Támogatások besorolása

Kérdés: Nem látjuk egyértelműnek az adott támogatások számviteli besorolását. Az Szt. 2005. 01. 01-jétől alkalmazandó szabályokhoz kapcsolódó indokolása szerint: "A törvény pontosítja és egyértelművé teszi az előírásokat a tekintetben, hogy a visszafizetési kötelezettség nélkül kapott, illetve adott támogatást, véglegesen átvett-átadott pénzeszközt mikor kell az egyéb bevételek, illetve az egyéb ráfordítások között, mikor kell a rendkívüli bevételek, illetve a rendkívüli ráfordítások között elszámolni, és ez utóbbiak esetében mikor kell azokat időbelileg elhatárolni." Mi azonban nem látunk egyértelmű helyzetet. Nem kapunk arra iránymutatást, hogy egy támogatást minek a mentén kell megítélni. Egy olyan támogatás, amelyet a vállalkozás egy közhasznú alapítványnak működése során először és utoljára ad, az a rendkívüli ráfordítások fogalmának legalább annyira megfelel, mint az egyéb ráfordítások fogalmának (az az értékesítés nettó árbevételéhez se közvetlenül, se közvetetten nem kapcsolódik). Véleményünk szerint a jogalkotó nem rendezte a kérdést, holott a kiegészítő mellékletben történő bemutatás szempontjából nem mindegy, hogy egyéb ráfordítás, illetve rendkívüli ráfordítás.
Részlet a válaszából: […] ...lehetőségének amegalapozása is.Az adott támogatások értelemszerűen a támogatottnál kapotttámogatásként jelennek meg az egyéb bevételek, illetve a rendkívüli bevételekközött. [Az Szt. 77. §-a (2) bekezdésének d) pontja, illetve az Szt. 86....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.
Kapcsolódó címkék:  

Kezességvállalás érvényesítése

Kérdés: A cégcsoport egyik tagja kezességet vállalt a cégcsoport másik tagja által felvett folyószámlahitel biztosítékaként. A folyószámlahitel lejáratát követően az adós a hitel összegét nem tudta visszafizetni. Év közben felszámolási eljárás indult az adós ellen. A hitelintézet a felszámolási eljárást megelőzően értesítette a kezességet vállaló céget, hogy kezesi kötelezettsége esedékessé vált. A hitelintézet a felszámolási eljárás megindulásakor a felszámoló felé is bejelentette a folyószámlahitel-követelését. Hogyan kell kimutatnia a kezességet vállaló cégnek a bank értesítése alapján érvényben lévő kezességvállalási kötelezettséget, mivel azt a hitelintézet a mérleg fordulónapja előtt már érvényesíteni kívánta? Figyelembe kell-e venni azt a tényt, hogy az adós felszámolása december 31-én már folyamatban volt, és a hitelintézet a felszámoló felé is benyújtotta hitelezői igényét erre az összegre, amelyet a felszámoló visszaigazolt?
Részlet a válaszából: […] ...nagy valószínűséggel nem fog fizetni), akkor követelést kimutatni nemlehet, de az Szt. 41. §-ának (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével azadózás előtti eredmény terhére céltartalékot kell képezni. A harmadik felekkel– az adott esetben a hitelintézettel...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.
Kapcsolódó címke:

Engedményezett követelés – elengedett követelés?

Kérdés: Nem értékvesztett követelés könyv szerinti érték alatti engedményezése (értékesítése) minősülhet-e elengedett követelésnek, vagy a nem ésszerű gazdálkodás miatti adóalap-növelőnek?
Részlet a válaszából: […] ...követelés engedményezése a Ptk. előírásaifigyelembevételével történhet: ellenérték fejében vagy térítés nélkül, ésmindenképpen harmadik személy részére.A követelés elengedése esetén a szállító, az eladó írásbanlemond követeléséről, és ez a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.

Visszavásárolt hibridkukorica-vetőmag elszámolása

Kérdés: A társaság hibridkukorica-vetőmag értékesítésével foglalkozik. 2005-ben egy kht. által kiírt pályázaton államilag minősített hibridkukoricavetőmag-értékesítést végzett. Adásvételi szerződés alapján az értékesítés visszavásárlási kötelezettség mellett történt. Az áru a kht. központi raktárába betárolásra került, annak áfával növelt ellenértékét társaságunk számlája alapján a kht. 2005-ben kiegyenlítette. Az adásvételi szerződés mellékletét képezi a szerződéses értéknek a 150 százalékával megegyező saját, nem forgatható fedezeti váltó. A vetőmag 2006-ban visszavásárlásra került. A kht. számlázta felénk a vetőmag ellenértékét, plusz felárat, plusz áfát. 2005-ben ki kell-e mutatni a vetőmag ellenértékét árbevételként? A visszavásárlási kötelezettség miatt el kell-e határolni? Adóalapot képez-e a bevétel 2005-ben? Hogyan kell könyvelni, és hol kell kimutatni a 150 százalékos váltókötelezettséget? Hogyan kell könyvelni a visszavásárlást?
Részlet a válaszából: […] ...értéke nőtt (legalábbis ez a kérdésalapján nem állapítható meg).Az Szt. 72. §-a alapján az értékesítést nettó árbevételkéntkell kimutatni a szerződés szerinti teljesítés időszakában az üzleti évbenértékesített vásárolt és saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.
Kapcsolódó címkék:  

Sportegyesület támogatása

Kérdés: Az éttermet üzemeltető cég a helyi városi futball-sportegyesületet kívánja támogatni, melyért cserébe a sportegyesület játékosai a mérkőzéseken az étterem nevével ellátott mezben játszanának. Elszámolható-e az adott pénzbeli támogatás ráfordításként, kell-e ezzel az összeggel adóalapot növelni? Elfogadható-e az a megoldás, ha a támogatás nem közvetlen pénzátadással történik, hanem a sportegyesület a vállalkozás nevére kér számlát, például az edzőterem bérleti díjáról, melyet a vállalkozás fizet ki (az áfát nem vonja le az ilyen számlákból)? A támogatási szerződésben meghatározásra kerülne ez az elszámolási mód.
Részlet a válaszából: […] ...nyújt asportegyesület, és ennek megfelelően számlát állít ki – amely asportegyesületnél vállalkozási tevékenységből származó bevétel lesz –, a cég aszolgáltatás ellenértékét elszámolhatja költségként. Adomány nyújthatószolgáltatás formájában is, így...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.
Kapcsolódó címke:

Anyavállalat által adott jutalom

Kérdés: Külföldi – német – anyacégünk meg akarja jutalmazni helyi leányvállalatának (kft.) az alkalmazottját egyhavi bérrel. Helyesen jár-e el a kft., ha a jutalmat helyben kifizeti, befizetve a kötelező adókat, járulékokat, majd a teljes költséget kiszámlázza az anyacég felé? A számlát költségátterhelésként fogja fel, nem tesz rá áfát, illetve egyéb bevételként könyveli le. Amennyiben közvetlenül külföldről utalják a jutalmat, milyen adó- és tb-vonzata van?
Részlet a válaszából: […] ...számlázni, akkor azt – mint az anyavállalat részérevégzett – szolgáltatásnyújtásként kell megtennie, és a számlázott összeget árbevételkéntkell elszámolnia. A szolgáltatásnyújtás jogcíme alapján terheli vagy nemterheli áfafizetési kötelezettség az Áfa-tv. 15....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.
Kapcsolódó címke:

Egyéni vállalkozó biztosításközvetítői tevékenysége (eva)

Kérdés: Az evás egyéni vállalkozó biztosításközvetítői tevékenységet folytat. A közvetített szerződések után jutalékot kap, amit leszámláz. A kifizető a felmerült üzemanyagköltséget is megtéríti részére. Köteles-e ezzel az összeggel a számla összegét növelni (ebben az esetben nem tud költséget elszámolni), vagy önálló tevékenységgel összefüggésben kifizetett költségtérítésként is figyelembe veheti, 100%-os költségnyilatkozat mellett?
Részlet a válaszából: […] ...Ezt a költségtérítést is mint a tevékenység ellenértékét kellleszámláznia a kifizetőnek, és az evás egyéni vállalkozónak ezen bevétele utánis az eva szerint kell az adót...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. július 20.

Cégautóadó-mentesség feltételei

Kérdés: Mik a feltételei a cégautóadó-mentességnek az Szja-tv. 70. § (9) bekezdés e) pontja alapján? A személygépkocsi magánszemély (alkalmazott, tag) használatba adása a gyakorlatban egy megállapodást jelent, melyben a használati díj havonta változó összegű a tényleges költségek függvényében? Bevétel, mely társaságiadó-fizetési kötelezettséget eredményez? Szükséges hozzá, hogy az alapító okiratban a bérbeadási tevékenység szerepeljen?
Részlet a válaszából: […] Az Szja-tv. 70. § (9) bekezdés e) pontja szerint nem kellmegfizetni az adót az után a cégautó után, amelyet a kifizető ellenértékfejében ad a magánszemélynek, és ez az ellenérték eléri az autó utánicégautóadó összegét, valamint az üzemeltetés összes költségét és...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 29.
Kapcsolódó címke:

Lízingelt gépkocsi magáncélú használata

Kérdés: Visszaigényelhető-e személygépkocsi lízingelése esetén az áfa, ha a gépjármű magáncélú használatát a dolgozók megtérítik a cégnek? Kell-e ebben az esetben cégautóadót fizetni?
Részlet a válaszából: […] ...Ha a társaság a dolgozókkal megtérítteti a magáncélúhasználatot, és ezt ki is számlázza feléjük, akkor a szolgáltatás igénybevételekizárólag adóalanyiságot eredményező tevékenységhez történő igénybevételnekszámít, ezért a 38. § (2)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 29.
Kapcsolódó címke:

Külföldi tulajdonos költségtérítése

Kérdés: A társaságnak külföldi tulajdonosai vannak, akik évente többször jönnek az országba tárgyalásokra. Ez alatt az idő alatt a cég fizeti a szállás és az étkezés költségeit. Milyen adóvonzattal kell számolni? A magyar tulajdonosok – akik egyébként máshol állnak jogviszonyban – is részt vesznek külföldi tárgyalásokon, tanulmányutakon. Kérdésem, hogy elszámolható-e részükre valamilyen költségtérítés?
Részlet a válaszából: […] ...történő utazása hivatali utazásnak számít, ezértaz ezzel összefüggésben felmerülő szállásköltség a magánszemélynél nem számítbevételnek [Szja-tv. 7. § (1) bekezdés r) pont]. Más a helyzet azonban azétkezési költség megtérítésével, ugyanis...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2006. június 29.
Kapcsolódó címkék:  
1
398
399
400
532