Projektelszámolás, ha két alvállalkozó közül az egyik nem teljesített

Kérdés: A megrendelő megbízza társaságunkat egy kisebb ipari létesítmény kivitelezésével 10 millió Ft értékben. A megrendelői költségvetés és szerződés értelmében az elkészült szerkezetre társaságunk 5 millió forintot, a belsőépítészeti munkákra szintén 5 millió forintot kap. Társaságunk a kivitelezési munkákat két vállalkozónak adta ki, a szerkezetépítési munkákat 6 millió Ft értékben, a belsőépítészeti munkákat 3 millió Ft értékben. Így az építőipari projekt mint elszámolási egység teljes bekerülési értéke 9 millió Ft. Tárgyévben december 20-i teljesítési dátummal elkészült az épület szerkezete, amelyre ezzel a teljesítési dátummal a társaságunk kiállította a megrendelő felé az 5 millió Ft értékű részszámlát, valamint megkapta a szerkezetépítő alvállalkozó 6 millió Ft értékű végszámláját. Az időjárási körülmények miatt a belsőépítészeti munkákat a tárgyévet követő év január 12-én tudták megkezdeni. Társaságunknál a számviteli politikában rögzítetten január 10-e a mérlegkészítés napja. A számviteli törvény hatályos módosítása alapján a tárgyévi beszámolóban hogyan kell a projekthez mint elszámolási egységhez tartozó bevételeket és ráfordításokat elszámolni?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdésben leírtak alapján vitatható, hogy a számviteli törvény hatályos előírása szerinti szerződéses elszámolási egységről van-e szó, azaz a projektelszámolás alkalmazható-e! A költségvetésben is és a szerződésben is külön-külön szerepelnek a belsőépítészeti...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 10.
Kapcsolódó címke:

Épületek terv szerinti értékcsökkenése

Kérdés: Hogyan kell megbecsülni az épületek maradványértékét? Honnan lehet tudni, hogy mennyi lesz a maradványérték a hasznos élettartam végén, amikor az épületek piaci értéke jellemzően nő? Nem lenne célszerű arra az álláspontra helyezkedni, hogy az épület értékéből a használat során nem veszít, ezért nem kell terv szerinti értékcsökkenést elszámolni? Mi az Önök álláspontja?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Szt. 52. §-ának (1)–(2) bekezdése szerint az immateriális javaknak, a tárgyi eszközöknek a hasznos élettartam végén várható maradványértékkel csökkentett bekerülési értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben ezeket az eszközöket előreláthatóan...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. szeptember 10.
Kapcsolódó címkék:  

Lízingbe vevőtől bérbe vett eszköz

Kérdés: A lízingbe adótól a lízingbe vevő 3 év határozott időre termelőeszközöket lízingel. A lízingbe vevő az eszközöket a bérbevevőnek bérbe adja 3 évre, határozott időre. A bérleti szerződésben szerepel, ha a bérleti szerződés lejáratakor a bérbevevő nem él a vétel jogával, akkor vissza kell adnia a bérbeadónak az eszközöket. A bérleti szerződésben eszközértékről, maradványértékről nem esik szó, csak a bérleti díj összegét tartalmazza. A három fél egy különmegállapodást is kötött, mely szerint, ha a lízingbe vevő nem él a lízingszerződés végén a vételi jogával, a bérbevevő a megállapodás alapján a lízingbe adó írásbeli felhívása alapján köteles az eszközöket egy előre meghatározott áron megvenni. A bérbevevő oldaláról hogyan kell kezelni a számvitelben ezt a helyzetet? Elegendő, ha a bérleti díjat könyveljük költségként a bérbeadó számlája alapján, és ha a lízingszerződés végén a bérbevevő veszi meg a termelőeszközöket, akkor a lízingbe adó cég számlája alapján tárgyi eszközként nyilvántartásba vesszük (aktiváljuk, majd értékcsökkenést számolunk el a további használat idejére)?
Részlet az állásfoglalásából: […] A hosszúra nyúlt kérdés végén a kérdező lényegében helyesen fogalmazza meg a választ is. A gazdasági eseményeket valós tartalmuk alapján kell a könyvviteli nyilvántartásokban rögzíteni. A bérleti szerződés alapján a bérbeadó számlája szerinti bérleti díjat a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 27.
Kapcsolódó címkék:  

Jövedéki termékekkel kapcsolatos elszámolások

Kérdés: A vállalkozás zárjeggyel ellátott dohányterméket állít elő. A zárjeggyel ellátott dohánytermék jövedéki adóját az alábbiak szerint könyveli (kezeli). Minden hónapban az adott havi szabad forgalomba helyezésről a vállalkozás integrált könyvelési rendszere elkészít egy főkönyvi feladást: T 8674210. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki adó (technológiai számla), K 4631230. Jövedéki adó fizetési kötelezettség előírása, illetve T 8675210. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki áfa (technikai számla), K 4631231. Jövedéki áfa fizetési kötelezettség előírása. Majd elkészülnek az adott havi értékesítésről a számlák: T 3121210. Belföldi vevők, 58112. Szivarka, cigaretta, dohány állományváltozása, K 911. Belföldi értékesítés árbevétele, 251. Késztermék. A 911. és a 3121210. tartalmazza az eladási árat + jövedéki adót + jövedéki áfát. Ezután az integrált könyvelési rendszerből lekérdezzük, hogy mennyi volt az értékesítésre jutó jövedéki adó, illetve jövedéki áfa. Ezt átvezetjük a 8674210-ről a 867211-re. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki adó ODBE, illetve a 8675210-ről a 8675211-re Belföldi késztermékek elszámolt jövedéki áfa ODBE számlákra. Ha kevesebb volt az értékesítés, mint amennyi a szabad forgalomba helyezés, a fennmaradó összeget átvezetjük a 3921221. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki adó ODBE elhat. és a 3921222. Belföldi késztermék elszámolt jövedéki áfa ODBE elhat. számlákra. Ha több volt az értékesítés, mint a szabad forgalomba helyezés, akkor a különbözetet visszavezetjük a 3921221. és a 3921222. számlákról a 8674211. és a 8675211. számlákra. Tehát a 8674211. és a 8675211. számla havonta tartalmazni fogja az értékesítésre jutó jövedéki adót és jövedéki áfát. A 3921221. és a 3921222. számlák tartalmazni fogják a szabad forgalomba helyezett és a depókba kiszállított, de még nem értékesített dohánytermékek jövedéki adóját és jövedéki áfáját. A 8674210. és a 8675210. technikai számlák egyenlege nulla lesz. Az értékesítés bizományosi szerződés keretében történik, emiatt nem egyezik meg a szabad forgalomba helyezésre jutó és az értékesítésre jutó jövedéki adó és jövedéki áfa összege, ezért határoljuk el a már szabad forgalomba helyezett, de még nem értékesített termékek jövedéki adóját és jövedéki áfáját. A fent részletezett gyakorlat számvitelileg megfelelő? Ha nem helyes az általunk alkalmazott könyvelési metodika, kérem szíves útmutatásukat az általunk előállított dohánytermék jövedéki adójának megfelelő elszámolására.
Részlet az állásfoglalásából: […] A rövid válaszunk az, hogy a kérdésben leírtak számos esetben a számviteli előírásoktól eltérő, azokkal ellentétes gyakorlatot tükröznek, olyan kifejezéseket honosítottak meg, amelyeket az adótörvények sem ismernek (például jövedéki áfa), vagy ráfordításként...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 27.
Kapcsolódó címke:

Épület bontásának, újak létrehozásának elszámolása

Kérdés: Van egy budapesti ingatlanunk, amin fejlesztést hajtunk végre. A belvárosi telken lévő épületegyüttes tulajdonképpen két épület: az egyiket teljesen lebontjuk, a helyén és a telek további beépítetlen részén felépítünk két vadonatúj épületet, amiben lakások lesznek, amiket eladunk. A másik régi épületet pedig teljesen felújítjuk. Az egyik generálkivitelező végzi a bontást és a mélyépítést, a másik pedig felépíti a két házat, és felújítja a megmaradó épületet. Az engedélyek rendben vannak, az áfakérdést már tisztáztuk az adószakértőkkel. Számviteli jellegű kérdéseinkre szeretnénk válaszokat kapni:
1. Jó megoldás-e, ha az első fővállalkozó munkáját kettébontjuk? Ami bontás, az azért van, hogy a két épület megépülhessen. Így a bontás ellenértéke beruházás, de nem a telekre, hanem az új épületre, ám csak az egyikre, mert az oda épül, a másik új, az teljesen érintetlen területre. Vagy mehet egybe? Kell ezt bontani vagy sem?
2. Mélyépítés a két teremgarázshoz és a tárolókhoz szükséges. A két teremgarázsnak és valamennyi tárolónak külön helyrajzi száma lesz, külön adtuk el azokat. A mélyépítés tulajdonképpen ezeknek kell. Ha a teljes mélyépítést (vagy valamilyen bontás alapján azt, ami rájuk esik) a két teremgarázsra és a tárolókra számoljuk el, akkor ezek végül igen veszteségesek lesznek, de ez nem egy számviteli szempont.
3. A lebontott épületnek volt egy könyv szerinti értéke. Ezzel mi a teendőnk? Rendkívüli vagy terven felüli értékcsökkenés? Vagy selejtezés és leírás? Szembe lehet-e ezt állítani észszerűen valamivel, valamilyen teljesítménnyel, mivel a bontás valamilyen teljesítmény elérése érdekében szükséges? A két új épület ugyanúgy épül, de az egyiknél először bontani kell, plusz ez a könyv szerinti érték is itt van. Tehát, ha mindent külön veszünk, akkor az egyik új ház aránytalanul drágább lesz, pedig az egész egy projekt. Külön számoljunk, vagy terítsük mindkettőre?
4. Mi legyen a telek értékével? Azt megtanultuk, hogy ingatlan nincs telek nélkül, és azt külön kell nyilvántartani. Jelenleg a két új épület a telek kb. felét foglalja el, és ezekben az épületekben a mi tulajdonunk kb. 15 százalék lesz, minden mást eladunk. Kérdés, hogy ha eladjuk bármelyik lakást, amit mi építtetünk, akkor telket is eladunk vele? Ha igen, akkor mennyit? Milyen arányban számoljunk? Akkor ki kell vezetni a telek könyv szerinti értékéből annyit, és minden eladott lakás esetében ugyanígy. Végül is, ha eladunk minden lakást, kivezetjük, akkor nem igaz az, hogy a telek 100 százalékban a mi tulajdonunk marad. Vagy igaz?
Végül szeretnék általában véve egy szakértői iránymutatást kapni arra, hogy a lakások, a felújított másik épületben lévő irodák, teremgarázsok, tárolók, közös helyiségek stb. esetében a két fővállalkozó számláit, magát a beruházási teljesítményt hogyan próbáljuk szétszedni? Mennyire kell a mérhetetlenül aprólékos műszaki leírásokat figyelembe venni, mennyire lehetünk "nagyoltak"? A maradó ingatlant aktiválni kell, az eladandót kivezetni, de mindenképpen önköltséget kell számolnunk lakásra, irodára, garázsra, tárolóra, közös helyiségekre, mindezt a fentiekben leírtak (bontás, mélyépítés, két új épület) figyelembevételével. Jó lenne ebben egy gyakorlattal rendelkező szakember tanácsa, iránymutatása.
Részlet az állásfoglalásából: […] A bonyolultan megfogalmazott kérdést teljes terjedelmében idéztük.A kérdés megfogalmazásához is indokolt lett volna szakember tanácsát kérni. Általános iránymutatás ugyan adható, de minden "projekt" más-más megválaszolandó kérdést vet fel. A legfontosabb szempont a...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 6.

Nyílt végű pénzügyi lízing áfája

Kérdés: Áfamentes betéti társaság nyílt végű pénzügyi lízinggel szerez be személygépkocsit. A kérdés a le nem vonható áfára vonatkozik. Helyes-e az az eljárás, ha a bt. a gépjárművet a nettó értéken (azaz áfa nélkül) veszi nyilvántartásba, és a havi törlesztőrészletekről szóló számlában szereplő áfaösszeget teljes egészében egyéb ráfordításként számolja el? Vagy – mivel az áfa teljes egészében nem levonható – az a bekerülési értéke része? Példa: gépkocsi nettó ára 3.500.000 Ft, 27% áfával növelt ára 4.445.000 Ft. A számla a törlesztőrészletről nettó 50.000 Ft, áfa 13.500 Ft, kamat 15.000 Ft. Nyilvántartásba vétel: T 16 – K 44: 3.500.000 Ft. Törlesztőrészlet-számla könyvelése: T 44 – K 45: 50.000 Ft; T 86 – K 45: 13.500 Ft; T 87 – K 45: 15.000 Ft. Vagy a nyilvántartásba vétel: T 16 – K 44: 4.445.000 Ft. Törlesztőrészlet-számla: T 44 – K 45: 63.500 Ft, T 87 – K 45: 15.000 Ft. Mindkét esetben a futamidő végén a 44 egyenlege nulla lesz, viszont nem azonos a gépkocsi nyilvántartási értéke, és így az elszámolt értékcsökkenés összege sem. Melyik eljárás a helyes?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdező levezeti, hogy az általa leírt változatoknak eltérően jelentkezik a hatása, mind a személygépkocsi nyilvántartás szerinti értéke kimutatásánál, mind a terv szerinti értékcsökkenési leírás költségkénti elszámolásánál. (Ezért idéztük a kérdést teljes...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 6.
Kapcsolódó címke:

Befejezetlen termelés vagy értékesítés

Kérdés: 2017. június 7. napján az ingatlant építő cég adásvételi szerződést kötött a vevővel. A szerződés tárgya egy lakás, gépkocsibeálló hely és tároló. A vevő a foglalót és a meghatározott időpontokban "vételárrészletet" fizet az eladónak, amit előlegként kezeltünk, hiszen a "vételárrész" utalása fizetési időpontokhoz, és nem készültségi fokhoz kötött. A szerződés szerint az utolsó "vételárrész" megfizetésének feltétele, hogy az eladó a lakóépületre vonatkozó jogerős használatbavételi engedélyt beszerezze, a társasház-alapítás tényét az ingatlan-nyilvántartási hatóság bejegyezze, a lakást és a teremgarázst az ingatlan-nyilvántartási hatóság önálló albetétként vegye nyilvántartásba, továbbá a lakás és a teremgarázs műszaki átadás-átvételére sikeresen sor kerüljön. Eladó a tulajdonjogát a vételár teljes kiegyenlítéséig fenntartja. A szerződés szerint a műszaki átadás-átvétel tervezett határideje 2018. 02. 28. Eladó a lakást a vételár teljes összegének kiegyenlítését követően átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával egyidejűleg, legkésőbb 2018. 03. 31. napján adja a vevő birtokába. Felek a szerződésben megállapodnak abban, hogy ha bármely fél késedelembe esik, kötelesek a másik félnek napi 10.000 Ft késedelmi kötbért fizetni, amelynek maximuma 30 nap. Az átadás végül 2020. 04. 14. napján történt meg. A lakás, a teremgarázs és a tároló ekkor került kiszámlázásra. Úgy gondoltuk, hogy az ingatlan bekerülési értékét a kiszámlázás időpontjáig a befejezetlen soron tartjuk nyilván. Ezen álláspontunkat azonban megkérdőjelezi, hogy a vevő 2018 júniusában beköltözött a kérdéses lakásba. Az ingatlant építő cég a lakásra jutó rezsiköltséget 2020 áprilisában visszamenőlegesen kiszámlázta a vevőnek. Az ingatlant tehát a vevő már 2018 júniusában használatba vette arra való hivatkozással, hogy cserébe lemond a szerződésben kikötött kötbérről. Helyes-e a befejezetlen termelés soron szerepeltetni a nevezett lakás bekerülési értékét a kiszámlázás időpontjáig, amikor a rezsi továbbszámlázott tételeiből kiderül, hogy a lakást a vevő már 2018 márciusa óta birtokba vette? Hogyan jár el helyesen az ingatlant építő társaság számviteli és adózási szempontból?
Részlet az állásfoglalásából: […] Teljes terjedelmében idéztük a kérdést, amelyben leírtak alapján több egymásnak ellentmondó válasz is megfogalmazható. A válaszokat valójában az határozza meg, illetve befolyásolja, hogy mikor volt az adásvételi szerződés teljesítésének időpontja: 2020. 04. 14-én, vagy...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. augusztus 6.
Kapcsolódó címkék:    

Telekvásárláshoz fejlesztési támogatás

Kérdés: Nagyberuházáshoz nyertünk el fejlesztési támogatást, amit az általános szabályok szerint időbeli elhatárolásba kell tenni, és értékcsökkenés-arányosan kell bevételként elszámolni. Hogyan kell elszámolni, ha ebből a támogatásból fedezzük a beruházás megkezdéséhez szükséges telekvásárlást is? A telket külön tervezzük aktiválni, de mivel értékcsökkenési leírása nincs, mi a helyes eljárás ilyenkor?
Részlet az állásfoglalásából: […] Az Szt. 16. §-ának (1) bekezdése szerint az eszközöket és a kötelezettségeket a könyvvezetés és a beszámoló elkészítése során egyedileg kell rögzíteni és értékelni. Az egyedi értékelés elvéből következően a telket is egyedileg kell (és nem tervezni) kimutatni,...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. július 16.
Kapcsolódó címkék:    

Pályázaton nyert támogatás elszámolása

Kérdés: Nonprofit kft. tevékenysége projektek menedzselése. Önkormányzatokkal közösen nyert pályázat keretében a kft. projektmenedzsmentre nyert támogatást, az önkormányzat pedig beruházási jellegű támogatást nyert. A pályázatok elszámolása benyújtásra került, viszont a mérlegkészítés időpontjáig a támogatás nincs jóváhagyva. A pályázatokban elnyert összeg előlegként szerepel, azonban a költségek ténylegesen felmerültek. Időbeli elhatárolással hogyan tudjuk rendezni azt, hogy az összemérés elve ne sérüljön, és a kft.-nek ebből eredően 2019. évben ne legyen nagyságrendű vesztesége, 2020-ban pedig ugyanilyen összegű nyeresége?
Részlet az állásfoglalásából: […] A kérdésben leírtak alapján feltételezzük, hogy a nonprofit kft. projektmenedzsmentre nyert támogatása és az önkormányzat beruházási jellegű támogatása szoros kapcsolatban van egymással. Más szavakkal, a kft. menedzseli az önkormányzati beruházás lebonyolítását.Tekintettel...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. július 16.
Kapcsolódó címkék:    

Fejlesztési tartalék feloldása

Kérdés: A Tao-tv. 7. § (1) bekezdés f) pontja szerinti fejlesztési tartalékot a (15) bekezdése szerint a lekötése adóévét követő négy adóévben megvalósított beruházás bekerülési értékének megfelelően lehet feloldani. Ez azt jelenti, hogy a beruházási számlák 16-os számlaosztályon történő elszámolásakor? Ez nem kivitelezhető, hiszen ebben az esetben még nem ismert az, hogy ez mely tárgyi eszköz tao szerinti kartonján jelenjen meg, már elszámolt értékcsökkenési leírásként, mely csökkenti a számított nyilvántartási értéket. Vagyis a fejlesztési tartalék feloldása mindenképpen az üzembe helyezéshez kell hogy kapcsolódjon? Ez egy több évig tartó beruházási folyamatnál azt fogja jelenteni, hogy a fejlesztési tartalék feloldásakor az adott tárgyi eszköznél csak az az összeg vehető figyelembe, amely az üzembe helyezés évében merült fel beruházási kiadásként? (16-os számlaosztály.) Több évig tartó, jelentős, ingatlanhoz kapcsolódó beruházásaink vannak. Ezeknél az üzembe helyezett ingatlanoknál csak egy minimális (rész) összeg számolható el a feloldással amiatt, hogy előfordulhat olyan üzembe helyezés, amikor több év után csak minimális ráfordítás csúszik át a használatbavétel évére. Cégünket ez az értelmezés meglehetősen hátrányosan érinti. A jogalkotói szándék valóban az volt, hogy a több évig tartó beruházások esetén az eszközöknél csak részben vehető figyelembe az egyébként rendelkezésre álló fejlesztési tartalék?
Részlet az állásfoglalásából: […] A Tao-tv. 7. § (15) bekezdése szerint a fejlesztési tartalék miatt lekötött tartalékot a lekötés adóévét követő négy adóévben megvalósított beruházás bekerülési értékének megfelelően lehet feloldani. Ez azt jelenti, hogy a beruházási számlán (a 16-os...[…]
Tovább az állásfoglaláshoz Állásfoglalásadás: 2020. június 18.
1
…
37
38
39
…
193