Alapítvány ingyenesen kiosztott termékei

Kérdés: Egy alapítvány alapcéljait érintő témájú könyveket vásárol, illetve a szerzői jogok megvételét követően saját maga jelentet meg, valamint saját munkavállalóin és főszerkesztőjén keresztül saját negyedéves folyóiratot ad ki, melyeket céljaival összhangban saját szervezésű vagy támogatott konferenciákon tudásteremtés érdekében ingyenesen oszt ki, illetve juttat el a társszervezetekhez, támogatottakhoz, együttműködő partnerekhez nem értékesíti azokat. Mikor jár el helyesen az alapítvány ezen könyvek, folyóiratok számviteli kezelése során?
1. A vásárolt könyveket beszerzési áron, a maga által kiadott (saját előállítású) könyveket pedig a közvetlen önköltségen (nyomtatási díj, fordítás, lektorálás stb.) készletre veszi, és a kiosztások alkalmával feljegyzések, átadás-átvételi jegyzőkönyvek, szállítólevelek alapján az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordítások közé elszámolja, így a költség abban az évben merül fel, amikor a cél teljesült, a könyvet a címzettek megkapták, nem pedig a könyvek előállításakor/beszerzésekor.
2. Az 1. esethez hasonlóan a könyveket beszerzési áron/előállítási értéken (közvetlen önköltség) készletre veszi, azonban tekintve, hogy nem értékesíti, így ezen könyvek piaci értéke számára nulla, így azonnal 100%-os értékvesztést számol el rá a tárgyévben, így a mérlegben mindig nulla értéken szerepelnének a könyvek, s csak nulla értékű készletanalitikát vezetne a mozgásokról, ekkor azonban a költség nem jelenne meg az 55. Egyéb, személyi jellegű ráfordításokon, hanem a 86. Egyéb ráfordítások között.
3. Tekintve, hogy a célja nem az értékesítés, és a költségek bevétellel nincsenek ellentételezve, az összemérés elvét nem kell érvényesíteni, azaz nincs készletezés, a költségeket a felmerüléskor a megfelelő helyen számolja el (51, 52, 54, 56), és nem számol önköltséget, nincs STKÁV, nem számol el értékvesztést. A felelősségteljes gazdálkodás követelménye miatt viszont vezeti a nullás értékű készletanalitikát, és követi, dokumentálja a könyvek mozgását (hasonlóan, mint pl. a reklámcélú [kis értékű] üzletpolitikai ajándékoknál, pl.: gravírozott tollak, kitűzők, jegyzettömbök).
Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdéshez kapcsolódóan megadott számviteli kezelési módok közül az első esetet tartjuk kis korrekcióval megfelelőnek, mivel az alapítvány – az alapítványi célnak megfelelő témájú – megvásárolt könyveket, előállított könyveket, folyóiratokat juttat el különböző...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 24.
Kapcsolódó címkék:  

Munkavállalói vásárlás ügyfélkártyával

Kérdés: Az online számla-adatszolgáltatás kiterjesztése kapcsán merült fel a következő Egy kft. bizonyos anyagokat egy áruházlánctól szerez be, a beszerzéskor a kft. kedvezményt kap, mert rendelkezik ügyfélkártyával. Előfordul, hogy a cég dolgozói is vásárolnak ennél az áruházláncnál saját célra, a számlát is saját maguk rendezik. A számlát viszont az áruházlánc – mivel a fizetéskor az ügyfélkártyát használják a dolgozók a kedvezmények elérésének érdekében – automatikusan a kft. nevére állítja ki. Erről a kft. sok esetben nem is tud, a készpénzes számlát a dolgozó kapja meg a helyszínen, rendezi az ellenértéket, és nem jelzi az ügyletet a kft. felé. A jövőben ezeknek a számláknak az adatai is továbbításra kerülnek a NAV felé. Hogyan kell kezelni ezeket az ügyleteket? Eljárhat úgy a kft., ahogyan eddig is, azaz hogy a könyvelésben egyáltalán nem veszi figyelembe ezeket a számlákat (hiszen jórészt nem is tudott a létezésükről)? Mi történik akkor, ha valaki a cég nevére vásárol valamilyen terméket vagy szolgáltatást, de a cég tudta nélkül? Mi történik akkor, ha valaki tévedésből a cég nevére kér számlát egy nem céges költségről, amelyet saját maga fizet ki?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...erejéig, ami csak akkor minősíthető megfelelően, ha ismertté válik, hogy a vállalkozás mi célból bocsátja ügyfélkártyáját a munkavállalója rendelkezésére. Jogviszony hiányában (a magánszemély nincs semmilyen jogviszonyban a számlán vevőként...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 10.

Alkalmazott nyilvántartása katás vállalkozónál

Kérdés: Katás vállalkozónak az alkalmazottja után milyen dokumentumokat kell vezetnie (tb-kiskönyv stb.)?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...milyen tartozásokat, milyen határozat vagy jogszabály alapján, kinek a részére kell levonni. Igazolást kell adni arról is, hogy a munkavállalónak nincs tartozása. Ha az adós (munkavállaló) újabb munkaviszonyt létesít, köteles a tartozásigazolást a munkába...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 6.
Kapcsolódó címkék:  

Tartós egészségkárosodás miatt fizetett összeg

Kérdés: A társaság munkavállalója tartós egészségkárosodást szenvedett. A munkáltató elismerte a foglalkozási megbetegedéséért fennálló felelősségét, emiatt egészségbiztosítási ellátási költség címén jelentős összeget kell megfizetnie a megyei kormányhivatal részére. Egészségbiztosítási ellátási költségek: pénzbeli ellátás, fekvőbeteg-ellátás, járóbeteg-ellátás, egyéb finanszírozott ellátások és gyógyszerköltség címen. Hogyan kell könyvelni ezt a költséget a társaságnál?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...miatt, különböző ellátási jogcímen fizetett összegeket a megyei kormányhivatal részére kell átutalni. Az átutalt összegből a munkavállaló pénzbeli ellátás címen összeget (valójában táppénzt) közvetlenül a kormányhivataltól kap, és nem a társaságtól.Az...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 6.

Vitorlás kishajó beszerzése, üzemeltetése

Kérdés: Társaságunk vitorlás kishajó beszerzése mellett döntött. A beszerzés célja a partnerekkel, illetve a munkavállalókkal történő megbeszélések helyszínének biztosítása, valamint a munkavállalók, tulajdonosok üdültetéséhez való felhasználása. Társaságunk valamennyi felmerülő adót és járulékot meg kíván fizetni. A vitorlás beszerzésekor felmerülő áfa a beszerzés, így az aktivált összeg részét képezi, azaz nem helyezhető levonásba? A kishajó beszerzési értékét terheli-e más adó? (Itt az egyes meghatározott juttatásokat terhelő adókra gondolok.) A kishajó használata során mikor és milyen költségeket terhel szja + szocho?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...való megbeszélés helyszínét biztosítaná, mert a társaság székhelyéül, telephelyéül is szolgál. Hasonló lehetne a megítélése a munkavállalói megbeszélések helyszíne vonatkozásában is, ha a munkavállalók a tengeren vagy a kikötőben dolgoznának. Ha viszont...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. június 18.
Kapcsolódó címkék:    

Védőmaszk, gumikesztyű

Kérdés: Társaságunk védőmaszkokat és egyszer használatos gumikesztyűket vásárolt nagy tételben munkavállalóinak a veszélyhelyzetre tekintettel, a munkavégzéshez szükséges egészségvédelem miatt. Társaságunk hulladékgyűjtéssel, hulladékválogatással foglalkozik, de nemcsak fizikai, hanem irodai dolgozóknak is biztosítottuk a védőfelszerelést (pl. postai, banki ügyintézéshez). Helyes-e az a gyakorlat a számviteli, illetve adójogi elszámolás tekintetében, ha anyagköltségként könyveltük a beszerzést, az áfát levonásba helyeztük, és járulékot nem fizetünk a beszerzés után, mivel nem természetbeni juttatásként adtuk dolgozóinknak?
Részlet az állásfoglalásából: […] A rövid válasz az, hogy helyesen jártak el.A koronavírus miatti veszélyhelyzethez kell igazítani a társaság belső szabályait is. Így azt is, hogy kinek, milyen gyakorisággal kell a társaságnak védőmaszkot, illetve egyszer használatos gumikesztyűt biztosítania a dolgozó...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. május 14.
Kapcsolódó címkék:      

Külföldi napidíj kiszámítása

Kérdés: Kérem, szíveskedjenek egy példán keresztül bemutatni, hogyan kell kiszámítani a külföldi napidíj összegét!
Részlet az állásfoglalásából: […] ...szerint naponta elszámolható összeg. Mivel a kérdésben a kiküldött személyét a kérdező nem jelölte meg, feltételezzük, hogy ez a cég munkavállalója, munkát végző tagja, alkalmazottja (egyéb kiküldött).Mi a külföldi kiküldetés? Az Szja-tv. 3. §-ának 12....[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. április 23.
Kapcsolódó címke:

Felszámolás megkezdése előtti bérek és járulékok

Kérdés: A kft.-nél megkezdődött a felszámolás. A felszámolás kezdőnapja előtti hónap munkabéreit a kft. már nem tudta kifizetni, emiatt a havi adó- és járulékbevallásban a jövedelmeket és a kft.-t terhelő és a levonandó járulékokat sem kell szerepeltetni. A felszámolás kezdőnapja előtti fordulónappal készülő beszámolóban sem kell könyvelni a béreket költségként, illetve a járulékokat kötelezettségként? Ha könyvelni kell, akkor a beszámoló nem fog megegyezni a NAV-os folyószámlával?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...már felszámolás alatt van, és függetlenül attól is, hogy azokat tudják-e pénzügyileg rendezni vagy sem.A leírtakból következően a munkavállalók részére járó munkabért és annak a munkáltatót terhelő adóját, a szociális hozzájárulási adót,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. március 19.
Kapcsolódó címke:

Lakáscélú munkáltatói támogatás a munkavállaló kilépésekor

Kérdés: 2016 szeptemberében egy dolgozónk 5 millió forint vissza nem térítendő adómentes lakásépítési támogatást kapott. A feltételeknek megfelelt, a lakás elkészült. A vele kötött szerződésben nem volt feltétel az X évi cégnél töltendő munkaviszony. A dolgozó kilátásba helyezte a felmondását. A könyvelő szerint a cég 5 év alatt írhatja le ezt az összeget. Keletkezik a cégnek adófizetési kötelezettsége? Mi a helyzet a dolgozóval?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...le ezt az összeget.A 2016. évben hatályos Szja-tv. szerint a lakáscélú munkáltatói támogatás akkor tekinthető adómentesnek, ha a munkavállaló a támogatás folyósításának évét követő év május 31-éig, lakás építéséhez, építtetéséhez,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. március 19.

Biztosítási díj, munkabér vagy valami más?

Kérdés: A társaság a 333 E Ft-os biztosítási díjat elszámolta: T 55 – K 454, majd a munkavállaló nettó bérének védelme érdekében felbruttósította 500 E Ft-ra, amellyel megnövelte a rendszeres bérjövedelmet, és elvégezte a bérszámfejtést. A munkavállaló M-es lapján a 300. sorban a rendszeres munkabért, a 304. sorban a felbruttósított biztosítási díjat írta be, hivatkozva a kitöltési útmutatóra. A járulékok a megfelelő sorokban szerepelnek. A könyvelésre vonatkozó az 541/471-re elő kell írni a rendszeres bért és a felbruttósított biztosítási díjból a felbruttósító összeget? Ugyanis a 333 E Ft már szerepel az 55-ön. Így, ha a 471-ről utalással kifizetésre kerül a rendszeres nettó bér, előírásra kerül a rendszeres bér szja-, eü- és nyugdíjjáruléka (15+7+1,5+10%), és a felbruttósított biztosítási díj miatti szja-, eü- és nyugdíjjárulék 167 E Ft-tal, éppen nullára fut a 471. Helyes ez így? Ezek az adók maradhatnak az 541-en?
Részlet az állásfoglalásából: […] ...akkor lehet kimutatni, ha a munkaszerződésben azt mint a rendszeres munkavégzés ellenértékét rögzítik, és munkabérként fizetik ki. (A munkavállaló dönti el, hogy a munkabérét mire költi el!)A kérdésből az következik, hogy a biztosítási díjat a társaság...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. március 5.
1
…
18
19
20
…
84