Számlázás cégbejegyzés után kiválásnál

Kérdés: A betéti társaságból kiválással egy kft. jött létre, melyet a cégbíróság 2005. májusában jegyzett be. A fuvarozással foglalkozó betéti társaság számos kamionnal és pótkocsival rendelkezett, üzemanyagkártyára tankoltak, fizették a megvásárolt autópálya-matricákat is. A cégbírósági bejegyzés után is a számlákat a betéti társaság állította ki, fizette az említett tételeket, mivel a kiválással létrejött jogutód tulajdonába kerülő járművekhez még nem álltak a kft. rendelkezésére a forgalmi és az egyéb engedélyek. Erre augusztus végéig kellett várni, az üzemanyagkártyák átnevesítése pedig szeptember végére fejeződött be. Helyesen járunk-e el, ha a cégbejegyzés és a különböző átírások időszaka alatt: – a fuvarokat a bt. számlázza ki, a kft. pedig a bt. felé bérleti díjat számláz, amely az elszámolt értékcsökkenési leírásra nyújt fedezetet a kft.-nél; – a bt. a befogadott üzemanyag és egyéb tételek számlázott összegeit továbbszámlázza a kft. felé, – a kiváló társaság eszközeihez kapcsolódó lízingdíj törlesztőrészletét a bt. követelésként könyveli a kft.-vel szemben, a kft. pedig könyveli a tőketörlesztést és a kamatot; – kompenzálhatják-e a tételek egymást pénzügyi rendezés nélkül?
Részlet a válaszából: […] Hosszabban idéztük a kérdést, hogy a válasz a kívülállószámára is egyrészt egyértelmű legyen, másrészt tanulságként is szolgáljonarra, hogy az átalakulást (az adott esetben a kiválást) alaposabban elő kellkészíteni. Az Szt. 141. §-a alapján az átalakulás (a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 10.
Kapcsolódó címkék:  

Garanciális javítások költségeinek elszámolása

Kérdés: Cégünk a garanciális javítások során a vevő részére nulla forintról szóló számlát állít ki, amelyben feltünteti a felhasznált anyagokat és a szolgáltatások értékét. A vezérképviseletünk részére garanciális jelentést küldünk, amelyben közöljük a felhasznált alkatrészek és szolgáltatások nettó értékét, amelyet a vezérképviselet havonta megtérít. A beépített alkatrészekről a vezérképviselet nulla forintos szállítólevelet küld, amely alapján az alkatrészeket bevételezzük, majd kiadjuk a munkalapra, és ennek alapján készül a nulla forintos számla. A külső szolgáltatások és az egyéb anyagok számláin szereplő előzetesen felszámított áfát levonásba helyezzük. A vezérképviselet által megtérített összeget egyéb bevételként számoljuk el. Helyesen járunk el?
Részlet a válaszából: […] A kérdező vezérképviseletükről szól. Ez az adott esetbenazonban csak úgy értelmezhető, hogy a vezérképviselet egy másik cég (például akérdező cég anyavállalata). Ha feltételezésünk helyes, akkor a kérdésbenleírtakat az Szt. követelményeivel nem lehet összeegyeztetni.A...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 10.
Kapcsolódó címkék:  

Részesedés új típusú szövetkezetnél

Kérdés: Az új típusú szövetkezetnél a szövetkezet nyereségéből a tagok részesedhetnek. A részesedés fizetése osztalékfizetést jelent? Mit jelent az, hogy a tagokkal folytatott gazdasági együttműködés arányában osztják szét az adózás utáni eredményt? A részjegyre és az üzletrészre egyformán lehet osztalékot fizetni? A magánszemély hogyan adózik a kapott részesedés után?
Részlet a válaszából: […] Az Új Szöv-tv. szerint a szövetkezet az alapszabálybanmeghatározott összegű részjegytőkével alapított, a nyitott tagság és a változótőke elvei szerint működő, a tagok saját gazdálkodása eredményességénekelőmozdítását – ideértve a természetes személy tagok...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. november 10.

Temetkezés költségeinek elszámolása alapítványnál

Kérdés: Egy mentős alapítvány (amelyet azért hoztak létre – többek között –, hogy a mentősök munkakörülményeit, továbbképzését segítse) egyik alapító tagja súlyos beteg. Magára vállalhatja-e az alapítvány a temetkezés költségeit, és ha igen, akkor hogyan?
Részlet a válaszából: […] A Ptk. 74/A §-a alapján magánszemély, jogi személy és jogiszemélyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság (alapító) – tartós közérdekűcélra – alapító okiratban alapítványt hozhat létre. Az alapító okiratban megkell jelölni – többek között – az alapítvány...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 27.
Kapcsolódó címkék:    

Szakképzési hozzájárulás betéti társaságnál

Kérdés: A bt.-beltagok után (akik nem munkaviszony alapján, hanem társas vállalkozóként biztosítottak) kell-e 2004. január 1-jétől szakképzési hozzájárulást fizetni? Ha igen, akkor ez 2002-2003-ban is így volt?
Részlet a válaszából: […] A 2004. január 1-jétől hatályos, a szakképzésihozzájárulásról és a képzés fejlesztéséről szóló 2003. évi LXXXVI. törvény (Szhj-tv.)2. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján szakképzési hozzájárulás fizetésérekötelezett – többek között – a gazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. október 13.
Kapcsolódó címke:

Innovációs járulék kis- és középvállalkozásnál

Kérdés: 2005. január 1-jétől a kisvállalkozásoknak nem kell innovációs járulékot fizetni. Melyik év beszámolójának adatai alapján kell besorolni a vállalkozásokat annak megítéléséhez, hogy hova tartoznak?
Részlet a válaszából: […] A vállalkozásoknak azt, hogy kis- (ideértve amikrovállalkozást is) vagy középvállalkozásnak minősülnek-e, a 2004. évi XXXIV.törvény előírása alapján kell meghatározniuk. A besoroláshoz e törvény szerintkét körülményt kell figyelembe venni:– Az utolsó ismert...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 11.
Kapcsolódó címkék:  

Szövetkezet innovációs járuléka

Kérdés: Mezőgazdasági szövetkezet vagyunk. A 2003. évi XC. törvény alapján innovációsjárulék-fizetési kötelezettség alá tartozunk-e mint szövetkezet?
Részlet a válaszából: […] A KTIA-tv. 3. §-ának (1) bekezdése alapján a törvény hatályaalá tartozik a belföldi székhelyű, az Szt. hatálya alá tartozó gazdaságitársaság. A gazdasági társaságokat a Gt. nevesíti. Ezek között a szövetkezetnem szerepel. Így a szövetkezetet (a mezőgazdasági...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. augusztus 11.
Kapcsolódó címkék:  

Tulajdoni részesedés elszámolása beolvadásnál

Kérdés: Részvénytársaságok átalakulása során a leányvállalat beolvad az anyavállalatba. Az anyavállalatnál kimutatott részesedés értéke kevesebb, mint a leányvállalat saját tőkéjéből az anyavállalatra jutó hányad értéke. Mivel a részvények értékét már a létrejövő gazdasági társaság vagyonmérleg-tervezetében sem lehet szerepeltetni, helyesen jár-e el a leányvállalat, ha a jegyzett tőkéjét leszállítja, hogy az megfeleljen a részesedés nyilvántartási értékének, és a tulajdonosok a jegyzett tőkén felüli vagyont kivonják a leányvállalatból? Miként történhet a tőkekivonás, ha a leányvállalatnak tőke- és eredménytartaléka is van? A tőkekivonás végbemehet az átalakulással egyidejűleg? Az átalakuló társaságok a vagyonmérleg-tervezetet az éves beszámoló mérlege alapján kívánják elkészíteni.
Részlet a válaszából: […] A kérdésben megfogalmazottak arra utalnak, hogy azátalakulásra vonatkozó számviteli előírásokat alaposan félreértik.A kérdező azon megállapítása, hogy a részvények értékét mára létrejövő gazdasági társaság vagyonmérleg-tervezetében sem lehetszerepeltetni, valójában...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. július 21.
Kapcsolódó címke:

Segítő családtag

Kérdés: Alkalmazott nélkül működő, könyvelői tevékenységet végző betéti társaság egyetlen beltagja táppénzre, majd szülési szabadságra megy. A férj (aki nem tagja a társaságnak) képzettsége is könyvelő. Van heti 36 órás munkaviszonya. Foglalkoztatható-e a férj mint segítő családtag havi 15 000 Ft-os jövedelemmel? Mi szükséges hozzá, és mit kell fizetni utána? A folyamatos szolgáltatás számlázása történhet-e változatlan formában?
Részlet a válaszából: […] Segítő családtagnak az számít, aki egyéni vállalkozónak,valamint jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaság természetesszemély (ember) tagjának közeli hozzátartozója, és a tevékenység gyakorlásában,illetve a társaságban személyesen és díjazás ellenében nem...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 30.
Kapcsolódó címke:

Egészségügyi hozzájárulás egyetemi hallgató után

Kérdés: Betéti társaság személyesen közreműködő beltagja nappali tagozatos egyetemi hallgató. Kell-e utána tételes egészségügyi hozzájárulást fizetni?
Részlet a válaszából: […] A tételes egészségügyi hozzájárulás összege havi 3450(naptári naponként 115) forint, 2005. november 1-jétől havi 1950 (naptárinaponként 65) forint. A tételes egészségügyi hozzájárulás a természetesszeméllyel fennálló jogviszonyokban terheli a kifizetőt, így a tagi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2005. június 9.
Kapcsolódó címke:
1
55
56
57
70