Kiküldetés vagy költségtérítés?

Kérdés: A cégautóadó bevezetése kapcsán a munkáltatók sokszor bizonytalanok, mely esetben kell kiküldetési rendelvényt alkalmazni, és mely esetben kérjenek a rendszeresen telephelyen kívül végzett munka esetén a saját gépjárművel történő utazás költségeinek a megtérítéséhez útnyilvántartást. A két bizonylat adattartama lényegében azonos. Amikor a munkaszerződésben vállalt feladat folyamatos személygépjármű-használatot kíván, és a munkavállaló tulajdonában lévő gépkocsival oldják meg a konkrét feladatot a folyamatos munkavégzésből adódóan, annak feltétele, hogy egy adott időszakra útnyilvántartást vezetnek. A munkáltató a munkavállaló részére a gépkocsi hivatalos használatának költségtérítését utólag, útnyilvántartás alapján, az Szja-tv. vonatkozó előírásainak megfelelő összegben téríti meg. A munkavállalónak ebből nem származik jövedelme. Szabályszerűen mely esetekben kell kiküldetési rendelvényt és mely esetekben útnyilvántartást vezetni? Milyen logika alapján lesz az egyik személyi jellegű ráfordítás, a másik utazási költség? A költségtérítés után terheli-e a munkavállalót cégautóadó-fizetési kötelezettség? Amikor az útnyilvántartás alapján ugyanolyan mértékű költségtérítést kap, mintha kiküldetési rendelvényt alkalmaztak volna, a gépkocsi üzemeltetésével kapcsolatban felmerült költségeit sehol sem számolhatja el.
Részlet a válaszából: […] ...esetén a megbízó cégképviseletére kijelölt, kinevezett felelős vezető a kiküldő. Ebből következően,ha a céget csak az ügyvezető-tulajdonos képviseli, akkor önmagát nem tudjakiküldeni, őt a vele megbízásos jogviszonyban lévő (például a könyvelő) semküldheti...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 2.
Kapcsolódó címkék:  

Kilépő és belépő tag eltérő vagyoni betétje

Kérdés: A bt. két tagja (90+10 százalékos vagyoni betéttel) közül kilép a 10%-os vagyoni betéttel bíró tag, és a belépő új tag a benn maradó tag 40%-os vagyonibetét-részét is megveszi. A kilépés napjára elkészítjük a közbenső mérleget. A benn maradó régi tag 40%-os vagyoni betétjére jutó eredménytartalékot is ki lehet fizetni, mint vállalkozásból kivont jövedelmet?
Részlet a válaszából: […] ...eladja a belépő tagnak. Ez kettőjük között lebonyolódóügylet, ehhez a bt.-nél kötelezettség nem kapcsolódik, legfeljebb atulajdonosok neve és tulajdoni hányada változásának a nyilvántartásba vétele ésbejelentése a cégbírósághoz. Ez esetben a...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 2.

Vevőkör értékesítése

Kérdés: 2 éve bevezetett számítástechnikai üzletet vettünk át. A szerződésben rögzítettek szerint a régi tulajdonos ebben a térségben másik üzletet nem nyit, átadja "működési engedélyét". Számlát állított ki: "vevőkör átadása" címen. Hogyan könyveljük?
Részlet a válaszából: […] A számítástechnikai üzletet átadónak (eladónak) a vevőkörátadásakor a megállapodás szerinti érték – áfával növelt – összegéről, mintszolgáltatásnyújtásról kell a számlát kiállítania, a számlázott – áfa nélküli -összeget pedig árbevételként kell...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 2.
Kapcsolódó címke:

Adótartozás rendezése bt. megszűnésekor

Kérdés: A betéti társaság végelszámolással megszűnik. A társaságnak pénzeszköze nincs, adótartozását (a beltag járulékait) csak a beltag tulajdonostól kapott pénzből tudja kifizetni. A beltag által befizetett összeg tagi kölcsönnek minősül-e? Ha igen, és mivel visszafizetésre nem számíthat, elengedettnek kell-e tekinteni? Fennáll-e az illetékfizetési kötelezettség?
Részlet a válaszából: […] A Gt. 108. §-ának (1) bekezdése alapján legalább egytag (beltag) felelőssége a társasági vagyon által nem fedezettkötelezettségekért korlátlan és a többi beltaggal egyetemleges. A kérdésből nem derül ki, hogy a társaságnál a saját tőkepozitív vagy negatív előjelű....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 2.
Kapcsolódó címkék:  

Személygépkocsi magáncélú használata

Kérdés: Társaságunk személyautókat bérel, de saját tulajdonában is van személygépkocsi. Ezekre a személygépkocsikra engedélyezve van a magánhasználat. A személygépkocsik után társaságunk megfizette a cégautóadót. A dolgozók nem vezetnek útnyilvántartást, mivel a cégautóadó megfizetésre került. Február 1-jétől kötelező-e vezetni az útnyilvántartást? Ha nincs útnyilvántartás, akkor kinek milyen adófizetési kötelezettsége van? A gépjárművek elszámolt költségei növelik a társaságiadó-alapot? A dolgozónak keletkezik-e jövedelme, vagy a társaságnak kell a természetbeni juttatás után az adót megfizetni?
Részlet a válaszából: […] ...Gjt. 17/B. §-a alapján a cégautóadót 2009. február 1-jétőla személygépkocsi tulajdonosának kell megfizetnie. Ez igaz abban az esetben is,ha a társaság a személyautókat béreli, függetlenül attól, hogy a bérbeadó magánszemélyvagy nem magánszemély. Ebből...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 2.
Kapcsolódó címke:

Behajtáskezelő cégre engedményezett követelés

Kérdés: A kft. a követelései (kintlevőségei) egy részét behajtáskezelő cégre engedményezte. Ha a tulajdonos (magánszemély) megvásárolja a behajtó cégtől a kft. kintlevőségeit, akkor a kft. kifizetheti-e a tulajdonosnak a teljes összeget a pénztárból? Milyen adókötelezettsége keletkezik ilyenkor a kft.-nek, illetve a tulajdonosnak?
Részlet a válaszából: […] ...értékesítő kft.-nek – ezek után – általábansemmiféle kötelezettsége nincsen. Különösen akkor nincsen, ha a behajtó cégtőla tulajdonos magánszemély megveszi a kft. által eladott követeléseket. A tulajdonos nem azonos a tulajdonolt kft.-vel. Így atulajdonos...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. április 2.

Hangzóanyag elkészítésének minősítése

Kérdés: A szerződés tárgya turisztikai (gyógy- és idegenforgalmi) tájékoztató multimédia kiadványához szükséges hangzóanyag elkészítése. A zenei anyag az előző multimédiai anyagok audioháttereként szolgál. A hangzóanyag a megbízó kizárólagos tulajdonát képezi, a kivitelező vállalkozó arra korlátlan felhasználási jogot ad. Helyes-e az immateriális javak között a vagyoni értékű jogkénti kimutatás?
Részlet a válaszából: […] ...szellemi alkotások közé sorolható. A korlátlan felhasználási joga megbízónál nem értelmezhető, mivel a terméknek ő a kizárólagos tulajdonosa.Ha a hangzóanyagot – a fentiek alapján – nem lehet aszellemi termékek között kimutatni, akkor azt rendeltetése,...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.
Kapcsolódó címke:

Művelési ág besorolás megváltoztatásának költségei

Kérdés: A társaság jelenleg bérelt telephelyen működik, gépeit is itt tárolja. A bérbeadó szerződésszerűen bejelentette, hogy a bérleményt egyéb hasznosítási elképzelései miatt nem kívánja a továbbiakban bérbe adni. Lehetőségként kínálkozott bérlésre, esetleg későbbi megvételre a társaság tulajdonosainak a tulajdonában álló, a szomszédos településen elhelyezkedő terület. Ezen terület jelenlegi művelési ági besorolása azonban nem megfelelő. Az érintett önkormányzat a változtatást támogatta, a szükséges tervezési munkát azonban csak abban az esetben kezdeményezi, ha a kft. állja annak a költségeit. Továbbá azt is kikötötte, hogy a kft.-hez nem köthető módosítások a Településszerkezeti tervbe, a Szabályozási tervbe, a Helyi építési szabályzatba is belekerüljenek. A kft. magára vállalta a teljes költséget. A tervezői munka egy része már 2008-ban megvalósult, másik része 2009-ben. A leírtak alapján a tervezői munka költsége a társasági adó, illetve a különadó rendszerében a részteljesítések éveiben elismert költségnek számít-e? Az áfa visszaigényelhető?
Részlet a válaszából: […] ...nem.A szóban forgó terület művelési ág besorolásamegváltoztatásáért a kft.-nek valójában hatósági díjat kellene fizetnie (azt isa tulajdonosok helyett!) az önkormányzatnak. Ezen hatósági díjnak a kft.-néltörténő elszámolása sem minősíthető a kft....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 19.
Kapcsolódó címke:

Tagi kölcsön átalakítása

Kérdés: Tagi kölcsön, mint adós által elismert követelés apportja, átalakítható-e jegyzett tőkévé? A tőkeemelés jelent-e illetékfizetési kötelezettséget?
Részlet a válaszából: […] ...válaszból kitűnik, hogy a tagi kölcsön miattikötelezettség a társaságnál közvetlenül nem alakítható át jegyzett tőkévé. Atulajdonos (a tag) viszont apportálhatja a tagi kölcsön miatti követelését, ésa tőkeemelés cégbíróságnál történő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 5.
Kapcsolódó címkék:    

Apportcsere

Kérdés: Önkormányzati tulajdonú társaság vagyunk. A tulajdonos apportcseréről határozott, kivon egy ingatlant az apportunkból, és helyette egy másik ingatlant ad át a társaságnak. Az önkormányzat szerint nem kell számlázni, és nem áfaköteles az apportcsere. Helyes-e az önkormányzat álláspontja?
Részlet a válaszából: […] ...válasz márkövetkezik, az önkormányzat álláspontja csak részben helyes. Hogyan lehet azönkormányzat elképzelését megvalósítani?A tulajdonos önkormányzat döntsön először a társaságból"kivonni szándékozott" ingatlan piaci értékének megfelelő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2009. március 5.
Kapcsolódó címkék:  
1
122
123
124
182