Találati lista:
71 Üdülési csekk nyilatkozat nélkül
Kérdés: Társaságunk egyik munkavállalója az év elején 69 000 Ft adómentes üdülési csekket kapott. A munkavállaló szeptemberben közli a társasággal, hogy egy másik munkahelyén szintén a minimálbérnek megfelelő összegű üdülési csekket kapott. Mi ilyenkor a teendő? Melyik vállalkozásnak kell megfizetnie az adómentes határt meghaladóan kiadott üdülési csekk utáni adót és járulékokat? Nem kellett volna a munkavállalónak jeleznie a másik munkahelyén, hogy ő már kapott üdülési csekket? Ki a felelős? A mi társaságunk nem szeretne fizetni az év elején kiadott üdülési csekkek után, de a másik társaság sem!
72 Eltérő teljesítési időpontok
Kérdés: Egyik ügyfelünk folyamatos teljesítésű szolgáltatást végez. A szolgáltatásra vonatkozó szerződésből kiderül, hogy a felek havi számlázásban állapodtak meg, fizetési határidőként pedig a tényleges teljesítéstől számított 25. napot jelölték meg. Az Áfa-tv. szerint ez esetben a számlában a teljesítési időpontnak meg kell egyeznie a fizetési határidővel. Ügyfelünk az ez évben kibocsátott szolgáltatásokról olyan számlát állított ki, ahol a számlakiállítás kelte a hónap utolsó napja, teljesítési időpont a hónap utolsó napja, fizetési határidő a hónap utolsó napja + 25 nap. Ezeket a számlákat a hónap utolsó napjával könyveltük. Mi módon javíthatnánk az eddig kibocsátott számlák dátumait?
73 Regisztrált őstermelő erdőbérbeadása
Kérdés: Egy FVM-nél regisztrált, erdőgazdálkodási tevékenységet folytató őstermelő erdőt vásárolt. A bérbeadásból származó jövedelemre vonatkozik-e az Szja-tv. 74. §-ának (2) bekezdése, mely szerint ez a bevétel mentes az adó alól? A vásárolt erdőt haszonbérbe adással – határozott időtartamra kötött szerződéssel – hasznosítja, és a haszonbérlet időtartama meghaladja az öt évet.
74 Fejlesztési tartalék a jogutódnál
Kérdés: Betéti társaságunk 2006. 02. 28-án átalakult (kedvezményes átalakulással) kft.-vé. A jogelőd bt. 2004-ben 500 000 forint fejlesztési tartalékot képezett. Az átalakulás napjáig a fejlesztési tartalék nem került felhasználásra. A jogutód 2006-ban személygépkocsit vásárolt 5 millió forint értékben. Felhasználható-e ez a lekötött tartalékba helyezett fejlesztési tartalék a jogutódnál, illetve személygépkocsi-vásárlásnál?
75 Egyéni vállalkozó termőföldjének bérbeadása
Kérdés: Mezőgazdasági egyéni vállalkozó termőfölddel rendelkezik, tulajdonjogilag mint magánszemély. Ezen földterületek egy részét bérbe adja bérleti díj ellenében. Másik részét az egyéni vállalkozása rendelkezésére bocsátja. Az egyéni vállalkozó a rendelkezésére bocsátott földterület után számolhat-e el bérleti díjat, mint magánszemély kaphat-e bérleti díjat az egyéni vállalkozástól?
76 Fejlesztési tartalék átalakuláskor
Kérdés: Kft. kedvezményezett átalakulással rt.-vé alakul. Az előző időszakban képzett fejlesztési tartalékot felhasználta. A kft. záró bevallásakor képezhet-e fejlesztési tartalékot, és figyelembe veheti-e ezt a társasági adó megállapításakor?
77 Adóhiány következményei
Kérdés: Társaságunk 2001. április 11-én egy alvállalkozói számlát (szállító) fogadott be, és a számlán feltüntetett teljesítési dátum alapján, a számla áfatartalmát társaságunk a márciusi adóbevallásban levonásba helyezte. A számlán szereplő szolgáltatásnyújtás meghiúsulása miatt a szállító sztornószámlát állított ki társaságunk részére 2001. 04. 23-i dátummal, melyen a teljesítés dátuma helytelenül megegyezett a sztornószámla kiállításának dátumával. Ennek alapján társaságunk a sztornószámla mínusz előjelű áfatartalmát az áprilisi adóbevallásában tüntette fel befizetendő adóként. Mindezek alapján társaságunk javára a 2001. 04. hónap tekintetében 6500 E Ft, és társaságunk terhére a 2001. 03. hónap tekintetében 6500 E Ft adókülönbözetet állapított meg az adóhatóság. Ennek következménye az adóhiány 50 százalékának megfelelő adóbírság, és 2001. 04. 23-tól 2004. 04. 23-ig a 6500 E Ft adóhiány után késedelmi pótlék került felszámításra, amelynek összege 3000 E Ft. A hibásan kiállított sztornószámla alapján az abban rögzített teljesítési időpont alapján könyvelt számla keletkeztethet kiszabható bírságot, illetve adóhiányt? A számlakibocsátó hibázott ugyan, de az általa befizetett áfa semmi esetre sem keletkeztetett adóhiányt. Nulla forint adóhiány esetén hogyan szabhat ki az adóhatóság 50 százalékos bírságot, továbbá késedelmi pótlékot, amely ugyan 1 hónapig állt fent, de mégis 3 évre számították ki?
78 Céltartalékképzés az utólag adott engedményre
Kérdés: Társaságunk termékértékesítéssel foglalkozik, ahol az utólag adott engedmény tárgyévi eredményre gyakorolt hatása jelentős, éves szinten összességében 25 százalék. Az utólag adott engedményeknek a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg rendezett összegét – az Szt. 81. §-a alapján – tárgyévi ráfordításként számoltuk el. Ebből következően a mérlegkészítés időpontját követően pénzügyileg rendezett engedmények értékét a tárgyévet követő év eredményében vesszük figyelembe, arra céltartalékot nem képezünk. Könyvvizsgálónk a fenti gyakorlatunkat megkifogásolta, és céltartalékképzést írt elő az Szt. 41. §-a (1) bekezdésének előírása alapján, hivatkozva egy másik szaklapban a 17/2004. és a 101/2003. számviteli kérdésekre adott válaszokra.
79 Baleseti táppénz utólagos megfizetése
Kérdés: A Számviteli Levelek 2004. évi 93. számában megjelent 1914. számú kérdéshez kapcsolódóan kérdésem a következő. A baleseti táppénz utólagos megtérítése fizetési meghagyás alapján történik. A fizetési meghagyásban szereplő összeg tekinthető-e a Tao-tv. 8. §-a (1) bekezdésének e) pontja szerinti olyan jogkövetkezménynek, amely növeli a társasági adó alapját, vagy csak a késedelmi pótlék adóalap-növelő tétel?
80 Mezőgazdasági támogatás az egyéni vállalkozónál
Kérdés: Pénztárkönyvet vezető mezőgazdasági vállalkozó vagyok, 2004-től egyes támogatásokat nem eredményt képező bevételként kell elszámolnom. Igaz-e az, hogy a támogatás megkapásával egy időben a költségeimet ugyanekkora összeggel csökkentenem kell, vagyis sztornóznom kell ugyanekkora összeggel a tevékenységem érdekében felmerült költségeket?
