Euróhitel forintszámlák kiegyenlítésére

Kérdés: A kft. bevásárlóközpontot építtetett. A kivitelező a megvalósítás során részszámlákat bocsátott ki forintösszegben. Az építtető kft. a banktól beruházási hitelt kapott, amely euróban kerül folyósításra, a beruházás forintértékének megfelelő összegben. A bank a kivitelező – általunk igazolt és megküldött – számláját forintban egyenlítette ki. Erről értesítést küldött, amelyben közölte a forintban kiegyenlített összeget, az átváltási árfolyamot, és az így számított eurót azzal, hogy így mennyi hitelünk van euróban. A szállítói kötelezettséget milyen összegben csökkentsük, a folyósított hitelt milyen árfolyamon vegyük figyelembe? A kft. az MNB-árfolyam alkalmazását rögzítette a számviteli politikájában. Kell árfolyam-különbözetet elszámolni? A hitel visszafizetése 2009 végével kezdődik. Az év végi értékeléskor keletkező, még nem realizált árfolyam-különbözetet hogyan számoljuk el? A társasági adó alapjánál hogyan kell azt figyelembe venni?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...értesítése alapján könyvelni kell forintban aberuházási szállító számlájának a kiegyenlítését (T 455 – K 4442) a beruházásihitel euróban számlával szemben;– mivel a bank által közölt, a szállítói számlakiegyenlítésekori euróátváltási árfolyam eltér a kft...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. november 6.
Kapcsolódó címke:

Bérleti szerződés biztosítéka

Kérdés: Társaságunk ingatlan bérbeadására bérleti szerződést kötött a bérlővel. A bérlő 3 havi bérleti díjnak megfelelő összeget biztosítékként átutal társaságunk elkülönített bankszámlájára. A pénz beérkezésekor kell-e erről számlát kiállítani, illetve hogyan kell ezt a könyveinkben szerepeltetni?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...akapcsolódó áfafizetési kötelezettség is eltérő!A Ptk. 243. §-a szerint a szerződés megkötésekor akötelezettségvállalás jeléül foglalót lehet adni. A szerződés megkötésekorátadott pénzösszeget azonban csak akkor lehet foglalónak tekinteni, ha ez...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. október 22.
Kapcsolódó címkék:  

Forintban kiállított számla kifizetése euróban

Kérdés: Cégünket egyik partnerünk azzal kereste meg, hogy a forintban kiállított számláinkat euróban szeretné kifizetni. Több különböző értékű és fizetési határidejű számláról van szó. Van-e ennek valamilyen törvényi akadálya, illetve milyen árfolyamot kell a kiegyenlítésnél figyelembe venni? Mivel importálunk, esetenként nekünk is szükségünk van a devizára. Megteheti-e a vevő azt, hogy legközelebb devizás számlát kér, amelyet végül forintban egyenlít ki? Ebben az esetben milyen árfolyamon történjen az elszámolás?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...forintban számlázottösszeget pedig forintban kell kiegyenlíteni.Amennyiben a partner a forintban kiállított számlán szereplőellenértéket euróban szeretné kifizetni, akkor ennek – a devizaliberalizációbevezetése óta nincs akadálya, de – feltétele, hogy a számla...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. október 9.
Kapcsolódó címke:

Társasági kölcsön kiváltása bankhitellel

Kérdés: Társaságunknak a korábbi évek során egy másik kft. euróalapú kölcsönt nyújtott. 2008-ban ezt a kölcsönt euróalapú bankhitellel váltották ki. A bank a hitel összegét közvetlenül a kft.-nek utalta át. Társaságunknál a gazdasági eseménnyel kapcsolatosan pénzmozgás nem volt. Helyesen járunk-e el akkor, ha a társaság könyveiből a korábbi kötelezettség összegét a könyv szerinti árfolyamon vezetjük ki, és a bankkal szembeni kötelezettséget a számviteli politikában rögzített, az átutalás napján érvényes MNB-árfolyamon írjuk elő? Ebben az esetben ugyanis árfolyamveszteséget mutatunk ki annak ellenére, hogy valós pénzmozgás nem volt!
Részlet az állásfoglalásából: […] ...közvetlenül a társaság tartozása csökkentésére a kölcsönt nyújtó kft.-nekutalják át.A társaság által felvett – euróalapú – bankhitelt atársaságnak a kft. felé – az euróalapú kölcsön miatt – fennálló tartozásárautalta át a bank, ezzel...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. október 9.
Kapcsolódó címke:

Áfa-visszaigénylés EU-s társfinanszírozású projektnél

Kérdés: Egy civil szervezett elnyert egy 100%-os támogatottságú EU-s társfinanszírozású projektet. A civil szervezet jogosult áfa visszaigénylésére azoknál a projekteknél, tevékenységeknél, amelyek nem tartoznak az alaptevékenységéhez, pl. konferenciaszervezés, tanulmánykészítés stb. Mivel az alaptevékenység tárgyi adómentes érdekvédelmi tevékenység, ezért az áfa visszaigénylését elvileg arányosítással kell megállapítani, de ha egyértelműen megállapítható, hogy egy adott költségelem a tárgyi adómentes, vagy az áfás tevékenységhez kapcsolódik, akkor az Áfa-tv. szerint másképpen is megoldható. Mivel a szervezetnek van áfalevonási jogosultsága, így az EU-s társfinanszírozású projekt esetében nettó módon számolt el (mivel a visszaigényelhető áfát az állam nem téríti meg), vagyis a támogatás nettó összegét a pályázat keretében igényelte vissza, míg az áfa összegét levonásba helyezte, mivel azt az APEH-től kellett visszaigényelni. Kérdés, hogy helyesen járt-e el a civil szervezet, hogy az elkülönített nyilvántartás alapján igényelte vissza az áfát, vagy arányosítással kellett volna visszaigényelni azt? Nem okoz-e problémát az, hogy nincs vevői áfás számla a támogatás összegéről, mivel az állam, mint "vevő", ilyet nem állít ki?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...hanem azok kizárólag csak az adóköteles tevékenységet(konferenciaszervezés) szolgálják, amely tényt a projekt megvalósításánakfeltételéül szabott, kötelezően vezetendő elkülönített nyilvántartás isalátámaszt. Amennyiben ez a tényállás valóban megfelel a valóságnak...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. szeptember 25.

Devizában kiállított számla helyesbítése

Kérdés: Belföldi szállítótól árut vásárolunk, aki a számlát a teljesítéssel egyidejűleg euróban állítja ki. A számla könyvelésénél a teljesítésnapi MNB-árfolyamot alkalmazzuk. A fizetési határidő 30 nap, de ha 10 napon belül kiegyenlítjük a számlát, 2 százalék engedményt kapunk, amelyről a szállító helyesbítő számlát állít ki, hivatkozva az eredeti számlára. Ahány számla határidő előtt kifizetésre kerül, annyi helyesbítő számlát készít euróban. Milyen árfolyamon kell a helyesbítő számlát könyvelni elábéként, levonható áfaként?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...engedményeknél. A helyesbítő számla a szerződés szerinti teljesítésiidőponthoz kapcsolódik, és ezért a helyesbítő számla szerinti eurót ateljesítésnapi, MNB által közzétett, hivatalos devizaárfolyamon kell forintraátszámítani, és a már elszámolt eladott...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. szeptember 25.

Támogatás termék, nyújtott szolgáltatás formájában

Kérdés: Az önkormányzat támogatást nyújt cégünknek szociális gyermektáborok lebonyolítására az üdülőnkben. A támogatást árbevételként könyveljük, és számlát állítunk ki az önkormányzat részére. Az üdülés során a gyerekeket elviszik cukrászdába, vásárolnak üdítőt, belépőket különféle múzeumokba, vízibiciklit bérelnek stb. (az árbevétel minderre fedezetet nyújt). Az ilyen tételek természetbeni juttatásnak minősülnek-e, és ha igen, kinek kell megfizetnie a kapcsolódó adókat?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...akkor a részükre nyújtott üdülési szolgáltatás értéke(beleérve a juttatásokat is, például vásárolt belépők különféle múzeumokba,vízibicikli-bérlés díja) az adóév első napján érvényes havi minimálbér összegétmeg nem haladó részben adómentes,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. szeptember 25.
Kapcsolódó címkék:  

Számla devizában – végszámla

Kérdés: Belföldi vevő részére devizában 2 db előlegszámla került kiállításra. Az áfatartalmat az akkori árfolyam használatával határoztuk meg. A végszámla is devizában készült. A végszámlán az előlegek soronként levonásra kerültek, s maradt a nettó érték + áfa euróban fizetendő összeg. A különbözetként mutatkozó áfát a végszámla teljesítési időpontja szerinti euróárfolyammal kell forintra átszámítani, vagy a végszámla teljes összege szerinti áfa forintra átszámított összegéből a korábban fizetett áfaösszegek levonásával? Ezek az összegek eltérnek, így vita van az eladó és a vevő között.
Részlet az állásfoglalásából: […] ...mint amely a fizetendő adó arányos összegét is tartalmazza.Az előleg áfájára vonatkozó előírás érvényes akkor is, ha azelőleget euróban adják. Így az előleg jóváírásakor, kézhezvételekor a kapottelőleg euróösszegéből meg kell állapítani az áfa...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. szeptember 25.
Kapcsolódó címkék:  

Devizaszámla vezetése

Kérdés: Társaságunk CHF devizaszámlát nyitott. A napi forgalom könyvelése az adott napi árfolyammal átszámítva történik. A napi záró egyenleg és a következő napi nyitó egyenleg árfolyam-különbözetét el kell-e számolnom és könyvelnem mindennap? Vagy csak az év végén állok rá az év végi árfolyamra, és ekkor számolok árfolyam-különbözetet? A naponta, illetve év végén számított árfolyam-különbözet realizált vagy nem realizált árfolyam-különbözet?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...(T 389 – K 9761, illetve T 8761 -K 389).Hasonló módon kell eljárni akkor is, ha a meglévő devizátmás devizára (például CHF-et euróra) váltanak át. Ez esetben – a kapott devizát (eurót) a bekerülés (az átváltás) napjáravonatkozó – a társaság...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. szeptember 11.
Kapcsolódó címke:

Devizában adott előleg beszámítása

Kérdés: Belföldi cég vagyunk, az általunk vásárolt termék ellenértékét belföldi partnerünk euróban kérte. Előlegként a teljes vételárat euróban utaltuk forintszámlánkról, amelyet bankunk március 20-án teljesített. (Számviteli politikánkban bankunk devizaárfolyama szerepel.) A szállító előlegszámláján a teljesítés időpontja március 26., és MNB-középárfolyamot használ. A számla kelte március 31. A márciusi áfabevallást követően kaptuk meg az előlegszámla sztornóját, teljesítés március 26., kelte április 15. A termékértékesítés április 4-én történt meg, amelyről számlát állítottak ki. Mely időpontokkal és milyen árfolyamokkal kell könyvelnem a fenti eseményeket? Lesz-e és mikor árfolyam-különbözet?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...adó arányos összegét istartalmazza.Ha a kérdező cég rendelkezése szerint bankja március 20-ánteljesítette a forintszámláról az előleg euróban történő átutalását, nehezenképzelhető el, hogy azt csak március 26-án írták jóvá. Ha mégis így történt,akkor...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2008. szeptember 11.
Kapcsolódó címkék:  
1
…
59
60
61
…
81