszabályellenes cselekmény. Ugyanis a pénz utaztatása értelmetlen, többletköltséggel jár, ráadásul annál is, aki csak...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 25.

Külföldi vevővel bíróság előtt kötött egyezség

Kérdés: Az osztrák vevőnkkel bíróság előtt 2014-ben egyezséget kötöttünk, hogy egyenlő részletekben a 2020. év végéig fennálló tartozása egy bizonyos részét kiegyenlíti. A vevő az utolsó részletet 2020 decemberében kifizette. Ügyvédünk levele szerint az eljárás ezzel lezárult. A céget azóta sem törölték. Saját ügyvédünktől van levelünk, az eljárással kapcsolatban más iratunk nincs. Ebben az esetben a fennmaradó követelést milyen címen kell kivezetni? Milyen dátummal kell könyvelni? Társasági adó szempontjából hogyan kell kezelni?
Részlet a válaszából: […] A kérdés szerint a társaság 2014-ben egyezséget kötött az osztrák vevővel. Megállapodtak abban, hogy az osztrák vevő mennyit fog a tartozásából részletekben kiegyenlíteni. Az egyezség alapján nyilvánvalóvá vált azonban az is, hogy mekkora összeget nem fog az osztrák vevő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2021. február 4.

Katás ügyvédi iroda ingatlaneladása

Kérdés: A 2012. évi CXLVII. törvény 2. § 12. g) pontja értelmében a kisadózó egyéni vállalkozónak a nem kizárólag üzemi célt szolgáló tárgyi eszköze értékesítésekor az ebből származó jövedelmének adózására az 1995. évi CXVII. Szja-tv. XI. fejezetében foglalt rendelkezéseket kell alkalmaznia. Tehát a nem kizárólag üzemi célt szolgáló tárgyi eszköze értékesítésének ellenértéke nem számít a kisadózó vállalkozás bevételének. Ingatlan esetén, ha több mint öt év eltelt a vásárlás óta, adómentessé válik az értékesítéssel megszerzett jövedelme.
1. Hasonló helyzetben lévő kataadóalany ügyvédi iroda esetén hogyan kell leadózni az ingatlaneladásból származó jövedelmet, ha az nem kizárólag üzemi célt szolgált?
2. A jelenleg kataadóalany ügyvédi iroda 20 éve vásárolt ingatlanának értékesítését milyen adózási forma választása esetén tudja optimalizálni?
3. Esetleg érdemes értékhelyesbítéssel a piaci értékre módosítani az ingatlan értékét még az értékesítést megelőzően, hogy ezáltal az értékesítés ellenértékével szemben magasabb legyen a beszerzési érték?
Részlet a válaszából: […] ...Katv. 2. § 12/g) pont szerinti adózás kizárólag az egyéni vállalkozóra vonatkozik. Az ügyvédi iroda tulajdonát képező ingatlan értékesítéskor az ellenérték minősül a kisadózó vállalkozás bevételének. Ha ezzel túllépi a 12 millió forint bevételi határt, akkor...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. december 10.

Átalakuláskor közzététel

Kérdés: A bt. 2018-as éve könyvvizsgálatra köteles, árbevétel-túllépés miatt. Kft.-vé való átalakulást határoz el, és a vagyonmérleg-tervezet fordulónapja 2018. 10. 31., a végleges vagyonmérleg fordulónapja 2019. 01. 21. Mikori fordulónapokkal és kinek, mit kell közzétennie, letétbe helyeznie? Jól gondoljuk-e, hogy a bt.-nek a 2018. 12. 31-ével, "átalakulás alatt" toldattal beszámolót kell közzétennie (2018. 01. 01. – 12. 31.), állandó könyvvizsgálóval hitelesítve? 2019. 01. 21-ei fordulónappal "átalakulás alatt" toldattal a vagyonmérleget és vagyonleltárt kizárólag az illetékes cégbírósághoz kell megküldeni, ügyvéd által elektronikusan aláírva "egyéb iratként" vagy a "változásbejegyzési kérelem mellékleteként". Mindezt az átalakulást auditáló könyvvizsgálói jelentéssel. 2019. 01. 21-i fordulónappal a 2019. 01. 01. – 01. 21-i időszakra "átalakulás alatt" toldattal az állandó könyvvizsgálóval hitelesített beszámolót (kiegészítő melléklettel) is közzé kell tenni. Kérem a helyes forgatókönyv bemutatását!
Részlet a válaszából: […] A kérdésben leírtak alapján válaszunk a következő:A bt.-nek 2018. 12. 31-ével – mivel még nem történt meg az átalakulás – a számviteli előírások szerinti éves beszámolót kell készítenie, amelyet az Szt. 153-154. §-ai alapján letétbe kell helyeznie és közzé kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 27.

Hibás teljesítés esetén az előleg

Kérdés: Tények: egy partnerünkkel megbízási szerződés jött létre marketingfeladatok elvégzésére. A munkára 50% előleg lett kifizetve, amelynek beérkezését a partner előlegszámla kiállításával elismerte. A partner hibásan teljesített, emiatt pert kezdeményeztünk, amelynek tárgya nem a hibás teljesítés, hanem késedelmikötbér-követelés. A partner felé egyezségi ajánlatot tettünk, és kértük a megbízási díj 50%-ra mérséklését, ami a fizetett előleg összegével egyező. Ezt a közreműködő nem fogadta el, ezért egyezségi ajánlatunk érvényét vesztette. A partner viszont keresetében az előlegen felüli, további 50%-ra perel bennünket. A per folyamatban van, és ügyvédünk szerint valószínűtlen, hogy bármelyik fél keresete megállja a helyét. Előlegre vonatkozó egyenlegközlőnket a partner azzal a válasszal küldte vissza, hogy nem ismeri el az előleget, mert nem ő tartozik az előleggel, hanem mi a szerződéses összeg második 50%-ával. Felmerült, hogy mivel a partner nem ismerte el az előleget, fedezetként az előleggel megegyező összegű céltartalékot kötelező képezni. Helyes-e ez az álláspont?
Részlet a válaszából: […] A rövid válasz az, hogy nem helyes! A kérdező tényeket sorol fel, de nem veszi figyelembe, hogy azok mögött gazdasági események vannak akkor is, ha nincsenek minden esetben megfelelően bizonylatolva. Kezdjük az előleggel!A tények elején az szerepel, hogy az 50%-os előlegfizetést a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 16.

Ügyvédi letéti számla könyvelése

Kérdés: Az ügyvédi letét könyvelésére vonatkozóan kétféle válasz jelent meg a letétbe helyező vállalkozás oldaláról: a 3337. válasz szerint idegen helyen tárolt pénzeszköz, a 8174. válasz szerint az ügyvédi irodával szembeni követelés. Egyéb szakmai fórumon szintén idegen helyen tárolt pénzeszköznek sorolja be a szakértő, mivel – véleménye szerint – a letétbe helyezett pénzösszeg nem felel meg az Szt. 29. §-ában ismertetett követelések ismérveinek. Melyik a helyes besorolás?
Részlet a válaszából: […] ...ügyvédnél elhelyezett letét könyvelésével kapcsolatosan valóban fennáll a kérdésben említett kétféle mód. Időközben több mint 12 év telt el. Ez idő alatt kissé módosult az ügyvédi tevékenységről szóló törvény is. Az új Ütv. talán precízebben fogalmaz, mint...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. május 28.

Cégalapítás ügyvédi költségeinek elszámolása

Kérdés: Mit kell tenni azzal az ügyvédi díjról szóló számlával, amelyen áfa is szerepel, dátuma pedig a társasági szerződés aláírásának keltezését megelőzi? Ugyanis az ügyvéd előre kérte a társasági szerződéssel, az alapítással összefüggő költségeinek a kifizetését.
Részlet a válaszából: […] ...választ azzal kell kezdeni, hogy az ügyvéd is akkor jogosult a díjazásra, ha a feladatát már teljesítette, azaz a társasági szerződést úgy készítette el, hogy annak alapján a társaságot bejegyezték, és elvégzett minden olyan feladatot, ami az alapítással szoros...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 23.

Ügyvédi letétszámla könyvelése

Kérdés: Hogyan kell az ügyvédi letétszámlát könyvelni?
Részlet a válaszából: […] ...ügyvédi tevékenységről jelenleg az Ütv., a 2017. évi LXXVIII. törvény rendelkezik. Az Ütv. 2. §-ának (1) bekezdése sorolja fel az ügyvédi tevékenységeket. E szerint az ügyvédi tevékenység körébe tartozik az ügyvédi tevékenységgel összefüggésben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. április 9.
1
3
4
5
16