×

444. Számviteli Levelek / 2021. április 29.
TARTALOM

     
8504. kérdés  
A kft. Németországban végzett munkát, 2016. évben milliárdos árbevételt ért el, majd a német féllel vitába keveredett, amelynek per lett a vége. 2017. évben már nem volt árbevétele a cégnek, a működési költségeket és a perrel kapcsolatos kiadásokat tulajdonosi kölcsönből fedezte. Jelentős összegű veszteség halmozódott fel, és negatív lett a saját tőke. 2017. évben elhunyt a kft. tulajdonosa. A hagyatéki eljárás elhúzódott, az örökösök 2020. évben lettek a kft. tulajdonosai, és intézkedhettek a kft.-vel kapcsolatban. A németországi per megegyezéssel zárult, de a kft. csekély összegű kompenzációt kapott, ami a felhalmozott veszteség kis részét fedezte. Az örökösök 2020. évben a kft. negatív saját tőkéjét a tulajdonosi kölcsön terhére rendezték. A németországi piaci helyzet és a Covid-19-járvány miatt ellehetetlenült a kft. helyzete. Ezért 2020. augusztus 1-jén a végelszámolással történő megszűnés mellett döntött. A NAV ellenőrzést hajtott végre a társaságnál. A NAV szerint a kft. adójogi szempontból nem jogszerűen, nem a törvényes előírásoknak megfelelően járt el a kötelezettség rendezése során, amikor a tagokkal szemben fennálló kötelezettségeit a Ptk. 3:189. § (1) és (2) bekezdésében foglaltak szerint, tőkeemeléssel rendezte. A társaság valójában a saját tőke emelésének látszatát csak azért alakította ki, hogy a valóságban megtörtént tagi kölcsön elengedéséhez kapcsolódó társaságiadó-fizetési kötelezettséget elkerülje. ASzámviteli Levelek 361. számában a 7228. számú kérdésre adott válaszukban a következőket írják: "A tagikölcsön-követelés elengedése helyett egyszerűbb megoldás a Ptk. 3.99. §-ának (1) bekezdése alapján a nem pénzbeli vagyoni hozzájárulásnak tekinthető tagikölcsön-követeléssel történő tőkeemelés. Ez esetben azonban a tőkeemelést a végelszámolás megindítása előtt úgy kell végrehajtani, hogy a jegyzett tőke emelése a cégjegyzékbe a cégbíróságon a végelszámolás kezdő időpontját megelőzően bejegyzésre kerüljön." Lehetséges, hogy egy jogszerű eljárást (mint amit Önök is javasolnak) a NAV nem jogszerű joggyakorlássá minősítsen? A Ptk. 3.99. §-a (1) bekezdése alapján indított jegyzett-tőke-emelést és tőketartalék-növelést, ha azt a cégbíróság bejegyezte, megtámadhatja a NAV? Látszat vagy valóság egy cégbírósági eljárás?
Kapcsolódó címke:
8505. kérdés  
A veszélyhelyzet miatt több cég élt a hitelmoratórium lehetőségével. A felfüggesztett hitelkamat több szakmai fórum állásfoglalása szerint a 2020-as üzleti évet terheli, így azt elő kell írni a 872 Fizetendő kamatok és kamat jellegű ráfordítások megnevezésű főkönyvi számlán. A Tao-tv. 22/A. § (2) bekezdése viszont "fizetett" kamatot nevesít. Akérdés tehát az, hogy erre az általunk lekönyvelt és meg nem fizetett kamatra is jár-e az adókedvezmény?
Kapcsolódó címkék:  
8506. kérdés  
Ügyfelünk, egy kft. a 2018-as mérlegében tárgyi eszközeit valós értékre felértékelte, forrásoldalon értékelési tartalékkal szemben. 2020. évben dönthet-e úgy, hogy a valós értékelésről visszatér a könyv szerinti értékre, és ha igen, ennek könyvelése a felértékelés kivezetése az értékelési tartalékkal szemben? A cég taggyűlési határozata megfelelő bizonylat ehhez a gazdasági eseményhez?
Kapcsolódó címke:
8507. kérdés  
Kérdéseink kriptovaluták tőzsdei kereskedésének céges formában történő adózásával kapcsolatosak. Ha jól tudjuk, akkor kriptovaluták kezelésével külön sem a számviteli törvény, sem a társaságiadó-törvény nem foglalkozik, vagyis az interneten elérhető NAV-állásfoglalások és különböző cikkek alapján az alábbiakat szűrtük le: a kriptovaluta-ügyleteket követelésként kell kezelni, nyilvántartást kell vezetni az egyes kriptovalutákról, amely tartalmazza a "fajtáját", mennyiségét, a beszerzés időpontját, valamint szerzéskori értékét. Az ügyletek során nyereség vagy veszteség keletkezik. Látnak-e Önök problémát azzal kapcsolatban, hogy egy kft. fő tevékenységként kriptovaluta-kereskedéssel foglalkozzon? Van-e annak törvényi akadálya, hogy céges formában a gazdasági társaság a kriptotőzsdén akár napi 10.000 tranzakciót elvégezzen? Lehetséges kriptovaluta apportálása a cégbe? Ha igen, milyen értéken történik az apportálás? Beszerzéskori vagy aktuális piaci árfolyam melletti értéken? Amennyiben a kriptovaluta tőzsdei kereskedését céges formában végzi, valóban van lehetőség az ügyleteken elszenvedett veszteség elszámolására? Tudomásunk szerint a magánszemélyek egyéb jövedelemként kötelesek adózni a kriptovaluta-ügyleteikből származó jövedelmük után, és adózásuk során adóalapjukba a nyereséges ügyletek eredménye kerül, amellyel szemben a veszteséges ügyleteiket nem tudják beállítani, vagyis a céges formában történő adózás jelentősen előnyösebbnek tűnik számukra. Jól gondoljuk?
Kapcsolódó címke:
8508. kérdés  
Ügyfelem engedményt szeretne adni a vevőinek úgy, hogy az engedményt nem pénzben, hanem termékben kívánja adni azzal az értékesítéssel együtt, amikor a vevő a vásárlásával teljesíti az engedményre jogosító feltételt. Például: Ha a vevő vásárol 50 db terméket, akkor 5 db terméket nulla forint értékben kap meg. A számlában ebben az esetben szerepel 50 db termék értékesítése listaáron és 5 db termék értékesítése 0 Ft egységáron. Helyes-e ez a számlázási gyakorlat?
Kapcsolódó címkék:  
8509. kérdés  
Ügyfelünknél felmerült, hogy a "családi" (férj-feleség tulajdonosok) kft. 50%-os tulajdoni részét annak tulajdonosa értékesítené (nagykorú) gyermekének. A kft. jegyzett tőkéje 3000 E Ft, saját tőkéje 22.570 E Ft. Az üzletrész 1500 E Ft-ért kerülne eladásra. Kérem a segítségüket az üzletrész adásvételét illető adójogi megítélésében és az alább leírt, valószínűleg helytelen értelmezés tisztázásában! Az ügylet megítélésében a 320. szám 6563. kérdésre és a 209. szám 4369. kérdésre adott válaszokat vélem irányadónak. Ha a 6563. kérdésre adott választ tartom helyesnek, akkor az eladó részéről nem keletkezik adófizetési kötelezettség, mivel az üzletrész eladási értéke megegyezik annak szerzési értékével. A vevő részéről sem keletkezik adófizetési kötelezettség, mert az ő esetében az Szja-tv. 77/A. §-a (2) bekezdésének h) pontja alapján a megszerzett vagyoni érték nem minősül bevételnek. Ha a 4369. kérdésre adott választ tekintem mérvadónak, akkor az eladó részéről nem keletkezik adófizetési kötelezettség, ám a vevő részéről adófizetési kötelezettség keletkezik, mert az Szja-tv. 4. §-a (2) bekezdése szerint bevételt szerez, amely az Szja-tv. 28. §-a (14) bekezdése szerint adóköteles.
Kapcsolódó címkék:  
8510. kérdés  
A tárgyi eszköz beszerzési értékét módosítja az aktiválásig felmerült árfolyam-különbözet. Hogyan járunk el helyesen, ha előleget is fizettünk a beruházáshoz kapcsolódóan? Az előleg fizetése a tárgyévet megelőző év október hó, amelyet a fordulónapi árfolyamra átértékelünk. A számla beérkezése a tárgyévben január, kiegyenlítése február. Az eszköz márciusban kerül aktiválásra. Helyesen járunk el, ha az előleg átértékelésekor keletkezett árfolyam-különbözettel korrigáljuk a beruházás értékét már az előző évben, majd ugyanezt tesszük az előleg végszámlába történő beszámításakor (előleg 12. 31-i árfolyamra értékelt összegéhez viszonyítva), illetve a fennmaradt kötelezettség pénzügyi rendezésekor keletkezett árfolyam-különbözettel is?
Kapcsolódó címke:
8511. kérdés  
Egy magyar cég külföldről, illetve belföldről beszerzett áruját nem saját raktárába, hanem közvetlenül a magyar vevőjéhez szállíttatja, harmadik fél által. Ez esetben a fuvarköltség az árubeszerzés mellékköltsége (8. számlaosztály: elábé), vagy az értékesítéshez kapcsolódik (52. egyéb szolg.), esetleg valamiféle megosztás lenne szükséges? A fuvardíjak az adott árukhoz egyértelműen hozzárendelhetők.
Kapcsolódó címke:
8512. kérdés  
Cégünk eszközvásárlási támogatást nyert egy tavalyi GINOP-pályázaton. A támogatást előlegként már 2020 novemberében átutalta a minisztérium. Az első eszközöket 2020 decemberében vettük meg és aktiváltuk. A pályázati feltételek azonban speciálisak: az átutalt támogatási előleget alapesetben visszatérítendő támogatásként nyújtották, amely a támogató okiratban meghatározott, a projekt befejezésekor (2021. június), valamint azt követő egy év elteltekor visszamért eredményességi feltételek (pl. a foglalkoztatási szint megtartása) teljesülése esetén, részben vagy egészében átfordul vissza nem térítendő támogatásba, attól függően, hogy a feltételek arányosan mennyiben teljesültek. A projekt befejezésekor, az első visszaméréskor tehát meg lehet határozni az akkor érvényes intenzitási százalékot. Ez a rá következő évben, a 2. visszaméréskor módosulhat. Jól gondolom, hogy az átutalt előleget a 2020. évi mérlegben nem mutathatom ki halasztott bevételként, hanem csak akkor minősíthetem annak, amikor a projekt befejezésekor az első visszamérés megtörtént, és az átutalt támogatás a támogató hatóság határozata alapján (vagy egy része) átminősült vissza nem térítendő támogatássá? Illetve amikor a 2021. évi mérlegben meg kell határozni a halasztott bevételből feloldható, egyéb bevételre könyvelendő összeget, akkor majd nemcsak a 2021. évi értékcsökkenés intenzitási százalékkal számított arányos részét vehetem figyelembe, hanem már a 2020-ban elszámolt értékcsökkenést is?
Kapcsolódó címkék:  
8513. kérdés  
A 442. számban a 8473. kérdésre adott válaszukhoz kapcsolódóan kérdezem: ha egy számlában a sóder és a szállítás külön tételként kerül feltüntetésre, és a sódert nem vesszük készletre, akkor anyagköltség csak a sóder lehet, és a helyszínre kiszállítás belföldi fuvarköltség? Ugyanilyen számla a beton kiszállítása is. Itt sincs készletre vétel (nem is életszerű). Ebben az esetben is külön tétel az anyag és külön könyvelendő a belföldi szállítási költség? Van olyan számla is, ahol csak egy tétel szerepel a "betonkiszállítással". Akkor ez egyszerűen anyagköltség vagy szolgáltatás?
8514. kérdés  
Repülőgépet vásároltunk, értelemszerűen a járművek közé soroltuk be, 20 százalékos értékcsökkenés leírási kulccsal. A Tao-tv. szerint:
b) 20 százalékos kulcs alá tartozó tárgyi eszközök a HR 8701 vtsz.-ból a járművek, valamint a HR 8702-8705, 8710, 8711 vtsz.-ok.
A 8802 vtsz. szám (Más légi jármű [pl. helikopter, repülőgép]; űrhajó [műbolygó, műhold is] és szuborbitális és űrhajóhordozó rakéta) viszont nem szerepel ennél a leírási kulcsnál. Tehát ebből következően az egyéb tárgyi eszközök között kell nyilvántartanunk 14,5 százalékos kulccsal?
Kapcsolódó címkék:  
8515. kérdés  
Társaságunk a tulajdonában lévő ingatlan bérbeadásával foglalkozik. Az ingatlant 2020-ban vásárolta a társaság, amelyhez nagy összegű beruházási hitelt vett fel 23,5 millió euró értékben egy belföldi banktól 2020. 09. 25-én, 3 éves futamidőre, a futamidő vége 2023. 09. 29., a törlesztés a futamidő végén egy összegben történik. A hitelkamat egy rögzített és egy változó kamatlábból áll, esetünkben 3 havi EURIBOR + 2%. A társaság kamatcsereügylet keretében kívánja csökkenteni a változó kamatlábból adódó kockázatot, amely ügyletet a beruházási hitelt nyújtó bankkal kötött, a kötési árfolyam -0,25%. A kamatelszámolás és a kamatcsereügylet elszámolása egyaránt negyedévente történik, az első elszámolási időszak 2020. 09. 25-től 2020. 12. 28-ig tart. A társaság nem választotta az Szt. 59/A.-59/F. §-ai szerinti valós értéken történő értékelést, és az ügylet nem minősül fedezeti célú kamatswapügyletnek. Év végén a társaság az utolsó kamatfizetés időpontja és a fordulónap közötti időszakra az ügylet alapján fizetendő kamatot (időarányos kamat) és a fizetendő kamatkülönbözetet (a swapügylet eredményét) egyaránt elhatárolja a 2020. 12. 29-től 2020. 12. 31-ig terjedő időszakra az Szt. 44. § (1) bekezdés b) pontja és 44. § (5) bekezdés b) pontja alapján. Az Szt. alapján a kamatcsereügylet származékos ügyletnek minősül, és felmerül a 44. § (5) bekezdés c) pontja alkalmazásának kérdése, amely alapján el kell határolni a származékos ügyletek fordulónapi valós értéke vagy belső értéke alapján az a)-b) és e) pont, valamint a 32. § (5) bekezdés a)-b) és c) pontja szerint kimutatott elhatárolások együttes összegének figyelembevételével fennálló veszteségjellegű összeget. Az Szt. alapján a kamatswap esetén belső érték az aktuális változó kamatláb alapján a névleges tőkeösszegre számított, a hátralévő lejárati időre jutó kamatkülönbözet, 2020. 12. 31-én a 3 havi EURIBOR árfolyama -0,542%. Értelmezésünk szerint a 2020-as év végén a 2020. 12. 31-én érvényes 3havi EURIBOR és a kötési árfolyam (-0,25%) közötti különbözet alapján a 23,5 millió EUR hitelre, a futamidő végéig számított kamatkülönbözetet el kell határolni. Ez azt jelenti, hogy a kamatkülönbözet 0,292%, amit a futamidő végéig tehát 1001 napra el kell határolni, nagyságrendileg 196 ezer euró veszteség elhatárolását jelenti 2020. 12. 31-én. Helyes-e a kamatcsereügylet veszteségének elhatárolására vonatkozó következtetésünk?
Kapcsolódó címkék:  
8516. kérdés  
Ügyfelem 2020-ban egy webes hozzáférésű szoftvert készíttetett 460 ezer Ft+áfa összegért. Ez vagyoni értékű jog vagy szellemi termék? Milyen értékcsökkenési leírási kulcsot kell alkalmazni a Tao-tv. és az Szt. szerint? A Tao-tv.-ben erre vonatkozólag semmit nem találtunk.
Kapcsolódó címke:
8517. kérdés  
Egy anyatejpótló tápszereket forgalmazó áfaalany társaság 200 ezer forint beszerzési áron nyilvántartott terméket szeretne ajándékozni egy vele semmilyen jogviszonyban nem álló magánszemélynek. A magánszemély elvesztette a feleségét a koronavírusban, és magára maradt 3 gyermekkel, köztük egy kisbabával. Az ajándékozásról riport fog készülni, amit bemutatnak különböző televíziós műsorban. Az ingyenes juttatás következtében milyen adóteherrel kell számolnia a társaságnak (taonövelő tétel) és a megajándékozott magánszemélynek (felmerülhet-e ajándékozási illeték, szja, szocho)? Áfaköteles-e az ügylet, és kell-e számlával bizonylatolni? Szükség van-e az elkészült riportfilmen kívül bármilyen szerződésre az ügylet megfelelő számviteli, adózási kezeléséhez?
Kapcsolódó címkék:  
8518. kérdés  
Az Szt. hatálya alá tartozó gazdasági társaság társasházi tulajdont vett. Az adásvételi szerződés szerint az adott helyrajzi számon egy 3 m2-es tároló megnevezésű társasházi ingatlan található, amelyhez nagyon nagy szabad terület kizárólagos használati joga tartozik. Ebből a 3 m2-es tárolóból vett meg egy icipici hányadot, amelyhez több száz m2 szabad terület kizárólagos használati joga tartozik. Fizikailag tehát inkább egy telekről beszélünk. Az adásvétel tárgyát hogyan kell aktiválni? Telek? Vagyoni értékű jog? Esetleg mindkettő, és 2 tárgyieszköz-kartont kell nyitni? Vagy egyik sem, hanem az épületek (építmények) között, mint társasházi ingatlant? A vételár egy összegben szerepel a szerződésben, nincs megbontva semmilyen formában. Amennyiben szükséges a vételár megbontása, arra milyen – a vállalkozás által megállapítható – módszerrel kerülhet sor? Lehetséges értékcsökkenést elszámolni az ügylet kapcsán?
Kapcsolódó címke:
8519. kérdés  
A szálláshely-szolgáltatással foglalkozó cég 2020-ban kezdett el egy felújítást (kapott rá támogatást is). Van néhány eszköz, amiről nem tudom eldönteni, hogy önálló tárgyi eszközként kezeljem, vagy felújításra könyveljem. A felújítás csak 2021-ben fejeződik be. 2021-ben lesz a felújítás az ingatlanra aktiválva. Van, amit már könyveltem a 161-re, de felmerült bennem, hogy áttegyem a 162-re. Pl. a klíma (mert az leszerelhető és átvihető másik ingatlanra) önálló tárgyi eszköz? Beépíthető sütő, főzőlap, ezt is a 161-re tettem, ez is könnyen kiszerelhető, tűzjelző, szén-monoxid-jelző, csaptelep, mosdókagyló, ezt inkább 162-re raknám, pl. a zuhanykabin. Egyébként az ingatlant még 2015-ben vették, a mostani piaci értéke sokkal magasabb, mint a könyv szerinti értéke, tehát annál jobb, minél nagyobb összeget aktiválunk rá. Jól gondolom, hogy a támogatás teljes összegét el kell határolnom, és majd 2021-ben kell feloldanom az elszámolt értékcsökkenésnek megfelelően? Csak azt nem tudom, hogy milyen összeget kell majd figyelembe vennem, hiszen az ingatlannak eddig is volt bekerülési értéke, amire értékcsökkenést számoltam el. Meg kell majd néznem, hogy mekkora a ráaktivált részre eső értékcsökkenés?
Kapcsolódó címke: