Alapítvány ingyenesen kiosztott termékei

Kérdés: Egy alapítvány alapcéljait érintő témájú könyveket vásárol, illetve a szerzői jogok megvételét követően saját maga jelentet meg, valamint saját munkavállalóin és főszerkesztőjén keresztül saját negyedéves folyóiratot ad ki, melyeket céljaival összhangban saját szervezésű vagy támogatott konferenciákon tudásteremtés érdekében ingyenesen oszt ki, illetve juttat el a társszervezetekhez, támogatottakhoz, együttműködő partnerekhez nem értékesíti azokat. Mikor jár el helyesen az alapítvány ezen könyvek, folyóiratok számviteli kezelése során?
1. A vásárolt könyveket beszerzési áron, a maga által kiadott (saját előállítású) könyveket pedig a közvetlen önköltségen (nyomtatási díj, fordítás, lektorálás stb.) készletre veszi, és a kiosztások alkalmával feljegyzések, átadás-átvételi jegyzőkönyvek, szállítólevelek alapján az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordítások közé elszámolja, így a költség abban az évben merül fel, amikor a cél teljesült, a könyvet a címzettek megkapták, nem pedig a könyvek előállításakor/beszerzésekor.
2. Az 1. esethez hasonlóan a könyveket beszerzési áron/előállítási értéken (közvetlen önköltség) készletre veszi, azonban tekintve, hogy nem értékesíti, így ezen könyvek piaci értéke számára nulla, így azonnal 100%-os értékvesztést számol el rá a tárgyévben, így a mérlegben mindig nulla értéken szerepelnének a könyvek, s csak nulla értékű készletanalitikát vezetne a mozgásokról, ekkor azonban a költség nem jelenne meg az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordításokon, hanem a 86. Egyéb ráfordítások között.
3. Tekintve, hogy a célja nem az értékesítés, és a költségek bevétellel nincsenek ellentételezve, az összemérés elvét nem kell érvényesíteni, azaz nincs készletezés, a költségeket a felmerüléskor a megfelelő helyen számolja el (51, 52, 54, 56), és nem számol önköltséget, nincs STKÁV, nem számol el értékvesztést. A felelősségteljes gazdálkodás követelménye miatt viszont vezeti a nullás értékű készletanalitikát, és követi, dokumentálja a könyvek mozgását (hasonlóan, mint pl. a reklámcélú [kis értékű] üzletpolitikai ajándékoknál, pl.: gravírozott tollak, kitűzők, jegyzettömbök).
Részlet az állásfoglalásából: […] ...formákban az alapítvány célja szerinti személyekhez, szervezetekhez, amelyek eljuttatását a juttatás időpontjával dokumentál. A könyvek beszerzése, előállítása és a megcélzottakhoz való eljuttatása között időbeli eltolódás van. Ezért javaslatunk a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 24.
Kapcsolódó címkék:  

Edzőterem térítésmentes biztosítása a dolgozóknak

Kérdés: Társaságunk székhelyén lévő épületét bővítette. A bővítés folyamán emeletráépítés történt, amelynek során irodák, tárgyalótermek, mosdók, öltözők, edzőterem került kialakításra. A munka fordított adózású volt. A munkálatokhoz az anyagot a társaság biztosította, a kivitelezés külső vállalkozó bevonásával történt. A használatbavételi engedélyt megkaptuk, a munkák során a számlákban szereplő áfát visszaigényeltük. A társaság az edzőtermet térítésmentesen biztosítja a dolgozóknak. Mivel ingyenes szolgáltatás történik, helyes-e, ha a használatbavételkor állapítjuk meg a fizetendő áfát, ami az edzőterem kialakításához merült fel? A beszerzéskor a számlák nem kerültek megbontásra (mennyi az edzőteremre eső beruházási érték). Milyen mutatószámok alapján tudjuk elkülöníteni az edzőteremre eső ráfordításokat? Erre a pontos elkülönítésre szükség van, mivel merülnek fel további költségek is a használatbavétel után (energia, egyéb). Az épület után elszámolok értékcsökkenési leírást, az edzőterem után is megtehetem? Van adóalap-növelő tétel? Az edzőterembe vásárolt eszközök után nem került sor áfa-visszaigénylésre, lehet-e értékcsökkenést elszámolni?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...nem vonják le, mivel akkor az ezen eszközök karbantartásával, üzemeltetésével, a tárgyi eszköznek nem minősülő anyagok, eszközök beszerzésével kapcsolatos előzetesen felszámított áfa sem vonható le, igaz viszont az, hogy a térítésmentes szolgáltatás...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 24.

Adatszolgáltatás – előlegszámla, végszámla-különbözet

Kérdés: A 2065-ös áfabevallás M lapjának kitöltésével kapcsolatban szeretném az állásfoglalásukat kérni nem nullás végösszegű végszámlakezeléssel kapcsolatosan. Az áfatörvény 10. melléklet 11. pontja ezt mondja: "Amennyiben az adóalany 59. § szerinti előleget fizetett, a teljesítésről kibocsátott, kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okirat vonatkozásában az előleg figyelembevételével adódó különbözetről szolgáltat adatot". Ezzel szemben a 2065-ös kitöltési útmutatója és a 2020. 07. 01-i tájékoztató alapján (https://nav.gov.hu/nav/ado/afa/A_szamlaadat_szolgalt20200701.html) azt írják, hogy "Ha az adóalany termékbeszerzés vagy szolgáltatás igénybevételekor az Áfa-tv. 59. § szerint előleget fizetett, akkor az ügylet teljesítéséről kibocsátott, kiállított számla, számlával egy tekintet alá eső okiratról (a teljesített ügylet teljes adóalap- és adóösszegéről) és azzal egyidejűleg a fizetett előleg figyelembevételével adódó különbözetről (szintén adóalap- és adóösszegről) is adatot kell, hogy szolgáltasson." Most akkor miként kellene nekünk adatot szolgáltatni? Csak a végszámla különbözetéről, vagy a végszámla összegéről és a különbözetről is? A könyvelőprogramok az áfatörvény előírását veszik figyelembe.
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Áfa-tv. szövege és a NAV által közétett tájékoztatók közti látszólagos ellentmondás feloldásához elsősorban arra kell figyelemmel lenni, hogy az Áfa-tv. nem tesz különbséget az előleg fizetését követő végszámla és az elő­leggel nem érintett ügyletekről...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 10.

Munkavállalói vásárlás ügyfélkártyával

Kérdés: Az online számla-adatszolgáltatás kiterjesztése kapcsán merült fel a következő Egy kft. bizonyos anyagokat egy áruházlánctól szerez be, a beszerzéskor a kft. kedvezményt kap, mert rendelkezik ügyfélkártyával. Előfordul, hogy a cég dolgozói is vásárolnak ennél az áruházláncnál saját célra, a számlát is saját maguk rendezik. A számlát viszont az áruházlánc – mivel a fizetéskor az ügyfélkártyát használják a dolgozók a kedvezmények elérésének érdekében – automatikusan a kft. nevére állítja ki. Erről a kft. sok esetben nem is tud, a készpénzes számlát a dolgozó kapja meg a helyszínen, rendezi az ellenértéket, és nem jelzi az ügyletet a kft. felé. A jövőben ezeknek a számláknak az adatai is továbbításra kerülnek a NAV felé. Hogyan kell kezelni ezeket az ügyleteket? Eljárhat úgy a kft., ahogyan eddig is, azaz hogy a könyvelésben egyáltalán nem veszi figyelembe ezeket a számlákat (hiszen jórészt nem is tudott a létezésükről)? Mi történik akkor, ha valaki a cég nevére vásárol valamilyen terméket vagy szolgáltatást, de a cég tudta nélkül? Mi történik akkor, ha valaki tévedésből a cég nevére kér számlát egy nem céges költségről, amelyet saját maga fizet ki?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Áfa-tv. 159. § (1) bekezdése szerint az ügyletet teljesítő adóalany köteles a termék értékesítéséről, szolgáltatás nyújtásáról a termék beszerzője, szolgáltatás igénybe vevője részére – ha az az adóalanytól eltérő más személy vagy szervezet – számla...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 10.

Projektelszámolás teljesítési foka

Kérdés: A projektelszámolások teljesítési fokának meghatározásánál lehetőség van költségalapú megközelítésre. Meghatározható-e a teljesítési fok a tényköltségek és a projekt költségvetésének a hányadosaként? Mivel a teljesítési fok alapja a projekt költségvetése, milyen rendszerességgel kell azt felülvizsgálni számviteli szempontból? Amennyiben ennek következményeként változás történik a teljesítési fokban, visszamenőlegesen kell-e önellenőrizni a lezárt üzleti évet érintő beszámolót? Az új törvényi rendelkezés értelmében a projektelszámolással összefüggésben készlet az év végével nem mutatható ki. Mi a helyzet azokkal az anyagokkal, amelyek az év végével még nem kerültek felhasználásra? Azokat ki kell-e mutatni költségként, és velük szemben árbevételt elhatárolni a teljesítési foknak megfelelően, vagy készletre kell venni alapanyagként?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...keretében kell korrigálni (a számviteli előírásokat sértették meg).Mint általános problémaként utaltunk rá, ha a vásárolt anyagot a beszerzéskor nem veszik készletre, hanem azonnal felhasználásként számolják el, akkor a még be nem épített, fel nem használt...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 10.
Kapcsolódó címke:

Projektelszámolás részteljesítés esetén

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A munka zöldmezős beruházásnak minősül, a szerződés aláírásakor a megrendelő felelősségi körébe tartozóan még nem áll rendelkezésre minden hatósági engedély, ami az építkezés megkezdéséhez szükséges. Társaságunk – ennek ellenére – az organizációs tevékenységet a tárgyévben megkezdte (irodai konténerek, mobil WC-k telepítésre kerültek, a területet bekerítették, az egyéb beszerzési, projektirányítási és tervezési feladatok), amelyek kapcsán társaságunknak a tárgyévben 800 ezer Ft számlázott tényköltsége keletkezett. A szükséges engedélyeket a megrendelő a következő év január 12-én tudta beszerezni, a kivitelezést a földmunkával társaságunk ezt követően tudta elkezdeni. A megrendelő felé az első részszámlát a következő év január 31-i teljesítéssel tudtuk kiállítani. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10. a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolnunk?
Részlet az állásfoglalásából: […] A válasz előtt megjegyezzük, a mérlegkészítés időpontját jogszabály-ellenesen határozták meg január 10-ében, nem vették figyelembe az Szt. 3. §-a (6) bekezdésének 1. pontjában előírtakat, olyan időpontot állapítottak meg, amely időpontig a megbízható és valós...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 10.
Kapcsolódó címke:

Pótbefizetés tagi kölcsönnel

Kérdés: A kft.-ben 3 magánszemély tag van. 2 tag korábban a cégbe befizetett tagi kölcsönt. A saját tőke rendezésére pótbefizetésről döntöttek a tagok, amit a társasági szerződés is szabályoz. Mivel a pótbefizetés nem pénzbeli hozzájárulással is teljesíthető, a 2 tag a tagikölcsön-követelésének átadásával teljesítené a pótbefizetést, a 3. tag pénzbeli befizetéssel. A tagikölcsön-követeléssel történő pótbefizetés teljesítésének könyvelése hogyan történik a kft.-ben, és van-e társaságiadó- vagy illetékvonzata, vagy bejelentési kötelezettsége a cégnek? A magánszemély esetében keletkezik-e valami adófizetési kötelezettség?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...az értékesítés szabályai szerint kell elszámolni az átadónál (adásvételi szerződéssel alátámasztva), és ebből következően beszerzésként a kft.-nél. Így a tulajdonos társaságnál könyvelni kell– a követelés beszerzését: T 364 – K 454, és ki kell vezetni...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 10.
Kapcsolódó címke:

Jövedéki termékekkel kapcsolatos elszámolások

Kérdés: A vállalkozás zárjeggyel ellátott dohányterméket állít elő. A zárjeggyel ellátott dohánytermék jövedéki adóját az alábbiak szerint könyveli (kezeli). Minden hónapban az adott havi szabad forgalomba helyezésről a vállalkozás integrált könyvelési rendszere elkészít egy főkönyvi feladást: T 8674210. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki adó (technológiai számla), K 4631230. Jövedéki adó fizetési kötelezettség előírása, illetve T 8675210. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki áfa (technikai számla), K 4631231. Jövedéki áfa fizetési kötelezettség előírása. Majd elkészülnek az adott havi értékesítésről a számlák: T 3121210. Belföldi vevők, 58112. Szivarka, cigaretta, dohány állományváltozása, K 911. Belföldi értékesítés árbevétele, 251. Késztermék. A 911. és a 3121210. tartalmazza az eladási árat + jövedéki adót + jövedéki áfát. Ezután az integrált könyvelési rendszerből lekérdezzük, hogy mennyi volt az értékesítésre jutó jövedéki adó, illetve jövedéki áfa. Ezt átvezetjük a 8674210-ről a 867211-re. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki adó ODBE, illetve a 8675210-ről a 8675211-re Belföldi késztermékek elszámolt jövedéki áfa ODBE számlákra. Ha kevesebb volt az értékesítés, mint amennyi a szabad forgalomba helyezés, a fennmaradó összeget átvezetjük a 3921221. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki adó ODBE elhat. és a 3921222. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki áfa ODBE elhat. számlákra. Ha több volt az értékesítés, mint a szabad forgalomba helyezés, akkor a különbözetet visszavezetjük a 3921221. és a 3921222. számlákról a 8674211. és a 8675211. számlákra. Tehát a 8674211. és a 8675211. számla havonta tartalmazni fogja az értékesítésre jutó jövedéki adót és jövedéki áfát. A 3921221. és a 3921222. számlák tartalmazni fogják a szabad forgalomba helyezett és a depókba kiszállított, de még nem értékesített dohánytermékek jövedéki adóját és jövedéki áfáját. A 8674210. és a 8675210. technikai számlák egyenlege nulla lesz. Az értékesítés bizományosi szerződés keretében történik, emiatt nem egyezik meg a szabad forgalomba helyezésre jutó és az értékesítésre jutó jövedéki adó és jövedéki áfa összege, ezért határoljuk el a már szabad forgalomba helyezett, de még nem értékesített termékek jövedéki adóját és jövedéki áfáját. A fent részletezett gyakorlat számvitelileg megfelelő? Ha nem helyes az általunk alkalmazott könyvelési metodika, kérem szíves útmutatásukat az általunk előállított dohánytermék jövedéki adójának megfelelő elszámolására.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...kötelezettség mellett, a zárjegy előállítási költségének a megfizetése ellenében az igénylő rendelkezésére.A zárjegyek beszerzési értékét a beszerzéskor az egyéb követelésekkel szemben indokolt állományba venni (T 368 – K 384), majd a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 27.
Kapcsolódó címke:

Épület bontásának, újak létrehozásának elszámolása

Kérdés: Van egy budapesti ingatlanunk, amin fejlesztést hajtunk végre. A belvárosi telken lévő épületegyüttes tulajdonképpen két épület: az egyiket teljesen lebontjuk, a helyén és a telek további beépítetlen részén felépítünk két vadonatúj épületet, amiben lakások lesznek, amiket eladunk. A másik régi épületet pedig teljesen felújítjuk. Az egyik generálkivitelező végzi a bontást és a mélyépítést, a másik pedig felépíti a két házat, és felújítja a megmaradó épületet. Az engedélyek rendben vannak, az áfakérdést már tisztáztuk az adószakértőkkel. Számviteli jellegű kérdéseinkre szeretnénk válaszokat kapni:
1. Jó megoldás-e, ha az első fővállalkozó munkáját kettébontjuk? Ami bontás, az azért van, hogy a két épület megépülhessen. Így a bontás ellenértéke beruházás, de nem a telekre, hanem az új épületre, ám csak az egyikre, mert az oda épül, a másik új, az teljesen érintetlen területre. Vagy mehet egybe? Kell ezt bontani vagy sem?
2. Mélyépítés a két teremgarázshoz és a tárolókhoz szükséges. A két teremgarázsnak és valamennyi tárolónak külön helyrajzi száma lesz, külön adtuk el azokat. A mélyépítés tulajdonképpen ezeknek kell. Ha a teljes mélyépítést (vagy valamilyen bontás alapján azt, ami rájuk esik) a két teremgarázsra és a tárolókra számoljuk el, akkor ezek végül igen veszteségesek lesznek, de ez nem egy számviteli szempont.
3. A lebontott épületnek volt egy könyv szerinti értéke. Ezzel mi a teendőnk? Rendkívüli vagy terven felüli értékcsökkenés? Vagy selejtezés és leírás? Szembe lehet-e ezt állítani észszerűen valamivel, valamilyen teljesítménnyel, mivel a bontás valamilyen teljesítmény elérése érdekében szükséges? A két új épület ugyanúgy épül, de az egyiknél először bontani kell, plusz ez a könyv szerinti érték is itt van. Tehát, ha mindent külön veszünk, akkor az egyik új ház aránytalanul drágább lesz, pedig az egész egy projekt. Külön számoljunk, vagy terítsük mindkettőre?
4. Mi legyen a telek értékével? Azt megtanultuk, hogy ingatlan nincs telek nélkül, és azt külön kell nyilvántartani. Jelenleg a két új épület a telek kb. felét foglalja el, és ezekben az épületekben a mi tulajdonunk kb. 15 százalék lesz, minden mást eladunk. Kérdés, hogy ha eladjuk bármelyik lakást, amit mi építtetünk, akkor telket is eladunk vele? Ha igen, akkor mennyit? Milyen arányban számoljunk? Akkor ki kell vezetni a telek könyv szerinti értékéből annyit, és minden eladott lakás esetében ugyanígy. Végül is, ha eladunk minden lakást, kivezetjük, akkor nem igaz az, hogy a telek 100 százalékban a mi tulajdonunk marad. Vagy igaz?
Végül szeretnék általában véve egy szakértői iránymutatást kapni arra, hogy a lakások, a felújított másik épületben lévő irodák, teremgarázsok, tárolók, közös helyiségek stb. esetében a két fővállalkozó számláit, magát a beruházási teljesítményt hogyan próbáljuk szétszedni? Mennyire kell a mérhetetlenül aprólékos műszaki leírásokat figyelembe venni, mennyire lehetünk "nagyoltak"? A maradó ingatlant aktiválni kell, az eladandót kivezetni, de mindenképpen önköltséget kell számolnunk lakásra, irodára, garázsra, tárolóra, közös helyiségekre, mindezt a fentiekben leírtak (bontás, mélyépítés, két új épület) figyelembevételével. Jó lenne ebben egy gyakorlattal rendelkező szakember tanácsa, iránymutatása.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...a számviteli törvény 47. §-ában. Az egyiket az (5) bekezdés tartalmazza, mely szerint építési telek és rajta lévő épület egyidejű beszerzése esetén, amennyiben az épületet rendeltetésszerűen nem veszik használatba, akkor az épület beszerzési, bontási költségeit...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 6.

Sörösdoboz visszaváltásáért fizetett összeg

Kérdés: Cégünk sörösdoboz-visszaváltó automatát üzemeltet mintaboltja mellett. Az üres dobozokat bruttó 2 Ft/doboz értékben lehet beváltani a mintaboltban az automata által nyomtatott bizonylat alapján. Az ügylet elszámolásakor a pénztárgépen technikailag csak göngyölegként lehet ezt a tételt levonni, mivel csak a göngyölegeknél lehet negatív tételeket beütni a pénztárgépbe. Számviteli elszámolás szempontjából helyesen járunk-e el, ha kedvezményként számoljuk el ezeket a tételeket? Vagy van erre jobb, helyesebb megoldás?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...kerül a vevőnek 2 Ft-tal kevesebbe a vétel alkalmával. Valójában a dobozok visszaváltása nem más, mint használt dobozok hulladékkénti beszerzése. Ezért ezt a gazdasági eseményt kell a könyvvitelben rögzíteni, azaz a hulladékot, a visszaváltott dobozokat készletre...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 6.
Kapcsolódó címke:
1
…
45
46
47
…
224