Vásárolt személygépkocsi készleten

Kérdés: Társaságunk új személygépjárműveket szerez be különböző gépjármű-értékesítőktől, amelyekkel a beszerzéskor visszavásárlási szerződést köt, melyben a szállító vállalja, hogy a gépjárműveket bizonyos feltételek teljesülése esetén, egy előre meghatározott havi díj levonása mellett 3-6 hónapon belül visszavásárolja. Társaságunk azon idő alatt, amíg a gépjárművek a tulajdonában vannak, bérbe adja azokat. A gépjármű-értékesítővel kötött szerződés alapján gyakorolt visszaértékesítési jog alkalmazásával a társaságnál a beszerzési és visszaértékesítési ár különbözete jelentkezik költségként, ami alacsonyabb, mint a gépjármű tényleges piaci értékcsökkenése. Ez a veszteség a gépjárművek 3-6 hónapra történő bérbeadásával nyereségessé válik. A gépjárművek a fenti konstrukció alapján minden esetben egy évnél rövidebb időre kerülnek eszközeink közé, ezért nem minősülnek tárgyi eszköznek. A hasznosításuk módja (a bérbeadás) inkább a tárgyi eszközökre jellemző. Véleményünk szerint a gépjárműveket a számviteli törvény 28. §-a (3) bekezdésének d) pontja alapján a készletek között kell állományba venni. Kérjük ebben az állásfoglalásukat!
Részlet az állásfoglalásából: […] A választ a 2013. január 1-jétől hatályos 28. § (3) bekezdése d) pontjának indokolásával kezdjük.A számviteli törvény 2012-ben hatályos szövege alapján nem sorolhatók be egyértelműen azok az eszközök, amelyeket a vállalkozó értékesítési célra szerez be, de...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. október 27.
Kapcsolódó címkék:  

Játszótér eszközei

Kérdés: Cégünk egy erdőgazdaság, amely alapítványi támogatással az egyik parkerdőben játszóteret létesített 7 játékelemmel, engedéllyel. A játékelemeket berendezésként külön-külön kell aktiválni, vagy építményként együtt a kialakított, betonozott, körbekerített területet játszótérként?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az egyedi értékelés számviteli alapelv követelménye, hogy az eszközöket és a kötelezettségeket a könyvvezetés és a beszámoló elkészítése során egyedileg kell rögzíteni és értékelni. A kérdésre – miszerint tekinthető-e egy tárgyi eszköznek a kérdés szerinti...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. október 13.
Kapcsolódó címke:

Tetőszigetelés elszámolása

Kérdés: A vállalkozás az irodaépület tetőszigetelési munkáit végezteti el. Az építési munka során kicserélik, felújítják a teljes csatornarendszert, és az épület egész tetőfelületét úgy szigetelik, hogy arra a kivitelező 15 évre beázásmentes garanciát vállal. Hogyan kell elszámolni ezt a szigetelési költséget? Felújítás vagy karbantartás?
Részlet az állásfoglalásából: […] A válasznál az Szt. 3. §-a (4) bekezdésének 8. és 9. pontjában foglaltakat indokolt figyelembe venni. A felújítás jellemzően az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga helyreállítását szolgálja úgy, hogy az adott eszköz élettartama megnövekszik, eredeti műszaki...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. október 13.
Kapcsolódó címke:

Befektetett eszközök alsó értékhatára

Kérdés: Az Szt. 24. §-ának (1) bekezdése szerint befektetett eszközként olyan eszközt szabad kimutatni, amelynek az a rendeltetése, hogy a tevékenységet, a működést tartósan, legalább egy éven túl szolgálja. Tehát nem kötelező, csak szabad. Ez a gyakorlatban így is van, hiszen néhány irodaszer akár évtizedekig is használható, de értékének sekélysége miatt mégsem tekinti senki tárgyi eszköznek, hanem a beszerzéskor anyagköltségként számolja el. Az egyértelműség miatt célszerűnek tűnik, ha a vállalkozás számviteli politikájában összeghatárral rögzíti, hogy meddig anyag valami, és milyen értéktől tárgyi eszköz. A kérdés az, hogy mekkora lehet ez az összeg?
Részlet az állásfoglalásából: […] A rövid válasz az, hogy ilyen értékhatárban, ilyen összegben nem szabad gondolkodni!A kérdésben megfogalmazottak egyesek számára talán szimpatikusak, de nem lehet, pontosabban nem szabad elfeledkezni arról, hogy a kérdésben leírtak a jelenleg hatályos számviteli előírásokkal nem...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. október 13.
Kapcsolódó címke:

Szakkönyvek könyvelése, nyilvántartása

Kérdés: Hogyan kell könyvelni a nyelviskola használatában lévő könyvek értékét?
Részlet az állásfoglalásából: […] A gazdálkodó szervezetek által beszerzett szakkönyvek, szépirodalmi művek is a tevékenységet, a működést szolgáló eszközök, amelyek beszerzését és nyilvántartását az általános számviteli előírások figyelembevételével kell elszámolni, illetve vezetni.Az eszközöket,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. október 13.
Kapcsolódó címkék:  

Beszerzett eszközök nyilvántartása

Kérdés: A kft. tárgyi eszközöket kíván vásárolni (pl. építőipari állványok, betonkeverő, építőipari gépek), amelyeket a későbbiek során kizárólag bérbeadásra kíván használni. A termékbeszerzést az 1. vagy a 2. számlaosztályban kell nyilvántartani?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Szt. 23. §-ának (4) bekezdése szerint az eszközöket rendeltetésük, használatuk alapján kell a befektetett eszközök vagy a forgóeszközök közé sorolni. A kérdés szerint beszerzésre kerülő eszközök rendeltetésük, használatuk alapján a befektetett eszközök közé...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. szeptember 22.
Kapcsolódó címkék:  

Üresen álló, bérbeadás útján hasznosított lakás amortizációja

Kérdés: Magánszemély lakást vásárolt bérbeadás céljából. Tételes költségelszámolást választ, értékcsökkenési leírást számol el. A tevékenység során vannak hónapok, amikor üresen áll a lakás, mert a bérlő már elment, új bérlő még nincs. Ezalatt más célra nem hasznosítja a lakást. Ebben az esetben az értékcsökkenési leírás elszámolható teljes évre, vagy csak időarányosan, a bérbeadás hónapjaira?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Szja-tv. 17. §-a (3) bekezdésének ab) alpontja a bevétellel szemben a jövedelem megállapításához elszámolható az ingatlan-bérbeadási tevékenységből származó bevétel esetében a kizárólag bérbeadásra hasznosított tárgyi eszköz értékcsökkenési leírása, a nem...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. szeptember 22.
Kapcsolódó címkék:  

Edzőeszközök besorolása

Kérdés: A kempingszolgáltatással foglalkozó ügyfél szabadban felállított edzőeszközöket (derék- és csípőformáló, gyalogló, dupla nyújtó, valamint komplex karerősítő eszközök stb.) szerzett be, egyedi értékük több mint nettó 100 ezer Ft. Milyen főkönyvi számlán kell aktiválni az eszközöket, hány százalék értékcsökkenéssel? Fejlesztési tartalék elszámolható?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kempingszolgáltatással foglalkozó cégnél – feltételezhetően – a szabadban felállított – a kérdés szerinti – edzőeszközöket azért szerezték be, hogy azokat a kempingszolgáltatást igénybe vevők térítés ellenében használják. (A térítési díjat vagy...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. szeptember 22.
Kapcsolódó címkék:  

Egyesület és az alapított iskola közötti elszámolás

Kérdés: Kizárólag közhasznú tevékenységet végző egyesület iskolát alapít. Az egyesület – mint fenntartó – biztosítja az iskola számára a működéshez szükséges vagyont, illetve vagyoni fedezetet. Az iskolának és az egyesületnek külön költségvetése van: az iskola működésének költségeiből az épülettel kapcsolatos szolgáltatásokat és eszközöket az egyesület rendeli meg az iskola számára, a többi részét az iskola. Az egyesület még az alapítás előtt hosszú távú bérleti szerződést köt az iskola számára kiszemelt épület tulajdonosával, emiatt az épület bérleti díja és rezsiköltsége az egyesület nevére kerül számlázásra. Az egyesület az épületen beruházást (átalakítást) is végrehajt. Az iskola veszi használatba az épületet. Az egyesület által finanszírozott, de az iskola által használt épületbérlési és rezsiköltségek, valamint a beruházási kiadások elszámolására két verzió szerint köthető megállapodás.
1. verzió: az egyesület ingyenes használatra átadja az iskolának az épületet és a beruházást, áfát nem vall be egyik szervezet sem, az egyesület eredményében jelenik meg az épületbérlés és -átalakítás költsége.
2. verzió: az egyesület az iskolával kötött megállapodás alapján bekerülési értéken továbbszámlázza az iskolának a mindenkori bérleti díjat és a beruházást, amely szolgáltatás/termék ellenértékének megtérítésére biztosítja a vagyoni fedezetet, hasonlóan mint minden egyéb, az iskola által közvetlenül megrendelt szolgáltatás/termék esetében is. Áfát nem vall be egyik szervezet sem, az iskola eredményében jelenik meg az épületbérlés és -átalakítás költsége. Az a tény, hogy az iskola egyes költségei az egyesület költségvetésében szerepelnek, meghatározza-e ezen költségek végleges elszámolásának helyét, illetve módját?
Részlet az állásfoglalásából: […] Csaknem teljes terjedelmében idéztük a kérdést a válasz megalapozottságához.A kérdező által bemutatott két verzió közül a 2. verzió a jobb, de csak korrekciókkal.A számviteli törvény előírása alapján a számviteli beszámolónak megbízható és valós összképet...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. szeptember 22.
Kapcsolódó címkék:  

A géptároló alapjának betonozása

Kérdés: A mezőgazdasági gépek gyártásával és értékesítésével foglalkozó cég a telephelyén géptárolót akar építeni. A géptároló alapjának betonozási költsége a telek értékét növelő beruházás, vagy a könnyűszerkezetes géptároló épület bekerülési értékének része, és arra az épület várható élettartamától függően értékcsökkenést lehet elszámolni? A betonozással kapcsolatos beruházásra a fejlesztési tartalék feloldható? Ha nem építi meg a géptárolót, és csak a betonozás készül el az udvaron (amelyen különféle szerelési munkákat tudnak majd végezni), úgy annak bekerülési értéke a telek értékét növeli, vagy mint önálló építményt kell aktiválni és értékcsökkenteni? Ebben az esetben is feloldható a fejlesztési tartalék?
Részlet az állásfoglalásából: […] A válasz előtt pontosítsuk a kérdést, konkretizálni kell a betonozási költség felmerülésének lehetséges eseteit. A géptároló, mint az épület alapja, a falak alatti alapok. A géptároló, mint az épület használatát lehetővé tevő, belső térnek a burkolata. Az udvar...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2016. szeptember 22.
1
…
54
55
56
…
153