Összes tárgyszó megjelenítése

üdülési csekk
üdülésicsekk-juttatás Üdülési csekk
A tűzoltóság költségvetése terhére (jutalom, illetve bérmegtakarítás) a dolgozók, és egy hozzátartozója részére lehetséges-e adómentes üdülési csekk juttatása?
Megjelent a Számviteli Levelek 77. számában (2004. február 19.), 1595. kérdésszám alatt
üdülő
üdülő költségei
üdülőhasználati jog
üdülőingatlan Üdülőingatlan-építés áfája
A társaság 2002-ben üdülőingatlan építését határozta el, majd az építési engedély birtokában annak kivitelezését is megkezdte. Az üdülőingatlan a tervek szerint a saját munkavállalók és a tagok üdülését, pihenését szolgálja, illetve helyet ad a munkavállalók rendszeres továbbképzésének is. Kérdés, hogy az üdülőberuházás megvalósítása érdekében beszerzett anyagok felhasználása, az igénybe vett szolgáltatások az adóalanyiságot eredményező gazdasági tevékenységhez való felhasználásnak minősülnek-e? Helyesen jár el a társaság, ha a beruházás érdekében beszerzett anyagok, szolgáltatások előzetesen felszámított áfáját levonható adóként érvényesíti?
Megjelent a Számviteli Levelek 67. számában (2003. szeptember 18.), 1403. kérdésszám alatt
ügyfél-azonosítás Ügyfél-azonosítás
Ha a könyvelőiroda több éve folyamatosan könyvel a társaságnak, a pénzmosáshoz kapcsolódó jogszabályok szerinti azonosításhoz kell-e cégkivonatot kérnie ügyfelétől, vagy ez csak új ügyfél esetén kötelező?
Megjelent a Számviteli Levelek 62. számában (2003. június 12.), 1287. kérdésszám alatt
ügyfélkör átadása Ügyfélkör átadása
"A" kft. tulajdonosa (Kis úr) szindikátusi szerződést köt a vele azonos területen dolgozó másik kft.-vel ("B"), amelyben vállalja, hogy ügyfélkörét, bérleti jogait átadja "B"-nek, és az "A" kft. felhagy addigi tevékenységével, ezért megkapja "B" cég üzletrészeinek 20 százalékát. Két év múlva "A" kft.-t végelszámolják, majd Kis úr eladja a többi tulajdonosnak "B"-ben lévő üzletrészét. A kapott árból mi számít a megszerzésre fordított összegnek? Hogyan kell kiszámítani az adót, és mikor kell azt megfizetni? A vevő osztrák, és a teljes összeget átutalta. Az szja-n kívül mit kell még fizetni?
Megjelent a Számviteli Levelek 165. számában (2007. december 13.), 3459. kérdésszám alatt
ügynöki jutalék Ügynöki jutalék (áfa)
Egy nemzetközi hajózási társaság Magyarországon működő képviselete (belföldi adóalany) Közösségen belül lévő anyacégének szolgáltatását közvetíti. Tevékenysége áfamentes, mert a nemzetközi közlekedéshez kapcsolódik. Kérdésem, hogy az általa szervezett (de az anyacég által teljesített, számlázott) fuvarok utáni, szerződésben rögzített közvetítői, ügynöki jutalék, amit rendszeresen havonta számolnak el a kötött üzletek után a szállítójával, áfaalapot képeznek-e vagy sem?
Megjelent a Számviteli Levelek 132. számában (2006. június 29.), 2698. kérdésszám alatt
ügynöki tevékenység
ügynöki tevékenység Közösségen belül Ügynöki tevékenység osztrák cég részére
Egyéni vállalkozó ügynöki tevékenységet folytat osztrák cég részére, a belföldön történő gépeladás után kapja a jutalékot. A külföldi cég a jutalékot átutalással egyenlíti ki. A pénz beérkezésekor az egyéni vállalkozó számlát állít ki, 25% áfával. Az EU-ba történt belépés után kell-e közösségi adószám, és hogyan kell a számlát kiállítani?
Megjelent a Számviteli Levelek 121. számában (2006. január 19.), 2472. kérdésszám alatt
ügyvéd
ügyvédi átalánydíj Ügyvédi átalánydíj és egyéb költségek elszámolása
Nem fizető vevőinket átadjuk ügyvédünknek további ügyintézés végett. Az ügyvédi irodával szerződéses jogviszonyban állunk, havi átalánydíj ellenében intézi az adósainkkal szembeni eljárásokat. A kibocsátott fizetési meghagyás illetékét külön sorban a havi átalánydíj számlán feltünteti. Ha a tartozás összege bankszámlánkra befolyik, megkapjuk a fizetési meghagyás másolatát, és tájékoztatást arról, hogy a befolyt összegből mennyi a tőketartozás, az ügyvédi munkadíj, a bírósági illeték, a késedelmi kamat. Az ügyvédi átalánydíjat és az illetéket hova könyveljük? Amikor sikeres a végrehajtás, akkor az ügyvédi munkadíjról számlát kell kiállítanunk? Az illetékről, a késedelmi kamatról kell-e bizonylatot kiállítani? Hova könyvelendő a később befolyt ügyvédi munkadíj és az illeték összege?
Megjelent a Számviteli Levelek 182. számában (2008. szeptember 11.), 3806. kérdésszám alatt
ügyvédi díj Ügyvédi díj mint a bekerülési érték része
A használt lakások - mint áruk - beszerzési értékébe a vételáron kívül beletartozik-e a lakások megvásárlásakor készült adásvételi szerződéssel kapcsolatos ügyvédi díj számla szerinti értéke, továbbá a konkrét lakással kapcsolatosan az eladásig kifizetett közös költség?
Megjelent a Számviteli Levelek 61. számában (2003. május 29.), 1270. kérdésszám alatt
ügyvédi iroda
ügyvédi iroda megszűnése Ügyvédi iroda megszűnése
Ha egy ügyvédi iroda be akar zárni (megszűnni), akkor elhatároz - mint egy végelszámolásnál - egy megszűnési dátumot, tevékenységet lezáró mérleget, és bevallásokat készít? Ebben hogyan kell szerepeltetni a kifizetett osztalék adóját? Ha a tárgyi eszközeit értékesíti, lesz fizetendő áfája, ezt hogyan kell kimutatni? Ezt követően dönt a végleges megszűnésről. Ezzel az időponttal is el kell készíteni a beszámolót, és be kell adni a bevallásokat? Mi lesz az utolsó havi bér adójával, ha nyereséges lesz, a kivett osztalékkal?
Megjelent a Számviteli Levelek 350. számában (2016. augusztus 18.), 7063. kérdésszám alatt
ügyvédi letét Ügyvédi letét könyvelése
Évekkel ezelőtt a kft. ügyvédi letétbe helyezett 3,7 millió Ft-ot. Időközben a letétbe helyezés okafogyottá vált, ezért kértük az ügyvédet, hogy fizesse vissza a nála letétbe helyezett összeget. Az ügyvéd - indokolás nélkül - kérésünket nem teljesítette. Polgári peres eljárást indítottunk. A bírósági tárgyaláson a bíró kinyilatkoztatta (írásba még nem adta), hogy a társaságnak nincs az ügyvéddel szemben követelése, hanem a kft.-nek továbbra is 3,7 millió Ft pénzkészlete van. Helyesen jártunk el, amikor az ügyvédhez átutalt 3,7 millió Ft-tal csökkentettük a pénzkészletet és azt előírtuk követelésként? Esetleg idegen helyen lévő pénzkészletként kell kezelni? Nincs ellentmondás a számviteli és az ügyvédi törvény között?
Megjelent a Számviteli Levelek 161. számában (2007. október 11.), 3337. kérdésszám alatt
ügyvédi szolgáltatás Ügyvédi szolgáltatások számlázása
Nem állítunk ki számlát, amikor az illetéket az ügyfél helyett fizetjük be, de a bizonylat az ügyfél nevére szól. Közvetített szolgáltatásként számlázzuk tovább a nevünkre kiállított bejövő számlát, ha az nem kapcsolódik az ügyvédi szolgáltatáshoz. Amikor az ügyvédi szolgáltatás "járulékos" költségeit számlázzuk az ügyfélnek (tételesen felsorolva), minden tétel felveszi az ügyvédi szolgáltatás áfáját. Helyesen járunk el?
Megjelent a Számviteli Levelek 272. számában (2012. szeptember 20.), 5577. kérdésszám alatt
ügyvezető
ügyvezető (elhunyt) Elhunyt ügyvezető osztaléka
Jóváhagyott osztalék öröklésével kapcsolatos a kérdésem. A hagyatéki leltárban a kft. többségi tulajdonos elhunyt ügyvezető korábbi években jóváhagyott, de a halál időpontjáig ki nem fizetett osztalékának, illetve a fel nem vett munkabérének kell-e külön szerepelnie, vagy az üzletrész öröklésével ez automatikusan megörökölhető? A jóváhagyott osztalék 10 millió Ft felett van, adózatlan. Ha a hagyatéki leltárban szükséges ezt szerepeltetni, akkor a jóváhagyott adózatlan összeget kell a hagyatéki leltárban feltüntetni? Ha adózott összeget kellene, akkor az egészségügyi hozzájárulás több örökös esetén hogyan, mikori időponttal számítható? Ehhez az öröklési arányok ismerete szükséges?
Megjelent a Számviteli Levelek 311. számában (2014. szeptember 4.), 6409. kérdésszám alatt
ügyvezető (mint könyvelő) Ügyvezető mint könyvelő
A kft. (éves nettó árbevétele kb. 150 millió forint) ügyvezetője mérlegképes könyvelő végzettséget szerzett. Az ügyvezető könyvelheti-e a kft. gazdasági eseményeit, elkészítheti-e a beszámolót, vagy ez összeférhetetlen? Az ügyvezető közeli hozzátartozója lehet-e a kft. könyvvizsgálója?
Megjelent a Számviteli Levelek 217. számában (2010. március 18.), 4508. kérdésszám alatt
ügyvezető (nyugdíjas) Nyugdíjas ügyvezető díjazás nélkül
Egy 2 személyes kft. nyugdíjas ügyvezetője díjazás nélkül adminisztratív anyagbeszerzői, szerződéskötési munkát végez. Milyen adó- és járulékkötelezettség terheli a kft.-t és az ügyvezetőt 2010. évben? Kell-e alkalmazni a szuperbruttósítást? Milyen kötelezettség terheli a kft.-t és az ügyvezetőt, ha a minimálbér 30%-át nem éri el a juttatás?
Megjelent a Számviteli Levelek 241. számában (2011. április 7.), 4983. kérdésszám alatt
ügyvezető biztosítása Ügyvezető részére kötött biztosítás
Cégünknél az ügyvezető részére kötöttünk (vezető tisztségviselők és felügyelőbizottsági tagok felelősségbiztosítása) biztosítást. A cég fizeti a biztosítási díjat. Kell-e kifizetői szja-t, illetve ehót fizetni utána?
Megjelent a Számviteli Levelek 331. számában (2015. szeptember 10.), 6764. kérdésszám alatt
ügyvezető díjazása Ügyvezető jogállása, díjazása
Kapcsolt társas vállalkozás közös ügyvezetőjének jogállása, díjazása.
Megjelent a Számviteli Levelek 354. számában (2016. október 27.), 7120. kérdésszám alatt
ügyvezető járulékfizetése
ügyvezető jogállása
ügyvezető jogköre (felszámolás) Ügyvezető jogköre a felszámolási eljárásban
Felszámolási eljárás megkezdése esetén meddig járhat el az ügyvezető a cég ügyeiben? Amikor a bírósági döntés már megszületett, de ténylegesen a Cégközlönyben nem jelenik meg a felszámolás kezdetének időpontja? Milyen törvényi feltételek vonatkoznak az "átmeneti" időszakra? Ha a felszámolási eljárás megindult, megteheti-e a felszámoló, hogy a bankszámlákat nem íratja át, hanem az ügyvezetőnek ad utasítást a kifizetések rendezésére? A felszámolási eljárás megkezdése előtt, ha a cég (ár)bevétele megengedi a korábbi tagi kölcsön visszafizetését, akkor ezt az ügyvezető szabályosan megteheti?
Megjelent a Számviteli Levelek 296. számában (2013. november 21.), 6102. kérdésszám alatt
ügyvezető kiküldetése
ügyvezető lakhatása Ügyvezető részére bérelt lakás
"A" kft. ügyvezetője kettős állampolgár, akinek az állandó lakóhelye az EU másik tagállamában van. Munkaszerződéssel látja el a feladatát 40 órás munkaviszonyban "A" kft.-ben, amely a kft. székhelyén egy lakást bérel számára. A bérleti szerződés a bérbeadó és a kft. között jött létre, így a havi bérleti díjat a kft. fizeti, számla ellenében. A lakás rezsiköltségeit szintén a kft. fizeti, a cég nevére szóló számlák ellenében. A lakás- és rezsiköltségek után a kft.-nek milyen adófizetési kötelezettségei vannak, valamint a rezsiszámlák áfatartalmát levonásba helyezheti-e, ha csak adóköteles tevékenységet folytat? Az ügyvezetőnek mint magánszemélynek kell-e viselnie valamilyen adóterhet?
Megjelent a Számviteli Levelek 376. számában (2017. november 30.), 7463. kérdésszám alatt
ültetvény
ültetvénytelepítés
üzemanyag
üzemanyag repülőgépekhez Üzemanyag a repülőgépekhez
Társaságunk üzemanyagkutat működtet a repülőtéren leszálló repülőgépek üzemanyag-ellátására. A repülőgép-üzemanyag értékesítése esetén fennáll-e az áfamentes értékesítés lehetősége minden esetben? Az Áfa-tv. 104. §-ának (1) bekezdése szerint mentes az adó alól a kizárólag vagy túlnyomórészt a nemzetközi légi kereskedelmi forgalomban részt vevő vállalkozás által használt légi közlekedési eszköz üzemeltetését szolgáló termék értékesítése. Kérdésem, hogy a túlnyomó rész fogalmát hogyan kell értelmezni, továbbá azt milyen bizonylatokkal, igazolásokkal kell alátámasztani társaságunknak?
Megjelent a Számviteli Levelek 210. számában (2009. november 26.), 4399. kérdésszám alatt
üzemanyag-elszámolás
üzemanyag-leltározás Üzemanyagtöltő állomás leltáreltérése
A Számviteli Levelek 319. számában a 6554. kérdésre adott válaszhoz kapcsolódóan további információt szeretnék kérni. A vállalkozás 2014. évben létesített saját, hitelesített mérőrendszerrel rendelkező üzemanyagkutat. Az üzemanyag beszerzésének a mennyiségi nyilvántartásánál az Önök válasza szerint jártunk el. December 31-én leltároztunk, az üzemanyagkút elektronikus kijelzőjéről leolvasva az adott pillanati, és 2014-ben már nem változó értéket literben. Leltárunkban zárókészletként e mennyiséget kell rögzíteni? E mennyiséghez viszonyítva kell a nyilvántartási eltérést meghatározni az elábé módosításához? Vagy pedig a leltározott mennyiséget át kell számítani a 15 fokon mért fajsúlyliterre, és a viszonyítást e mennyiséghez megtenni?
Megjelent a Számviteli Levelek 325. számában (2015. május 14.), 6665. kérdésszám alatt
üzemanyag-megtakarítás
üzemanyag-vásárlás (külföldön) Külföldi tankolás áfája
A nemzetközi fuvarozást végző vállalkozás egy nemzetközi üzemanyag-forgalmazóval megállapodást kötött, mely szerint a külföldi tankolások áfájának visszaigénylését az üzemanyag-forgalmazó intézi meghatalmazás alapján 10 százalék díjazás ellenében. Az üzemanyag-forgalmazó kéthetente állít ki számlát a külföldi tankolásról forintban, az áthárított áfát az adott országban meghatározott áfakulcsnak megfelelő mérték szerinti összegben tünteti fel (üzemanyag: T 5 - K 451, külföldi áfa: T 368 - K 451). A visszaigényelhető áfát a következő számlában írják jóvá, jóval korábban, mint ahogy a külföldi adóhatóság visszatérítené azt. Könyvelhető-e a következő tétel: T 451 - K 368 (az áfa 90 százaléka) és T 529 - K 368 (10 százalék ügyviteli díj)?
Megjelent a Számviteli Levelek 285. számában (2013. május 9.), 5856. kérdésszám alatt
üzemanyagköltség
üzemanyagtöltő állomás
üzembe helyezés
üzembe helyezési okmány Egyéni vállalkozó üzembe helyezési okmánya
Egyéni vállalkozó esetén, akire nem az Szt., hanem az Szja-tv. vonatkozik, mi tekinthető üzembe helyezési okmánynak, illetve szükség van-e erre? (A kérdés kapcsolódik a Számviteli Levelek 397. kérdéséhez.)
Megjelent a Számviteli Levelek 41-42. számában (2002. augusztus 22.), 828. kérdésszám alatt
üzembentartási díj Televízió üzemben tartási díja
Mi a televíziókészülék üzemben tartási díjának számviteli elszámolása?
Megjelent a Számviteli Levelek 162. számában (2007. október 25.), 3369. kérdésszám alatt
üzembentartó gépkocsi-költségtérítése Üzembentartó gépkocsi-költségtérítése
Egy betéti társaság beltagja vagyok. A férjem egy személygépkocsi üzembentartója, már több éve, a tényleges tulajdonos egy ismerősünk. A gépjármű forgalmi okmányában üzembentartóként szerepel a férjem. Az autót kizárólag mi ketten használjuk. Kaphatok-e a bt.-től sajátgépkocsi-költségtérítést (az üzembentartói szerződésre tekintettel), vagy kimondottan csak akkor kaphatnék, ha a férjem lenne a tulajdonosa az autónak?
Megjelent a Számviteli Levelek 260. számában (2012. február 23.), 5327. kérdésszám alatt
üzembentartói szerződés
üzemeltetés
üzemeltetés külföldön Külföldön vásárolt és üzemeltetett kishajó áfája
Belföldön bejegyzett társaság kishajót vásárolt külföldön, és azt az Adriai-tengeren fogja üzemeltetni. A vízi jármű kölcsönzéséből árbevétele lesz. A beszerzés vámköteles-e, lehet-e áfavonzata, az árbevétel után kell-e áfát fizetni, és az árbevétel exportárbevételnek minősül-e?
Megjelent a Számviteli Levelek 72. számában (2003. november 27.), 1498. kérdésszám alatt
üzemeltetési díj
üzemeltetési költségek
üzemeltető Ingatlan: áfa megosztása
Társaságunk az általa épített épületre hasznosítási szerződést kötött az üzemeltetővel. Az épületben adómentes és áfaköteles tevékenységet egyaránt fognak folytatni. Befolyásolja-e ez az áfa visszaigénylését, kell-e arányosítani?
Megjelent a Számviteli Levelek 16-17. számában (2001. szeptember 6.), 313. kérdésszám alatt
üzemi baleset Üzemi baleset miatti kártérítés
Munkavállalónkat üzemi baleset érte. Ezzel összefüggésben az egészségbiztosítási pénztár a nyújtott egészségbiztosítási ellátás megtérítését kérte. Hogyan kell könyvelni ezt a gazdasági eseményt?
Megjelent a Számviteli Levelek 157. számában (2007. augusztus 9.), 3227. kérdésszám alatt
üzemi célú Egyéni vállalkozó által vásárolt használt robogó minősítése
Egy mellékfoglalkozású egyéni vállalkozó vásárolt egy használt robogót. Tekinthető-e kizárólag üzemi célú tárgyi eszköznek, ha a vállalkozó a tevékenységei gyakorlásának helyszíneit ezzel közelíti meg? Elszámolható-e értékcsökkenési leírás? A vállalkozónak van már egy vegyes használatú személygépkocsija.
Megjelent a Számviteli Levelek 57. számában (2003. április 3.), 1178. kérdésszám alatt
üzemi konyha Munkahelyi étkeztetés adóztatása
Saját üzemi konyhával rendelkezünk. A dolgozók, illetve a kívülállók a megállapított térítési díjat - számla alapján - megfizetik. Természetbeni juttatásként kell-e kezelni a munkahelyi étkeztetés költségeinek azon részét, amelyet a térítési díj nem fedez? Kell-e ezt számlázni? Van-e ez után áfa?
Megjelent a Számviteli Levelek 9. számában (2001. május 3.), 153. kérdésszám alatt
üzemkörön kívüli eszközök
üzemorvosi szolgáltatás Termelő cég orvosi rendelője
Társaságunk gépipari termelőtevékenységet folytat. Telephelyünkön üzemorvosi rendelőt működtetünk. A rendelő részére vásárolunk eszközöket, gyógyszereket. Hogyan kezeljük ezeket az áfa levonhatósága szempontjából? A gyógyszerköltség tekinthető-e adómentesnek? Megelőzés céljából a dolgozók részére adható-e adómentesen C-vitamin?
Megjelent a Számviteli Levelek 304. számában (2014. április 24.), 6273. kérdésszám alatt
üzletág-értékesítés Üzletág vételének elszámolása
"A" társaság eladta egy üzletágát "B" társaságnak. Az üzletág "A" társaság árbevételében 10 százalékos részarányt képviselt. A szerződés magában foglalta az üzletág tárgyi eszközeinek, készleteinek, követeléseinek és kötelezettségeinek az átadás-átvételét, valamint az üzletág dolgozóinak az áthelyezését. A megvásárolt üzletágért fizetett ellenérték (500) lényegesen magasabb volt, mint a nyilvántartásba vett eszközök és kötelezettségek különbözetének értéke (20). "B" társaság könyveiben a fizetett ellenérték és az átvett eszközök és kötelezettségek különbözetének értéke lehet-e az Szt. 3. §-a (5) bekezdésének 1. pontja szerinti üzleti vagy cégérték? Ha nem, akkor minek minősül? A társasági adóban hogyan kell kezelni ezt a különbözetet? A COMPLEX jogtárban megtalálható 29/2006. számú kérdésre adott válasz szerint igen, akkor viszont a Számviteli Levelek 3526. számú kérdésére adott válasz helytelen!
Megjelent a Számviteli Levelek 285. számában (2013. május 9.), 5864. kérdésszám alatt
üzletágvásárlás
üzleti ajándék
üzleti érték
üzleti érték leírása Üzleti vagy cégérték leírása
A megkezdett üzleti vagy cégértéket eddig el lehetett számolni a kezdés évében is. Ez is változik 2015-től, azaz azt is csak 10%-kal lehet ezentúl amortizálni?
Megjelent a Számviteli Levelek 323. számában (2015. április 16.), 6632. kérdésszám alatt
üzleti év
üzleti jelentés
üzleti megbeszélés Üzleti tárgyalás dokumentálása
Miként kell dokumentálnia a gazdálkodónak azon kihelyezett üzleti tárgyalását, amelyhez utazás, szállás, szabadidőprogram is kapcsolódik, ha azt saját szervezésben teszi?
Megjelent a Számviteli Levelek 19. számában (2001. október 11.), 372. kérdésszám alatt
üzleti utazás
üzleti vendéglátás
üzletkötő Üzletkötők jutaléka
Cégünk weboldal-szolgáltatások értékesítésével foglalkozik. Az ügyfeleink éves díjat fizetnek. A számlákat elhatároljuk. Az értékesítést vállalkozó üzletkötők végzik, akik jutalékot kapnak az értékesítés után. Az üzletkötői jutalékokat is el kell határolni?
Megjelent a Számviteli Levelek 265. számában (2012. május 3.), 5432. kérdésszám alatt
üzletkötők jutaléka Üzletkötők jutaléka
Cégünk weboldal-szolgáltatások értékesítésével foglalkozik. Az ügyfeleink éves díjat fizetnek. A számlákat elhatároljuk. Az értékesítést vállalkozó üzletkötők végzik, akik jutalékot kapnak az értékesítés után. Az üzletkötői jutalékokat is el kell határolni?
Megjelent a Számviteli Levelek 265. számában (2012. május 3.), 5432. kérdésszám alatt
üzletrész
üzletrész ajándékozása
üzletrész apportálása Offshore cégben lévő üzletrész apportálása
Lehetséges-e egy Magyarországon bejegyzett kft. offshore cégben lévő üzletrészét apportálni egy másik magyarországi kft.-be, amely szintén üzletrész-tulajdonos a szóban forgó offshore cégben? A két üzletrész együtt az offshore cégben többségi részesedést jelent. Ha lehetséges, miként határozható meg az apportérték?
Megjelent a Számviteli Levelek 277. számában (2012. december 13.), 5682. kérdésszám alatt
üzletrész átadása
üzletrész bekerülési értéke
üzletrész bevonása
üzletrész értékesítése
üzletrész juttatása Magánszemély tulajdonosnak juttatott üzletrész
A szolgáltató kft.-nek két tagja van: egy zrt. és egy magánszemély, a részesedés aránya 98, illetve 2 százalék. A magánszemély a zrt. alkalmazottja. A kft. jegyzett tőkéje 20 millió forint, saját tőkéje 55 millió forint. A zrt. arról döntött, hogy a tulajdonában lévő kft.-üzletrészből 3 százalékot térítésmentesen átad a magánszemélynek mint alkalmazottjának. Hogyan kell könyvelni a gazdasági eseményt? Milyen adózási vonzata van a magánszemélynél, a zrt.-nél?
Megjelent a Számviteli Levelek 204. számában (2009. szeptember 3.), 4270. kérdésszám alatt
üzletrész kivezetése Nem létező kft. üzletrészeinek kivezetése
1998-ban kft.-üzletrészt vásároltunk. Azóta a cég már nem működik, eltűnt. Hogyan lehet kivezetni a könyvekből, ha végelszámolás, felszámolás nem történt? Az ügy már két éve húzódik.
Megjelent a Számviteli Levelek 36. számában (2002. június 6.), 707. kérdésszám alatt
üzletrész névértéke Üzletrészvásárlás névértéken vagy piaci értéken?
A "C" rt.-ben két tulajdonos van: "A" rt. és "B" kft. Tulajdonosi döntések alapján "A" rt. megvásárolja "B" kft. részesedését, és így 100 százalékban tulajdonosa lesz a "C" rt.-nek. A leírt részesedés vásárlásakor a névérték elfogadható-e vételárnak, vagy szükséges a piaci érték? Ez utóbbi esetben az hogyan határozható meg, ha nem kapcsolt vállalkozásról van szó? Ha piaci értéken történik a vásárlás, hogyan kell azt az "A" rt.-nél könyvelni? Mi a teendő, ha a vásárlást követően az "A" rt. tőkét emel a "C" rt.-ben?
Megjelent a Számviteli Levelek 45. számában (2002. október 3.), 891. kérdésszám alatt
üzletrész nyilvántartása Ki nem fizetett üzletrész nyilvántartása
Egy kft. üzletrészt vásárolt egy magánszemélytől. A vételárat a kft. a tárgyévben nem fizette ki, de a cégbíróságon a kft.-t új tulajdonosként bejegyezték. Hogyan kell, lehet ezt könyvelni?
Megjelent a Számviteli Levelek 111. számában (2005. augusztus 11.), 2275. kérdésszám alatt
üzletrész öröklése
üzletrész piaci értéke
üzletrész visszavásárlása
üzletrész-ajándékozás
üzletrész-átruházás
üzletrész-értékesítés
üzletrészbevonás
üzletrészcsere Szövetkezeti üzletrész és részvény cseréje
A szövetkezet egyik leányvállalata (kft. rt.-vé) átalakult. Az átalakuláskor meglévő felhalmozott vagyon miatt a tulajdonos szövetkezetnél 17 százalékos eredménynövekedés jelentkezett. A szövetkezet - csereszerződés alapján - visszavásárolja tagjától a szövetkezeti üzletrészt névértéken, és ugyanolyan (névértékű) értékű - leányvállalati - részvényt ad érte, mely a szövetkezet számvitelében már 117 forintos beszerzési értéken szerepel. A fenti szövetkezeti üzletrész cseréjének milyen jogcímen, milyen mértékű adóvonzata van a szövetkezetnél, illetve a tagjánál?
Megjelent a Számviteli Levelek 41-42. számában (2002. augusztus 22.), 830. kérdésszám alatt
üzletrészvásárlás
üzletszerzési jutalék Svájci állampolgárnak fizetett üzletszerzési jutalék
Svájci állampolgár magyar cégtől üzletszerzési jutalékot kap. Kell-e adót (adóelőleget) levonni a kifizetett jutalékból?
Megjelent a Számviteli Levelek 127. számában (2006. április 13.), 2595. kérdésszám alatt