Leltárkészítés módszerei, követelményei

Kérdés: A könyvvizsgálatok során gyakran tapasztalom, hogy az Szt. 69. § (1)–(2) bekezdéseinek követelményeit csak részben teljesítik a beszámolót összeállítók, előfordul, hogy önálló leltárdokumentációt egyszerűen nem is készítenek, a főkönyvi egyenlegek és az analitikák egyeztetéséről nem készülnek végrehajtást igazoló dokumentumok, mert azt mondják, ezt a törvény nem írja elő, sok esetben elegendőnek tartják a főkönyvek zárásának bemutatását. Hivatkoznak a törvény 165. § (1) bekezdésére, mely szerint bizonylattal az eszközök források összetételének változását kell alátámasztani, és a főkönyvi könyvelés-analitika egyeztetés nem eredményez változást, csupán ténymegállapítást. Az ellenőrzésre alkalmasság követelménye is gyakran sérül, rendszerint azzal, hogy a leltárnak nevezett dokumentumok tartalma és terjedelme hiányos, és nem teljesül az Szt. 165. § (4) bekezdésében elvárt logikailag zárt rendszerre vonatkozó elvárás, távolról sem felelnek meg a 166. § és 167. § (1) bekezdésében leírt számviteli bizonylattal szembeni követelményeknek. Míg az ellenőrzésre alkalmasság, lehetőségmeghatározás véleményem szerint igen tág fogalom, és nehezen számonkérhető, addig a logikailag zárt rendszer teljesülése talán pontosabban mérhető és megkövetelhető. Hogyan kell értelmezni a számviteli törvényben meghatározott leltárkészítési követelményekben megfogalmazott elveket? Milyen bizonylatolási, alaki és tartalmi követelmények vonatkoznak a főkönyvi könyvelés és az analitikák egyeztetésére és általában a tényeket rögzítő leltárra? Mit jelent pontosabban az ellenőrzésre alkalmasság és a logikailag zárt rendszerre vonatkozó követelmény?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...összeállításakor az eszközök és a források állománya nem változik (nem véletlenül rendelkezik az Szt. például külön a leltár megőrzéséről).(Kéziratzárás: 2022. 06....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2022. június 16.
Kapcsolódó címke:

Bankgarancia költségvetési szervnél

Kérdés: Költségvetési szerv vagyunk. Beruházás keretében felépítettünk egy, a gyermekeket befogadó otthont. A munka elkészült, a műszaki átadás megtörtént, a szerződés szerinti összeget teljes egészében pénzügyileg rendeztük. A szerződés 2% jótállási biztosítékot köt ki, melyet a kivitelező bankgarancia formában nyújtott a részünkre. Hogyan kell a bankgaranciát nyilvántartani a könyveinkben, hogyan könyveljük le?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...2% jótállási biztosíték a vállalkozó számlájából visszatartásra került volna, akkor a ki nem fizetett összeg a 3678. Letétre, megőrzésre, fedezetkezelésre átvett pénzeszközök, biztosítékok főkönyvi számlára kerül.A vállalkozó azonban a szerződésben...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2022. május 26.
Kapcsolódó címkék:  

Különböző dokumentumok megőrzése

Kérdés: Cégünk selejtezné az összegyűlt iratokat, amelyek eléggé sokfélék. Sok dokumentumra nem találtam megőrzési kötelezettséget. Pl. ügyfél-regisztrációs adatlapoknál, ahol a vevőink személyi igazolványa, lakcímkártyája, céges aláírási címpéldányaik vannak, természetesen a beleegyező nyilatkozattal együtt fénymásolatban, ahogyan mi kezelhetjük; számlareklamációk; egyszerű postai tértivények; hatósági jegyzőkönyvek, gépkönyvek, érintésvédelmi vizsgálatok jegyzőkönyvei... Van erre vonatkozóan megőrzési határidő? Tudnának arra iránymutatást adni, hogy azoknál a dokumentumoknál, amelyek a napi működés során keletkeznek, de sem az Art., sem az Szt. nem nevesíti, mi az irányadó őrzési kötelezettség, illetve hogy melyik jogszabály szabályozza ezt?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...szakértői alapvetően a számvitel és az adózás terén rendelkeznek szakmai, elméleti és gyakorlati ismeretekkel, az ehhez kapcsolódó megőrzési kötelezettséget is jól ismerik részleteiben is.Az Ön által felvetettek megőrzésére vonatkozó törvényi előírással...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2022. április 14.
Kapcsolódó címkék:  

A határ túloldalán bérelt raktár

Kérdés: Az alábbi kérdésben kérem szíves véleményüket (áfa szempontjából). Egy magyar kft. székhelye a határ mentén található. A cégnek lehetősége adódott, hogy kedvező feltételekkel a határ túloldalán béreljen raktárt (nem lenne telephely, csak az áru tárolására szolgálna). A kft. webáruházat és kiskereskedelmi boltot üzemeltet Magyarországon. Az áru jelentős része egy harmadik EU-s országból érkezik. Az lenne a cél, hogy az árut ebből a harmadik EU-s országból ne Magyarországra, hanem ebbe a határ túloldalán lévő bérelt raktárba szállítsák, és a kft. vagy a raktárból szállítaná az árut közvetlenül a magyar vevőkhöz, vagy előbb áthozná azt a magyar székhelyére, és innen történne a szállítás. A vevők mindkét esetben adóalanyok és nem adóalanyok egyaránt.
1. Szükséges-e telephelyként bejegyezni a raktárt, ha ott semmilyen tevékenység nem történik, kizárólag az áruk tárolása?
2. Mennyiben jelent többletadminisztrációs terhet a kft.-re a másik országban tárolt áruk Magyarországra történő értékesítése (pl. a raktár országában az adószám kiváltása, vagyonáthelyezés stb.)?
3. Mennyiben befolyásolná az előbbi pontban említetteket, ha a kft. nem raktárt bérelne, hanem egy raktárt üzemeltető cégtől venne igénybe raktározási szolgáltatást, ahol a ki- és betárolással, valamint a megőrzéssel kapcsolatos tevékenységet ez a másik cég végezné?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdés megítélése általános forgalmi adózás szempontjából:1. Amennyiben a külföldön (az EU más tagállamában található) bérelt raktárból közvetlenül a magyarországi vevők részére történik az áru kiszállítása:Magyar adóalanyok részére történő értékesítés...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2022. január 13.
Kapcsolódó címke:

Mikor legyen könyvelőváltás?

Kérdés: Amennyiben könyvelőváltásra kerül sor, célszerű azt év elejére tervezni? Mik az év közbeni könyvelőváltás hátrányai a könyvelő szempontjából?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...majd könyvelje az új üzleti év bizonylatait. (A lezárásra kerülő üzleti év bizonylatait a régi könyvelő az ügyvezetőnek adja át megőrzésre, az azokkal összefüggő kérdésekre az ügyvezetőnek kell választ adnia, nem az új könyvelőnek!)Az év elejéhez, az üzleti...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. szeptember 23.
Kapcsolódó címke:

Elektronikus úton előállított dokumentum megőrzése

Kérdés: Elektronikus archiválással, digitalizáló rendszerekkel foglalkozó szolgáltatók kínálatában szerepel az ún. "Elektronikus hitelesítés" ajánlata. A késztermék értékesítését, szállítását, átvételét igazoló dokumentum (szállítólevél) utólagos digitalizálására jelenleg milyen előírások vonatkoznak, a dokumentum hitelességének megőrzését illetően? Az eredetileg papír formában (gépi úton) előállított, az áruátvételt hagyományos módon (tintával) igazoló aláírással ellátott, utólag szkennelt szállítóleveleket az adóhatóság digitális formában hiteles dokumentumnak tekinti-e, amennyiben a digitalizálási szolgáltató digitális aláírással, időbélyeggel igazolja az eredeti papírpéldány és a digitalizált dokumentum egyezőségét? Vagy emellett szükség van a papírdokumentumok megőrzésére is?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...Art. bizonylatok megőrzésére vonatkozó szabályai nem tartalmaznak konkrét rendelkezést a megőrzés módjára, azaz arra nézve, hogy annak papíralapon vagy elektronikus úton, az eredeti vagy a másolati példány megőrzésével kell-e történnie. Az Art. 78. §-ának...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. szeptember 23.
Kapcsolódó címke:

Kosárlabdapálya létrehozása, működtetése

Kérdés: Egy külföldi vállalkozás magyarországi fióktelepe, a saját tulajdonú munkásszállásának területén létrehoz egy kosárlabdapályát. A kosárlabdapályát a munkásszálláson megszálló, a fióktelep munkavállalói, a fióktelep anyavállalatának (külföldi cég) kiküldetésben lévő munkavállalói, illetve a fióktelep alvállalkozóinak munkavállalói használhatják térítésmentesen. Kérem segítségüket a számviteli és adózási (tao, áfa, szja, szocho) elszámolás vonatkozásában!
Részlet az állásfoglalásából: […] ...elsősorban a fióktelep munkavállalói, a fióktelep anyavállalatának (külföldi cég) kiküldetésben lévő munkavállalói egészségének megőrzését szolgálják, és ezáltal hozzájárulnak munkavégzésük hatékonyságának javításához. Álláspontunk...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. szeptember 9.
Kapcsolódó címke:

Papíralapú bizonylatok elektronikus aktiválása

Kérdés: Az Szt. 169. §-ának (6) bekezdése alapján az eredetileg nem elektronikus formában kiállított bizonylatról készített elektronikus másolattal is teljesíthető a bizonylat megőrzésének kötelezettsége, amennyiben a másolatkészítés során alkalmazott módszer biztosítja az eredeti bizonylat összes adatának késedelem nélküli előállítását, folyamatos leolvashatóságát, illetve kizárja az utólagos módosítás lehetőségét. Az Art. alapján adóigazgatási eljárásban nem kérhető az irat eredeti példánya, amennyiben rendelkezésre áll az elektronikus úton előállított hiteles másolat. A fentiek alapján a hatályos jogszabályi környezet lehetővé teszi azt, hogy egy társaság az összes befogadott papíralapú számlájáról elektronikus másolatot készítsen, és azok archiválásával teljesítse megőrzési kötelezettségét? Tehát archiválás után a papíralapú számlák kidobhatók, ha archiválva őrizzük meg 8 évig? Hogyan kell helyesen archiválni a számlákat, hogy cégünk megfeleljen a megőrzési kötelezettségnek?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...alapján nincsen akadálya annak, hogy a papíralapú bizonylatokat elektronikus bizonylatként őrizzék meg. Az elektronikus úton történő megőrzés technikája a hivatkozott ITM rendeletből következik. Külön felhívjuk a figyelmet a számlákkal kapcsolatos...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. augusztus 26.
Kapcsolódó címke:

Ablakcsere műemlék jellegű bérelt ingatlanon

Kérdés: Műemlék jellegű bérelt ingatlan esetében az ablakokat kicserélik, az előírások maximális figyelembevételével. A bérbeadó és a bérlő abban állapodnak meg, hogy 50-50%-ban terheli őket, figyelembe véve, hogy ezen munka igen jelentős megtakarítást eredményez. A bérbevevő az őt terhelő részt költségként vagy bérelt ingatlanon végzett beruházásként számolja el? Ha beruházásként, akkor annak mennyi az értékcsökkenési leírási kulcsa?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...műemlék jellegű épületek ablakainak cseréje jellemzően karbantartásnak minősül, különös tekintettel a műemlékjelleg megőrzésének követelményére.Az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 8. pontja tartalmazza a felújítás értelmező rendelkezését. (Az ablakcsere...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. május 27.
Kapcsolódó címkék:  

Készpénzfizetés bizonylatolása

Kérdés: A kft. magánszemély megrendelője készpénzzel egyenlíti ki a kft. által kibocsátott átutalásos számlát. A felek átvételi elismervénnyel bizonylatolják a kifizetést. Bevételi pénztárbizonylat nem készül (a kft. mikrogazdálkodói beszámolót készít, pénzkezelési szabályzata nincs, és a készpénzes számlák, egyéb bizonylatok esetén nem alkalmaz bevételi és kiadási pénztárbizonylatolást). Jogszabálysértő-e a kft. eljárása?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...szabályzat kell), amelynek a pénzbevétel és a pénzkiadás bizonylatain túlmenően még sok mindent kell tartalmaznia, többek között a pénz megőrzésének a feltételeit, a pénzt kezelő személyt stb. A készpénzkezeléshez kapcsolódó bizonylatokat az Szt. 168. §-a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2021. május 13.
1
2
3
4
…
12