Civil szervezet kiegészítő melléklete

Kérdés: A 479/2016. (XII. 28.) Korm. rendelet 22. §-a (1) bekezdése szerint: "A civil szervezet egyszerűsített éves beszámolója a mérleg és az eredménykimutatás mellett – az Ectv. vonatkozó előírásai figyelembevételével – a Tv. szerinti kiegészítő mellékletet is tartalmaz", és amely előírást először a 2019. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni. Az itt említett civil törvény különös előírást e tekintetben a támogatások, illetve a megvalósított programok tekintetében ír elő. Egyesületünk kettős könyvvitelt vezet, egyszerűsített beszámolót készít, közhasznú alaptevékenységén kívül más tevékenységet nem folytat, bevételei tagdíjakból és oktatási díjakból (összesen 2 millió), illetve a kapott támogatásokból (10 millió) tevődik össze. A beszámoló elkészítésére az OBH által közzétett, az idén PK-542 számot viselő nyomtatványt használjuk, amelynek 9. oldala a "Kiegészítő melléklet", az azonban csak a civil törvényben nevesített közzétételeket tartalmazza ugyanúgy, ahogy a korábbi években is. Mit kell tartalmaznia a mi esetünkben a kiegészítő mellékletnek (kell-e külön kiegészítő melléklet)? Szükséges-e esetünkben mérlegképes könyvelői minősítéssel rendelkező szakembert alkalmazni a beszámoló összeállítására (ellenjegyzésére)?
Részlet a válaszából: […] ...következik (egyéb szervezetekre, így a civil szervezetekre is vonatkozó általános előírás). A kérdés szerinti egyesület összes (ár)bevétele meghaladja a 10 millió forintot, feltételezhetően az előző évben is meghaladta, így nem mentesíthető a PM...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Sörösdoboz visszaváltásáért fizetett összeg

Kérdés: Cégünk sörösdoboz-visszaváltó automatát üzemeltet mintaboltja mellett. Az üres dobozokat bruttó 2 Ft/doboz értékben lehet beváltani a mintaboltban az automata által nyomtatott bizonylat alapján. Az ügylet elszámolásakor a pénztárgépen technikailag csak göngyölegként lehet ezt a tételt levonni, mivel csak a göngyölegeknél lehet negatív tételeket beütni a pénztárgépbe. Számviteli elszámolás szempontjából helyesen járunk-e el, ha kedvezményként számoljuk el ezeket a tételeket? Vagy van erre jobb, helyesebb megoldás?
Részlet a válaszából: […] ...Ha a hulladékbegyűjtő, a hulladékhasznosító a begyűjtött sörösdobozok elszállításakor fizet, akkor az áfa nélküli ellenértéket árbevételként kell elszámolni (eladott áruk beszerzési értéke a dobozonkénti vételár, a 2 Ft), ha nem fizet, akkor az átvételi...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.
Kapcsolódó címke:

Ingatlanértékesítés kötelezettségátvállalással

Kérdés: A társaság a tulajdonában álló ingatlanját értékesíti oly módon, hogy a vevő az ellenérték megfizetését a társaság kötelezettségének átvállalásával rendezi. Így az ingatlan új tulajdonosa rendezi a kötelezettséget annak jogosultja felé. Létezhet-e a Ptk. szerint ilyen megállapodás, illetve jól gondoljuk-e a könyvelendő tételt? Ez esetben az ingatlanértékesítésen realizálódik eredmény, nem pedig kötelezettség elengedése címen (hisz a kötelezettséget nem ingyen vállalják át)? Az ingatlan nettó értéke: 20 egység, ellenértéke: 100 egység; az átvállalt kötelezettség 100 egység. T 3 vevő – K 96 egyéb bevétel 100 egység; T 86 egyéb ráfordítás – K 12 ingatlan: 20 egység; T 4 kötelezettség – K 3 vevő: 100 egység.
Részlet a válaszából: […] A Ptk. 6:203. §-ának (1) bekezdése szerint: ha a kötelezett és a jogosult megállapodik egy harmadik személlyel (átvállalóval) abban, hogy az a kötelezettnek a jogosulttal szemben fennálló kötelezettségét átvállalja, a jogosult a szolgáltatást kizárólag az átvállalótól...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.
Kapcsolódó címke:

Első konszolidált beszámoló bázisadata

Kérdés: A konszolidált beszámolórészt képező konszolidált mérlegben és konszolidált eredménykimutatásban fel kell-e tüntetni az azonos bázisidőszak (2019) konszolidált adatait is? Ez gyakorlatilag azzal járna, hogy nemcsak a 2020-as évet, hanem a 2019-es évet is konszolidálni kellene, ami jelentős többletmunka a cégcsoport számára, ráadásul a leányvállalatok nem is alakították még ki 2019-ben a konszolidálást lehetővé tevő információs, értékelési rendszerüket, nem volt konszolidált számviteli politika stb. Mi a véleményük? A számviteli törvényben nem találtunk megoldást.
Részlet a válaszából: […] ...beszámoló összeállítása során – más előírás hiányában – a törvény 17-95. §-ainak előírásait a 121-134. §-ok figyelembevételével kell alkalmazni. Az összevont (konszolidált) éves beszámolóra vonatkozó 121-134. §-ok e tekintetben az éves...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.

Befejezetlen termelés vagy értékesítés

Kérdés: 2017. június 7. napján az ingatlant építő cég adásvételi szerződést kötött a vevővel. A szerződés tárgya egy lakás, gépkocsibeálló hely és tároló. A vevő a foglalót és a meghatározott időpontokban "vételárrészletet" fizet az eladónak, amit előlegként kezeltünk, hiszen a "vételárrész" utalása fizetési időpontokhoz, és nem készültségi fokhoz kötött. A szerződés szerint az utolsó "vételárrész" megfizetésének feltétele, hogy az eladó a lakóépületre vonatkozó jogerős használatbavételi engedélyt beszerezze, a társasház-alapítás tényét az ingatlan-nyilvántartási hatóság bejegyezze, a lakást és a teremgarázst az ingatlan-nyilvántartási hatóság önálló albetétként vegye nyilvántartásba, továbbá a lakás és a teremgarázs műszaki átadás-átvételére sikeresen sor kerüljön. Eladó a tulajdonjogát a vételár teljes kiegyenlítéséig fenntartja. A szerződés szerint a műszaki átadás-átvétel tervezett határideje 2018. 02. 28. Eladó a lakást a vételár teljes összegének kiegyenlítését követően átadás-átvételi jegyzőkönyv aláírásával egyidejűleg, legkésőbb 2018. 03. 31. napján adja a vevő birtokába. Felek a szerződésben megállapodnak abban, hogy ha bármely fél késedelembe esik, kötelesek a másik félnek napi 10.000 Ft késedelmi kötbért fizetni, amelynek maximuma 30 nap. Az átadás végül 2020. 04. 14. napján történt meg. A lakás, a teremgarázs és a tároló ekkor került kiszámlázásra. Úgy gondoltuk, hogy az ingatlan bekerülési értékét a kiszámlázás időpontjáig a befejezetlen soron tartjuk nyilván. Ezen álláspontunkat azonban megkérdőjelezi, hogy a vevő 2018 júniusában beköltözött a kérdéses lakásba. Az ingatlant építő cég a lakásra jutó rezsiköltséget 2020 áprilisában visszamenőlegesen kiszámlázta a vevőnek. Az ingatlant tehát a vevő már 2018 júniusában használatba vette arra való hivatkozással, hogy cserébe lemond a szerződésben kikötött kötbérről. Helyes-e a befejezetlen termelés soron szerepeltetni a nevezett lakás bekerülési értékét a kiszámlázás időpontjáig, amikor a rezsi továbbszámlázott tételeiből kiderül, hogy a lakást a vevő már 2018 márciusa óta birtokba vette? Hogyan jár el helyesen az ingatlant építő társaság számviteli és adózási szempontból?
Részlet a válaszából: […] ...munkát, ami a szerződésszerű teljesítéshez szükséges volt.)Az Szt. 72. §-ának (1) bekezdése szerint: az értékesítés nettó árbevételeként kell kimutatni a szerződés szerinti teljesítés időszakában az üzleti évben értékesített, vásárolt és saját...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. augusztus 6.
Kapcsolódó címkék:    

Elengedett áfa könyvelése

Kérdés: Áfa adónemre mérséklést nyújtottunk be a NAV-hoz. A fizetendő áfa összegéből 20 százalék értéket elengedtek. Segítségüket kérem a könyvelési tételekben és a kontírozásban.
Részlet a válaszából: […] ...elengedett. Az elengedett összeget az áfabevallásban feltétlenül fel kell tüntetni, a könyvviteli nyilvántartásokban pedig az egyéb bevételek között kell rögzíteni: T 467 – K 9671, mint a költségvetésből kapott támogatást. A NAV-engedélynek a fizetendő...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 16.
Kapcsolódó címke:

Gyűjtőszámlák szerinti tankolás időpontja

Kérdés: Fuvarozással foglalkozó cégünk belföldi és külföldi tankolásairól kéthetenként gyűjtőszámlát kap az egyes szolgáltatóktól. A DKV a gyűjtőszámlában szereplő egyes számlákat a szervizország pénznemében tünteti fel, euróra (a fizetés pénznemére) átváltva. Teljesítési idő az egyes számlákon nem szerepel, csak az egyes tankolások dátuma. Az OMV és a SHELL a gyűjtőszámlában szereplő egyes számlákat a szervizország pénznemében tünteti fel forintra (a fizetés pénznemére) átváltva. Teljesítési idő nem szerepel az egyes számlákon, csak az egyes tankolások dátuma. A Mol a gyűjtőszámlában szereplő egyes számlákat a szervizország pénznemében tünteti fel forintra (a fizetés pénznemére) átváltva. Teljesítési idő szerepel az egyes számlákon, a magyarországi számla esetén a folyamatos teljesítés szabályai szerint, a külföldi számlák esetén, a számlán feltüntetett teljesítési idő, vagy a számlázási időszak utolsó napja, vagy időben a legutolsó tankolás időpontja. Az említett szolgáltatók esetén mikori teljesítési idővel (kivéve a Mol, amely a számlán feltünteti azt), milyen devizanemben könyveljük a kötelezettségeinket, külföldi deviza esetén milyen árfolyamon kell a kötelezettséget forintosítani?
Részlet a válaszából: […] ...kell megállapítani.A számviteli előírások szerint a kötelezettség beszerzés esetén az eladó teljesítéséhez, szolgáltatás igénybevétele esetén a szolgáltatást nyújtó teljesítéséhez (a vevő a terméket átvette, az igénybevétel megtörtént) kapcsolódik....[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 16.
Kapcsolódó címkék:    

Veszteségelhatárolás

Kérdés: Leányvállalatunk (melynek 100%-os tulajdonosai voltunk) 2019-ben beolvadt a társaságunkba. A leányvállalatnál 2004-2019 között jelentős negatív taoalap keletkezett. A 2004-2014 között keletkezett negatív adóalapra is vonatkozik a Tao-tv. 17. § (8a) bekezdésében meghatározott arányosítás, vagy ez a veszteség korlát nélkül figyelembe vehető? Az egyéb feltételeknek [(9)–(10) bek.] megfelelünk.
Részlet a válaszából: […] ...használhatja fel, amilyen arányt a jogutód társaságnál a jogelőd által folytatott tevékenység folytatásából származó adóévi bevétel, árbevétel a jogelőd ugyanezen tevékenységből származó bevételének, árbevételének az átalakulást (egyesülést...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 16.
Kapcsolódó címke:

Részesedéssel kapcsolatos elszámolás – kiválás

Kérdés: Ügyfelünk tulajdonosa egy leányvállalatnak, amelyből egy másik társaság ("K" Zrt.) kiválik. A leányvállalat kiváláshoz előkészített végleges vagyonmérlegében az ügyfelünkre jutó saját tőke értéke jelentősen meghaladja a leányvállalatban lévő részesedés könyv szerinti értékét. A leányvállalat a számviteli törvény szerint megszűnt társaságnak minősül?
Részlet a válaszából: […] ...ez esetben – a vagyonmérleg-tervezetben kimutatott saját tőke meglétének dokumentálása.Hogyan változik, változik-e az előbbiek figyelembevétele mellett a leányvállalat tulajdonosánál a részesedés értéke?A leányvállalat – mint átalakuló (szétváló)...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 16.

Nyugta helyett pénzmozgásbizonylat

Kérdés: A cég, melyet könyvelek, hímzett terítők, párnák, ruhák (új és használt) értékesítésével foglalkozik (árrésadózást alkalmazva). Pénztárgép használatára vagyunk kötelezettek. Főként külföldről érkező turisták vásároltak nálunk, bankkártyás fizetéssel. Eddig az volt a gyakorlat, ha a vevő számlát kért, akkor is beütöttük a pénztárgépbe azt (a pénztárgépes nyugtát a könyvelés részére átadott példányhoz tűztük). A bankkártyás vásárlásokat egy külön gyűjtőbe rögzítettük, de számlakérés esetén az ellenértéket is beütöttük. 2020. 07. 01-től milyen gyakorlatot kövessünk, hogy a kétszeres adatszolgáltatási problémát elkerüljük? Ha a vevő készpénzzel/vagy bankkártyával fizet, a vevő adóalany és számlát kér, be kell-e ütnünk a pénztárgépbe a számla ellenértékét? (Külön gyűjtőbe üssük, a számla készpénzes ellenértékét külön kasszába tegyük?)
Részlet a válaszából: […] ...a számlával (egyszerűsített számlával) bizonylatolt készpénz- (beleértve a készpénzhelyettesítő eszközzel teljesített) bevételt is rögzíteni kell, addig ilyen előírást az adójogszabályok 2008 óta nem tartalmaznak. Ettől függetlenül 2018. július...[…]
Tovább a válaszhoz Válaszadás: 2020. július 16.
1
100
101
102
531